2020
A templomi szertartásokra vonatkozó közlemény
2020. november


A templomi szertartásokra vonatkozó közlemény

2020. július 20-án az Első Elnökség az alábbi közleményt adta ki a templomi felruházás szertartásában bekövetkezett változásokról:

„A templom szent tanításai, ígéretei és szertartásai ősi eredetűek, és Istenre irányítják az Ő gyermekeinek figyelmét, miközben további szövetségeket kötnek és még többet megtudnak az Ő tervéről, ide értve a Szabadító Jézus Krisztus szerepét is.

A templomi élményt alkotó tanítások módszere sugalmazás által számos alkalommal változott már, a közelmúltban is, annak érdekében, hogy segítsünk az egyháztagoknak még jobban megérteni a templomban tanultakat, és azok szerint élni.

A templomi élmény részeként szent szövetségeket kötünk, vagyis ígéreteket teszünk Istennek. A legtöbb ember ismeri a vallási szövetségekkel járó jelképes cselekedeteket (ilyen az ima, keresztelkedéskor az illető alámerítése, vagy a házasságkötés szertartása alatti kézfogás). A templomi szövetségek megkötését is ezekhez hasonló egyszerű, jelképes cselekedetek kísérik.

Mindenkivel törődve és a templomi tanulási élmény fokozására vágyva nemrég változásokat hagytunk jóvá a templomi felruházás szertartásában. Mivel a templomi szertartások szentek, arra kérjük a tagjainkat és a barátainkat, hogy ezekről a változásokról ne merüljenek találgatásokba vagy beszéljenek róluk nyilvánosan. Inkább meghívjuk az egyház tagjait, hogy továbbra is várják örömmel azt a napot, amikor visszatérhetnek, és imádságos lélekkel, hálásan teljes mértékben részt vehetnek a szent templomi munkában.”