2004
Hogyan élhetünk helyesen az egyre növekvő gonoszság közepette?
2004. Május


Hogyan élhetünk helyesen az egyre növekvő gonoszság közepette?

Miközben továbbra is az Urat állítjátok elmétek és szívetek középpontjába, Ő segíteni fog gazdag, bővelkedő életet élnetek, függetlenül attól, mi történik körülöttetek.

Kiváló javaslatokat kaptunk ezen a konferencián arról, hogyan vehetjük fel a harcot az egyre romló világi körülményekkel. Isten prófétájaként Gordon B. Hinckley elnök a világ helyzetét és lehetőségeinket kristálytiszta megvilágításba helyezte. Két friss megjegyzése, melyet papsági és segédszervezeti vezetők hallhattak, jól szemlélteti prófétai látásmódját. Az első az előttünk álló kihívással kapcsolatos:

„A hagyományos család ostrom alatt áll. Nem tudom, hogy Szodoma és Gomorra napjaiban rosszabb volt-e a helyzet. (…) Hasonló állapotokat látunk a mai világban. Elhatalmasodtak szerte a világon. Azt hiszem, Atyánk bizonyosan könnyezik, amikor letekint eltévelyedett fiaira és lányaira.”1

A másik hihetetlen lehetőségeinkről szól:

„Korábban ki álmodhatott volna a lehetőségek e koráról, amelyben most élünk? (…) Az egyház csodás állapotban van. (…) Növekedni és erősödni fog. (…) Lehetőségünk és feladatunk, hogy tovább haladjunk ebben a nagyszerű munkában, aminek a jövőjét még elképzelni is alig tudjuk!”2

Van választásotok. Kezeteket tördelve elemészthet benneteket a jövő miatti aggodalom, illetve választhatjátok azt, hogy felhasználjátok az Úr tanácsát, amit azért adott, hogy békében és boldogságban éljünk a világon dúló gonoszság ellenére is. Ha azt választjátok, hogy a sötét oldalra koncentráltok, ezt fogjátok látni: a világ nagy részét egyre inkább közre zárja a lealacsonyító szenny áradata, miközben figyelmen kívül hagyják az erényt, az igazlelkűséget, a személyes feddhetetlenséget, a hagyományos házasságot és a családi életet. Szodoma és Gomorra a bűnös élet ószövetségi megtestesítői. Akkoriban elszigetelt hely volt; ma viszont ezek az állapotok szétterjedtek az egész világon. Sátán ügyesen manipulálja az összes média és kommunikációs eszköz hatalmát. Sikere nagyban megnövelte azt, milyen mértékben lehet hozzájutni az ilyen lealacsonyító és pusztító hatásokhoz szerte a világon. A múltban némi erőfeszítést igényelt, ha valaki hozzá akart férni az ilyen gonoszságokhoz. Ma már a világ szinte minden pontját teljességgel átitatják ezek. Nem tudjuk felszárítani a gonosz hatások egyre áradó folyamát, hiszen az az Atyánk által biztosított szabad akarat gyakorlásának eredménye. Azt azonban megtehetjük és meg is kell tennünk, hogy világosan figyelmeztetünk arra, milyen következményei vannak, ha az ember túl közel kerül csábító, pusztító áramlatához.

Most pedig a naposabb oldalról. A gonoszság szigetei ellenére a világ általában véve lenyűgözően gyönyörű, és sok jó, őszinte ember él benne. Isten megadta a módot, ami által úgy élhetünk ebben a világban, hogy nem fertőződünk meg az azt átjáró pusztító nyomásoktól, melyeket gonosz ügynökök terjesztenek. Élhetünk erényes, gyümölcsöző, igazlelkű életet, ha követjük a Mennyei Atyánk által létre hozott védelmi tervet, vagyis az Ő boldogság-tervét. Ezt megtalálhatjuk a szentírásokban és prófétái sugalmazott kijelentéseiben. Az Úr lélekkel ruházta fel intelligenciánkat, és lehetővé tette számunkra, hogy részünk lehessen a fizikai test csodájában. Amikor oly módon használjuk ezt a fizikai testet, ahogy azt Ő elrendelte, akkor fokozódni fog erőnk és teljesítményünk, el fogjuk kerülni a kísértéseket, és bőséges áldásokban fogunk részesülni.

