Kötelessége útján

Az 1947-es évben volt a 100 éves évfordulója annak, hogy az utolsó napi szent pionírok első csoportjai megérkeztek a Sóstó-völgybe. Abban az évben sok emlékünnepet tartottak, és számtalanszor adtak hálát Jézus Krisztus odaadó tanítványaiért, akik utakat törtek, házakat építettek, gabonát ültettek a kietlen sivatagban, és településeket hoztak létre.

J. Reuben Clark elnök, az Első Elnökség első tanácsosa az 1947. októberi általános konferencián az egyik legemlékezetesebb és legmeghatóbb beszéddel tisztelgett e hithű pionírok előtt.

Üzenetében Clark elnök röviden megemlítette azokat a jól ismert vezetőket, akik a nyugatra tartó vándorlást irányították, úgymint Brigham Youngot, Heber C. Kimballt, Wilford Woodruffot, Parley P. Prattet és még sok más embert. Elsődleges célja azonban nem e figyelemre méltó személyek eredményeinek a felidézése volt. Szavaiban inkább azokra az állhatatos lelkekre összpontosított, akiknek a nevei nem váltak ismertté és nem is kerültek feljegyzésre az egyház történetében. Üzenetének ezt a sokatmondó címet adta: Ők, ott, az utolsó szekéren.¹

Clark elnök igen részletesen ecsetelte azoknak a vándoroknak a jellemvonásait és kihívásait, akik a fennsíkon átkelő hosszú szekérsorok mindenkori utolsó szekerén utaztak. Dicsérte ezeket a névtelen és hírnévtelen hősöket, akik napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra nyelték a fojtogató port, melyet az előttük gördülő összes szekér vert fel – és akik leküzdötték a könyörtelen akadályokat, melyekkel az útjukon szembesültek.

Clark elnök kijelentette: „[Ő]k, ott, az utolsó szekéren, egyre csak törekedtek előre, megviselten és fáradtan, sajgó lábbal, néha már-már csüggedten, ama hitükre támaszkodva, hogy Isten szereti őket, hogy a visszaállított evangélium igaz, és hogy elöl az Úr vezeti a Fivéreket.”²

Majd üzenetét e megindító szavakkal zárta: „[E]zen alázatos – hitükben nagyszerű, munkájukban nagyszerű, igazlelkű életvitelükben nagyszerű, felbecsülhetetlen örökségünk kimunkálásában nagyszerű – lelkek elé alázattal helyezem a szeretetemet, a tiszteletemet, az áhítatos megbecsülésemet.”³

1990-ben Howard W. Hunter elnök, aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának volt az elnöke, beszédet mondott számtalan olyan egyháztag nélkülözhetetlen hozzájárulásáról, akik szorgalmasan és hithűen szolgálnak, és akik ritkán vagy sohasem részesülnek nyilvános elismerésben vagy dicséretben.

Hunter elnök így fogalmazott:

„[A fiatal és derék Moróni kapitányról] a következőket mondták:

»[H]a minden ember olyan lett volna, és olyan volna, és mindig is olyan lenne, mint Moróni, akkor íme, örökre megrázkódna a pokol hatalma; igen, az ördögnek soha többé nem lenne hatalma az emberek gyermekeinek szíve felett« (Alma 48:17).

Micsoda dicséret ez egy híres és hatalmas férfinak! […] Két verssel később Hélamánról és fivéreiről olvashatunk, akik Moróninál kevésbé feltűnő szerepet játszottak:

»Mármost, íme, Hélamán és testvérei sem tettek kisebb szolgálatot a népnek, mint Moróni« (Alma 48:19).”

