Legyünk felkészültek!

Bárhol is vagyok, legyen akár éjjel, akár nappal, mindig van a közelemben egy kis tartóban olívaolaj. Ezt itt a munkahelyi szekrényem középső fiókjában tartom. Hordok egyet a zsebemben is, ha épp kint dolgozok vagy utazok. Otthon, a konyhaszekrényben is van egy.

Ezen itt, amit most a kezemben tartok, van egy dátum. Az a nap van ráírva, amikor valaki a papság hatalmát gyakorolva megszentelte a tiszta olajat a betegek gyógyítására. Az ároni papság fiatal férfijai, és talán még az édesapáik is úgy vélhetik, hogy egy kicsit túlzásba viszem a felkészülést.

Ám a napközbeni telefonhívás, vagy az éjjeli kopogtatás az ajtónkon mindig váratlanul érkezik. Általában azt mondja az illető, „gyere gyorsan, kérlek!”. Egyszer, évekkel ezelőtt egy édesapa hívott a kórházból. Hároméves kislányát elütötte egy száguldó autó, amikor megpróbált átszaladni az úttesten az édesanyjához. 15 métert repült. Mikor a kórházba értem, az édesapja épp győzködte a kórházi személyzetet, hogy a papság megmentheti a kislánya életét. Az orvosok és az ápolók vonakodva, de végül megengedték, hogy a műanyag függönyön átnyúlva egy csepp olajat helyezzünk a fején lévő vastag kötés egyik nyílásába. Az egyik orvos ingerült hangon azt mondta nekem: „Bármit is művel, siessen vele. A lány haldoklik!”

Tévedett. Életben maradt, és az orvos által mondottakkal ellentétben nemcsak élt, hanem járni is újra megtanult.

Mikor jött a hívás, én készen álltam. A felkészülés sokkal többet jelentett, mint csupán azt, hogy kéznél volt a megszentelt olaj. Annak már jóval a papsági hatalmat igénylő krízishelyzet előtt el kell kezdődnie. Azok, akik felkészültek, készen állnak a cselekvésre.

A felkészülés a családban és az ároni papsági kvórumokban kezdődik, de legfőképpen a fiatal férfiak személyes életében. A kvórumoknak és a családoknak is segíteniük kell benne, de a valódi felkészülést az jelenti, amikor a fiatal férfiak eldöntik, hogy Isten papságviselő szolgáiként felemelkednek nagyszerű rendeltetésükhöz.

A papságviselők felnövekvő nemzedékének rendeltetése sokkal többet jelent, mint készen állni arra, hogy Isten hatalmával meggyógyítsák a betegeket. A felkészülés abban rejlik, hogy készek vagyunk-e menni és megtenni mindazt, amiről az Úr szeretné, hogy el legyen végezve, miközben a világ készül az Ő eljövetelére. Egyikünk sem tudja pontosan, milyen küldetések lesznek ezek. Azt viszont tudjuk, mi kell ahhoz, hogy készen álljunk, ezért mindannyian fel tudunk készülni.

Amire majd a drámai pillanatban szükségünk lesz, azt az állandó engedelmes szolgálat során építjük fel. Elmondom nektek azt a két dolgot, amire szükségetek lesz, és hogy milyen felkészülés révén állhatok majd készen.

Az első, hogy legyen hitünk. A papság az Isten nevében történő cselekvésre való felhatalmazás. Annak a joga, hogy segítségül hívjuk a mennyei hatalmakat. Így tehát először hinnetek kell abban, hogy Isten él, és hogy elnyertétek a bizalmát, ezért megengedni nektek, hogy felhasználjátok hatalmát az Ő céljaira.

A Mormon könyvéből vett egyik példa segít annak szemléltetésében, hogy egy bizonyos férfi hogyan végezte el ezt a felkészülést. Volt egy papságviselő, Nefi, aki nehéz feladatot kapott az Úrtól. Isten elküldte, hogy bűnbánatra szólítsa a gonoszokat, mielőtt túl késő lenne. Gonoszságukban és gyűlöletükben egymást gyilkolták. Még bánatuk sem késztette őket kellő alázatra ahhoz, hogy megbánják a bűneiket, és engedelmeskedjenek Istennek.