Amikor Isten, a mi örökkévaló Atyánk, valamint az Ő Szeretett Fia megjelent Joseph Smith-nek a szent ligetben, abban a magasztos látomásban, elkezdték ismét a földre helyezni ezt a boldogság-tervet, és mindent, ami annak működéséhez szükséges. A visszaállításnak részét képezték további szentírások is, melyek kiegészítik a Biblia becsben tartott feljegyzéseit. Ezek a becses iratok a Mormon könyvében, a Tanok és szövetségekben és az Igazgyöngyben találhatók. Atyánk tudott napjainkról. Előkészítette a szentírásokat, és folyamatos isteni útmutatást biztosít, hogy támaszt nyújtson nekünk. Ez a segítség biztosítja, hogy békében és boldogságban élhetünk a világon dúló gonoszság ellenére is.

Figyeljétek meg ezeket a verseket:

„Mindennek a maga idejében kell történnie. [Isten tudta, milyen kihívásokkal fogunk szembe nézni, azért adta ezt a tanácsot.]

Ezért ne fáradjatok tehát bele a jó cselekedetekbe, mert ti egy nagy művet alapoztok meg, és kicsikből lesznek a nagy dolgok.

Íme, az Úr a szívet és a készséges szellemet kívánja; és a készségesek és az engedelmesek fogják majd ezekben az utolsó napokban Sion földjének javait élvezni.”3

Ez felbecsülhetetlen értékű ígéret. Miközben továbbra is az Urat állítjátok elmétek és szívetek középpontjába, Ő segíteni fog gazdag, bővelkedő életet élnetek, nem számít, mi történik körülöttetek.

Pál bölcsen ezt tanította: „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.”4

Követnünk kellene Józsuét: „Válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; … én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.”5

Jézus azt tanította: „A megpróbáltatásokban légy türelmes, mert sokban lesz részed; de viseld el őket, mert íme, én veled vagyok napjaid végéig.”6 „És aki hűséges, az mindent legyőz és az utolsó napon felemeltetik.”7

Végül pedig ez a siker mintája: „Jöjjetek Krisztushoz, legyetek benne tökéletesek, vessetek el magatoktól minden istentelenséget, … [szeressétek] Istent teljes szívetekből, teljes lelketekkel és minden erőtökkel …, hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban.”8

Tudom, hogy a boldogság terve fel tudja emelni és meg tudja áldani mindazokat, akik azt követik, bárhol is élnek.

37 éve, szentestén, a telihold fényénél megmásztam egy kis hegyet az elszigetelt bolíviai falucskában, Quirizában. Négy fiatal eldernek és nekem azzal telt a napunk, hogy egy veszélyes úton átkeltünk egy hegyi hágón. Azután felküzdöttük magunkat egy folyómeder mentén, hogy megnézzük, vajon az Üdvözítő tanításai segítenek-e az ínséget látó népnek. Kétségbeejtő volt, amit aznap láttunk: alultáplált gyermekek, szűkös termésen vegetáló felnőttek, néhányuk szeme azt tükrözte, hogy az alkoholban és a drogokban keresnek menedéket. Letekintettem az alattunk fekvő kicsiny, meddő falucskára; nádtetős vályogházak kis csoportja állt ott, amiket már igen megviseltek a környezeti nehézségek. Az egyetlen életjel az élelmet kutató kutyák ugatása volt. Nem volt elektromos áram, telefon, folyóvíz, úthálózat, megfelelő közegészségügy vagy orvosi ellátás. Oly reménytelennek látszott minden! Egy ünnepélyes ima azonban megerősített minket abban, hogy ott a helyünk. Alázatos embereket találtunk ott, akik azzal az eltökéltséggel fogadták be a visszaállított evangéliumot, hogy a szerint fognak élni. Mindezt pedig olyan nehéz körülmények között tették, ahol a súlyos szegénység, az alkohol, a drogok, a mágia és az erkölcstelenség bőséges forrásban volt jelen.