Hunter elnök így folytatta: „Más szavakkal, bár Hélamán nem volt olyan észrevehető vagy feltűnő, mint Moróni, ő sem tett kisebb szolgálatot; vagyis ugyanolyan segítőkész és hasznos volt, akárcsak Moróni.”⁴

Hunter elnök ezt követően azt tanácsolta mindannyiunknak, hogy a mi szolgálatunk se legyen kisebb. Ezt mondta: „Ha úgy érzitek, hogy bármit tegyetek is az idén vagy az elkövetkezendő években, annak a jó része nem fog különösebb hírnevet hozni nektek – fel a fejjel! A valaha élt legjobb emberek zöme szintén nem volt különösebben híres. Szolgáljatok és növekedjetek, hithűen és csendesen.”⁵

Hálás vagyok azon egyháztagok millióiért, akik ma úton vannak a Szabadító felé,⁶ és napjaink szekérsorainak az utolsó szekerén törekednek előre a szövetség ösvényén – és akiknek a szolgálata valóban nem kisebb. A Mennyei Atyába és az Úr Jézus Krisztusba vetett erős hitetek, valamint a feltűnésmentes, megszentelt életetek arra ihlet engem, hogy jobb ember és tanítvány legyek.

Szeretlek benneteket. Csodállak titeket. Köszönetet mondok nektek. És megdicsérlek benneteket.

A Mormon könyve-beli Sámuel próféta foglalta össze a legjobban, hogy mit érzek irántatok.

„[Vegyétek észre], hogy a nagyobb részük a kötelessége útján jár, és körültekintően jár Isten előtt, és azon vannak, hogy… betartsák a parancsolatait és rendelkezéseit…

Igen, azt mondom nektek, hogy legnagyobb részük ezt teszi, és fáradhatatlan szorgalommal törekednek arra, hogy testvéreik maradékát elvezessék az igazság ismeretéhez”⁷.

Úgy hiszem, vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés az olyan figyelmes fivérekre és nővérekre, akik megkeresik, hogy kik ülnek egyedül az egyházi gyűléseken és sok más helyzetben, és melléjük ülnek. Akik következetesen igyekeznek vigasztalni a vigasztalásra szorulókat,⁸ miközben nem várnak elismerést vagy dicséretet.

Vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés az olyan házastársakra és gyermekekre, akik támogatják azt a társukat, szülőjüket vagy gyermeküket, aki vezető tisztségben szolgál az Úr visszaállított egyházában. Biztos, csendes és jellemzően fel nem ismert támogató hatásuk teszi lehetővé számos egyén és család megáldását oly módokon, amelyek csak az örökkévalóságban válnak majd ismertté a maguk teljességében.

Vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés az olyan egyénekre, akik, miután elfordultak Istentől, most alázatosan visszafordulnak Feléje,⁹ megbánják bűneiket, és keresik a Szabadító engesztelésének a megtisztító és gyógyító hatalmát. Krisztushoz jönni¹⁰ azáltal, hogy az ember a „tiltott ösvényekre”¹¹ tett bűnös kitérőkről visszatér a szövetség ösvényére, az lelkileg elengedhetetlen és igazlelkűen erőt próbáló. Amikor hittel törekednek előre és nem fáradnak bele a jó tevésébe, azzal nagy munka alapját fektetik le önmaguk életében,¹² minden nemzedék számára, valamint az örökkévalóságra.¹³

Vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés az olyan igazlelkű egyénekre, akik aziránt sóvárognak, hogy a Szabadító evangéliumának a felhatalmazott szövetségei és szertartásai által Őhozzá köttessenek igába – de ezt esetleg rajtuk kívül álló okok miatt nem tehetik meg. Megígérem, hogy a személyes gyötrelmetek enyhülni fog, és az engedelmességetek és hithűségetek, mellyel türelmesen alávetitek akaratotokat Istennek, el fogja nyerni jutalmát „az Úrnak megfelelő időben”¹⁴. „[E]ste bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”¹⁵

Vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés azokra az ihletett fordítókra és tolmácsokra szerte a világon, akik azáltal szolgálják az Urat, hogy segítenek barátoknak és egyháztagoknak „a saját nyelv[ükö]n és a saját beszéd[ük] szerint hall[ani] az evangélium teljességét”¹⁶. Hangjuk, jelbeszédük és fordításaik örök igazságokat közvetítenek, mégis kevesen ismerjük őket névről vagy fejezzük ki valaha is a nagyrabecsülésünket. A nyelvek azon ajándéka által, mellyel megáldattak, a fordítók és a tolmácsok szorgalmasan, önzetlenül és a leggyakrabban névtelenül szolgálnak, hogy segítsenek az embereknek elnyerni a hit lelki ajándékát Isten szavának olvasása és hallgatása által.¹⁷

Vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés az olyan hűséges házas férfiakra és nőkre, akik tiszteletben tartják a sokasodásra és a föld betöltésére vonatkozó, szövetségben fogadott felelősségüket, és akik megáldattak azzal az erővel és állóképességgel, hogy elbírjanak a gyermekeikkel az úrvacsorai gyűléseken. Egy olyan, egyre zavarodottabb világban, melyet csapások és helytelen fontossági sorrendek sújtanak, ezek a bátor lelkek nem hallgattak az önközpontúságot magasztaló világi hangokra: tisztelettel viszonyulnak ahhoz, amilyen szent és fontos az élet Mennyei Atya boldogságtervében, melyet a gyermekei számára készített.

Sok házaspár akkor is bízik Istenben, amikor szívük igazlelkű vágyai nem az általuk remélt és megálmodott módon vagy időben valósulnak meg. „Várnak az Úrra”,¹⁸ és nem követelik Tőle, hogy tartsa be az ő halandó határidejüket. „Mert a világ kezdete óta nem hallották az emberek, és nem fogta fel a fül, és egyetlen szem sem látta, ó, Isten, rajtad kívül, hogy milyen nagy dolgokat készítettél annak, aki reád vár.”¹⁹

Vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés a bölcsődei vezetők és elemis tanítók tízezreire, akik minden egyes sabbatnapon szeretetben és oktatásban részesítik az egyházban lévő gyermekeket.

Gondoljatok bele, mily örök hatása van ezen odaadó tanítványok szolgálatának – és mily bámulatos áldások ígéretét kapják azok, akik gyermekeket részesítenek szolgálattételben!

„És [Jézus] előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:

A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.”²⁰

Vonatkozik a „kötelessége útján” kifejezés az elkötelezett gyermekekre, akik gyengéden gondoskodnak idős szüleikről; a kialvatlan anyukára, aki egy rémült gyermeket nyugtatgat, miközben „nőstény oroszlánként” őrködik otthona kapujában;²¹ az egyháztagokra, akik korán érkeznek és későn távoznak, hogy kirakják, majd pedig visszategyék a székeket; és azokra a sugalmazott egyénekre, akik meghívják a családtagjaikat, barátaikat és ismerőseiket, hogy jöjjenek és lássák meg, jöjjenek és segítsenek, és jöjjenek és maradjanak.²²

Csupán néhány kiválasztott példát soroltam fel a szövetségek megtartására és Jézus Krisztus olyan elkötelezett tanítványaira, mint ti, akik a „kötelessége[tek] útján” törekedtek előre. A Krisztus-központú otthonokban és az egyházi egységekben világszerte milliószámra találhatók további példák olyan utolsó napi szentekre, akik „teljes lelküket”²³ ajánlják fel Istennek.

Szerettek és szolgáltok, figyeltek és tanultok, gondoskodtok és vigasztaltok, valamint a Szentlélek hatalma által tanítotok és tanúskodtok. Gyakran böjtöltök és imádkoztok, egyre erősebbekké és erősebbekké váltok alázatosságotokban, egyre szilárdabbakká és szilárdabbakká Krisztus hitében, „mígnem örömmel és vigasztalással telik meg a lelketek, igen, és megtisztul és megszentelődik a szívetek, mely megszentelődés abból ered, hogy átengeditek a szíveteket Istennek”²⁴.

Ők, ott, az utolsó szekéren, mindazok, akiknek nem kisebb a szolgálatuk, és ti, akik ma a kötelességetek útján törekedtek előre – a Szabadító visszaállított egyházának az erejét jelentitek. Ahogy pedig az Úr megígérte, „minden trón és fenntartóság, fejedelemség és hatalom kinyilatkoztatásra kerül, és azokra száll, akik hősiesen kitartottak Jézus Krisztus evangéliumáért”²⁵.

Örömmel tanúsítom, hogy Mennyei Atya és az Ő Szeretett Fia él, és az ígéreteik biztosak. Az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.