Szövetségeink betartása:

A szövetség egymáshoz kötő lelki szerződés, ünnepélyes ígéret Isten az Atya felé, hogy egy bizonyos módon fogunk élni, gondolkodni és cselekedni – úgy, ahogyan az Ő Fia, az Úr Jézus Krisztus tette. Cserébe az Atya, a Fiú és a Szentlélek az örök élet pompás teljességét ígérik nekünk.

Érdekesnek találom, hogy a szövetségeket személyesen, egyénenként kötjük. Szövetséget kötünk a keresztelés és konfirmálás alkalmával, amely elindít bennünket az örök élet felé vezető úton. Ezeket a szertartásokat egyénenként, külön-külön végezzük, függetlenül attól, hogy végül hány embernek kell részesülnie bennük.

Akkor is szövetség köttetik, amikor a férfiak elnyerik a papságot. Az elrendelésben szintén egyszerre csak egy ember részesül.

A legmagasabb rendű szövetségeket a templomban kötjük. Ott tesszük a legünnepélyesebb ígéreteket Mennyei Atyánknak, és Ő is ott tárja fel legteljesebben a számunkra tett ígéretei valódi jelentőségét. Hadd mondjam el ismét: ezek egyéni tapasztalatok, még akkor is, amikor azért megyünk a templomba, hogy más egyénekhez pecsételjenek bennünket.

Így épül fel Isten királysága – egyszerre egy ember, egyszerre egy szövetség; halandó életünk összes útja a szent templom legmagasabb szövetségei felé vezetve.

Nagyon fontos, hogy megértsétek, hogy saját felruházásotok elnyerése a templomban, beleértve a felruházásra titeket felkészítő nagyszerű szertartásokat is, mind nélkülözhetetlen része a misszionáriusi felkészüléseteknek, valamint a misszionáriusi elkötelezettségeteknek.

Amikor elmentek a templomba, elkezditek megérteni ama templomi szövetségek jelentőségét, az elválaszthatatlan kapcsolatot az ottani felruházásotok és a misszionáriusi sikeretek között.

Valójában már maga a felruházás szó is kifejezi eme létfontosságú kapcsolat lényegét. A felruházás ajándék. A szó angol megfelelőjének szótöve azonos a hozomány szó angol megfelelőjével, amely kifejezés szintén egy különleges ajándékra utal, mellyel a friss házasokat indítjuk közös útjukra.

Ezt teszi Isten is minden alkalommal, amikor szövetséget kötünk Vele. Felruház, megajándékoz bennünket. Megígérjük, hogy megteszünk bizonyos dolgokat, a szertartástól függően, és Ő cserébe különleges ajándékokat ígér számunkra – csodálatos ajándékokat, kimondhatatlanul értékes ajándékokat, szinte felfoghatatlan ajándékokat. Így hát azt mondom nektek, ahogyan magamnak is: ha valóban sikeresek akarunk lenni az elhívásunkban, ha szeretnénk elérni Atyánk minden segítségét, minden támogatását és minden áldását, ha szeretnénk, hogy a menny ajtajai szélesre táruljanak előttünk, hogy elnyerhessük az isteniség erejét, akkor be kell tartanunk a szövetségeinket!

Tudjátok, hogy egyedül nem tudjátok elvégezni ezt a munkát. Szükségünk van a menny segítségére; szükségünk van Isten ajándékaira. Ezt már megtanította az ebben az adományozási korszakban végzendő munka kezdetén is. „Sion megváltásáról” tanítva ezt mondta az Úr:

„Hogy ők maguk felkészülhessenek, és hogy népem még tökéletesebben taníthasson és nyerjen tapasztalatot, és tökéletesebben tudhassa kötelességét, valamint azon dolgokat, amiket kezeiktől megkövetelek.

És ez addig nem vihető véghez, míg eldereim fel nem ruháztatnak hatalommal a magasságból.

Mert íme, én nagyszerű felruházást és áldást készítettem, amely kitöltetik rájuk, amennyiben hűségesek és továbbra is alázatosak énelőttem” (T&Sz 105:10–12).

Ez a munka olyannyira komoly, és az ellenség ellenszegülése oly nagy mértékű, hogy minden isteni erőre szükségünk van erőfeszítéseink megnöveléséhez, valamint az egyház folyamatos előre mozdításához. Ennek kulcsa, egyénenként, a templomban kötött szövetség – azon ígéretünk, hogy engedelmeskedünk és áldozatot hozunk, hogy felajánlásokat teszünk az Atyának, valamint az Ő ígérete számunkra, hogy megerősít bennünket „nagyszerű felruházás[sal]”.

Segít mindez látnotok, mily alapvetőek a személyes, egyéni ígéreteink a munka teljességében és nagyszerűségében? A szabadulás tervében minden más dologhoz hasonlóan a világszerte szolgáló összes elder és nővér sikerét egyszerre egy misszionárius határozza meg.

