2018
Egyetlen piros égő
2018. december


Elmélkedések

Egyetlen piros égő

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Oregonban él.

Egy egészen egyszerű karácsonyfadísz juttatta eszembe, miről is szól valójában a karácsony.

Kép
single red bulb

Fénykép a Getty Images jóvoltából

A karácsony nem is volt karácsony. Persze megpróbáltam vidám hangulatot erőltetni magamra, a háttérben bekapcsoltam a karácsonyi dalokat, de mégis nehéz szívvel vettem elő a kellékes dobozokat. A hóember alakú sütitartó azt juttatta eszembe, hogy már nincs kivel sütögetni. A kis Mikulás mintha azt üzente volna, hogy felesleges kiakasztani a karácsonyi harisnyákat a kandallóra, a mentolos cukorkák csíkos mintázatát utánzó csomagolópapír pedig mintha azt mondta volna, hogy másnap reggel úgysem tölti majd be izgatott gyermekzsivaj a házat.

Ebben az évben a legfiatalabb gyermekünk is egyetemre ment és elutazott, a házunk pedig magányos és csendes hangulatot árasztott. Végül minden mikulásos díszt visszapakoltam a dobozokba, és úgy döntöttem, hogy elég lesz a többi.

A férjemnek éppen el kellett utaznia, így egyedül díszítettem a fát. A menyem képeket rakott fel az internetre arról, ahogy az unokáim díszeket aggatnak a fájukra, én pedig sajgó szívvel nosztalgiáztam. Azon tűnődtem, hogyan szaladhattak el ennyire az évek. Hogy nőhettek fel a gyermekeim ilyen gyorsan? A gondolataimba merülve lepillantottam a kezemben tartott égőre. Egyetlen piros égő volt.

Alaposan szemügyre vettem a színét. Sötétpiros volt. Karmazsin. Körbetekintettem a megmaradt díszek egyszerű során: néhány betlehemes alak, egy jégkrémes pálcikákból épített jászol, és egy arany betűkből kirakott NOEL felirat. Könnybe lábadt a szemem. Az égő piros volt – vörös, mint a Szabadító engesztelő vére.

Az jutott eszembe, hogy amikor korábban arra gondoltam, mi tesz engem boldoggá karácsonykor, olyankor mindig a díszítést, a szép mézeskalácsokat és a gyermekek visongását társítottam hozzá. Aztán a gyermekeimre és az ő örökkévaló családjukra gondoltam. Eszembe jutott, milyen sok örömben volt részem a saját családomban, ahogy nekik is az övékben. Elgondolkodtam azon, hogy miként tette mindezt lehetővé az a jászolban fekvő csecsemő. Édes, melengető érzés csírázott ki a szívemben, amikor azon kezdtem elmélkedni, hogy mit is jelent a Szabadító ajándéka – nekem is, de főleg a világnak.

„És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen” (Lukács 2:10; kiemelés hozzáadva).

Miközben folytattam a fa feldíszítését, mélyen elgondolkodtam Jézus Krisztus születésének és életének szerény külsőségein. Azért jött, hogy egésszé tegye az összetörteket, felemelje az elesetteket, vigasztalja a magányosokat, békességet hozzon a tökéletlenség közepette is, és együttérzést nyújtson a szenvedésben. Azért született és halt meg, hogy ismét Ővele élhessünk az Atyánk királyságában. Azért jött, hogy az ember megismerhesse az igazi boldogságot. Repesett a szívem, és örömre leltem Krisztusban, mert Krisztus a karácsony.