Három eszköz egy szent otthon felépítéséhez

Manapság megszokott dolog, hogy a fiatal nők a jövőbeli céljaikat izgalmas karrierterveik felvázolásával határozzák meg. Ezek a fiatal nők valószínűleg feleségek és anyák is szeretnének lenni, de manapság sokkal megfelelőbbnek tűnik, hogy ha először a karrierjükkel kapcsolatos céljaikat közlik. Bár értékeljük e lehetőségeket a nők számára, az anyaság és az otthonteremtés mint a nőknek fenntartott természetes és megbecsült életforma majdnem teljes egészében eltűnt a modern társadalmakból.

Ehelyett az üzenet látszólag az, hogy ha az anyáknak rendelkezésére állnak olyan modern kényelmi eszközök, amelyek gondoskodnak az otthonukról és a családjukról, akkor ők nyugodtan foglalkozzanak csak az önmegvalósításukkal. Az otthont gyakran – helytelenül – egy olyan helynek vélik, ahonnan a nőknek ki kell szabadulniuk. Néhány eszme még azt is megpróbálja elhitetni a nőkkel, hogy az otthoni teendők akadályozzák őket a bennük rejlő lehetőségek teljes kiaknázásában, a nők és a férfiak pedig kísértést éreznek arra, hogy elhanyagolják az otthoni élet fontos, mindennapi feladatait, vagyis elvesztik a sodrófákat és a seprűnyeleket.

Noha a modern kényelmi eszközök felszabadítottak bennünket az otthoni munkák egy része alól, mégis az otthon hanyatlásához vezettek. Kísértést érzünk arra, hogy semmibe vegyük az otthoni tevékenységek értékét, mint például a családi étkezéseket, és eközben fontos lehetőségeket szalasztunk el az egyén és a család fejlődése szempontjából. Az író, Cheryl Mendelson, ezt mondja: „Miközben az ember mindinkább a külső intézményekhez fordul, hogy kielégítse mindennapi szükségleteit, a képességeink és elvárásaink gyengülnek, ennélfogva csökkentik annak lehetőségét, hogy az emberek otthonai képesek legyenek kielégíteni a szükségleteiket.”²

Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) egy általános konferencián így figyelmeztetett: „Sok olyan társadalmi korlát elhomályosul és eltűnik mostanában, ami egykor segített a család erősítésében és megtámasztásában. Eljön majd az idő, amikor csupán azok lesznek képesek megőrizni családjukat a minket körülölelő gonoszság közepette, akik mélyen és tevékenyen hisznek a családban.”³

Hogyan tudjuk az otthonainkat ettől a „körülölelő gonoszságtól” sikeresen megóvni, és örökkévaló céljaink felé haladni?

Először is, újra fel kell fedeznünk és meg kell őriznünk az otthon szent természetét és annak célját. A Bible Dictionary azt írja, hogy „szentségét tekintve csak az otthon hasonlítható össze a templommal”⁴. Ha az otthonaink a templomhoz hasonlóak, akkor mi az, ami szentté teszi az otthont? Az egyik szótár úgy határozza meg a szent szót, mint valami, „ami Istené, vagy neki ajánlották; tiszteletet érdemlő; amit egy személy, tárgy vagy cél számára elválasztottak, vagy felajánlottak; olyasmi, amit nem lehet megsérteni vagy semmibe venni; az erőszaktól vagy összeütközésektől megfelelően védett”⁵.

Vonatkoztasd ezt a szentségről szóló elvet az otthonod mindennapi tevékenységeire, mint például az étkezési idő, a zene, a kikapcsolódás, a mosás valamint az otthon és a kert rendben tartása. A mindennapos tevékenységeknek lehet magasabb rendű céljuk, és nem szabad lenézni azokat; lehetővé teszik, hogy fejlesszük és gyakoroljuk a jellembeli erényeinket és az etikus viselkedést. E mindennapos tevékenységek végzése során tanulhatunk az erkölcsi igazságokról és gyakorolhatjuk a becsületességet, a türelmet, a jószívűséget és a testvéri szeretetet. Az otthon végzett napi munka és kikapcsolódás gazdagon ellátja a gyermekeket és a felnőtteket olyan környezettel, ahol választásokat hozhatnak és tanulhatnak azokból. Például egy gyermek, egy házastárs vagy akár egy lakótárs dönthet úgy, hogy segít az otthonban azáltal, hogy megnézi, mit kell elvégezni és örömmel el is végzi azt. Vagy megvárhatja, amíg megkérik rá, azután pedig panaszkodhat a kellemetlenség miatt.

