A kiengesztelés és egyetlen lélek értéke

Januárban a családunkat tragikus veszteség érte, amikor unokánk, Nathan elhunyt egy repülőgép- szerencsétlenség következtében. Nathan az orosznyelvű Balti Államok Misszióban szolgált. Szerette az embereket, és tudta, hogy kiváltság az Urat szolgálni. Három hónappal azután, hogy egymáshoz pecsételtem őt és kedvesét, Jennifert az örökkévaló házasságban, életét vette ez a szerencsétlenség. Az, hogy Nathan oly hirtelen vétetett el ebből a halandó létből, mindannyiunk szívét és elméjét az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozata felé fordította. Bár képtelen vagyok szavakba önteni, mit jelent igazán Krisztus engesztelő áldozata, imádkozom, hogy el tudjam mondani nektek, mit jelent ez nekem és a családomnak, és hogy mit jelenthet ez nektek és a ti családotoknak.

Megújult valósággá vált számunkra az Üdvözítő drága születése, élete, a Gecsemáné kertjében való engesztelése, a kereszten való szenvedés, eltemetése József sírboltjában, valamint dicsőséges feltámadása. Az Üdvözítő feltámadása mindannyiunkat biztosít arról, hogy egy nap mi is követni fogjuk Őt, és megtapasztaljuk saját feltámadásunkat. Mily békességet és vigaszt nyújt ez a nagyszerű ajándék, melyet Jézus Krisztus, az egész emberiség Üdvözítőjének és Megváltójának irgalmas szeretete hoz el! Neki köszönhetően tudjuk, hogy egyszer ismét Nathannel lehetünk.

Semmi sem fejezi ki jobban a szeretetet Isten Fiának emberfeletti engesztelő áldozatánál! Ha ez nem került volna bele Mennyei Atyánk tervébe még a világ kezdete előtt, akkor szó szoros értelemben az egész emberiség – a múlt, jelen és jövő nemzedékei – az örök fejlődés reménye nélkül maradtak volna. Ádám vétkének eredményeképp a halandók elváltak Istentől (lásd Rómabeliek 6:23), és ez örökké így is maradna, ha nem lenne semmilyen módja annak, hogy megszabaduljunk a halál kötelékétől. Ami pedig nem könnyű, hiszen egy olyan valaki „helyettesítő” áldozatára volt szükség, aki bűntelen, és ezért magára tudta venni az egész emberiség bűnét.

Hálásak vagyunk, hogy Jézus Krisztus bátran beteljesítette ezt az áldozatot az ősi Jeruzsálemben. A Gecsemáné kertjének csendes magányában ott térdelt a csűrcsavaros olajfák között, és valami hihetetlen módon, amit egyikünk sem képes teljes mértékben felfogni, az Üdvözítő magára vette a világ bűneit. Bár élete tiszta és bűntelen volt, Ő fizette ki végül a bűn váltságdíját – a ti bűnötökért, az enyémért és mindenkiéért, aki valaha is élt. Szellemi, érzelmi és lelki gyötrelme oly nagy volt, hogy minden pórusából vér folyt (lásd Lukács 22:44; T&Sz 19:18). Jézus mégis hajlandó volt szenvedni azért, hogy nekünk lehetőségünk legyen arra, hogy tisztára mosassunk, ha hiszünk Őbenne, ha megbánjuk a bűneinket, ha megfelelő papsági felhatalmazással megkeresztelkedünk, ha elnyerjük a Szentlélek tisztító ajándékát konfirmáció által, és ha elfogadunk minden más elengedhetetlen szertartást. Az Úr engesztelő áldozata nélkül ezek közül egyetlen áldásban sem részesülhetnénk, és nem lennék érdemesek, valamint felkészültek arra, hogy visszatérjünk Isten jelenlétébe.

