Gondolataidat díszítse szüntelenül az erény

Köszönöm, Pace elder, a hallgatóságért, és különösen a beszélőkért elmondott gyönyörű nyitóimádat.

„…gondolataidat pedig díszítse szüntelenül az erény; akkor majd megerősödik önbizalmad Isten színe előtt” (T&Sz 121:45).

A 12. születésnapom közeledtével még számos követelménynek eleget kellett tennem, mielőtt kiléphettem volna az Elemiből. Az egyik ilyen dolog az volt, hogy ügyelve a helyes sorrendre, fel kellett mondanom a tizenhárom hittételt. Az első tizenkét hittétel viszonylag könnyen ment, a tizenharmadik azonban sokkal nehezebbnek tűnt. Emlékszem, hogy leginkább a felsorolt erények sorrendje jelentette a kihívást. Egy türelmes és kitartó elemis tanárnak köszönhetően végül sikerült eleget tennem a feladatnak.

Évekkel később a feleségemmel és gyermekeimmel beköltözünk első otthonunkba. Meglepetten értesültünk róla, hogy korábbi elemis tanítóm lett az egyik szomszédunk. Több mint 40 évig éltünk egy szomszédságban, ő azonban soha nem fedte fel a mi kis titkunkat az én tanulási nehézségeimről.

„Hiszünk abban, hogy tisztességesnek, igaznak, erkölcsösnek, jóakaratúnak, erényesnek kell lennünk, és minden emberrel jót kell cselekednünk; tulajdonképpen mondhatnánk, hogy Pál intését követjük – Mindent hiszünk, mindent remélünk, sok mindent elviseltünk már, és reméljük, hogy mindent el tudunk majd viselni. Ha van bármi, ami erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó, akkor törekszünk azokra a dolgokra” (Hittételek 1:13).

Ma azokról a személyes jellemvonásokról szeretnék beszélni, melyeket erényeknek nevezünk. Az erényes jellemvonások a keresztény élet, valamint a belső ember kifelé történő megnyilvánulásának alapvető elemei. Számos erény végén a „-ség” végződés szerepel: tisztesség, szelídség, jószívűség, lelkiség, nagylelkűség, felelősség, mértékletesség, erkölcsösség, előzékenység, hűség és folytathatnám. Tisztán nyelvtani meggondolásból azokra az erényekre, melyek „-ség”-re végződnek, a továbbiakban, „séges” erényekként fogok utalni. A „-ség” képző mindig valamilyen tulajdonságot, állapotszintet jelöl.

Csupán körül kell néznünk, mi is történik a közösségeinkben, és rögtön rájövünk, hogy az erényes jellemvonások kihalófélben vannak. Gondoljunk csak a forgalmas autópályákon vezető sofőrök viselkedésére; az országúti dühöngés túlságosan is gyakori jelenség. Az udvariasság teljesen kikopott a politikai beszélgetéseinkből. Miközben a világ országai pénzügyi és gazdasági kihívásokkal néznek szembe, a hűséget és becsületességet felváltotta a kapzsiság és a korrupció. Egy középiskolai látogatás során gyakran durva beszéddel és szemérmetlen öltözékkel találjuk szembe magunkat. Sok sportoló sportszerűtlenül viselkedik, és gyakran csupán akkor mutat alázatot, ha jogi vagy erkölcsi vétségek miatt a nyilvánosság középpontjába kerül. Népességünk nagy része kevés felelősséget érez saját fizikai jóléte iránt. Szorult anyagi helyzetükben az adósok közül sokan a bankokat és hitelintézeteket hibáztatják, mert azok hitelt adtak nekik, amit aztán telhetetlen vágyaikra, nem pedig szerény szükségleteik kielégítésére fordítottak. Időnként a jó ügyek iránti nagylelkűségünk elhalványul, miközben rákapunk arra, hogy több mindenünk legyen, mint amire szükségünk van.

Testvérek, ne fertőzzön meg bennünket a társadalmat átjáró erkölcsi gyengélkedés kórja. Ha követjük a világot a keresztényközpontú normák elhagyásában, a következmények katasztrofálisak lehetnek. Az örökkévaló következményekkel járó személyes hit és hűség csorbát fog szenvedni, ami pedig a családi összetartásra és az egymás iránti érzékenységre is súlyos csapást mér. A vallás társadalomra gyakorolt hatása csökkenni fog, a jogállamiság pedig próbára lesz téve, és talán majd félre is söprik. A természetes embert megfertőző dolgok melegágyát Sátán nagy örömmel fogja gondozni.

Ki kell húznunk magunkat, és kitartóan kell hangoztatnunk az életünkben lévő krisztusi „séges” erényeket. Az erényes jellemvonások megtanítása az otthonokban, mégpedig olyan szülők és családtagok körében veszi kezdetét, akik gondosan jó példát mutatnak. A helyes szülői példamutatás utánzásra ösztönöz, a helytelen pedig utat enged a gyermekeknek, hogy semmibe vegyék a szülők tanításait, sőt még inkább felnagyítsák a rossz példát. A képmutató példamutatás lerombolja a hitelességet.