Az otthonunk mindennapi eseményei olyan egyszerűnek tűnhetnek, hogy átsiklunk azok fontossága felett – mint Izrael gyermekei, akiket a kígyók csapásával sújtottak. A gyógyuláshoz csak fel kellett volna nézniük a póznára tűzött rézkígyóra (4 Mózes 21:8–9), de mivel ez túl egyszerű volt, sokan nem tették meg. „[A]z út egyszerűsége, vagy annak könnyűsége miatt sokan voltak, akik elvesztek” (1 Nefi 17:41). Az otthonunkban végzett tevékenységek talán egyszerűek, de pontosan azért, mert egyszerűek, gyakoriak és rendszeresek, fontos lehetőségeket nyújtanak az egyének és a családok épülésére.

Másodszor, a családi étkezést napi eseménnyé kell tennünk. Manapság sokan könnyebbnek találják, ha egyedül nassolnak a konyhájukban, az autóban kapnak be valamit vagy elmennek a legközelebbi gyorsétterembe egy sietős étkezésre, ahelyett, hogy elkészítenék az ételüket és családként leülnének az asztalhoz.

Mit veszítünk? A családi étkezések számos jótékony hatással rendelkeznek. Bizonyított, hogy a családi étkezések segítenek, hogy a gyermekek táplálóbb ételekhez jussanak⁶, kevesebb pszichés problémájuk legyen, és csökkenti a kockázatos vagy önromboló viselkedést⁷. A kedvező környezetben zajló családi étkezések fontos szerepet játszanak az egészségtelen súlykontrollal kapcsolatos szokások megelőzésében is.⁸

Az ételek elkészítésének egyszerű cselekedetei, valamint annak élvezetes együtt fogyasztása segít, hogy a családtagok kapcsolatban maradjanak egymással. Az étkezésnek nem kell túl körülményesnek lennie ahhoz, hogy megteremtse a kapcsolatot, és betekintést nyújtson minden egyes személy napjába. A külső zavaró tényezőket úgy kell alakítani, hogy a hangsúly az étel feltálalására és az egymással való beszélgetésre terelődjön. A gyermekek megtanulják megosztani egymással az ételt, ahelyett, hogy leadnák az egyénre szóló rendelésüket, mint ahogyan az étteremben szokták. A rendszeres családi étkezés a gyermekeket egyfajta biztonságérzettel töltik el, mert tudják, hogy mire számítsanak a nap végén. Ez idő alatt arra is lehetőség nyílik, hogy imában kifejezzük Istennek a hálánkat az ételért és más áldásokért. Ami talán a legfontosabb, hogy a családi étkezések elősegíthetik a bizalmas légkörben való evangéliumi beszélgetéseket.

Harmadszor, fel kell ismernünk, hogy a családi tevékenységek fizikailag és lelkileg is hatnak ránk. Isten csak lelki parancsolatokat adott számunkra; egyik sem időleges (lásd T&Sz 29:35). Az időleges azt jelenti, hogy csak egy bizonyos ideig érvényes. Az Ő parancsolatai örökkévalóak. Ez az otthonunkra is vonatkoztatható azáltal, hogy felismerjük, hogy a földi cselekedeteink örökkévaló következményekkel bírnak. A tetteink formálják azt a személyt, akivé most és az elkövetkező életben válunk. Például a házastársak azzal, hogy „szere[tik] egymást és törőd[nek] egymással, valamint gyermekeikkel”⁹, olyan jellemvonásokat fejlesztenek ki, amelyek lehetővé teszik számukra és gyermekeik számára, hogy az örökkévalóságon át fejlődjenek.

