M. Russell Ballard elnök – Elkötelezetten az evangélium megosztása mellett

Ifj. Melvin Russell Ballard a Utah állambeli Salt Lake Cityben született 1928. október 8-án, id. Melvin Russell Ballard és Geraldine Smith Ballard gyermekeként. Négy gyermekből egyedüli fiúként Russell már fiatalon megtanulta tisztelni a nőket.

Kép

M. Russell Ballard gyermekként

Édesapja rátermett vállalkozó volt, a Ballard Motor Company nevű autókereskedés tulajdonosa. Habár Russell gyermekkorában az apja nem volt tevékeny az egyházban, fia ezt mondta róla: „Mély hatással volt az életemre. Vágyat ültetett belém a kemény munkára.”⁴

Apja nem csupán a szakmai életében mutatott példát a kemény munkára a fia számára. Russell édesapjának volt egy kis barackosa a Utah állambeli Holladayben, ahol méheket tartott, amelyek beporozták a barackvirágokat. „Édesapám nagyon szerette ezeket a kedves kis méheket… [M]indig is be akart vonni a kaptárokkal való munkájába, én azonban boldogan engedtem át neki a méhekről való gondoskodást.”⁵

A kemény munkának ez az apai hagyatéka Russell Ballard egész élete során éreztette hatását. Húga, Ann Keddington így emlékezett vissza: „Mindig volt munkája, még akkor is, amikor kicsi volt.” Első munkái közé tartozott a fűnyírás és a kertrendezés, aztán szombatonként, valamint iskola után elkezdett dolgozni apja autókereskedésében.⁶

A középiskolában Russellnek lehetősége volt a vezetői készségei fejlesztésére: egyebek között tagja volt a Salt Lake City-i East High School középiskola diákönkormányzatának, valamint számos más teendője mellett az utolsó tanévben az ottani ifjúsági hitoktatás elnöke volt.⁷ A középiskola után a Utah-i Egyetemre járt, ahol csatlakozott a Sigma Chi Testvériséghez, és ottani fivérei körében kiérdemelte a „püspök” becenevet a hite iránti példás hűségéért.⁸

Kép

M. Russell Ballard fiatal misszionáriusként

Russell 1948-ban kapott elhívást, hogy a Brit Misszióban szolgáljon, ahol két különböző misszióelnök tanácsosa is volt a misszióelnökségben. Közvetlenül a második világháború végét követően szolgált, és később elmagyarázta, hogy akkoriban „a mormonok »gúny és csúfolódás tárgy[ai]« (3 Nefi 16:9) voltak, a misszionáriusokat pedig kinevették és kigúnyolták.” Így emlékezett vissza: „Az emberek megdobáltak bennünket, és néhányan még le is köptek. Mi azonban nem futamodtunk meg.”⁹ Tanult a tapasztalataiból, és azt mondta, hogy szeretett misszionáriusként szolgálni Angliában.¹⁰

Russell egyik legnagyobb áldása, amelyet a missziós szolgálata révén nyert el, a megingathatatlan bizonysága volt. Így emlékezett vissza: „Misszionáriusi tapasztalataimnak köszönhetően lehorgonyoztam magam ahhoz a bizonysághoz, melyet Jézus Krisztus egyháza Joseph Smith prófétán keresztül történt visszaállításának a valóságáról szereztem. A Hyde Parkba és a Brit-szigetek számos más utcájának a sarkára kiállva bizonyságomat tettem arról, hogy Joseph Smith Isten prófétája, hogy az evangélium a maga teljességében visszaállíttatott, és hogy az emberiség megáldására adott papság és felhatalmazás ismét a földön van. Minél gyakrabban tettem bizonyságot, annál inkább a részemmé vált.”¹¹

Kép

M. Russell Ballard egy téren prédikál

Misszionáriusi szolgálata valóban sok későbbi elhívásra segített felkészülnie. Közvetlenül a Tizenkét Apostol Kvórumába történő elhívása előtt Ballard elnök megjegyezte: „Az egyházi megbízásaimban kapott összes képzés közül egyik sem volt fontosabb számomra annál a képzésnél, amelyet 19 éves elderként kaptam, amikor teljes idejű missziót szolgáltam a Brit-szigeteken. Ahogy visszatekintek, látom, hogy az életemben egyetlen képzés sem bírt nagyobb jelentőséggel arra nézve, amit most az egyházban végzek, mint a teljes idejű misszionáriusként kapott képzés.”¹²

Missziója után Russell folytatta tanulmányait a Utah-t Egyetemen. Nem sokkal a hazatérése után elment egy tanévkezdő táncestre. Így számolt be az ott történtekről: „Barátom mesélt egy Barbara Bowen nevű, gyönyörű szép másodéves lányról, akivel szerinte feltétlenül találkoznom kell. Odavezette hozzám, bemutatott minket egymásnak, aztán táncolni kezdtünk.