Felkészülése miatt Isten olyan erővel áldotta meg Nefit, hogy képes volt eleget tenni a megbízásának. A Nefihez intézett szeretetteljes és erőt adó szavai számunkra is útmutatást jelentenek:

„Áldott vagy te, Nefi, azon dolgok miatt, melyeket tettél; mert láttam, miként hirdetted fáradhatatlanul ennek a népnek az igét, melyet tőlem kaptál. És nem féltél tőlük, és nem a saját életed megóvására törekedtél, hanem az én akaratom megismerésére és megtételére, és parancsolataim megtartására.

És most, amiért olyan fáradhatatlanul tetted ezt, íme, örökre megáldalak téged; és hatalmassá teszlek téged szóban és tettben, hitben és cselekedetekben; igen, olyannyira, hogy minden dolog szavad szerint lesz majd néked, mert nem fogsz olyat kérni, mely ellentétben van az akaratommal.

Íme, te Nefi vagy, én pedig Isten vagyok. Íme, angyalaim jelenlétében kijelentem neked, hogy hatalmad lesz ezen nép felett, és ezen nép gonoszsága szerint éhínséggel, és döghalállal és pusztulással sújtod majd a földet.

Íme, hatalmat adok neked, hogy amit megpecsételsz a földön, az pecsételve lészen a mennyben; és amit feloldasz a földön, az oldva lészen a mennyben; és így lészen hatalmad ezen nép között.”¹

A Mormon könyve feljegyzése szerint az emberek nem bánták meg a bűneiket. Így hát Nefi arra kérte Istent, változtassa meg az évszakok menetét. Egy csodát kért, méghozzá éhínséget, mely segít az embereknek, hogy a bűnbánat útjára térjenek. És az éhínség be is következett. A nép megbánta bűneit, és könyörögtek Nefinek, kérje Istent, hogy küldjön esőt. Ő így is tett, Isten pedig becsülte Nefi rendíthetetlen hitét.

Ez a hit nem abban a pillanatban keletkezett, amikor Nefinek szüksége volt rá, és Isten sem ekkor kezdett bízni Nefiben. Hatalmas hitét és Isten bizalmát Nefi az Úr szolgálatában eltöltött bátor és szüntelen munkájával érdemelte ki. Ti, fiatal férfiak, most építitek fel ezt a hitet az eljövendő napokra, amikor majd szükségetek lesz rá.

Lehet, hogy ez csupán olyan apró dologból áll, mint például gondos jegyzőkönyvet vezetni a diakónusok vagy a tanítók kvórumában. Évekkel ezelőtt voltak olyan fiatal férfiak, akik aprólékosan lejegyezték mindazt, amit a náluk csupán hónapokkal idősebb fiúk elhatároztak és tettek. Ehhez szükség volt arra a hitre, hogy Isten még a 12 éveseket is elhívhatja szolgálatra, és kinyilatkoztatás által vezetheti őket. E régi kvórumtitkárok némelyike most ott ül az egyház elnöklő tanácsaiban. Ma már a mások által leírt jegyzőkönyveket olvassák. És a kinyilatkoztatás most őket éppúgy elárasztja, mint ahogyan azokat a vezetőket, akiket szolgáltak, amikor olyan idős fiúk voltak, mint most ti. Felkészítették őket, hogy bízzanak abban, hogy Isten még a látszólag apró dolgokban is kinyilatkoztatja akaratát az Ő királyságában.

Az Úr azt mondta, hogy Nefi megbízható, mert semmi olyat nem kérne, ami ellenkezik Isten akaratával. Ahhoz, hogy meglegyen ez a Nefi iránti bizalom, az Úrnak biztosnak kellett lennie abban, hogy Nefi hisz a kinyilatkoztatásban, hogy törekszik rá, és követi azt. Az Istentől jövő sugalmazás követésének hosszú tapasztalata része volt Nefi papsági felkészítésének. A tiéteknek is a része kell hogy legyen.

Látom, hogy ma is ez történik. Az elmúlt hónapokban hallottam néhány diakónust, tanítót és papot, akik ugyanolyan sugalmazott és erőteljes beszédeket adtak, mint amilyet ezen az általános konferencián fogtok hallani. Miközben éreztem azt a hatalmat, melyet ezek a fiatal papságviselők kaptak, arra gondoltam, hogy a felnövekvő nemzedék olyan iramban növekszik körülöttünk, mint az érkező dagály. Azért imádkozom, hogy én és az őket megelőző nemzedékek együtt növekedhessünk velük. Az ároni papság felkészülése nekünk éppúgy áldást jelent, mint a saját generációjuk és az őket követő nemzedékek tagjainak, akiket majd szolgálni fognak.