Az Üdvözítő később elszenvedte a kikérdezés gyötrelmét, a rá mért kegyetlen ütéseket és a kereszthalált a Kálvária keresztjén. Nemrég elég sok fejtegetést hallhattunk erről, melyek közül egyik sem világított rá arra a lényeges dologra, hogy senkinek nem volt hatalmában elvenni az Üdvözítőtől az Ő életét. Ő maga adta azt váltságdíjul miértünk. Isten Fiaként hatalmában állt változtatni a helyzeten. Ugyanakkor a szentírások világosan elmondják, hogy önként tette ki magát a megkorbácsolásnak, a megaláztatásnak, a szenvedésnek és végül a keresztre feszítésnek, mivel annyira szerette az emberek fiait (lásd 1 Nefi 19:9–10).

Jézus Krisztus engesztelése nélkülözhetetlen része volt Mennyei Atyánk tervének Fia földi küldetése és a mi üdvözülésünk érdekében. Mily hálásnak kell lennünk, hogy Mennyei Atyánk nem avatkozott be, hanem inkább visszatartotta atyai ösztönét, hogy megmentse Szeretetett Fiát! Az Ő örök, irántatok és irántam érzett szeretete révén megengedte Jézusnak, hogy véghezvigye az Ő előre elrendelt küldetését, hogy Megváltónkká váljon. A feltámadás és halhatatlanság ajándéka ingyen adatik meg mindenkinek Jézus Krisztus szerető kegyelmének köszönhetően minden korban, tekintet nélkül az emberek jó és gonosz cselekedeteire. És azoknak, akik úgy döntenek, hogy szeretik az Urat, és akik kimutatják iránta érzett szeretetüket és hitüket azáltal, hogy betartják a parancsolatait, és érdemesek a kiengesztelés minden áldására, azoknak a felmagasztosulás és örök élet ajándékát is megadja, mely azt jelenti, hogy mindörökké Isten és az Ő Szeretett Fia jelenlétében élhetünk.

Gyakran éneklünk egy olyan éneket, ami kifejezi mindazt, amit érzek, amikor az Üdvözítő jótékony, engesztelő áldozatáról elmélkedem:

Jézus Krisztus, az egész emberiség Üdvözítője és Megváltója, él! Isten feltámadt Fia él! Ez az én bizonyságom, és hogy Ő vezeti ma az egyház ügyeit.

1820 tavaszán egy fényoszlop csillant meg New York egyik fás ligetében. Mennyei Atyánk és az Ő Szeretett Fia megjelent Joseph Smith prófétának. Ezzel kezdetét vette az erőteljes tantételbeli igazságok visszaállítása, melyek évszázadokkal ezelőtt elvesztek. Ezek között az igazságok között – melyeket elhomályosított az aposztázia sötétsége – találjuk azt a meghökkentő valóságot, hogy mindannyian egy szerető Isten szellemfiai és leányai vagyunk, aki a mi Atyánk. Az Ő családjához tartozunk. Ő nem allegorikus vagy költői értelemben az Atyánk. Ő szó szerint a lelkünk Atyja! Mindanynyiunkkal törődik. Bár ez a világ tudja, hogyan kell lealacsonyítani és megalázni a férfiakat és nőket, a valóság azonban az, hogy királyi, isteni származásunk van. Az Atya és a Fiú szent ligetben történő páratlan felbukkanásakor a legelső szó, amit mindannyiunk Atyja mondott nekünk, Joseph neve volt. Ilyen az Atya személyes kapcsolata mindannyiunkkal. Személyesen ismer minket, és azt szeretné, ha érdemesek lennénk arra, hogy visszatérjünk hozzá.

Joseph Smith prófétának köszönhetően állíttatott vissza az evangélium. Az Úr Jézus Krisztus ismételten kinyilatkoztatta a szertartásokat és a papsági felhatalmazást az Ő kiválasztott prófétáján keresztül, hogy minden olyan ember üdvözülhessen, aki hisz Őbenne.