A tánc azonban sajnos lekérős tánc volt, ami azt jelentette, hogy csak addig táncolhattál az adott lánnyal, míg valaki le nem kérte. Barbara életvidám, népszerű lány volt, így hát szinte egy percet sem táncoltam vele, mire egy másik fiatalember lekérte.

Ezt teljességgel elfogadhatatlannak tartottam. Mivel a misszióm során megtanultam az utókövetés fontosságát, megszereztem a telefonszámát, és már másnap felhívtam, hogy találkára invitáljam, őt azonban lefoglalták iskolai és társasági kötelezettségei. Szerencsére a misszióm arra is megtanított, hogy állhatatos legyek még a csüggedés óráján is, így aztán idővel sikerült a légyott, amely további randevúkhoz vezetett. E találkák során valahogy képes voltam meggyőzni, hogy én vagyok az egyetlen igaz és élő visszatért misszionárius – legalábbis ami őt illeti.”¹³

Kép

esküvői fénykép M. Russell Ballardról és feleségéről, Barbaráról

Állhatatossága és elkötelezettsége megtérült, és Barbarával 1951. augusztus 28-án házasságot kötöttek a Salt Lake templomban. Hét gyermekük van: Clark, Holly, Meleea, Tamara, Stacey, Brynn és Craig.

Ballard elnök mesélt a fiatal apaként szerzett egyik élményéről, mely során megtanulta, milyen megterhelő tud lenni az anyai szerep. „Tanácsosként, majd később püspökként szolgáltam mintegy 10 évig. Hét gyermekünkből hattal ez idő alatt áldattunk meg. Barbara gyakran kimerült, mire én vasárnap este hazaértem. Megpróbálta elmagyarázni, milyen érzés a hátsó sorban ülni úrvacsoragyűlésen a fiatal családunkkal. Aztán eljött a nap, amikor felmentettek. Miután tíz évig az emelvényen ültem, most a családommal a hátsó padokban foglaltam helyet.

Az egyházközségi éneklő anyukák kórusa szolgáltatta a zenét, én pedig egyedül találtam magam a hat gyermekünkkel. Soha nem voltam annyira elfoglalt egész életemben. Mindkét kezemen bábok voltak, de ez nem sokat használt. A [rágcsálnivaló] kiborult, ami igen zavarba ejtő volt. A színezőkönyvek sem nagyon kötötték le a figyelmüket.

Miközben végigszenvedtem a gyermekekkel a gyűlést, felnéztem Barbarára, aki figyelt engem és mosolygott. Megtanultam sokkal jobban értékelni mindazt, amit ti, drága édesanyák olyan jól végeztek, és olyan hithűen!”¹⁴

Kép

A Ballard család

A felesége arra is emlékezett, hogy mennyi időt töltött a családjával. „Rendkívüli mértékben a családjának élt, és mindig ők voltak az első helyen – mesélte Barbara. – Sok éven át volt püspök, és számos egyházi tisztséget töltött be, de ezek a feladatok soha nem mentek a családja rovására. Tartalmassá tette az otthon töltött időt.”¹⁵

Élete későbbi szakaszában Ballard elnök és Ballard nővér örömmel töltött időt a gyermekeikkel, az unokáikkal és a dédunokáikkal. Gyermekei és unokái nagy becsben tartják a családi nyaralásaik emlékeit: az egyháztörténeti helyszíneknél – Palmyrában, Kirtlandben és Nauvooban – tett látogatásaikat, az Angliai Preston templom 1998-as felszentelését, a Szentföldre tett utazást, valamint a túráikat a pionírok útvonalán.

Felesége 2018 októberében bekövetkezett halála után Ballard elnök megjegyezte: „Mily hálás vagyok azért, hogy tudhatom, hol van drága Barbarám, és hogy egyszer az egész örökkévalóságra újra együtt leszünk a családunkkal!”¹⁶

Joseph Smith próféta fivérének, Hyrumnak a leszármazottjaként Russell Ballard mindig büszke volt pionír őseire. Két nagyapja és a dédapja szolgált a Tizenkét Apostol Kvórumában. Saját elhívását követően Ballard elnök ezt mondta: „Áldásként tekintek arra, hogy most Joseph és Hyrum családjának a képviselője lehetek, és nyilvánosan elismerem, hogy nagy megtiszteltetés és felelősség követni dédapámat, Joseph F. Smitht, valamint mindkét nagyapámat, Hyrum Mack Smitht és Melvin J. Ballardot a Tizenkét Apostol Tanácsában. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy olyan szolga legyek, aki méltó az ilyen örökségre.

