Bízz Istenben, és engedd, hogy Ő uralkodjon!

Jób könyvének a megértését elősegíti, ha átgondoljuk ezt a mondást: „Minden bűn szenvedést okoz, de nem minden szenvedést okoz bűn.” Mivel nem minden bűnös cselekedet jár azonnali negatív következménnyel a vétkesre nézve (lásd Malakiás 3:13–18), megtévesztve és tévesen azt hihetjük, hogy követhetünk el szándékosan bűnt, a következményeket pedig el lehet kerülni. De nem lehet.

Bár a bűnbánat örömteli számunkra, és örömöt okoz a Szabadítónak és Mennyei Atyánknak, a bűneink miatt a Szabadító ártatlanul szenvedett. Megfizette az árat, hogy nekünk ne kelljen büntetésként a szükséges szenvedésen keresztülmennünk, ha bűnbánatot tartunk. Ám félreértés ne essék: minden bűn szenvedést okoz!

Jób és a barátai úgy gondolták, hogy minden szenvedés valamilyen bűn következménye. Alapvetően ez is hamis. Jób jó ember volt, aki mindent elveszített, és szörnyen szenvedett. Amikor a barátai „vigasztalgatták” őt, azt feltételezték, hogy Jób bizonyára súlyos bűnt követett el, és az indokolja az ily mértékű szenvedést.

Jób is úgy vélte, hogy csak a bűn okoz szenvedést, és szerette volna bebizonyítani a barátainak és Istennek, hogy az ő „büntetése” nem arányos az általa elkövetett bűnökkel. Az efféle bizonyíték – érvelt – a szenvedései megszűnését eredményezné.

Végül Isten egy forgószélből szólt Jóbhoz. Isten nem védte meg magát, nem adott magyarázatot Jób szenvedésére, és nem reagált Jób állításaira, melyekkel az ártatlanságát bizonygatta. Ehelyett Isten bírálta Jób és barátai hosszú beszélgetéseit, ezt mondván: „Ki az, a ki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?” (Jób 38:2). Rávilágítva tudatlanságukra, Isten legalább 66 kérdést tett fel, követelvén, hogy Jób válaszoljon rájuk. Jób nem tudta őket megválaszolni. (Lásd Jób 38–42.)

Olyan volt, mintha Isten türelmesen és kedvesen ezt mondta volna Jóbnak: „Ha egyetlen kérdésemre sem tudsz válaszolni az általam teremtett földdel kapcsolatban, akkor lehetséges, hogy léteznek olyan örök törvények, amelyeket nem értesz? Netán vannak olyan feltételezéseid, amelyek érvénytelenek? Vajon érted az indítékaimat, és hogy miként működik az én szabadításra és felmagasztosulásra vonatkozó tervem? És látod előre a jövőbeli sorsodat?”

Isten az Ő bölcsességében tudja, hogy halandó tapasztalatunk elengedhetetlen része az, hogy ne tudjunk mindent. Van valami az Őbelé vetett bizalomban, ami lehetővé teszi számunkra, hogy fejlődjünk és olyanná váljunk, mint Ő.

Jób először nem értette ezeket a dolgokat. De ezzel nincs egyedül. Isten erre emlékeztet minket:

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!

Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésaiás 55:8–9).

Jób felfogta Isten üzenetét. Alázatosan elismerte, hogy nem értette ezeket a dolgokat, és megbánta, hogy szenvedését a bűnnek tulajdonította (lásd Jób 42:3, 6). Jób felismerte, hogy nem minden szenvedés isteni büntetés. Mivel szenvedését nem bűn okozta, Jóbnak az volt a feladata, hogy bízzon Istenben. Mindennek ellenére Jóbnak emlékeznie kellett arra, hogy Isten „szereti gyermekeit”, még ha ő maga nem is ismeri „minden dolognak a jelentését” (1 Nefi 11:17).

Jóbhoz hasonlóan nekünk is bíznunk kell Mennyei Atyánkban és Jézus Krisztusban, továbbá minden körülmény közepette hithűnek kell maradnunk. Minél valóságosabbak Ők az életünkben, annál jobban bízunk Őbennük. Minél inkább így teszünk, annál jobban összpontosítunk Mennyei Atya szabadításra és felmagasztosulásra vonatkozó tervére. Minél inkább szem előtt tartjuk ezt az örökkévaló látásmódot, annál könnyebb lesz engedni, hogy Isten uralkodjon, és annál kevésbé számítanak az életünkben fennálló körülmények.¹ Amint azt Russell M. Nelson elnök kijelentette: „Celesztiális látásmóddal lehetséges elviselni azokat a próbatételeket, amelyeket lehetetlen megváltoztatni.”²

E meglátásokat szem előtt tartva Benjámin király így buzdított minket: „Higgyetek Istenben; higgyétek el, hogy ő van, és hogy ő teremtett minden dolgot, a mennyben is és a földön is; higgyétek el, hogy minden bölcsesség és minden hatalom birtokában van, a mennyben és a földön is; higgyétek el, hogy az ember nem fogja fel mindazon dolgokat, melyeket az Úr felfogni képes” (Móziás 4:9).

