Jöjj, kövess engem!
Isten királyságának felépítése az utolsó napokban


Isten királyságának felépítése az utolsó napokban

„Haladjon tehát előre Isten királysága, hogy eljöhessen a menny királysága” (Tan és szövetségek 65:6).

Az osztályodban lévő fiatal nők azért küldettek a földre éppen ebben az időben, hogy segítsenek felkészíteni a világot a Szabadító második eljövetelére. Különleges ajándékaik és tehetségeik vannak, amelyeket az Úr szeretné, ha királysága felépítésére és evangéliuma megosztására fordítanának. Az ebben az egységben található vázlatok segíteni fognak nekik fejleszteni ezeket az ajándékokat, miközben felkészülnek, hogy vezetőkké és tanítókká váljanak Isten egyházában és királyságában.

Ebben a hónapban az alábbi vázlatok közül választhatsz:

Közös tevékenység

Gondold végig, miként szervezhetsz olyan tevékenységeket, melyek kapcsolódnak a fiatalok által tanultakhoz. Ebben segítségedre lehet az egyház Ifjúsági tevékenységek honlapja. Az ezekben a vázlatokban megtalálható tanulási tevékenységek zöme remekül felhasználható Közös tevékenységként is. Az osztályelnökségekkel közösen válasszatok és szervezzetek olyan helyénvaló tevékenységeket, amelyek megerősítik mindazt, amit a fiatal nők vasárnap tanulnak.

Személyes fejlődés

A Személyes fejlődés füzet következő tevékenységei kapcsolódnak az ebben az egységben szereplő leckékhez:

Egyéni érték, 7. értéktapasztalat

Jó cselekedetek, 7. értéktapasztalat

A fiatalság erősségéért

A fiatalság erősségéért füzet következő normái kapcsolódnak ezen egység leckéihez:

Család

Barátok