Bizonyság

Számos kérdés felmerül, amikor másokat hallunk bizonyságot tenni, vagy amikor mi magunk szeretnénk a tanúságunkat tenni.

1. Egy bizonyságtételes gyűlésen egy egyháztag ezt mondja: „Tudom, hogy az Atya és a Fiú megjelentek Joseph Smith prófétának.” Az érdeklődő eltűnődik: „Mit ért azalatt, hogy tudja?”

2. Egy missziójára készülő fiatal férfi eltűnődik, vajon a bizonysága elég erős-e ahhoz, hogy misszionáriusként szolgáljon.

3. Egy fiatal hallja egy szülő vagy egy tanító bizonyságát. Hogyan segít egy ilyen bizonyság annak, aki hallja azt?

Mit értünk azon, amikor bizonyságunkat tesszük, hogy tudjuk, az evangélium igaz? Hasonlítsátok össze ezt a tudást azzal, hogy „tudom, hogy hideg van kint” vagy „tudom, hogy szeretem a feleségem”. Ez három különböző tudás, és mindhármat különböző módon szerezzük meg. A kinti hőmérsékletről való tudást tudományos bizonyítékok támaszthatják alá. Az a tudás, hogy szeretjük a házastársunkat, személyes és szubjektív. Bár nem lehet tudományosan bizonyítani, mégis fontos. Az elv, miszerint minden fontos ismeret tudományos bizonyítékon alapszik, egyszerűen nem igaz.

Míg rendelkezünk néhány „bizonyítékkal” az evangéliumi igazságokról (például lásd Zsoltárok 19:1; Hélamán 8:24), a tudományos módszerek nem veszik át a lelki tudás helyét. Ezt tanította Jézus Simon Péternek válaszként az arról való bizonyságára, hogy ő a Krisztus: „Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám” (Máté 16:17). Pál apostol magyarázatot adott erre. A Korinthusbeli szenteknek írott levelében ezt mondta: „Az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke” (1 Korinthusbeliek 2:11; lásd még János 14:17).

Ezzel ellentétben az ember dolgait az emberek módján ismerjük meg, de az „érzéki ember… nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg” (1 Korinthusbeliek 2:14).

A Mormon könyve azt tanítja, hogy Isten a lelki dolgok igazságát a Szentlélek hatalma által fogja kinyilvánítani nekünk (lásd Moróni 10:4–5). Az újkori kinyilatkoztatásokban Isten megígéri nekünk, hogy úgy szerzünk majd „tudást”, hogy ő „a Szentlélek által” az elménkben és a szívünkben szól hozzánk (T&Sz 8:1–2).

Mennyei Atyánk gyermekei számára készített tervének egyik legnagy-szerűbb része, hogy mindannyian megtudhatjuk, hogy a terv igaz. E kinyilatkoztatott tudást nem könyvek-ből, nem tudományos bizonyítékokból vagy szellemi elmélkedésből fogjuk megszerezni. Ahogyan Péter apostol esetében történt, mi is közvetlenül Mennyei Atyánktól fogjuk megkapni e tudást a Szentlélek tanúbizonysága által.

Amikor a lelki igazságokat lelki eszközök által tudjuk, legalább olyan biztosak lehetünk abban a tudásban, mint az a művelt vagy tudós ember, aki a különböző ismereteit különböző módszerek által szerezte meg.

Joseph Smith próféta csodálatos példája volt ennek. Amikor üldözték őt azért, hogy látomásáról beszélt az embereknek, Pál apostolhoz hasonlította magát, akit kigúnyoltak és szidalmaztak, amikor Agrippa király előtt védte magát (lásd Cselekedetek 26.). „Azonban mindez nem rombolta le látomása valóságát – mondta Joseph. – Látomást látott, tudta, hogy látta, és az egek alatt semmilyen üldöztetés nem tudta ezt megváltoztatni… Így volt ez velem is – folytatta Joseph. – Tényleg fényt láttam, és annak a fénynek a közepében láttam két Személyt, és ők valóságosan beszéltek hozzám… látomást láttam; tudtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam és nem is mertem megtagadni” (Joseph Smith története 1:24–25).

Ez volt Joseph Smith bizonysága. De mi van a miénkkel? Hogyan tudhatjuk meg és tehetünk bizonyságot arról, hogy amit mondott, az igaz? Hogyan szerzi meg az ember azt a dolgot, melyet mi bizonyságnak nevezünk?

Bármely tudás megszerzésének első lépése, hogy valóban vágyjunk a tudásra. Lelki tudás esetében a következő lépés, hogy őszinte imában megkérdezzük Istent. Ahogyan az újkori kinyilatkoztatásban olvashatjuk:

„Ha kértek, akkor kinyilatkoztatást kinyilatkoztatásra, ismeretet ismeretre kaptok, hogy ismerhessétek a rejtelmeket és a békés dolgokat – azokat, amelyek örömet hoznak, azokat, amelyek örök életet hoznak” (T&Sz 42:61).