Brigham Young elnök (1801–1877) gyönyörűen tanította azt, hogy életünk körülményei nem határozzák meg a kilátásainkat. Ezt mondta: „Vessétek börtönbe az embert, és kötözzétek meg láncokkal, majd engedjétek, hogy az örökkévalóság vigasza és dicsősége töltse be őt, és az a börtön egy palota lesz számára. Ugyanakkor ültessétek trónra az embert, legyen hatalma és fenntartósága ebben a világban, uralkodjon milliók és milliók felett, és azon békesség nélkül, mely a Seregek Urától áramlik, azon elégedettség és öröm nélkül, mely a mennyből ered, a palotája börtön, élete pedig teher számára; félelemben, rettegésben és bánatban tölti napjait. Ám amikor valakit eltölt Isten békessége és hatalma, akkor jól érzi magát.”³

Istenbe vetett bizalmának köszönhetően Jób megtudta, hogy „ha megvizsgálna engem [Isten], úgy kerülnék ki, mint az arany” (Jób 23:10). Megtudta, hogy finomítanak rajta az általa átélt tapasztalatok. Tudván, hogy nem a bűn az okozója minden szenvedésnek, valamint hogy bízhatunk Istenben, Lehi ezt mondta:

„És most, Jákób, …gyermekkorodban megpróbáltatásokat és sok bánatot szenvedtél el…

Mindazonáltal… ismered Isten nagyságát; és ő javadra fogja szentelni megpróbáltatásaidat” (2 Nefi 2:1–2).

Kép

olvasztott fémet töltenek egy edénybe

Még ha szenvedünk is, Isten képes segíteni nekünk a nehézségeinkben. Azt mondta nekünk: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” (Ésaiás 41:10). Nem fog cserben hagyni minket, még akkor sem, ha épp összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Ezt mondta:

„Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.

Mert én vagyok az Úr, a te Istened” (Ésaiás 43:2–3).

Amikor felismerjük ezeket az áldásokat, gyarapodik az Istenbe vetett bizalmunk. Rájövünk arra, hogy bármilyen szenvedés „helyrehozható Jézus Krisztus engesztelése által”⁴. Másrészről azonban minél inkább „hitetlenségbe süllyed[ünk], és letér[ünk] a helyes útról, és nem ismer[jük] Istent, akiben bízn[unk] kellene” (Mormon 9:20), annál inkább fölénk tornyosulnak életünk körülményei. Amikor már nem bízunk Istenben, szorongani kezdünk, és átadjuk magunkat a bosszúságnak és a kétségbeesésnek.

Jézus Krisztus legyőzte a világot. Neki köszönhetően békességre lelhetünk ebben a világban, és bizakodóak lehetünk (lásd János 16:33). Jób Szabadítóról tett bizonysága évezredekkel azután is lekesítően hat ránk, hogy ő elmondta azt. Kijelentette:

„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

És miután ezt a bőrömet megrágják, testem[ben] látom meg az Istent” (Jób 19:25–26).

Jézus Krisztus szereti visszaállítani azt, amit mi nem tudunk visszaállítani; begyógyítani a sebeket, amelyeket mi nem tudunk begyógyítani; megjavítani azt, ami javíthatatlanul elromlott⁵, valamint kárpótolni minden olyan igazságtalanságért, amelyben részünk volt. Sőt, ha engedjük Neki, akkor Ő a javunkra fogja szentelni a szenvedésünket és a legmélyebb gyötrelmünket.⁶ Nem csupán megvigasztal majd minket és visszaállítja azt, ami elveszett (lásd Jób 42:10, 12–13), hanem a javunkra fogja fordítani a megpróbáltatásainkat.

A Szabadítónak hatalmában áll mindent helyrehozni, és arra vágyik, hogy ezt megtegye. Szereti végleg meggyógyítani még az összetört szíveket is (lásd Zsoltárok 147:3). Jób könyvének a legfőbb tanulsága az, hogy mindegyikünk választhatja azt, hogy Istenben és az Ő tervében bízva éli az életét, bármi történjék is.