Az ima ereje

Joselito B. elmeséli, hogy 12 évesen felkérték, hogy vegyen részt egy mesemondó versenyen. A tanára megkérte, hogy memorizáljon egy 10 oldalas szöveget, melyet több száz diák és tanár előtt kell majd előadnia. Ez bárki számára ijesztő feladat lenne, hát még Joselito számára, aki rendszerint lámpalázas.

„Úgyhogy első dolgom volt, hogy elmondtam egy imát, és útmutatást kértem – mondta Joselito. – Az imában azt kértem, hogy ha elfelejtem a szöveg egy részét, akkor ne akadjak el, hanem ki tudjak találni új mondatokat, melyek beleillenek a történetbe. Miután befejeztem az imát, eszembe jutott a kedvenc bibliai szentírásom az Ószövetségből. Ez a Példabeszédek 3:6, amely így szól: „Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.”

Joselito nagyon izgult, de egész héten szorgalmasan memorizálta a szöveget. És naponta imádkozott is. Végül elérkezett a verseny napja.

A verseny elején elhangzó üdvözlés során Joselito még mindig nagyon izgult. „A történet elmondása alatt azonban jól voltam – mondja. – Minden tőlem telhetőt megtettem, és tudtam, hogy Isten segíteni fog. Izgultam és zavarban voltam, mert túl sok diák volt ott, de Isten megválaszolta az imámat.”

Joselito nemcsak emlékezett a történet szövegére, hanem olyan jól is teljesített, hogy első helyezést nyert a versenyen. Joselito így folytatja: „Az ima jelenti a megoldást, amikor nincs veled senki, aki megvigasztalhatna. Isten mindig ott van, hogy segítsen neked.”

A tevékeny utolsó napi szent családban nevelkedő Ken G.-nek kisfiúként soha nem okozott problémát a magas normák megtartása. Amikor azonban elkezdett gimnáziumba járni, minden nehezebb lett, és Ken néha úgy érezte, túlságosan messze van tőle családja jó befolyása – különösen az iskolában.

„A gimnáziumi barátaim mind nagyon közel álltak hozzám, bár egyikük sem volt az egyház tagja – mondja Ken. – Így is nagyon szoros volt velük a kapcsolatom. A probléma ott kezdődött, hogy elkezdtek olyan dolgokat tenni, melyek nem egyeztek meg az egyházi normáinkkal.”

Kennek otthon soha nem okozott nehézséget a helyeset választani, de azt mondja, hogy amikor elment az iskolába, és a családja már nem volt mellette, hogy irányt adjon neki, elkezdett rossz döntéseket hozni. „Bevallom, hogy tettem olyan dolgokat, amelyek nem egyeztek az egyházi normákkal, így ifjúsági hitoktatáson mindig úgy éreztem, rólam beszélnek a leckékben.”

Ekkor jött rá Ken, hogy változni szeretne, de nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy egyedül véghez is tudja vinni. „Úgy döntöttem hát, hogy imádkozom Istenhez, hogy adjon erőt és bátorságot ahhoz, hogy nemet tudjak mondani a barátaimnak, amikor rossz dolgokat tesznek – magyarázza. – És úgy érzem, Isten megválaszolta az imáimat. Egyre könnyebb lett nemet mondanom, amikor a barátaim bele akartak vinni valami rossz dologba. Én akkor már tudtam, mi a helyes, és a mi a helytelen. Az ima által pedig éreztem, hogy van erőm és képességem nemet mondani, és helyesen cselekedni.

Ken azt mondja, a legfontosabb lecke, amit ezen élményéből tanult az, hogy „az ima az alázat jele, mert ilyenkor bevallod saját magadnak, hogy gyenge vagy, és hogy kizárólag Isten segíthet erőssé válnod” (lásd T&Sz 112:10).

Néha többre van szükségünk puszta vigasznál és erőnél; néha az áldások, melyekre szükségünk van, sokkal kézzelfoghatóbbak. Tania D. is átélt ilyen időszakot. A családja különösen nehéz anyagi körülmények közé került. „Szombat este volt, és csupán 40 pezónk volt [körülbelül 200 forint] a következő hétig, és nem volt vacsoránk, sem faszenünk a kályhához – mondja Tania. – Édesanyám összeírta egy listára, hogy mire van szükségünk, de mindezek megvásárlásához 250 pezóra lett volna szükségünk. Az első nélkülözhetetlen dolog a faszén volt, hogy tudjunk vacsorát főzni.” Tania látta, hogy nincs elég pénzük mindenre. Ekkor rájött, hogy arra sem lesz pénzük, hogy másnap buszjegyet vegyenek, hogy el tudjanak menni istentiszteletre. „Elmondtam az édesanyámnak, hogy nincs elég pénzünk a buszra, hogy elmenjünk istentiszteletre. De az édesanyámnak erős hite van, és csupán így válaszolt erre: »Isten majd gondoskodik rólunk.«

„A boltba menet végig sírtam, mert nem volt elég pénzünk mindenre, és nem tudtam, mit tegyek” – mondja Tania. Miközben összetekerte és zsebre tette az egyik 20 pezós bankjegyet, az egyetlen olyan dolgot tette, ami szerinte segíthetett – elmondott egy imát. „Imádkoztam Mennyei Atyához, hogy valahogyan sikerüljön fedeznünk a szükségleteinket.”

Amikor azonban odaért az első bolthoz, kiderült, hogy a faszén ára felment 5 pezóról 20 pezóra. „Nem akartam megvenni – mondja Tania –, de éreztem, hogy a Szentlélek azt suttogja, vegyem meg így is, úgyhogy ezt tettem. Ekkor már csak 20 pezóm maradt, de még mindig nagyon sok mindent kellett vennem, köztük pelenkát a kisöcsémnek, valamint ivóvizet. Elmentem hát a következő boltba, hogy élelmiszert vegyek, de az túl drága volt. Belenyúltam a zsebembe, ahová a 20 pezóst tettem, de egy helyett öt darab 20 pezós bankjegyet találtam benne. Ott helyben elkezdtem sírni a boltos előtt.

Végül mindent meg tudtam venni, amire szükségünk volt – mondja Tania –, és még buszjegyre is futotta másnap, hogy el tudjunk menni istentiszteletre. Amikor hazaértem, bementem a szobámba, és megköszöntem imában Istennek az áldást, melyet kaptunk tőle. Tudom, hogy Isten valóban él, és megválaszolja az imáinkat, különösen azokban az időszakokban, amikor a leginkább szükségünk van rá, és őszintén imádkozunk Hozzá. Valóban válaszolni fog arra az imára.”

Bár biztosak lehetünk abban, hogy Mennyei Atyánk hallja és megválaszolja az imáinkat, ne feledjük, hogy az imáinkra nem mindig kapunk azonnal választ, nem mindig úgy, ahogyan szeretnénk. Imáinkra Isten akarata és időzítése szerint kapunk választ.

Ezek a fülöp-szigeteki fiatalok mind megtanulták, hogy akár jó, akár nehéz idők járnak, akár tömegben vannak, akár egyedül, akár dagály van, akár apály, Mennyei Atyánk mindig ott van velünk. És ha őszinte imában fordulunk Hozzá, mindig készen áll, hogy megáldjon bennünket.