Kiemelkedő misszionáriusok útmutatása alatt az emberek megtanulták keményen dolgozva megművelni a földet. Tápláló zöldségeket arattak, és nyulat tenyésztettek további proteinforrásként. A legnagyszerűbb leckéket azonban a szeretett misszionáriusoktól tanulták, akik szerető Istenről tanították őket, valamint az Üdvözítőről, aki életét adta azért, hogy ők sikerrel járhassanak. Megjelenésük kezdett megváltozni. Az igazság fénye sugárzott boldog arcukról. Az Úr elkötelezett, szerető követeiként ezek a misszionáriusok türelmesen tanítot-ták az igazságot olyan embereknek, akik hajlandóak voltak befogadni azt. Feleségek és férjek megtanulták, hogyan éljenek összhangban, hogyan tanítsák gyermekeiket az igazságra, az imádkozásra, és a Szentlélek útmutatásának felismerésére.

Láttam egy hatéves kisfiút, aki, miután gondosan megfigyelte első keresztelésünket, húgával eljátszotta, mit is látott. Gondosan elrendezte a kislány kezecskéit, aztán derékszögben behajtotta a saját karját, motyogott valamit, majd gyengéden leengedte húgát és felsegítette, azután pedig egy sziklára ültetve konfirmálta, majd kezet rázott vele. A fiatalok igen gyorsan tanultak. Engedelmeskedtek az igazság fényének, amit a misszionáriusoktól, később pedig saját szüleiktől tanultak. Hitük és engedelmességük által láttam, hogy a fiatalok nemzedéke, akik megkeresztelkedtek abban a faluban, diadalt aratott a látszólag reménytelen jövőn. Néhányuk már misszióban is szolgált, egyetemi diplomát szerzett, és templomi házasságot kötött. Szorgalmuk és engedelmességük révén célra és sikerre leltek az életben, a korábban nehéz fizikai, és gonoszsággal átitatott lelki környezet ellenére. Ha ezt meg lehetett tenni a bolíviai Quirizában, meg lehet tenni bárhol.

Észrevettétek, hogy Sátán úgy munkálkodik, hogy megpróbálja rabul ejteni az elmét és az érzelmeket, felvillanó képekkel, harsogó zenével, valamint minden fizikai érzék végletekig való stimulálásával? Kitartóan törekszik az életet megtölteni cselekménnyel, szórakozással és ingerekkel, úgy, hogy az ember ne is tudjon elgondolkodni választásai következményein. Gondoljatok csak bele! Néhányan annak a csábításnak engedve szegik meg Isten legalapvetőbb parancsolatait, hogy a csábító tettek elfogadhatónak vannak feltüntetve, vonzónak, sőt, kívánatosnak. Látszólag nincs semmi komoly következmény, épp ellenkezőleg, tartós öröm és boldogság látszik. Vegyétek számításba azonban, hogy ezeket az előadásokat forgatókönyvek és színészek uralják! Valószínűleg a döntések kimenetelét szintén a producer kívánságai szabják meg.

Az élet azonban nem ilyen. Igen, a szabad akarat lehetővé teszi, hogy úgy válasszunk, ahogy csak akarunk, a választások kimenetelére azonban nincs kihatásunk. Az ember hamis alkotásaival ellentétben Mennyei Atyánk meghatározza választásaink következményeit. Az engedelmesség boldogságot fog eredményezni, a parancsolatok megszegése pedig nem.

Figyeljétek meg azoknak az életét, akik életre keltik mindazt, ami mások számára megnyerő képet fest az életről! Általában a legromlottabb pusztító hatásokhoz fordulnak, amelyeket oly vonzónak tüntetnek fel a médiában. Lehet, hogy vagyonosak, mégis boldogtalanok és lelkiismeretlenek. Alma, a sugalmazott próféta és könyörületes apa kijelentése valóban megnyilvánul az életükben, miszerint „a gonoszság még sohasem volt boldogság”9.

