A Mormon könyve fordítása

Joseph Smith elbeszélése szerint 1823. szeptember 21-én este, miközben szülei kis rönkházának felső szobájában imádkozott a New York állambeli Palmyrában, egy angyal jelent meg, aki Moróninak nevezte magát, és közölte Josephfel, hogy „Istennek munkája van szám[ára]”.² Tájékoztatta, hogy „el van rejtve egy aranylemezekre írott könyv, amely e földrész előző lakóiról ad beszámolót, valamint az eredetükről, ahonnan származnak.” A könyv egy domboldalban volt, nem messze a Smith család gazdaságától. Nem egyszerűen történelemről volt szó, mert a könyv tartalmazta „az örök evangélium teljességét, ahogy azt a Szabadító kijelentette”.³

Az angyal megbízta Joseph Smitht, hogy fordítsa le a könyvet arról az ősi nyelvről, amelyen az írva volt. Ez a fiatalember azonban igen kevés formális oktatásban részesült, és önmagától nem tudott volna könyvet írni, sem pedig lefordítani egy ősi könyvet valamely ismeretlen nyelvről, melyet a Mormon könyvében „megújított egyiptominak”⁴ neveznek. Joseph felesége, Emma határozottan állította, hogy abban az időben, amikor a fordítás zajlott, Joseph „nem volt képes sem megírni, sem tollba mondani egy összefüggő s jól megfogalmazott levelet, nemhogy egy oly könyvet mondjon tollba, mint amilyen a Mormon könyve.”⁵

Joseph 1827 szeptemberében kapta meg a lemezeket, és a rákövetkező tavasszal állt neki igazán a fordításnak a pennsylvaniai Harmonyban, ahol Emma, illetve a barátja, Martin Harris szolgált elsődleges írnokaként. Az így létrejött angol átirat, amely Lehi könyveként volt ismert, és amelyre Joseph Smith 116 oldalasként utalt, később elveszett vagy ellopták. Ennek eredményeként az Úr megdorgálta Josephet, aki egy rövid időre a fordításra való képességét is elveszítette.⁶

Joseph 1829-ben kezdett ismét fordítani, és a Mormon könyve szinte teljes jelenlegi szövegét abban az évben, egy áprilistól júniusig terjedő három hónapos időszakban fordította le. Elsődleges írnoka ebben az időszakban Oliver Cowdery, egy vermonti tanító volt, aki akkor hallott a Mormon könyvéről, amikor Palmyrában Joseph szüleinél bérelt szobát. Isten elhívta egy látomás által, így Cowdery Harmonyba utazott, hogy találkozzon Josephfel és közelebbről vizsgálódjon. Oliver Cowdery így írt az írnoki élményeiről: „Feledhetetlen napok voltak ezek – azon hang hangzása alatt ülni, amit a menny sugalmazása diktál, e kebel legteljesebb háláját ébresztette fel!”⁷

A Joseph Smith által Oliver Cowderynak és másoknak lediktált kézirat ma az eredeti kézirat néven ismert, melynek mintegy 28 százaléka maradt fenn.⁸ Ez a kézirat alátámasztja Joseph Smith azon állításait, melyek szerint a kézirat rövid idő alatt készült és egy másik nyelvről lett tollba mondva. Tartalmaz például olyan tévesztéseket, amelyek arra utalnak, hogy az írnok félrehallott bizonyos szavakat, nem pedig félreolvasva másolta azokat egy másik kéziratról.⁹ Megjelennek továbbá olyan nyelvtani szerkezetek is az eredeti kéziratban, amelyek jellemzőbbek a közel-keleti nyelvekre, mint az angolra, ami arra utal, hogy a fordítás forrásnyelve nem az angol volt.¹⁰

Ellentétben azzal, ami a lediktált piszkozatok zömét jellemzi, Joseph Smith lényegében végleges műnek tekintette az eredeti kéziratot. A könyv kiadásának előkészítésére Oliver Cowdery kézirással másolatot készített az eredeti kéziratról. Ez a másolat ma nyomdai kézirat néven ismert. Mivel Joseph Smith a tollbamondás során nem jelezte külön az írásjeleket, tehát a pontokat, vesszőket vagy kérdőjeleket, ezért ezek nem szerepelnek az eredeti kéziratban. Amikor a szedő később nyomtatásra készítette elő a szöveget, elhelyezte benne az írásjeleket.¹¹ Az írásjelek, a formázás és a tördelés egyéb elemei, illetve a másolási és lejegyzési tévesztések kijavításához szükséges apró kiigazítások kivételével a tollba mondott példány szövege megegyezett a könyv első nyomtatott kiadásának szövegével.¹²

