Liahóna
Kérlek, kíméld meg Anya életét!
2024. március


Kérlek, kíméld meg Anya életét! Liahóna, 2024. márc.

Utolsó napi szentek történetei

Kérlek, kíméld meg Anya életét!

Rettegés töltött el, amikor megtudtam, hogy édesanyámnak nyitott szívműtétre van szüksége, de egy odaadó elemis tanító megtanított imádkozni.

Kép
anya egy tálból eteti a lányát

Christi Gerlach és az édesanyja

Fénykép a szerző jóvoltából

Amikor 10 éves voltam, édesanyám súlyos szívrohamot kapott. Hosszú heteket töltött kórházban az életéért küzdve.

Ez idő alatt az elemis tanítóm, Ellen Johnson nővér hetente egyszer átjött hozzánk, hogy meglátogasson. Akkor még éppen csak elkezdtem járni az Elemibe és keveset értettem az evangéliumból. Johnson nővér minden héten bizonyságot tett nekem, és beszélt az imáról. Megtanította nekem, hogy ha imádkozom, akkor Mennyei Atya válaszolni fog.

Hetek múlva Anya egészsége tovább romlott. Mivel károsodott az egyik szívbillentyűje, így azt helyre kellett hozni. Az orvosa azt mondta, hogy műtét nélkül Anya meg fog halni, és egy kísérleti eljárást javasolt. Azonban így is csak 50% körüli esélyt adtak a felépülésére.

Ez még az 1960-as évek elején volt, amikor a nyitott szívműtét új és kockázatos eljárásnak számított. A sebészek azt tervezték, hogy felvágják Anya mellkasát, és a szegycsontját hosszában elfűrészelve fognak hozzáférni a szívéhez. Sok beteg nem élte túl a műtétet. Feldúlt voltam, és féltem, hogy édesanyám meg fog halni.

Apa leginkább a munkahelyén volt vagy Anyánál a kórházban. A nővérem, Pam gondoskodott az öcsémről és rólam. Éjszakánként magányos voltam és féltem, de arra gondoltam, amit Johnson nővér az imáról tanított nekem. Gyakran térdeltem sírva az ágyam mellett, azért könyörögve Mennyei Atyához, hogy kímélje meg Anya életét.

Az egyik ilyen elsírt ima során nagy békesség szállt meg, és abbahagytam a sírást. Éreztem, hogy minden rendben lesz. Megnyugvást éreztem: édesanyám élni fog, lát majd engem felnőni, és nem kell aggódnom. Nem hallottam hangot, nem láttam látomást, de csendes, békés érzéseim voltak. Nem kételkedtem bennük. Mennyei Atya megválaszolta az imámat, és én tisztában voltam ezzel.

Kép
összekulcsolt kezek egy medalion mellett

Illusztrálta: Alex Nabaum

Anya túlélte a műtétet. Élete nagy részében gyenge és beteges volt, Mennyei Atya azonban megválaszolta az imáimat, és megkímélte az életét. Megélte, hogy lásson engem felnőni, férjhez menni és gyermekeket vállalni.

Évekkel később, amikor Russell M. Nelson elnök apostol lett, Anya elmondta nekem, hogy ő volt az a szívsebész, aki megmentette az életét. Írtam neki egy levelet, hogy köszönetet mondjak neki. Amikor visszaírt, megköszönte a levelemet, és kiemelte Isten segítségét a munkájában.