Egy másik próféta egy másik időben kinyilatkoztatást kapott a föld nemzeteiről (lásd Mózes 7:23). „És az Úr minden dolgot megmutatott Énóknak, egészen a világ végezetéig” (lásd Mózes 7:67). Énók továbbá „látta a Sátánt egy nagy lánccal a kezében, amely sötétséggel fátyolozta el az egész földet; és feltekintett és nevetett” (Mózes 7:26).

Énók figyelmét egy valami mindennél jobban megragadta. Énók látta, ahogy Isten lenéz az emberek sokaságára és zokog (lásd Mózes 7:28). A szent feljegyzés így ír arról, amit Énók újra és újra megkérdezte Istent: „Hogyan lehetséges, hogy sírni tudsz? (…) Hogyan lehetséges, hogy sírni tudsz?” (Mózes 7:29, 31)

Az Úr így válaszol Énóknak: „Nézd ezeket a testvéreidet; ők az én kezem művei; és én … azt a parancsot … adtam nekik, hogy szeressék egymást, és hogy engem, az Atyjukat válasszák; de látod, szeretet nélkül élnek és gyűlölik tulajdon vérüket.” (Mózes 7:32–33)

Énók látta, milyen lesz ez az utolsó időszak. Ő és más régebbi próféták tudták, hogy csak akkor tudunk megküzdeni az élet megpróbáltatásaival, és akkor találunk békét, örömöt és boldogságot, ha elfogadjuk a kiengesztelést az életünkben és igyekszünk az evangélium szerint élni. Ennek a hatalmas ajándéknak a megértése egyéni feladata Isten minden egyes gyermekének.

Testvérek! Hiszem, hogy ha valóban fel tudnánk fogni, mit jelent az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozata, akkor tudnánk, mily értékes Isten egyetlen fia vagy lánya is! Hiszem, hogy Mennyei Atyánk örökkévaló célja az Ő gyermekei számára többnyire az egymásért tett kis és egyszerű dolgokon keresztül valósul meg. A kiengesztelésnek egyedi vonatkozása van. Ha az egész emberiség megértené ezt, senki nem lenne, akivel nem törődnénk korra, nemre, vallásra, szociális és anyagi körülményre való tekintet nélkül. Igyekeznénk követni az Üdvözítőt, és soha nem lennénk rosszindulatúak, közömbösek, tiszteletlenek vagy érzéketlenek másokkal szemben.

Ha valóban megértenénk, mit jelent a kiengesztelés és minden egyes lélek örök értéke, akkor megkeresnénk az eltévedt fiút és lányt és Isten minden más eltévedt gyermekét. Segítenénk nekik, hogy megismerjék Krisztus irántuk érzett szeretetét. Minden tőlünk telhetőt megtennénk, hogy segítsünk felkészülniük az evangélium üdvözítő szertartásainak elnyerésére.

Minden bizonnyal, ha Krisztus engesztelő áldozata elsőrangú lenne az egyházközségi és gyülekezeti vezetők szemében, egyetlen új vagy visszatért egyháztag sem lenne soha elhanyagolva. Mivel minden lélek oly értékes, a vezetők együtt tanácskoznak, hogy meggyőződjenek afelől, hogy mindegyiküknek megtanították Jézus Krisztus evangéliumának tanait.