Sok bibliai beszámoló szól arról, hogy Isten különböző módokon küldött kinyilatkoztatásokat a prófétáinak. Illés megtanulta, hogy Isten nem a szélen vagy a tűzön vagy a földrengésen keresztül szól hozzá, hanem egy „halk és szelíd hang” által.¹³Pál és más korai apostolok olykor angyalokkal társalogtak, időnként pedig az Úr Jézus Krisztussal.¹⁴ Más alkalmakkor a kinyilatkoztatás álmok vagy látomások alakjában érkezett – mint amikor Péter kinyilatkoztatást kapott, hogy a nemzsidóknak is prédikálja az evangéliumot –, vagy olyan szent tárgyakon keresztül, mint az Urim és Tummim.¹⁵

Joseph Smith kiemelkedik Isten prófétái közül, mert arra lett elhíva, hogy a saját nyelvére ültessen át egy olyan, több mint 500 oldalra rúgó teljes szentíráskötetet, amely milliók teológiai tudását elmélyítő és kibővítő tanokat tartalmaz. Ehhez a hatalmas feladathoz Isten további, gyakorlati segítséget is készített számára, tárgyi eszközök alakjában.

Joseph Smith és az írnokai két eszközről írtak, melyeket a Mormon könyve fordítása közben használtak. Azok szerint, akik tanúi voltak a fordításnak, amikor Joseph belenézett ezekbe az eszközökbe, a szentírás szavai angolul jelentek meg. Az egyik eszközt, melyet a Mormon könyvében „fordítóeszközöknek” neveznek, az utolsó napi szentek ma inkább úgy ismerik, hogy az „Urim és Tummim”. Joseph a fordítóeszközöket a lemezek mellé temetve találta a domboldalban.¹⁶ Akik látták a fordítóeszközöket, úgy írták le azokat, mint két átlátszó követ, melyeket egy fém foglalat erősít össze. A Mormon könyve úgy utal erre az eszközre a hozzá tartozó mellvérttel együtt, hogy „megtartja és megőrzi őket az Úr keze”, és azért lesznek „továbbadva nemzedékről nemzedékre, hogy nyelveket fordítsanak.”¹⁷

A másik eszköz, amelyet Joseph Smith évekkel az aranylemezek kiásása előtt talált a földben, egy kis méretű tojásdad kő, egy „látókő” volt.¹⁸ Fiatalemberként az 1820-as években Joseph Smith – ahogyan azokban az időkben mások is – látókövet használt elveszett tárgyak és elrejtett kincsek kereséséhez.¹⁹ Amint Joseph egyre inkább növekedett prófétai elhívása megértésében, megtanulta, hogy a szentírásfordítás magasztosabb céljára is használhatná ezt a követ.²⁰

Úgy tűnik, hogy Joseph számára gyakran egyszerűbb volt egyetlen látókővel fordítani a másik két, fordítóeszközökké egyesített kő használata helyett. Úgy tűnik továbbá, hogy ez a két eszköz – a fordítóeszközök és a látókő – felcserélhető volt és nagyjából hasonlóan működtek. Olyannyira, hogy Joseph Smith és a társai gyakran az egy darab látókövet és a fordítóeszközöket egyaránt „Urim és Tummim” névvel illették.²¹ Az ősi időkben az izraelita papok használták az Urim és Tummimot, hogy a segítségükkel isteni üzeneteket kapjanak. Bár az eszköz természetét illetően eltérnek az értelmezések, több ősi forrás is állítja, hogy olyan kövek tartoztak hozzá, amelyek időnként világítottak vagy isteni fényt árasztottak.²² Az utolsó napi szentek későbbi értelmezésében az Urim és Tummim kizárólag a fordítóeszközöket jelentette. Azonban úgy tűnik, hogy Joseph Smith és mások inkább az isteni kinyilatkoztatások elnyerését szolgáló eszközök kategóriájának elnevezéseként, és nem annyira egy konkrét eszköz megnevezéseként értelmezték a kifejezést.

Vannak, akiknek nehezére esik elfogadni azt az állítást, hogy az isteni fordítási folyamat során tárgyi eszközöket használtak, azonban az ilyen – Isten hatalmának és sugalmazásának közlését megkönnyítő – segédeszközök összhangban vannak a szentírásbeli beszámolókkal. Az Urim és Tummimon kívül a Biblia más tárgyakat is említ, amelyeket Isten hatalmának gyakorlására használnak: Áron vesszejét, egy rézkígyót, szent kenetnek olajait, a szövetség ládáját, de még a földről vett, nyállal kevert port is, a vak férfi szemének gyógyításakor.²³

A Mormon könyve 1830-as kiadásának előszavában Joseph Smith ezt írta: „Tájékoztatni szeretnélek benneteket, hogy [a könyvet] Isten ajándéka és hatalma által fordítottam le.” Amikor a fordítás folyamatának részletei iránt tudakozódtak nála, Joseph többször is kijelentette, hogy arra „Isten ajándéka és hatalma által”²⁴ került sor, majd egyszer hozzáfűzte: „Soha nem volt olyan szándék, hogy a világ tudomására jöjjön a Mormon könyve napvilágra kerülésének minden részlete.”²⁵