De azért nem minden megy tökéletesen Sionban. A fiatalok közül nem mindenki dönt úgy, hogy felkészül. Pedig ez a saját döntésük kell hogy legyen. Ők felelősek saját magukért. Így van ez az Úr szeretetteljes tervében. Sok fiatal férfi azonban alig vagy egyáltalán nem kap támogatást azoktól, akik segíthetnének nekik ebben a felkészülési időszakban. Mindazok közülünk, akik segítséget nyújthatnának nekik, felelősséggel tartoznak az Úrnak. Az olyan édesapa, aki elhanyagolja vagy hátráltatja fia hitének fejlődését, vagy azon képességét, hogy kövesse a sugalmazást, egy napon megtudja majd, mi a bánat. Ez igaz lesz mindazokra, akiket olyan pozíciókba hívtak el, hogy segítsenek ezeknek a fiatal férfiaknak bölcs és helyes döntéseket hozni az előkészítő papságban.

A második, amire szükségük lesz, az egyfajta bizonyosság, hogy képesek lesznek megfelelni azon áldásoknak és bizalomnak, melyet Isten kínál nekik. Az őket körülvevő hatások a legtöbbször csak lehúzzák és arra késztetik őket, hogy kételkedjenek Isten létezésében, az Ő irántuk érzett szeretetében és azoknak a halk üzeneteknek a valódiságában, melyeket a Szentlelken és Krisztus Lelkén keresztül kapnak. Kortársaik közül vannak, akik arra ösztönzik őket, hogy a bűnt válasszák. Ha a fiatal férfiak a bűnt választják, az Istentől érkező üzenetek erejüket vesztik.

Mi segíthetünk a felkészülést választaniuk azáltal, hogy szeretjük és figyelmeztetjük őket, valamint kimutatjuk a beléjük vetett bizalmunkat. De még többet segíthetünk, ha hithű és sugalmazott szolgákként példát mutatunk nekik. Családjainkban, kvórumainkban, az osztályokban és bármely környezetben, ahol együtt vagyunk velük, viselkedjünk igaz papságviselőkként, akik úgy használják papsági hatalmukat, ahogyan Isten tanította.

Számomra ez a tanítás a Tan és a szövetségek 121. szakaszában válik a legvilágosabbá. Ebben a szakaszban arra figyelmeztet bennünket az Úr, hogy legyenek tiszták a szándékaink: „Semmilyen hatalmat vagy befolyást nem lehet vagy szabad máshogy fenntartani a papság jogán, csakis meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel”.² Amikor vezetjük a fiatal férfiakat, és igyekszünk hatással lenni rájuk, tetteink soha nem fakadhatnak személyes büszkeségből vagy becsvágyból. Soha nem szabad, még a legkisebb mértékben sem, hamislelkűségből fakadó kényszert alkalmaznunk. A példamutatás e magas normáját kell fiataljaink elé állítani.

Én láttam ilyen példát, amikor tanító és pap voltam. A püspököm, és az ő felügyelete alatt szolgálók eltökélték, hogy egyikünket sem fogják elveszíteni. Amennyire csak látom, az elhatározásuk az Úr és a mi irántunk érzett szeretetükből fakadt, nem pedig valamilyen önző célból.

A püspöknek megvolt a jól bevált módszere. Minden kvórumtanácsadónak fel kellett vennie a kapcsolatot az összes olyan fiatal férfival, akivel neki nem sikerült beszélnie azon a vasárnapon. Addig nem feküdhettek le, míg nem beszéltek a hiányzó fiúval, a szüleivel vagy egy közeli barátjával. A püspök megígérte nekik, hogy addig nem kapcsolja le otthon a villanyt, míg nem hallott valami hírt minden fiúról. Nem hiszem, hogy megparancsolta nekik. Egyszerűen csak világossá tette számukra, hogy elvárja, ne térjenek addig nyugovóra, míg el nem mondták a jelentésüket.

Ő és a felügyelete alatt szolgálók többet tettek, mint csupán figyeltek ránk. Példájukkal mutatták meg, mit jelent gondoskodni az Úr nyájáról. Ha rólunk volt szó, semmilyen erőfeszítést nem sajnáltak, sem ő, sem a többiek, akik a kvórumainkban szolgáltak minket. A példájuk által tanították meg nekünk, mit jelent fáradhatatlanul az Úr szolgálatában állni. Az Úr példa által készített fel bennünket.