Alma így írta le, hogy ő mit tett: Íme, sok napot böjtöltem és imádkoztam, hogy magam tudhassam ezeket a dolgokat. És most én magam tudom, hogy ezek igazak; mert az Úristen nyilvánította ki őket nekem az ő Szent Lelke által” (Alma 5:46).

Miközben vágyakozunk és kutatunk, ne feledjük, hogy a bizonyság megszerzése nem egy passzív dolog, hanem egy folyamat, melyben elvárják tőlünk, hogy tegyünk is valamit. Jézus azt tanította: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok” (János 7:17) .

A bizonyságszerzés egy másik módja megdöbbentőnek tűnhet, amikor összehasonlítjuk másfajta ismeret megszerzési módjaival. A bizonyságunkat azáltal szerezzük és erősítjük meg, ha megosztjuk másokkal. Valaki azt mondta egyszer, hogy vannak olyan bizonyságok, melyeket könnyebben megszerzünk a lábunkon állva és megosztva azt, mint a térdünkön, imádkozva érte.

A személyes bizonyság alapvető része a hitünknek. Következésképpen azok a dolgok, melyeket meg kell tennünk, hogy megszerezzünk, megerősítsünk és megtartsunk egy bizonyságot, elengedhetetlenek a lelki életünkhöz. A korábban említettek mellett minden héten vennünk kell az úrvacsorából (lásd T&Sz 59:9), hogy érdemesek legyünk arra a becses ígéretre, miszerint a Lelke mindig velünk lesz (lásd T&Sz 20:77). Természetesen a Lélek a bizonyságunk forrása.

Azoknak, akiknek bizonyságuk van a visszaállított evangéliumról, kötelességük, hogy megosszák másokkal. A Mormon könyve azt tanítja, hogy álljunk „Isten tanújaként… mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak vagy[unk]” (Móziás 18:9).

A bizonyság ajándéka és annak megosztása közötti kapcsolatról szóló egyik leghatásosabb tanítás a Tan és a szövetségek 46. szakaszában van. Különböző lelki ajándékokról írva a kinyilatkoztatás kijelenti:

„Egyeseknek megadatik a Szentlélek által, hogy tudják, Jézus Krisztus Isten Fia, és ő megfeszíttetett a világ bűneiért.

Másoknak megadatik, hogy higgyenek a szavaikban, hogy nekik is örök életük lehessen, ha hűségesek maradnak” (13–14 versek; lásd még János 20:29).

Azoknak, akiknek megadatott a tudás ajándéka, nyilvánvaló kötelességük a bizonyságukat tenni, hogy azoknak, akiknek az az ajándék adatott, hogy higgyenek a szavaikban, szintén örök életük lehessen.

Soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy bizalmasan és nyilvánosan is kijelentsük a hitünket, mint most (lásd T&Sz 60:2). Bár néhányan ateistáknak vallják magukat, sokan vannak, akik nyitottak a további igazságokra Istenről. Eme őszinte keresők számára meg kell erősítenünk Isten, az Örökkévaló Atya létezését, Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus isteni küldetését, valamint a visszaállítás valóságát. Bátornak kell lennünk a Jézusról való bizonyságunkban. Mindannyiunknak számos lehetősége van rá, hogy kijelentsük lelki meggyőződésünket a barátainknak és szomszédainknak, a munkatársainknak és az ismerőseinknek. Használjuk arra ezeket a lehetőségeket, hogy kifejezzük a Szabadító iránt érzett szeretetünket, az ő isteni küldetéséről való bizonyságunkat, valamint azon szándékunkat, hogy szolgáljuk őt.² Gyermekeinknek is gyakran hallaniuk kell minket bizonyságot tenni. Azáltal is erősítenünk kell gyermekeinket, hogy arra ösztönözzük őket, ne csak az ösztöndíjak, a sport vagy egyéb iskolai tevékenységek terén szerzett elismerésekkel, hanem növekvő bizonyságuk segítségével állapítsák meg, hogy kik is ők valójában.

Olyan korban élünk, amikor sokan rossz színben tűntetik fel az általuk mormonoknak hívott emberek hitelveit, és még ócsárolnak is minket miattuk. Amikor ilyen megtévesztő dolgokkal találkozunk, kötelességünk felszólalni, hogy tisztázzuk a tanunkat és azt, hogy miben hiszünk. Nekünk kell kijelentenünk a hitelveinket, nem pedig engednünk, hogy mások kapják a végszót, miközben félreértelmezik azokat. Ez olyan bizonyságot igényel, melyet akár egy ismerőssel bizalmasan, akár kisebb vagy nagyobb gyűlé-sen nyilvánosan kijelentünk. Miközben bizonyságunkat tesszük az általunk ismert igazságról, hithűen kövessük az intést, miszerint beszéljünk „gyengédséggel és szelídséggel” (T&Sz 38:41). Soha ne legyünk erőszakosak, tolakodóak vagy sértőek. Ahogyan Pál apostol tanította, szeretettel beszéljünk az igazságról (lásd Efézusbeliek 4:15). Bárki ellenkezhet a személyes bizonyságunkkal, de senki sem tudja megcáfolni azt.

