A Szabadító gyógyító hatalma a tenger szigetein

Az 1960-as években édesapám a Hawaii Egyházi Főiskolán tanított Laiében, ahol születtem. A hét nővérem ragaszkodott hozzá, hogy a szüleim a Kimo nevet adják nekem, mely egy hawaii név. A Hawaii Laie templom közelében laktunk, mely akkor az Ázsia Óceánia Terület, köztük Japán egyháztagjainak a nagy részét is szolgálta.¹ Ebben az időben japán szentek csoportjai kezdtek Hawaiira jönni, hogy részesüljenek a templom áldásaiban.

Az egyik ilyen egyháztag nővér Okinava gyönyörű szigetéről érkezett. Az ő Hawaii templomba vezető útjának a története egészen rendkívüli. Két évtizeddel azelőtt kötött házasságot egy hagyományos, elrendezett buddhista esküvőn. Csupán pár hónappal később Japán megtámadta a Hawaiin található Pearl Harbort, ami szembeállította az Amerikai Egyesült Államokat és Japánt. A midwayi, az Ivo Dzsima-i és egyéb csaták után a forgandó hadiszerencse visszaszorította a japán erőket e nővér szigetének, Okinavának a partjaiig, amely az utolsó védvonal volt a szövetséges erők és a japán hátország között.

1945-ben három keserves hónapon át dúlt az okinavai csata. 1300 amerikai hadihajóból álló hajóraj vette körül és tartotta tűz alatt a szigetet. A katonai és polgári áldozatok száma óriási volt. Ma egy komor emlékmű áll Okinaván, több mint 240 000 olyan ember nevével, akikről tudható, hogy a csata során haltak meg.²

Ez az okinavai nő a férjével és két kisgyermekével kétségbeesetten igyekezett elmenekülni a támadás elől, ezért egy hegyi barlangban kerestek menedéket. A következő hetekben és hónapokban elmondhatatlan szenvedést álltak ki.

Egy kétségbeesett éjjelen, amikor családja az éhhalál szélén állt, férje pedig eszméletlen volt, azon gondolkodott, hogy véget vet a szenvedésüknek egy kézigránáttal, amelyet a hatóságok erre a célra adtak át neki és másoknak. Ám amint erre készült, egy mély lelki élményben volt része, amely valóságossá tette Isten létezését és az e nővér iránti szeretetét, ez pedig erőt adott neki a folytatáshoz. Az ezt követő napokban magához térítette a férjét, és gyomokkal, vadmézzel és a közeli patakban fogott élőlényekkel táplálta a családját. Elképesztő módon hat hónapot töltöttek így a barlangban, amíg a helyi falusiak nem értesítették őket, hogy véget ért a csata.

Amikor a család hazatért és elkezdték újjáépíteni az életüket, ez a japán nő válaszokat keresett Istennel kapcsolatban. Fokozatosan lángra lobbant benne a Jézus Krisztusba vetett hit, és a keresztelés szükségessége. Aggódott azonban a szerettei miatt, akik Jézus Krisztus ismerete és keresztelkedés nélkül haltak meg, beleértve az édesanyját is, aki akkor hunyt el, amikor őt szülte.

Képzeljétek el az örömét, amikor egy nap Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza két misszionárius nővére érkezett a házához, és megtanították neki, hogy a lélekvilágban az emberek tanulhatnak Jézus Krisztusról. Magával ragadta az a tanítás, mely szerint a szülei a halál után dönthetnek úgy, hogy követik Jézus Krisztust, és elfogadják a templomoknak nevezett szent helyeken értük végzett keresztelkedést. A családjával együtt megtért a Szabadítóhoz, és megkeresztelkedtek.

Keményen dolgoztak, boldogulni kezdtek, és további három gyermekkel gyarapodtak. Hithűek és tevékenyek voltak az egyházban. Aztán a férje váratlanul agyvérzést kapott és elhunyt, így ez a nővér sok éven át több munkahelyen kényszerült dolgozni hosszú órákon át, hogy eltarthassa öt gyermekét.

A családjában és a környéken néhányan bírálták őt. Azt a döntését okolták a gondjaiért, hogy egy keresztény egyházhoz csatlakozott. Ő a mélységes tragédia és kemény bírálat dacára is ragaszkodott a Jézus Krisztusba vetett hitéhez, elszántan törekedett előre, bízva abban, hogy Isten ismeri őt, és hogy ragyogóbb napok várnak rá.³

Férje korai halála után néhány évvel a japán misszióelnök sugalmazást érzett, hogy arra buzdítsa a japán egyháztagokat, készüljenek ellátogatni a templomba. Ő annak az okinavai csatának az egyik amerikai veteránja volt, amely oly sok szenvedést okozott e nővérnek és családjának.⁴ Ennek ellenére az alázatos nővér ezt mondta róla: „Egykor gyűlölt ellenségeink egyike volt, de most a szeretet és békesség evangéliumával volt itt. Ez számomra csoda volt.”⁵

A misszióelnök üzenetét hallva az özvegy nővér vágyott rá, hogy egy nap a családjához pecsételjék őt a templomban. Anyagi és nyelvi akadályok miatt azonban ez lehetetlennek tűnt.

