Látogatótanítói üzenet
Óvó gondoskodás és szolgálat a látogatótanítás által
Tanulmányozd ezt az anyagot, és ha helyénvalónak érzed, beszéld meg az általad látogatott nőtestvérekkel. A kérdések használata segíthet a nőtestvérek megerősítésében, valamint abban, hogy a Segítőegylet a saját életednek is szerves részévé váljon.
Hit, család, segítség
„A jószívűség sokkal többet jelent… a puszta jóindulatnál – tanította Henry B. Eyring elnök, első tanácsos az Első Elnökségben. – A jószívűség az Úr Jézus Krisztusba vetett hitből fakad, és abban gyökerezik, hogy az Ő áldozata munkálkodik a tagok szívében.”1 A segítőegyleti nőtestvérek számára a látogatótanítás tulajdonképpen a gyakorlatba átültetett jószívűség, mely fontos módja a Szabadítóba vetett hitünk gyakorlásának.
A látogatótanítás által óvó gondoskodást nyújtunk a nőtestvéreknek azáltal, hogy kapcsolatba lépünk velük, megosztunk velük egy üzenetet, és igyekszünk megismerni az ő és családjuk szükségleteit. „A látogatótanítás az Úr munkájává válik, ha az emberekre összpontosítunk, nem pedig a százalékokra – mondja Julie B. Beck, a Segítőegylet általános elnöke. – A látogatótanítás valójában soha nincs befejezve. Inkább életmód, mintsem feladat. Tanítványi mivoltunkat bizonyítja, ha látogatótanítóként hűségesen szolgálunk.”2
Miközben folyamatos és imádságos óvó gondoskodást nyújtunk, megtanuljuk, hogyan tudjuk a legjobban szolgálni a nőtestvéreket és családjukat, és kielégíteni a szükségleteiket. A szolgálat számos formát ölthet – időnként nagyobb, máskor apróbb dolgokat jelenthet. „Gyakran csak apró szolgálatokra van szükség ahhoz, hogy felemeljetek és megáldjatok egy másik embert: érdeklődés a másik ember családja felől; néhány bátorító szó; egy őszinte dicséret; egy apró köszönet; egy rövid telefonhívás – tanította Thomas S. Monson elnök. – Ha figyelmesek és körültekintőek vagyunk, és a bennünket érő sugalmazások szerint cselekszünk, akkor nagyon sok jó dolgot vihetünk véghez. […] Számtalan szolgálatból veszi ki részét a Segítőegylet látogatótanítóinak hatalmas serege.”3
A szentírásokból
János 13:15, 34–35; 21:15; Móziás 2:17; Tan és a szövetségek 81:5; Mózes 1:39
Történelmünkből
1843-ban az Illinois állambeli Nauvooban élő egyháztagokat négy egyházközségre osztották. Ugyanazon év júliusában a segítőegyleti vezetők kijelöltek egy négy-négy nőtestvérből álló látogató bizottságot minden egyházközségben. A látogató bizottság feladatai közé tartozott a szükségletek felmérése és az adománygyűjtés. A Segítőegylet az adományokat a szükséget látók megsegítésére használta fel.4
Bár a látogatótanítók többé nem gyűjtenek adományokat, megtartották azon felelősségüket, hogy felmérjék a – lelki és fizikai – szükségleteket, és továbbra is azon dolgoznak, hogy segítsenek azok kielégítésében. Eliza R. Snow (1804–1887), a Segítőegylet második általános elnöke ezt mondta: „Egy tanítónak… egy otthonba belépve bizonyosan rendelkeznie kell az Úr Lelkével annyira, hogy felismerje, milyen lelkiséget talál ott. […] Könyörögjetek Isten és a Szentlélek előtt, hogy megkaphassátok [a Lelket], hogy képesek legyetek megbirkózni azzal a lelkiséggel, melyet abban a házban találtok…, és békés és vigasztaló szavakat tudjatok mondani, és ha egy elhidegült nőtestvért találtok, emeljétek a szívetekre, ahogyan egy gyermeket vennétek a kebletekre, és melegítsétek fel.”5
Fényképes illusztráció: Matthew Reier