Előkészíteni az utat

30 éves koromban egy kereskedelmi üzletláncnál kezdtem dolgozni Franciaországban. Egyik nap a vállalat elnöke – aki egy másik hitet valló kiváló férfi volt – behívott az irodájába. A kérdése kissé váratlanul ért: „Most hallottam, hogy pap vagy az egyházatokban. Igaz ez?”

„Igen, így van – válaszoltam. – Papságviselő vagyok.”

A válaszomtól láthatóan felcsigázva tovább kérdezgetett: „De részesültél teológiai oktatásban is?”

„Természetesen – feleltem. – 14 és 18 éves korom között csaknem mindennap részt vettem ifjúsági hitoktatáson!” Majdnem lefordult a székéről.

Hatalmas meglepetésemre néhány héttel később visszahívott az irodájába, és felajánlott egy vezérigazgatói állást a csoport egyik vállalatánál. Megdöbbentem, és hangot is adtam azon aggályomnak, hogy túl fiatal és tapasztalatlan vagyok még egy ilyen fontos feladathoz. Jó szándékú mosollyal annyit mondott: „Talán így van, de nem számít. Ismerem az értékrendedet, és tudom, mit tanultál az egyházadban. Rád van szükségem.”

Igaza volt az egyházban tanultakkal kapcsolatosan. Az ezt követő évek sok kihívást tartogattak, és nem tudom, képes lettem volna-e felülkerekedni ezeken a fiatal férfi koromtól kezdve nyújtott egyházi szolgálatom tapasztalatai nélkül.

Abban az áldásban volt részem, hogy egy kis gyülekezetben nőhettem fel. Mivel kevesen voltunk, a fiatalokat is tevékeny részvételre kérték a gyülekezet minden dolgában. Nagyon elfoglalt voltam, és szerettem magam hasznosnak érezni. Vasárnaponként az úrvacsorai asztalnál, a papsági kvórumban és különféle elhívásokban szolgáltam. A hét folyamán pedig gyakran kísértem el édesapámat és más felnőtt papságviselőket, amikor egyháztagokat házitanítottak, vigasztalták a betegeket és a szenvedőket, valamint segítettek a szükséget látókon. Úgy tűnt, senki sem gondolta, hogy túl fiatal lennék a szolgálathoz vagy akár a vezetői szerephez. Számomra mindez hétköznapinak és természetesnek tűnt.

Tizenévesen nyújtott e szolgálataim segítettek a bizonyságom építésében, illetve az életem evangéliumhoz való lehorgonyzásában. Kiváló és könyörületes férfiak vettek körül, akik elkötelezetten használták papságukat mások életének megáldására. Olyan akartam lenni, mint ők. A velük való szolgálat során – bár akkor ezt kevéssé ismertem fel – megtanultam, hogyan legyek vezető az egyházban és a világban is.

Sok fiatal férfi van jelen vagy hallgatja most ezt a gyűlést, akik az ároni papságot viselik. Ahogyan az itt jelenlévőket nézem, sok fiatalt látok, akik idősebb férfiak – talán édesapátok, nagyapátok, bátyátok vagy papsági vezetőtök – mellett ülnek, akik mind a melkisédeki papságot viselik. Szeretnek benneteket, és nagyrészt azért jöttek el ma este, hogy veletek legyenek.

A nemzedékek ezen egybegyűlése csodás képet tár elénk az Isten két papsága között létező egységről és testvériségről. Bár különböző küldetéssel és felhatalmazással bírnak, az ároni papság és a melkisédeki papság elválaszthatatlan társak a szabadítás munkájában. Kéz a kézben járnak, és hatalmas szükségük van egymásra.

A két papság között fennálló szoros kapcsolat tökéletes példája található a Jézus és Keresztelő János közötti párbeszédben. El tudja-e bárki is képzelni Keresztelő Jánost Jézus nélkül? Vajon milyen lett volna a Szabadító küldetése a János által véghezvitt előkészítő munka nélkül?