Ha bármikor kísértésbe estek, hogy kísérletezni kezdjetek azzal, amit Lucifer csábítóan felkínál, először higgadtan mérlegeljétek az ilyen választások elkerülhetetlen következményeit, és akkor életetek nem fog darabokra hullani. Soha nem lehetséges tragikus következmények nélkül megízlelgetni az Isten által tiltott dolgokat, melyek lerombolják a boldogságot és aláássák a lelki útmutatást!

Ha a rossz döntések miatt a bűn hálójába keveredtetek, kérlek benneteket, határozzátok el most, hogy visszatértek! Jól tudjátok, hogyan kell kezdenetek. Tegyétek meg most! Szeretünk titeket. Szükségünk van rátok. Isten segíteni fog nektek.

Fiatal férfiként vagy nőként, bár az élet nehéznek tűnhet most, kapaszkodjatok erősen az igazság vasrúdjába! Jobban haladtok, mint gondolnátok. Küzdelmeitek maghatározzák jellemeteket, fegyelmeteket és azt a bizalmat, melyet Mennyei Atyátok és az Üdvözítő ígéreteibe fektettek, miközben folyamatosan engedelmeskedtek parancsolataiknak. Olyan fontosak vagytok! Oly nagy szükség van rátok! Oly kevesen vannak azok, akik az igazlelkű élet érdekében készek meghozni azt az áldozatot, amit ti meghoztok! Ki tudjátok fejleszteni az érzékenységet, a szeretetet és a kedvességet, hogy mindent felülmúló boldogságra leljetek egy örökkévaló házasság kötelékén belül. Olyan éleslátással fogjátok megáldani gyermekeiteket, melyet a világ soha nem tudna megadni nekik. Példátok megmutatja nekik a sikeres élet ösvényét, miközben a világ egyre nagyobb kihívást jelent. Szükség van rátok, hogy megerősítsétek az Úr növekvő királyságát, és hogy oly sok embernek legyetek mintaképei, akikben nem ragyog az igazság fénye úgy, mint bennetek.

Kerüljétek a világ gonoszságát! Ismerjétek fel, hogy Isten irányít mindent! Idővel a Sátán teljesen elbukik majd, és elnyeri büntetését hatalmas gonoszsága miatt. Istennek meghatározott terve van az életetekre! Ő ki fogja nyilatkoztatni nektek e terv részleteit, ha hittel és állandó engedelmességgel törekedtek arra. Fia szabaddá tett titeket – nem a cselekedeteitek következményeitől szabadított meg benneteket, hanem a döntések meghozatalát illetően váltatok szabaddá. Isten rátok vonatkozó örök célja az, hogy sikerrel járjatok ebben a halandó életben. Nem számít, milyen gonosszá válik is a világ, ti kiérdemelhetitek ezt az áldást. Törekedjetek a személyes irányításra, mely a Szentlélek által adatik meg nektek, és figyeljetek rá! Legyetek továbbra is érdemesek arra, hogy elnyerjétek azt! Nyújtsátok ki kezeteket másoknak, akik botladoznak és összezavarodtak, nem tudva biztosan, melyik ösvényen járjanak!

Biztonságotok Istenben és az Ő Szeretett Fiában, Jézus Krisztusban rejlik. Egyik apostolaként, akit felhatalmazott a tanúságtételre, ünnepélyesen bizonyságomat teszem, hogy tudom: az Üdvözítő él, Ő egy feltámadott és megdicsőült lény, aki tökéletes szeretettel bír. Ő a ti reménységetek, Közbenjárótok, Megváltótok. Legyetek engedelmesek, hogy Ő békességre és boldogságra vezethessen titeket a világban egyre növekvő gonoszság közepette! Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. „Erősen és rendíthetetlenül állni”, Világméretű vezetőképző gyűlés, 2004. január 10., 20. o.

  2. „Az egyház helyzete”, Liahona, 2003. máj., 4–7. o.

  3. T&Sz 64:32–34

  4. Rómabeliek 12:21

  5. Józsué 24:15

  6. Lásd T&Sz 24:8.

  7. Lásd T&Sz 75:16.

  8. Moróni 10:32

  9. Alma 41:10