Amikor Nathanre gondolok és arra, hogy milyen sokat jelent nekünk, jobban értem és érzem, mit érezhet Mennyei Atyánk az Ő összes gyermeke iránt! Nem szeretnénk, ha Isten azért sírna, mert nem tettünk meg mindent, hogy megosszuk a kinyilatkoztatott evangéliumi igazságokat az Ő gyermekeivel. Imádkozom, hogy fiataljaink közül mindenki igyekezzen megismerni a kiengesztelés áldásait, és törekedjen arra, hogy érdemes legyen szolgálni az Urat misszióban. Minden bizonnyal sokkal több házaspár és mások is, kiknek egészsége engedi, buzgón igyekeznének misszionáriusként szolgálni az Urat, ha mélyen elgondolkodnának az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozatán. Maga Jézus mondta: „És ha egész életeteken át bűnbánatot hirdettek ennek a népnek, és ha csak egy lelket vezettek hozzám, milyen nagy lesz az örömötök vele az én Atyám országában!” (T&Sz 18:15, kiemelés hozzáadva) Ezen felül nagy lesz az Úr öröme abban a lélekben, aki bűnbánatot tart! Mert becses Őelőtte az az egy!

Testvérek! Mennyei Atyánk az Üdvözítő engesztelő áldozata révén kinyújtotta karját felénk. Felszólít mindannyiunkat, hogy térjünk meg Krisztushoz, „Izráel Szentjéhez”, és részesüljünk az „ő üdvösségében, az ő megváltó hatalmában” (lásd Omni 26). Azt tanította, hogy azáltal térhetünk vissza az Ő szent jelenlétébe, ha hithűen kitartunk az evangélium alapelvei mellett, ha elnyerjünk a visszaállított üdvözítő szertartásokat, ha szüntelenül szolgálunk, és ha mindvégig kitartunk. A világon mi lehet, ami távolról is olyan fontos lenne, mint ez?

Sajnos a mai világban úgy mérik le egy ember jelentőségét, hogy mekkora közönség előtt lép fel. Így osztályozzák a média- és sportprogramokat, e szerint határozzák meg olykor egy vállalat sikerét, és sokszor ennek alapján lehet kormányrangot szerezni. Ezért van az, hogy az olyan szerepek, mint az apa, anya és misszionárius ritkán kapnak lelkes tapsot. Az apák, anyák és misszionáriusok igen szűk közönség előtt „játszanak”. Az Úr szemében azonban lehet, hogy csak egyetlen méretű hallgatóság van, ami tartós jelentőséggel bír – és ez csak egy, mindegyik egyenként, ti és én, és Isten minden egyes gyermeke. A kiengesztelés iróniája, hogy végtelen és örökkévaló, ugyanakkor egyszerre csak egy személyre vonatkozik.

Van egy szint, melyen az „Úr gyermeke vagyok” (Egyházi énekek, 96. o.) című gyermekének összecseng az örökkévalóság zenéjével. Isten gyermekei vagyunk. Mindannyiunk becses abban az értelemben, hogy teljes örömét leli bennünk a Magasságos Úr Isten, ha hithűek vagyunk, ha viszont nem, sírásra késztetjük.

Ahogy a feltámadt Üdvözítő mondta a nefitáknak, ugyanígy szól hozzánk ma is:

„Áldottak vagytok, mert hitetek van. Most tehát teljes az én örömöm.

És amikor ezt mondta, könnyezett, és a nép tanúja volt ennek. Azután pedig vette a kisgyermekeiket, és mindegyiket, egytől-egyig megáldotta, és imádkozott értük az Atyához.” (3 Nefi 17:20–21, kiemelés hozzáadva)

Testvérek! Soha de soha ne becsüljétek alá az egyén értékét! Soha ne feledjétek az Úr egyszerű tanácsát: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (János 14:15) Szüntelenül igyekezzetek úgy élni, hogy érdemesek legyetek elnyerni az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozatának összes szent áldását! Amikor elveszítettük drága Nathanünket, szomorúságunkban elért hozzánk az a békesség, melyet csakis az Üdvözítő és Megváltó nyújthat. Családunk tagjai egytől-egyik hozzá fordultak, ma pedig nagyobb megbecsüléssel és több tudással énekeljük, hogy:

Drága testvéreim! Adjátok meg másoknak és magatoknak is mindazt az áldást, amit az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozata nyújt nektek! Ez az én alázatos imám, Jézus Krisztus nevében, ámen.