Keresztelő János a valaha volt egyik legnemesebb küldetést kapta: „hogy előkészítse az Úr útját”¹, hogy vízzel megkeresztelje Őt, és hogy felkészítse az embereket az Ő befogadására. Ez az igaz és szent ember² – aki elrendeltetett az alacsonyabb papságba – tökéletesen tudatában volt küldetése és felhatalmazása jelentőségének is és korlátainak is.

Az emberek özönlöttek Jánoshoz, hogy hallják őt, és megkeresztelje őket. Isten embereként tisztelték őt saját jogán is. Amikor azonban Jézus megjelent, János alázatosan engedett Annak, aki nála nagyobb volt, és kijelentette: „Én vízzel keresztelek; de köztetek van, …a ki utánam jő, a ki előttem lett, a kinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.”³

A Maga részéről pedig Jézus a Krisztus, az Atya Egyszülöttje, aki a magasabb papságot viselte, alázatosan elismerte János felhatalmazását. Róla a Szabadító azt mondta: „az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál”⁴.

Gondoljatok csak bele, mi történne a papsági kvórumainkban, ha a két papság viselői közötti kapcsolatot a Jézus és Keresztelő János által kialakított minta motiválná! Fiatal testvéreim az ároni papságban! A szerepetek, Jánoséhoz hasonlóan az, „hogy előkészíts[étek] az utat”⁵ a melkisédeki papság nagyszerű munkájához. Számtalan különböző módon teszitek ezt meg. Segédkeztek a keresztelés és az úrvacsora szertartásának elvégzésében. Segítetek előkészíteni egy népet az Úr számára azzal, hogy az evangéliumot prédikáljátok, „[meglátogatjátok] minden egyháztag házát”⁶, valamint „őrköd[tök] az egyház felett”⁷. Segítséget nyújtotok a szegényeknek és a szűkölködőknek a böjti felajánlások begyűjtésével, illetve részt vesztek a gyülekezeti házak és egyéb fizikai erőforrások gondozásában. Szerepetek fontos, szükséges és szent.

Felnőtt fivéreim! Lehettek apák, püspökök, fiatal férfiak tanácsadói vagy egyszerűen a melkisédeki papság viselői. Azzal követhetitek a Szabadító példáját, hogy az alacsonyabb papságot viselő testvéreitekhez fordultok, és felkéritek őket, hogy munkálkodjanak veletek együtt. Valójában ez a felkérés magától az Úrtól származik. Azt mondta: „Vigyétek tehát magatokkal azokat, akiket elrendeltek az alacsonyabb papságba, és küldjétek el őket magatok előtt, hogy találkozókat beszéljenek meg, és előkészítsék az utat, és elmenjenek azokra a találkozókra, amire ti magatok nem tudtok elmenni.”⁸

Amikor arra kéritek ifjabb testvéreiteket, hogy „készítsék elő az utat”, akkor segítetek nekik felismerni és tiszteletben tartani az általuk viselt szent felhatalmazást. Ezzel segítetek nekik előkészíteni a saját útjukat, miközben felkészülnek a napra, amikor majd elnyerik és gyakorolják a magasabb papságot.

Engedjétek meg, hogy elmondjam Alex – egy csendes, megfontolt és éles eszű fiatal pap – igaz történetét. Egyik vasárnap Alex püspöke egy üres teremben talált rá, ahol egyedül üldögélt, komoly aggodalmak közepette. A fiatal férfi elmondta neki, milyen fájdalmasan nehéz neki az egyházba járni az édesapja nélkül, aki nem volt az egyház tagja. Aztán könnyek között elmondta, hogy talán jobb is lenne, ha elhagyná az egyházat.

Az ifjú iránti őszinte aggodalomtól vezérelve a püspök azonnal mozgásba lendítette az egyházközségi tanácsot Alex megsegítésére. Terve egyszerű volt: tevékenyen tartani Alexet, és segíteni neki az evangéliumról való szívbéli bizonyság kialakításában. „Körül [kellett venniük] jó emberekkel, és fontos dolgokat kellett [rábízniuk].”

A papsági fivérek és az egyházközség összes tagja Alex mögé állt, és kifejezték szeretetüket és támogatásukat. A főpapok csoportjának vezetője – egy erős hitű és szeretetteljes férfi – lett kiválasztva arra, hogy a házitanítótársa legyen. A püspökség tagjai is szárnyuk alá vették, és a legközelebbi társukká fogadták.