Fivéreim számos alkalommal biztosítottak arról, hogy úgy érezték, az elődeim támogatták az elhívásomat a túloldalon tartott tanácsokban, együtt az Első Elnökséggel és a Tizenkettek Tanácsával a fátyol innenső oldalán.”¹⁷

A nagyapja, Melvin J. Ballard látomása, melyben átöleli a Szabadítót a Salt Lake templomban, átsegítette Ballard elnököt a nehéz időkön,¹⁸ az irodájában lógó emléktáblával együtt, melyen nagyapja utolsó szavai állnak: „Fivérek! Mindenekelőtt gondolkodjunk világosan.” „A hét egyetlen napján sem tudok úgy bemenni az irodámba, hogy ne lássam e szavakat – magyarázta Ballard elnök. – Úgy vélem, sokat segítenek nekem.”¹⁹ Mi több, e két egyszerű szó – „gondolkodjunk világosan” – Ballard elnök családi jelmondatává vált, hiszen arra bátorította a családtagjait, hogy gondolkodjanak világosan, amikor jó döntéseket szeretnének hozni, és emlékezzenek az evangélium egyszerűségére.²⁰

Ballard elnök nagyszerű példája volt a családon átívelő hit hagyatékára való támaszkodásnak, valamint e hagyaték továbbadásának. Számára az egyház története és a korai szentek hite elválaszthatatlanul kapcsolódott a saját családtörténetéhez. Emlékeztetett bennünket arra, hogy mindannyian „– de különösen a fiataljaink – hatalmas erőt és megértést meríthetünk az egyháztörténetünkből”²¹. És bár számos szent hite próbára tétetett „a mormon pionírok XIX. századbeli történelmi vándorlásá[val], azt sem szabad elfelednünk, hogy az életen átvezető utazás mindegyikünk számára folytatódik, miközben bizonyítjuk, hogy mi is minden lépést hittel teszünk meg”²².

Kép

M. Russell Ballard baseball-labda dobása közben

Fényképezte: Lori Shepler / AP

Üzleti sikerek és kudarcok

Szakmai pályafutása során Russell Ballard az autó-, az ingatlan- és a befektetési iparban is dolgozott. Váratlan forrásokból fontos tanulságokat szűrt le, és első kézből tanulta meg annak a fontosságát, hogy odafigyeljen édesapja tanácsára és a Lélek késztetéseire mind lelki, mind pedig világi kérdésekben.

„[A] Ford Motor Company… kereskedőket keresett új autóik eladásához – idézte fel. A Ford igazgatói édesapámmal együtt meghívtak minket az egyik gyártmány előzetes bemutatójára, amelyről úgy vélték, hogy különösen sikeres lesz. Amikor megláttuk az autókat, az édesapám, akinek több mint 35 éves üzleti tapasztalata volt, óva intett attól, hogy árusítsam őket.”

Ballard elnök így beszélt erről: „Miközben ezen vívódtam, az Urat is megkérdeztem erről, útmutatást kérve. Nagy döntés volt ez, sok pénz forgott kockán, és nagy kötelezettségvállalással járt a részemről. Abban a pillanatban, amikor édesapámmal megláttuk az autókat, az a határozott benyomásom támadt, hogy ne legyek az üzletláncuk része.”

Ám Ballard elnök elmondása szerint „a Ford értékesítési munkatársai… nagyon meggyőzőek voltak, én pedig úgy döntöttem, hogy Salt Lake Cityben én leszek az Edsel legelső kereskedője – és mint később kiderült, egyben a legutolsó is. Ha nem tudjátok, mi az az Edsel, kérdezzétek meg a nagypapát. Ő majd elmondja nektek, hogy az Edsel egy látványos bukás volt.”