Aztán több újszerű megoldás is adódott. A japán tagok a felére csökkenthették a költségeket, ha a főidényen kívül béreltek egy egész repülőgépet, hogy Hawaiira repüljenek.⁶ Az egyháztagok Éneklő japán szentek címmel bakelitlemezt is adtak ki és árusítottak. Néhány egyháztag még az otthonát is eladta. Mások feladták az állásukat, hogy elutazhassanak.⁷

Újabb kihívást jelentett a tagok számára, hogy a templomi bemutató nem volt elérhető japánul. Az egyház vezetői elhívtak egy japán fivért, hogy utazzon el a hawaii templomba, és fordítsa le a felruházási szertartást.⁸ Ő volt az első japán megtért a háború után, akit hithű amerikai katonák tanítottak és kereszteltek meg.⁹

Amikor a Hawaiin élő felruházott japán egyháztagok először hallották a fordítást, könnyekre fakadtak. Az egyik egyháztag ezt jegyezte fel: „Sokszor voltunk már a templomban. Hallottuk a szertartásokat angolul. [De] soha nem éreztük még a templomi munka lelkületét úgy, ahogy most, a saját anyanyelvünkön [hallva azt].”¹⁰

Még ugyanabban az évben 161 felnőtt és gyermek indult el Tokióból a Hawaii templomba. Az egyik japán fivér így emlékezett vissza erre az útra: „Amikor kinéztem a repülőgépből és láttam Pearl Harbort, és eszembe jutott, mit tett az országunk ezekkel az emberekkel 1941. december 7-én, akkor félelem lett úrrá a szívemen. Vajon elfogadnak minket? Meglepetésemre azonban nagyobb szeretetet és kedvességet tanúsítottak, mint amit az életemben valaha is láttam.”¹¹

Kép

A japán szenteket virágfüzérekkel üdvözlik

A hawaii egyháztagok számtalan virágfüzérrel fogadták a japán szenteket az érkezésükkor, miközben megölelgették és megpuszilgatták őket, amely szokás idegen a japán kultúrától. A Hawaiin töltött 10 sorsfordító nap után, a japán szentek a hawaii szentek által énekelt Aloha Oe dallama mellett búcsúzkodtak.¹²

A japán egyháztagok számára szervezett második templomi úton az özvegy okinavai nővér is részt vett. A 16 000 km-es utat azon misszionáriusok nagylelkű adományának köszönhetően tehette meg, akik a gyülekezetében szolgáltak és számos alkalommal étkeztek az asztalánál. A templomban örömkönnyeket ejtett, amikor helyettesként megkeresztelkedett az édesanyjáért, és elhunyt férjéhez pecsételték.

A Japánból Hawaiira irányuló templomi utak rendszeresen folytatódtak egészen a Japán Tokió templom 1980-as felszentelésééig, amely a 18. működő templom lett. Ez év novemberében Okinavában felszentelik a 186. templomot. Nem messze lesz attól a barlangtól Okinava központjában, ahol ez az asszony és családja menedéket talált.¹³

Bár soha nem találkoztam ezzel a csodálatos okinavai nővérrel, az öröksége tovább él hithű utódain keresztül, akik közül sokat ismerek és szeretek.¹⁴

Apám, aki II. világháborús veterán volt Óceánia területén, nagyon megörült, amikor elhívást kaptam, hogy fiatal misszionáriusként Japánban szolgáljak. Nem sokkal a Tokió templom felszentelése után érkeztem Japánba, és első kézből tapasztaltam a templom iránti szeretetüket.

A templomi szövetségek Mennyei Atyánk ajándékai Fia, Jézus Krisztus hithű követőinek. Mennyei Atyánk a templomon keresztül a Szabadítóhoz és egymáshoz köti az egyéneket és a családokat.

Russell M. Nelson elnök az elmúlt évben kijelentette:

„Mindenki, aki szövetségeket köt a keresztelőmedencében és a templomban – és meg is tartja azokat –, fokozott mértékben hozzáfér Jézus Krisztus hatalmához. […]

Az Istennel kötött szövetségek megtartásának a jutalma mennyei hatalom – olyan hatalom, amely megerősít minket, hogy jobban bírjuk a próbatételeinket, kísértéseinket és szívfájdalmainkat. Ez a hatalom megkönnyíti az utunkat.”¹⁵

A templom áldásain keresztül a Szabadító egyéneket, családokat és nemzeteket gyógyít meg – még olyanokat is, akik egykor esküdt ellenségek voltak. A feltámadt Úr kijelentette a viszályoktól sújtott világnak a Mormon könyvében, hogy mindazoknak, akik tisztelik az Ő nevét, „gyógyulással a szárnyaiban emelkedik fel az Igazlelkűség Fia”¹⁶.

Hálás vagyok, hogy tanúja lehetek az Úr azon ígérete folyamatos beteljesedésének, mely szerint „el fog jönni az idő, amikor egy Szabadító ismerete elterjed minden nemzet, nemzetség, nyelv és nép között”¹⁷, beleértve azokat is, akik „a tenger szigetein vannak”¹⁸.

Tanúskodom a Szabadító Jézus Krisztusról, valamint az Ő prófétájáról és apostolairól ezekben az utolsó napokban. Ünnepélyes tanúságot teszek arról a mennyei hatalomról, mely megköti a mennyben azt, ami a földön kötve van.

Ez a Szabadító munkája, a templomok pedig az Ő szent házai.

Megingathatatlan meggyőződéssel jelentem ki ezeket az igazságokat Jézus Krisztus nevében, ámen.