2023
Robert M. Daines elder
2023. május


Robert M. Daines elder. Liahóna, 2023. máj.

Robert M. Daines elder

általános felhatalmazott hetvenes

Robert M. Daines elder a Stanford Egyetem jogi és üzleti karának a professzoraként dolgozott, amikor elhívást kapott, hogy kora reggeli ifjúsági hitoktatóként szolgáljon.

Miután Daines elder az egész életében utolsó napi szent volt, ismerte az evangéliumot; valami mégis arra késztette az elhívással kapcsolatban, hogy úgy tanulmányozza a szentírásokat, mint még soha. A felesége, Ruth, azt mondta róla, hogy gyakran korán lefeküdt, és hajnali 4-kor felkelt, mert három órára volt szüksége ahhoz, hogy felkészüljön a 15 diáknak tartott napi leckére.

„Vannak, akik tehetségesek, másoknak igyekezniük kell – mondta. – Én a »jobb lesz, ha nagyon igyekszel« kategóriába tartozom.”

Daines elder elmondta, hogy minden egyes nap órákon át belemerült a szentírásokba, mert ismerni és érezni akarta a Szabadító szeretetét, majd segíteni a diákjainak ugyanezen kapcsolat kialakításában. Ez az évtizedes élmény erőteljes hatással volt a hitére és a bizonyságára.

„Úgy érzem, hogy Kaliforniában, Palo Altó-i ifjúsági hitoktatóként tértem meg valóban és ismertem meg Jézus Krisztust” – mondta Daines elder, akit a 2023. áprilisi általános konferencián támogattak új általános felhatalmazott hetvenesként.

Robert Merrill Daines az Indiana állambeli Bloomingtonban született 1964. július 28-án, III. Robert Henry Daines és Janet Lundgren Daines fiaként. Utahban, Provóban nőtt fel, és 1988 decemberében vette feleségül Ruth Ann Glaziert a Salt Lake templomban. Öt gyermekük van.

Daines elder a Brigham Young Egyetemen végzett, majd a Yale Egyetemen szerzett jogi diplomát. Dolgozott a Goldman Sachs munkatársaként, aztán tanított a New York-i Egyetemen és a Yale-en. Az elmúlt két évtizedben Daines elder docensként, valamint a Stanford Egyetem jogi és üzleti karának Pritzker-státuszú professzoraként dolgozott.

Daines elder a Svájc Zürich Misszióban szolgált teljes idejű misszionáriusként. Egyéb elhívásaiban cövekelnökként, főtanácstagként, püspökként, valamint bölcsődei vezetőként is szolgált. Amikor a mostani elhívását kapta, cövekelnökként szolgált.