Kép

Ford Edsel

Fénykép a Getty Images jóvoltából

Ballard elnök a következő megfigyelést tette: „Engedtem, hogy elsodródjak a Lélek késztetéseitől, melyeket korábban éreztem. Követtem a Tan és szövetségek kilencedik szakaszának a tanácsát, de eltántorodtam az Úrtól kapott benyomástól.” A tanulság pedig ez volt: „Amikor hajlandók vagytok figyelni és tanulni, az élet néhány legfontosabb leckéjét azoktól kapjátok, akik előttetek jártak. […] Ha megfogadjátok a tanácsaikat, akkor azok olyan döntésekhez vezethetnek benneteket, amelyek a javatokra válnak, és áldást hoznak rátok, valamint megóvnak az olyan döntésektől, amelyek elpusztíthatnak benneteket.”²³

Bár Russell máskülönben minden üzleti tevékenységében igencsak sikeres volt, olyan tanulási élményként tekintett erre a melléfogásra, amely segített neki világosan gondolkodni a későbbi hasonló döntésekről.²⁴

Miután kétszer szolgált püspökként, Russell Ballard szolgált főtanácsokban és papok kvórumának tanácsadójaként, mielőtt 1974 júliusában elhívták, hogy elnököljön a Kanada Toronto Misszió felett. Ez az elhívás felbecsülhetetlen értékű felkészülésnek bizonyult a későbbi teljes idejű szolgálatának a feladataihoz az egyházban. Két évvel később, 1976. április 3-án elhívták a Hetvenek Első Kvórumának a tagjaként. 1980. február 21-én hívták el ennek a kvórumnak az elnökségébe. 1985. október 6-án, 57 évesen hívták el a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjaként. Az 1985. október 10-i, Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) általi elrendelése erre az elhívásra volt az utolsó papsági szertartás, melyet Kimball elnök a halála előtt végzett.

2018. január 14-én, Thomas S. Monson elnök (1927–2018) halálát, valamint Russell M. Nelsonnak az egyház 17. elnökeként történő elválasztását követően Ballard elnököt elválasztották a Tizenkét Apostol Kvórumának az ügyvezető elnökeként.

Kép

Ballard elnök és Nelson elnök

Általános felhatalmazotti minőségében Ballard elnöknek lehetősége volt különböző módokon részt venni az Úr munkájában. Szolgált a Misszionáriusi Osztály ügyvezető igazgatójaként, valamint irányította a Tananyag Osztályt és az Egyeztetési Osztályt. Segített felügyelni az egyház Közönségkapcsolati Bizottságát is.

1980-ban engedélyezte az első kápolna felépítését Nigériában. Négy évvel később visszatért Afrikába: egy éhínséget követően Etiópiába utazott, hogy eldöntse, miként ossza szét a rendkívüli, egyházszerte tartott böjtből származó pénzalapokat. Glenn L. Pace – az egyház Jólléti Szolgáltatások Osztályának az akkori ügyvezető igazgatója – társaságában találkoztak az akkor egyetlen etióp egyháztaggal, egy melkisédekipapság-viselővel. Ezen a gyűlésen Ballard elnök elmondott egy imát és megáldotta Etiópiát, amiben Pace fivér emlékei szerint „a szent melkisédeki papság hatalmát és felhatalmazását kérte, és megparancsolta az elemeknek, hogy gyűljenek össze és hozzanak esőt a földre, így nyújtva enyhülést azoknak, akik oly sok éven át szenvednek. Akkor már egy éve nem esett, az ima pedig egy tiszta, napsütéses vasárnap reggelen hangzott el.”

Pace fivér megjegyezte, hogy ugyanazon a napon „épp egy kis asztalnál ültem, és a naplómba írtam, amikor mennydörgést hallottam. Pont időben értem a tornácra, hogy elcsípjem a heves zivatar elejét. […] Lesiettem az előszobába, és bekopogtattam Ballard elder ajtaján. Amikor az ajtóhoz jött, láttam, hogy eluralkodtak felette az érzései [– ahogyan felettem is]. Elmondtunk egy hálaadó imát, és visszatértünk a saját szobáink és gondolataink nyugalmába. Attól a naptól kezdve, bárhova utaztunk is, esett az eső.”²⁵ Ennek az élménynek a hatására Ballard elnök élete teljes mértékben megváltozott.

Kép

Ballard elder Etiópiában

Egy másik emlékezetes élmény 1988-ban történt, amikor Ballard elnök egyetlen hétvégén hét új cöveket hozott létre a perui fővárosban, Limában. Nagyapja, Melvin J. Ballard elder 1925-ben szentelte fel Dél-Amerikát az evangélium prédikálására, előrevetítve ezzel az egyház ottani, figyelemre méltó növekedését. Ballard elnök ezt mondta: „[Ez az élmény] különleges érzést nyújtott számomra, mert meglehetősen átütő módon éreztem Nagyapa hatását, tudva azt, hogy részben beteljesítem az ő figyelemre méltó jövendölését.”²⁶

Ballard elnök minden tanításában kihangsúlyozta, milyen fontos bizonyságot szerezni és megosztani a visszaállított evangélium üzenetét: „Ha mi nem értjük és nem tanítjuk készségesen másoknak Jézus Krisztus evangéliumának a visszaállítását Joseph Smith prófétán keresztül, akkor ki fogja?”²⁷ Gyakran azt a kihívást intézte az egyháztagokhoz, hogy tűzzenek ki egy olyan időpontot, ameddig bezárólag találnak valakit, akivel megoszthatják az evangéliumot, és ügyelt arra, hogy nyomon kövesse e kihívásokat.