Otthon tanuljuk meg azokat a leckéket, amelyek az erős jellemet építik. Enola Aird, családkutató, emlékeztet bennünket arra, hogy otthon megtanuljuk a munkát és önmagunk irányítását, megtanuljuk az illemet és az erkölcsi normákat, és megtanuljuk, hogyan legyünk önellátóak – vagy mégsem.¹⁰ „A szülők jobb erkölcsre nevelő munkája nélkül a gyermekek elég okossá, tanulttá és sikeressé válhatnak, ugyanakkor annyira önzővé, énközpontúvá és közönyössé, lényegében civilizálatlanná is, hogy képtelenek lesznek másokkal egy közösségi szellemben élni.”¹¹

Ha megértjük a mindennapi élet értékét, akkor láthatjuk, hogy még a legkisebb gyermek is megbecsült egyénnek érezheti magát olyan kétkezi dolgok által, mint a frissen mosott ruhák összehajtogatása. A kisgyermekek összepárosíthatják a zoknikat, szín szerint szétválogathatják, összehajthatják a törülközőket, és megdicsérhetik őket a teljesítményükért. Az évek múltával, ahogy egyre összetettebbek lesznek a feladatok, a gyermekek magabiztosságra tesznek szert azon képességeiket illetően, hogy érdemleges dolgokat tudnak választani és tenni.

A családi feladatok lehetőséget nyújtanak arra, hogy az engedelmesség által világosságra és igazságra tegyünk szert. Jézus Krisztus a világ világossága. Amikor követjük Őt, és betartjuk a parancsolatait, akkor az Ő világosságában járunk. Minél közelebbről követjük Őt, annál több világosságot és igazságot nyerünk. A gyermekeinknek bemutathatjuk az engedelmességet azáltal, hogy figyelünk a feladatainkra. Például, ha megtanuljuk rendszeresen elvégezni a házimunkákat, a gyermekek és a szülők olyan kis dolgok által tudják megtanulni az engedelmességet és a pontosságot, amelyeknek nincs olyan komoly következményük. Ekkor jobban felkészülnek a parancsolatok betartására és a szent szövetségek megkötésére.

Amikor az egyházat megszervezték, az alapítással kapcsolatos fontos utasítások között volt az a tanács is, hogy „minden családi kötelességnek [tegyenek] eleget” (T&Sz 20:47, 51). Három évvel később az egyház egyik vezetői szerepet betöltő fivérét megfenyítették, mert elhanyagolta családi kötelességeit (lásd T&Sz 93:41–50). Ma, a család kiáltványban újra emlékeztetnek bennünket szent családi kötelezettségeinkre.

A családi kötelezettségekre gyakran olyan értelemben gondolunk, mint a családi ima, családi est és a szentírás-olvasás, de ne feledjük, hogy az olyan tevékenységek, mint az evés és a ruházkodás segítenek gyakorolnunk a szeretetet, a szolgálatot, az engedelmességet és az együttműködést. Ezeknek az egyszerű, mindennapos foglalatosságoknak nagy hatása van az életünkben.

Közelebb kerülhetünk az Úrhoz a mindennapi élet – a családi étkezések és a tartalmas szabadidős tevékenységek – által? Feltétlenül. Mennyi világosságot szeretnénk kapni? Az Úr azt ígérte, hogy „aki világosságot fogad be, és megmarad Istenben, még több világosságot fogad be” (T&Sz 50:24), és hogy „[én] sort sorra, előírást előírásra [adok] majd a hűségeseknek; és én megpróbállak, és próbára teszlek titeket ezzel” (T&Sz 98:12).

Legyetek hűségesek a kis dolgokban, és akkor még nagyobb dolgokat kaptok. Az otthoni tanulási és gyakorlási lehetőségek szentek; ezek alkalmat adnak a lelki fejlődésre és a Szabadítóhoz való közelebb jutásra. A növekedés eme folyamata egy életen át tartó törekvés, és az otthoni környezetünk ismétlődő, folyamatos lehetőséget nyújt annak gyakorlására, hogy istenhez hasonló egyénekké és családokká váljunk.

A Brigham Young Egyetem 2005. április 5-i áhítatán elhangzott beszédből.