A püspök azt mondta: „Lefoglaltuk Alexet. Ültetőként segített az esküvőkön, a temetéseken, segédkezett a sírfelszentelésekben, számos új egyháztagot megkeresztelt, fiatal férfiakat rendelt el az ároni papság hivatalaiba, ifjúsági leckéket tanított, a misszionáriusokkal is tanított, ő nyitotta ki az épületet a konferenciák előtt, és ő zárta be késő este, miután véget értek. Szolgálati projektekben vett részt, elkísért engem az idősek otthonába, beszédeket mondott az úrvacsorai gyűléseken, elvitte az úrvacsorát a betegeknek a kórházba vagy az otthonukba, és azon maroknyi ember egyike lett, akikre én püspökként teljes mértékben számíthattam.”

Alex apránként megváltozott. Az Úrba vetett hite gyarapodott. Bízni kezdett önmagában, és a papság hatalmában, melyet viselt. A püspök így zárta: „Alex eddig is és ezután is mindig az egyik legnagyobb áldás lesz, amelyben püspöki szolgálatom ideje alatt részesültem. Micsoda kiváltság volt vele együtt munkálkodni! Őszintén hiszem, hogy egyetlen fiatal férfi sem lépett a missziós területre a papsági szolgálata révén nála felkészültebben.”⁹

Kedves püspökeim! Egyházközségetek püspökévé való elrendelésetek és elválasztásotok része volt az a szent elhívás, hogy az ároni papságnak és a papok kvórumának elnökeként szolgáljatok. Tudatában vagyok annak, milyen súlyos terheket cipeltek; e fiatal férfiak iránti kötelességeteknek azonban a fontossági sorrendetek első helyén kell szerepelnie! Nem hanyagolhatjátok el és nem is adhatjátok át másoknak az e felelősségben rátok háruló szerepet.

Arra kérlek benneteket, hogy vegyétek számba az egyházközségetek összes áronipapság-viselőjét. Egyikük sem érezheti úgy, hogy háttérbe szorul vagy haszontalan. Van olyan fiatal férfi, akit ti vagy a többi papsági fivér segíthetne? Kérjétek fel, hogy szolgáljon mellettetek! Túl gyakran igyekszünk szórakoztatni a fiatal férfiakat, és a külső megfigyelő szerepébe száműzzük őket, miközben a hitük és az evangélium iránti szeretetük a papságuk felmagasztalása révén fejlődhet legjobban. A szabadítás munkájában való tevékeny részvétel által kapcsolódnak majd össze a mennyel, és ébrednek tudatára isteni lehetőségüknek.

Az ároni papság több, mint csupán egy korcsoport, egy tanítási vagy tevékenységi program, illetve akár egy kifejezés az egyház fiatal férfiaira való hivatkozáshoz. Hatalom és felhatalmazás ez a lelkek megmentésének hatalmas munkájában való részvételre – mind az azt viselő fiatal férfiak lelkének megmentésében, mind pedig az általuk szolgáltak megmentésében. Helyezzük az ároni papságot az azt megillető helyre, kiemelt helyre, a szolgálat, a felkészülés és a siker helyére az egyház minden fiatal férfija számára!

Kedves fivéreim a melkisédeki papságban! Felkérlek benneteket, hogy erősítsétek meg az Isten két papságát egyesítő elengedhetetlen kapcsot! Biztosítsatok lehetőséget az ároni papsági fiatalok számára, hogy előkészítsék előttetek az utat. Mondjátok nekik határozottan: „Szükségem van rád”. Tihozzátok az ároni papság ifjú viselőihez szólva pedig azért imádkozom, hogy miközben idősebb fivéreitekkel szolgáltok, halljátok majd meg az Úr hangját, amint azt mondja: „Áldott vagy, mert nagy dolgokat fogsz megtenni. Íme, elküldettél, Jánoshoz hasonlóan, hogy előkészítsd az utat előttem”¹⁰. Jézus Krisztus nevében, ámen.