A fordítást szemrevételező írnokok és mások azonban több beszámolót is hagytak ránk, melyek bepillantást nyújtanak a folyamatba. A beszámolók némelyike szerint Joseph tanulmányozta a lemezeken lévő jeleket. A legtöbb beszámoló azt mondja, hogy Joseph az Urim és Tummimot (a fordítóeszközöket vagy a látókövet) használta, és számos beszámoló csak a magányos kő használatára utal. E beszámolók szerint Joseph egy kalapba tette a fordítóeszközöket vagy a látókövet, arcát a külső fény kizárása végett a kalapra szorította, és felolvasta az eszközön megjelenő angol szavakat.²⁶ Az itt leírt folyamat a Mormon könyve egyik részét idézi, amely arról szól, hogy Isten készít egy követ, „amely világosságot adva fényleni fog a sötétségben”.²⁷

A fordításban segédkező írnokok minden kétely nélkül hittek abban, hogy Joseph isteni hatalom által fordított. A felesége, Emma elmagyarázta, hogy ő maga „gyakran írt nap nap után” a pennsylvaniai Harmonyban lévő házuk egyik kis asztala mellett. Úgy írta le Josephet, mint aki „ott ült, arcát a kalapjába temetve, melyben a kő volt, és órákon keresztül diktált, és köztünk nem volt található semmi.”²⁸ Emma szerint a lemezek „gyakran feküdtek az asztalon az elrejtésükre tett bármiféle kísérlet nélkül, egy kis vászon terítőbe csomagolva.” Amikor arról kérdezték, hogy Joseph vajon a Bibliából vagy egy korábban előkészített kéziratból diktált-e, Emma határozottan elutasította ezeket a felvetéseket: „Sem kézirata, sem könyve nem volt, amelyekből olvasson.” Emma ezt mondta Joseph nevű fiának: „A Mormon könyve isteni hitelességű – erről a legcsekélyebb kételyem sincs. Meggyőződésem, hogy senki nem tudta volna a kéziratokat diktálni anélkül, hogy ne részesült volna sugalmazásban; mert, amikor az írnokaként tevékenykedtem, édesapád órákon át diktált nekem; és amikor étkezések vagy félbeszakítások után visszatért, azonnal ugyanonnan folytatta, ahol abbahagyta, anélkül, hogy ránézett volna a kéziratra, vagy megkért volna, hogy olvassak fel neki belőle egy részt.”²⁹

Egy másik írnok, Martin Harris Joseph Smithszel szemben ült az asztalnál, és a Joseph által tollba mondott szavakat jegyzetelte. Harris később elmondta, hogy amikor Joseph a látókövet használta a fordításhoz, mondatok jelentek meg rajta. Joseph felolvasta ezeket a mondatokat, Harris pedig a szavak lejegyzését követően annyit mondott: „Leírva.” Harris egyik munkatársa feljegyezte az egyik beszélgetésük során általa elmondottakat, miszerint Josephnek „volt egy látóköve, amely által képessé vált oly jól fordítani, mint az Urim és Tummimból, és a kényelme érdekében azután a látókövet használta”.³⁰

Elsődleges írnoka, Oliver Cowdery eskü alatt vallotta 1831-ben, hogy Joseph Smith „a lemezekkel, amelyekről a könyvet fordította, két átlátszó, üvegre hasonlító követ talált ezüst ívekbe foglalva. Hogy ezeken keresztülnézve képes volt angolul elolvasni a megújított egyiptomi jeleket, amelyek a lemezekre voltak vésve.”³¹ 1830 őszén Cowdery az ohiói Union Village-ben járt, ahol a Mormon könyve fordításáról beszélt. Nem sokkal később az egyik helyi lakos arról számolt be, hogy a fordítás eszköze „két átlátszó kő volt, alakra mint egy cvikker, melyen keresztül a fordító a véseteket nézte”³².

Joseph Smith következetesen bizonyságát tette arról, hogy „Isten ajándéka és hatalma által” fordította le a Mormon könyvét. Írnokai is osztoztak ebben a bizonyságban. A domboldalban elásott, fémlemezeken lévő ősi feljegyzésről hírt hozó angyal, és a kifejezetten Joseph Smith számára, a fordítás céljából készült isteni eszközök, mind részét képezték annak, amire Joseph és az írnokai a fordítás csodájaként tekintettek. Amikor 1832-ben első alkalommal nekiült megírni a saját történetét, azt azzal az ígérettel indította, hogy benne lesz egy „beszámoló az ő bámulatos élményéről”³³. A Mormon könyve fordítása valóban bámulatos volt.

A Mormon könyve igazsága és isteni forrása ma is megismerhető. Isten arra kér mindegyikünket, hogy olvassuk el a könyvet, emlékezzünk az Úr irgalmasságaira és elmélkedjünk azokról a szívünkben, majd pedig „Krisztus nevében kérdezz[ük] meg Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e ezek a dolgok”. Isten azt ígéri, hogy „ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdeztek, akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát.”³⁴