A nyolcéves Megan nagyon szeret zongorázni. Zongoratanára nemrég egy fánkot ajánlott fel jutalmul a rendszeres napi gyakorlás fejében. Azt mondta, hét közben majd valamikor fel fogja hívni Megant „fánk ügyben”. Ha gyakorolt aznap, akkor megkapja a jutalmat. Amikor telefonált, a kislány nem volt otthon, hogy beszámoljon a gyakorlásról. Mikor a heti zongoraórán a tanár megkérdezte tőle, hogy gyakorolt-e, Megan azt válaszolta, hogy szerinte igen, és így elfogadta a jutalmat. Amikor édesanyja észrevette a fánkot, kérdőre vonta a kislányt, és segített neki megérteni, hogy becsületesnek kell lennie. Megan az édesanyja biztatására ezután felhívta a tanárt, hogy bocsánatot kérjen tőle. Telefonbeszélgetésük során aztán kiderült, hogy az eset óta Megan már valóban eleget tett a kitűzött feladatnak, és így már teljes mértékben kiérdemelte a jutalmat. A bölcs és figyelmes szülőknek hála, ezek az értékes leckék sokáig élnek az emlékezetünkben.

15 éves unokánk, Ben a síelés megszállottja, és már versenyeken is szép sikereket ért el. Az egyik Idahóban megrendezett verseny előtt szülei emlékeztették, hogy majd az iskolai jegyei fogják meghatározni, hogy részt vehet-e rajta, vagy sem. A szállás már le volt foglalva az idahói Sun Valleyben, a nagyszülők is tervezték, hogy eljönnek, Ben pedig lázasan próbált eleget tenni a szülei által meghatározott tanulmányi követelményeknek. Végül aztán mégsem sikerült elérnie a kitűzött célt. Nem vett részt a versenyen, s ezzel elvesztette a középiskolai bajnokságon való részvételhez szükséges pontjait. Megtanulta azonban értékelni a felelősség és a felelősségre vonhatóság erényét. A következetes szülők gyakran többet szenvednek és gyötrődnek, mint a gyerekek, akiket tanítani igyekeznek.

James E. Faust elnök azt mondta, hogy a becsületesség számos erény szülőanyja. Azt mondta, hogy a becsületesség nem más, mint „az erkölcsi normákhoz való határozott ragaszkodás”. Azt is mondta, hogy „a becsületesség a fegyelmezett tudatból sugárzó fény, mely a bennünk lévő kötelességtudat ereje” (“Integrity, the Mother of Many Virtues,” in Speaking Out on Moral Issues [1998], 61, 62). Nehéz bármilyen erényt is kifejezésre juttatnia annak, akiből hiányzik a becsületesség. Becsületesség nélkül gyakran feledésbe merül az őszinteség. A becsületesség hiányában az udvariasság is csorbát szenved. Ha nem fontos a becsületesség, akkor igen nehéz fenntartani a lelkiséget. Az ószövetségi időkben Mózes a következő tanácsot adta Izráel gyermekeinek: „ Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; a mint az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék” (4 Mózes 30:2).

Thomas S. Monson elnök néhány évvel ezelőtt arra emlékeztetett bennünket, hogy „legtöbben nem követnek el kétségbeesett tetteket, ha megtanították őket arra, hogy a méltóság, a becsületesség és a feddhetetlenség fontosabb, mint a bosszúállás vagy a düh, és ha megértik, hogy végső soron a tisztelet és a kedvesség segítségével nagyobb eséllyel számíthatnak a sikerre” (“Family Values in a Violent Society,” Deseret News, Jan. 16, 1994, A12, idézve: “Finding Peace,” Liahona, Mar. 2004, 4).

Talán már hallottatok az első világháború elveszett zászlóaljáról, Izráel tíz elveszett törzséről, vagy esetleg az „elveszett fiúkról” J.M. Barrie Pán Péter című darabjából. Lehet, hogy ismeritek Michael McLean Elfeledett dallamok című albumát is. Az erényes jellemvonásokat, különösen a „ségeseket” soha nem szabad elfeledni vagy figyelmen kívül hagyni. Ha valaha is elfelejtjük vagy félresöpörjük őket, akkor elkerülhetetlenül „elveszett erényekké” válnak. Ha elvész az erény, a családok mérhetetlenül meggyengülnek, az emberek Jézus Krisztusba vetett hite elhalványul, a fontos és örökkévaló kapcsolatok pedig veszélybe sodródnak.

Az erényes jellemvonások széleskörű gyakorlása enyhíteni fog Sátánnak a társadalomra gyakorolt szorításán, és meghiúsítja alattomos tervét, hogy fogságba ejtse a halandó ember szívét, szellemét és lelkét.

Most van itt az idő, hogy kiálljunk az „erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó” dolgok megmentéséért. Ha engedjük, hogy elménket szüntelenül az erény díszítse, életünket pedig erényes jellemvonásokkal ékesítjük, akkor közösségeink és intézményeink fejlődni fognak, gyermekeink és családjaink megerősödnek, a hit és a becsületesség pedig áldást hoz az emberek életébe.

Bizonyságomat teszem, és kijelentem, hogy Mennyei Atyánk mindegyik gyermekétől elvárja, hogy gyakorolja a becsületességet, előzékenységet, jószívűséget, nagylelkűséget, erkölcsösséget – és minden „séges” erényt. Legyünk kellően alázatosak ahhoz, hogy kimutathassuk: képesek vagyunk e felelősségünk szerint cselekedni. Ez az én imám, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.