A kutyaharapás jó oldala

Az egyik barátom kutyája 2009 nyarán megharapta az arcomat. Sajnos a harapástól felhasadt az ajkam, ezért össze kellett ölteni.

A sérülésem miatt nagyon lehangolttá váltam. Engedtem, hogy a szerencsétlenség úrrá legyen a gondolataimon, és úgy éreztem, az egész életem odalett. Nagyon zavart, hogy hogy néz ki a szám, ezért egyáltalán nem is akartam az emberek közé menni. Azt gondoltam, hogy a zongorázással, röplabdával, istentiszteletre járással és az úszással kapcsolatos terveim odalettek a sérülésem miatt.

De valahányszor imádkoztam, papsági áldásokat kaptam, beszélgettem a szüleimmel vagy látogatóba jött hozzám a családom és a barátaim, jobb kedvre derültem. Boldogságot éreztem a szomorúság idején. Hamarosan rájöttem, hogy amikor az emberek a sérülésemre gondoltak, könyörületet éreztek.

Ez az élmény fejlesztette a jellememet, és megtanultam, hogy ne aggódjak annyit amiatt, hogy mások mit gondolhatnak rólam. Azért is áldott voltam, mert a sérülésem segített rájönnöm, hogy nem kell annyit magammal foglalkoznom, inkább kezdjek el másokkal törődni. A lelkem nagyon megerősödött ebben az időszakban.

Megtanultam, hogy a nehézségek részét képezik Mennyei Atyánk számunkra készített tervének. Ha a jót keressük, nem a rosszat, akkor túlléphetünk a nehézségeken, jobb emberekké válunk, és engedjük, hogy az élmény erősítse a bizonyságunkat.