2012
Kedves súgás
július 2012


Kedves súgás

„Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek” (Lukács 6:27).

„Ma Carson is itt van” – mondta James édesanyja egy fiúra mutatva, aki az Elemi terem bejárata mellett álldogált a folyosón.

James felnyögött. Carson farmert és egy régi pólót viselt. James tudta, hogy az anyukája és az apukája soha nem engednék neki, hogy ilyen ruhában jöjjön istentiszteletre, de sok más dolgot sem engednének, amit Carson tenni szokott.

Múlt héten az iskolában kiküldték az osztályteremből Carsont, mert visszabeszélt a tanárnak. Mindig kigúnyolta Jamest az öltözködése miatt, és cukkolta, amiért ő a legalacsonyabb fiú az iskolában.

„Mi lesz, ha kiabálni kezd Win nőtestvérrel, vagy elkezd verekedni?” – kérdezte James.

„Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz – mondta anya. – Carson még soha sem volt istentiszteleten, és most valószínűleg nagyon izgul.”

Az óra elején Win nőtestvér megkérdezte, ki hozta el magával a szentírásait. James az osztály többi tagjával együtt felemelte a kezét, ám Carson csak a fejét rázta. Úgy tűnt, zavarban van, ami meglepte Jamest. Carson általában elviccelte, ha nem végezte el a házi feladatát. De ahogy James mélyebben belegondolt, egyre inkább elkezdett azon tűnődni, milyen lenne először jönni istentiszteletre.

Win nőtestvér odaadta Carsonnak a saját szentírásait, hogy azokat használja. Amikor Carsonon volt a sor, hogy felolvasson egy szentírásrészt, James elkezdett aggódni. Mi lesz, ha Carson a földre dobja a szentírásokat, vagy nem hajlandó olvasni?

Carson azonban egyiket sem tette. Csak összehúzott szemöldökkel bámulta a szavakat a könyvben. Egy pillanat múlva James rájött, hogy Carson nem tud jól olvasni. Eddig ez még soha nem tűnt fel neki az iskolában.

James odahajolt Carsonhoz, és a fülébe súgta: „Bizony”.

Carson meglepődött, de kimondta a szót, majd tovább olvasta a verset. Amikor nehézségei adódtak egy szóval, James segített neki. Miután befejezte az olvasást, Carson ránézett Jamesre, és bólintott egy kicsit.

James nem volt biztos benne, hogy ez fog-e valamit változtatni az iskolai helyzeten. De furcsa módon nem is érdekelte, mert jó érzéssel töltötte el a tudat, hogy segített egy fiún, aki mindig cukkolta, és ezt az érzést senki nem vehette el tőle.

Légy példa!

Játszhatsz a mi csapatunkban.

Rajz: Val Chadwick Bagley

Illusztrációk: Craig Stapley