Végezetül az engedelmesség és a tudás közötti kapcsolatról szeretnék beszélni. Azokat az egyháztagokat, akiknek van bizonyságuk, és akik az egyházi vezetőik irányítása alatt a szerint is cselekszenek, néha vak engedelmességgel vádolják.

Természetesen vannak vezetőink, és természetesen függünk a döntéseiktől és útmutatásuktól az egyház irányításában, valamint a szükséges papsági szertartások elvégzésében. De amikor az evangélium igazságának tanulásáról és ismeretéről – a személyes bizonyságunkról – beszélünk, mindannyian közvetlen kapcsolatban állunk Istennel, az Örökkévaló Atyánkkal, és az ő Fiával, Jézus Krisztussal a Szentlélek erőteljes tanúbizonysága által. Ez az, amit a bírálóink képtelenek megérteni. Ledöbbenti őket, hogy egységesek tudunk lenni vezetőink követésében, mégis függetlenek abban, hogy magunk szerezzük meg az ismeretet.

Talán néhány ember döbbenete azzal magyarázható, hogy valójában mindannyian két különböző csatornán keresztül állunk kapcsolatban Istennel. Az egyik az irányítás csatornája a prófétánkon és a vezetőinken keresztül. Ez a csatorna, mely a tanról, a szertartásokról és a parancsolatokról szól, engedelmességben nyilvánul meg. A másik csatorna pedig a személyes bizonyság csatornája, mely közvetlenül vezet Istenhez. Ez az ő létezéséről, a vele való kapcsolatunkról, valamint az ő visszaállított evangéliumának igazságáról szól. E csatornának tudás az eredménye. A két csatorna egymást erősíti: a tudás engedelmességre ösztönöz (lásd 5 Mózes 5:27; Mózes 5:11), az engedelmesség pedig megerősíti a tudást (lásd János 7:17; T&Sz 93:1).

Mindannyian a tudásunk szerint cselekszünk vagy engedelmeskedünk annak. Legyen szó akár tudományról, akár vallásról, az engedelmességünk nem vak, amikor olyan tudás alapján cselekszünk, mely megfelel cselekedetünk céljának. Egy tudós megbízható forrásból értesül egy tudományos kísérlet eredményéről, és a szerint cselekszik. Vallási dolgokban egy hívő ismeretforrása lelki, de az alapelv ugyanaz. Az utolsó napi szentek esetében, amikor a Szentlélek tanúságot tesz a lelkünknek a visszaállított evangélium igazságáról, valamint egy újkori próféta elhívásáról, azon döntésünk, hogy követjük e tanításokat, nem vak engedelmesség.

Kerülnünk kell a gőgöt és a kevélységet minden tanúbizonyságunkban. Ne feledjük, milyen feddést kapott a Mormon könyvében egy nép, akik oly kevélyek lettek az Istentől kapott nagyobb dolgok miatt, hogy bántalmazták felebarátaikat (lásd Jákób 2:20). Jákób azt mondta, hogy ezek a dolgok „utálatosak [voltak] őelőtte, aki minden testet teremtett”, mert „az egyik lény éppen olyan értékes szemében, mint a másik” (Jákób 2:21). Később Alma arra int, hogy „ne tartsátok az egyik testet többre a másiknál, avagy egyik ember ne gondolja magát feljebbvalónak a másiknál” (Móziás 23:7).

Végül szeretném bizonyságomat tenni. Tudom, hogy van egy Mennyei Atyánk, kinek terve lehoz minket a földre, és biztosítja számunkra örök utazásunk feltételeit és célját. Tudom, hogy van egy Szabadítónk, Jézus Krisztus, kinek tanításai meghatározzák e tervet, és kinek engesztelése biztosítja számunkra a halhatatlanságot és az örök élet lehetőségét. Tudom, hogy az Atya és a Fiú megjelentek Joseph Smith prófétának, hogy visszaállítsák az evangélium teljességét az utolsó napokban. És tudom, hogy ma egy próféta, Thomas S. Monson elnök vezet minket, aki viseli a papságviselők felhatalmazásához szükséges kulcsokat, hogy elvégezzék azokat a szertartásokat, melyeket az örök életünk felé történő fejlődésünkhöz rendeltek el számunkra. Jézus Krisztus nevében, ámen.