Fogalmam sincs, vajon gondoltak-e arra, hogy bármelyikünk is valamilyen különleges feladatot tölt majd be egyszer. De úgy foglalkoztak velünk, hogy hajlandók voltak bármilyen árat megfizetni azért, hogy segítsenek megtartani a hitünket.

Nem tudom, a püspök hogyan vett rá ilyen sok embert, hogy ilyen magas elvárásaik legyenek. Amennyire én tudom, mindezt „meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel” tette. A püspök módszere, vagyis hogy nem térünk nyugovóra, míg nem hallottunk a hiányzókról, néhány helyen nem működne. De annak a rendíthetetlen gondoskodásnak és felkarolásnak a példája, mellyel minden egyes fiatal férfi iránt viseltetett, elhozta a menny hatalmát az életünkbe. És ez mindig is így lesz. Ez segített a fiatal férfiaknak felkészülni azokra az időkre, amikor Istennek szüksége lett rájuk a családjukban és a királyságában.

Az édesapám nagyszerű példa volt számomra mindabban, amit az Úr a 121. szakaszban tanított. Ő valóban a mennyeket hívta segítségül a fiatal férfiak felkészítéséhez. Fiatal koromban néha csalódást okozott neki a teljesítményem. Ezt a tudomásomra is hozta. A hangjából éreztem, hogy úgy gondolja, ennél többre vagyok képes. Az Úr módján tette mindezt: „A kellő időben élesen feddve, amikor a Szentlélek arra késztet; azután pedig fokozott szeretetet mutatva az iránt, akit megfeddtél, nehogy ellenségének tartson téged”.³

Még a leghatározottabb fenyítés után is tudtam, hogy apa feddése szeretetből fakadt. Sőt, úgy tűnt nekem, a szeretete egyre csak mélyült irántam, még akkor is, ha a legszigorúbb büntetését alkalmazta: mikor rosszalló, csalódott tekintettel nézett rám. Ő volt a vezetőm és az oktatóm. Soha nem használt kényszerítő eszközöket, és biztos vagyok benne, hogy a Tan és a szövetségekben adott ígéret beteljesül majd a számára: a rám gyakorolt hatása „örökkön örökké”⁴ visszaszáll majd rá.

Sok édesapa és vezető, mikor meghallja a Tan és a szövetségek 121. szakaszának szavait, úgy érzi, magasabbra kell emelkednie, hogy felérjen ehhez a normához. Én legalábbis így érzem. Fel tudtok idézni olyan pillanatokat, amikor egy gyermeket vagy egy fiatalt nagyon megszidtatok, és bizony nem épp sugalmazás által? Volt-e olyan, hogy megkértétek a fiatokat valamire, esetleg valamilyen áldozatra, melyet ti magatok nem voltatok hajlandók megtenni? A megbánás érzései bűnbánatra ösztönözhetnek, hogy még inkább a megkötött szövetségeink szerinti példaképekké válhassunk.

Ha apákként és vezetőkként eleget teszünk kötelezettségeinknek, azzal segítünk a következő nemzedéknek felemelkedni a dicsőséges jövőjéhez. Ők még jobbá válnak, mint mi voltunk, pont úgy, ahogyan ti is igyekeztetek jobbá válni, mint a saját szüleitek, és jobb vezetőkké válni azon nagyszerű vezetőknél, akik nektek segítettek.

Ezért imádkozom, hogy elszántan igyekezzünk mindennap egyre jobbá válni, hogy felkészíthessük a felnövekvő nemzedéket. Mindig, amikor meglátok egy üveg megszentelt olajat, emlékezni fogok erre az estére, és arra, amit most érzek: hogy még többet akarjak tenni a fiatal férfiakért, hogy segíthessek nekik felkészülni a szolgálatukra. A felkészülés áldásáért imádkozom értük. Biztos vagyok benne, hogy az Úr és a mi segítségünkkel készen fognak állni.

Tanúbizonyságomat teszem arról, hogy az Atyaisten él, hogy Jézus Krisztus él, és Ő vezeti ezt az egyházat. Ő a papság tökéletes példája. Thomas S. Monson elnök rendelkezik a papság összes kulcsával a világon, és gyakorolja is azokat. Ez igaz. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.