Elismerte továbbá a nők létfontosságú szerepét otthon és az egyházban is, tanított a tanácsgyűlések eredményes használatáról, valamint szószólója volt a teljes idejű misszionáriusok és az egyháztag misszionáriusok munkájának, olyannyira, hogy az egyik apostoltársa egyszer viccesen megjegyezte: a nevében az „M.” a misszionárius rövidítése.²⁸

A misszionáriusi munkára vonatkozó derűlátó szemléletével világszerte bátorította a misszionáriusokat és az egyháztagokat. A Brigham Young Egyetemen arra emlékeztette a hallgatókat – akik közül sokan korábbi vagy leendő misszionáriusok voltak –, hogy „az egyház növekedése… valójában a ti kezetekben és az enyémben, valamint az egyház tevékeny tagjainak a kezében van.” Elmondta, hogy amikor régen azt hallotta, hogy az evangéliumot meg kell osztani minden élő lélekkel, „azt mondtam magamban, …az Úr a lehetetlen megtételére kért minket. [De] ez nem lehetetlen. Nem lehetetlen, ha az egyháztagság magára veszi azt, amire Ő kérte őket, és az nem más, mint lendületesen kivenni a részünket az evangélium eljuttatásában a föld minden részére.”

„Nem kell aggódnunk amiatt, hogy engedjük ezt az egyházat növekedni – nyugtatta meg hallgatóságát. – Az Úr gondoskodni fog, az Úr fel fog emelni, az Úr sugalmazást fog adni, az Úr lehetővé fogja tenni, hogy munkája előrehaladjon… Isten áldjon meg benneteket és engem azzal, hogy legyen bátorságunk, jó ítélőképességünk, személyes fegyelmünk, és fel legyünk készülve, hogy minden tekintetben készen álljunk megtenni a saját részünket – bármi legyen is az – Isten királyságának a felépítésében a földön.”²⁹

Kép

Ballard elnök és mások Skóciában

Bizonyság a visszaállított evangéliumról

A bizonyság, mely gyermekkorában lett elültetve, majd a missziója során szilárdíult meg és egész életén át tartó szolgálata során tovább erősödött, mindig is az evangélium igazságainak az egyszerűségében gyökerezett. „A hangomat adom bizonyságként az egész világnak arról, hogy fenntartás és kétely nélkül tudom, Joseph Smith isteni kinyilatkoztatás által megnyitotta ezt az adományozási korszakot, és hozzákezdett Jézus Krisztus igaz egyházának a visszaállításához a földre.”³⁰

Kép

Egyházi vezetők az Olaszországi Róma templom látogatóközpontjában

Kijelentette, hogy a hitünket „Jézus Krisztusra, az Ő életére, engesztelésére, valamint az evangéliuma az utolsó napokban a földre történő visszaállítására kell összpontosítanunk. […]

Semmi sem figyelemre méltóbb vagy fontosabb ebben az életben annál a tudásnál, hogy Isten, a mi Örökkévaló Atyánk és Fia, Jézus Krisztus, ismét szóltak a mennyekből, és prófétákat és apostolokat hívtak el, hogy ismét az örökkévaló evangélium teljességét tanítsák a földön.”³¹

Bizonyos, hogy az egész életén át tartó szolgálata és az Úr munkájának a felgyorsítására irányuló odaadása segített neki azzá válni, akire az Úrnak szüksége volt. „Az evangéliumról való tudásom útmutatást adott nekem arra vonatkozóan, hogy milyen apának és most már nagyapának kell lennem. A fiatalon szerzett bizonyságom segített megfelelnem minden elhívásomnak, beleértve ebbe a jelenlegi, nagy horderejű elhívást, hogy a Tizenkét Apostol Kvórumának a tagja legyek. A bizonyságom, melyet már réges-régen szereztem Anglia utcasarkain, sorról sorra, előírásról előírásra növekedett, mígnem előttetek állhatok… és az Úr Jézus Krisztus különleges tanújaként tanúsíthatom, hogy Szabadítónk él, és Ő Isten, a mi Örökkévaló Atyánk Fia. Az életem teljesen megváltozott, amióta Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának az igazságaihoz horgonyoztam a lelkemet.”³²