Nem kötünk szövetségeket egyházközségként vagy cövekként. Nem, mi Kovács testvérként vagy Horváth testvérként, Kocsis nőtestvérként vagy Mészáros nőtestvérként kötünk szövetségeket. E munka kulcsa a szövetségek egyéni betartásában rejlik.

Nem tudom, melyik misszióban fogtok szolgálni, de nem hiszem, hogy Mennyei Atyánk bármelyik missziónak is adott volna konkrét ígéretet mint missziónak. Azt azonban tudom, hogy nagyszerű ígéreteket tett nektek egyénenként.

Akkor tudunk hegyeket mozgatni, amikor egy egész misszió egységessé válik azáltal, hogy minden egyes misszionárius feddhetetlen, és minden egyes misszionárius betartja a saját szövetségét. Amikor ilyen egység és erő van jelen, és a misszióban minden egyénhez felruházás érkezik a mennyből, akkor semmi „nem állíthatja meg e munka előrehaladtát”. Így történik majd, hogy „Isten igazsága… bátran, nemesen és függetlenül fog előrehaladni”¹.

Magabiztosak vagyunk, mert tudjuk, hogy nincs gyenge láncszem a szerkezetben, és nincs sebezhető pontja a páncélzatnak. A gonosz és bűn ellen folytatott háború menete ugyanaz, ahogyan minden evangéliumi győzelmet kivívtak: egyszerre egy szövetség, egyszerre egy ember, egyszerre egy misszionárius.

Ezért mondta az Úr az egyház korai vezetőinek: „…kötelezzétek el magatokat arra, hogy teljes szentségben cselekedtek énelőttem – hogy amennyiben ezt teszitek, dicsősséggel gyarapodjon az a királyság, amelyet megkaptatok” (T&Sz 43:9–10).

Ez a szövetség nyelve. Pontosan ezért megyünk el a templomba: hogy elkötelezzük magunkat az Úrnak és egymásnak, majd azzal az erővel felruházva „szentségben cseleked[jünk]”. Cserébe hatalommal és dicsőséggel áldatunk meg mi és a munkánk is. Pont a szövetségek betartására vonatkozóan mondta az úr, hogy „én, az Úr, meg vagyok kötve, amikor megteszitek, amit mondok; de amikor nem teszitek meg, amit mondok, akkor nincs ígéret számotokra” (T&Sz 82:10).

Higgyetek nekem! E munka kulcsa szövetségeink betartásában rejlik. Semmilyen más módon nem érdemelhetjük és nyilváníthatjuk ki az isteniség erejét. Az Úr szavát adta erre.

El fogtok menni a templomba, hogy felkészüljetek a missziótokra. Tartsátok be az ott kötött szövetségeket – mindegyiket. Ezek nagyon személyes, nagyon szent fogadalmak, melyeket Mennyei Atyánknak teszünk.

Miközben erre kérlek titeket, szeretném, ha tudnátok, hogy én is ugyanezt fogom tenni. Én is be fogom tartani a szövetségeimet. Az egyik ilyen szövetség az, hogy a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként „Krisztus neve különleges [tanúja leszek] az egész világon” (T&Sz 107:23). Szövetségeim betartása során nem csupán nektek teszem ma tanúságomat az Úr Jézus Krisztusról és arról, hogy Őt keresztre feszítették, hanem ilyen tanú is leszek – elhívva, elrendelve, meghatalmazva, hogy elvigyem e bizonyságot a világnak. Boldog vagyok, hogy csatlakozhatom hozzátok e szolgálatban, szeretett fiatal barátaim.

Tudom, hogy Isten él, hogy Ő szó szerint a mi Mennyei Atyánk, és hogy Ő mindig be fogja tartani a számunkra tett ígéreteit. Tudom, hogy Jézus a Krisztus, az Atya Egyszülött Fia a testben, és a világ Szabadítója. Tudom, hogy Ő azért szenvedett, vérzett és adta életét, hogy nekünk örök életünk lehessen.

Tudom, hogy az Atya és a Fiú megjelentek az ifjú Joseph Smith prófétának, eme adományozási korszak nagyszerű alapító prófétájának, aki szintén vérével tanúskodott elhívásáról, ami a legnemesebb jelképe egy ember szövetségeihez való hűségének. Tudom, hogy azok a prófétai kulcsok megszakítatlan láncban adattak tovább 15 másik férfinak napjainkig, amikor is azok Thomas S. Monson elnök, Isten jelenlegi elnöklő főpapjának birtokában és prófétai szolgálatában vannak.

Ez a munka igaz. E kijelentések igazak. Biztosan tudom ezt minden más halandó férfitól vagy nőtől függetlenül, aki valaha is élt a földön. A Szentlélek megnyilvánulásai által tudom, amelyek útmutatást adnak az életemben, értelmet a bizonyságomnak, és előre küldenek – veletek együtt –, hogy különleges tanúja legyek a világ Megváltójának.