2018
Brook P. Hales elder
2018. november


Brook P. Hales elder

általános felhatalmazott hetvenes

Brook P. Hales elder nyolc vagy kilenc éves lehetett, amikor egy böjti és bizonyságtételi gyűlésen édesapja püspökként elnökölt. Édesapja megkérte a gyülekezet tagjait, hogy tegyenek bizonyságot, és majdnem minden jelenlévő meg is tette ezt. „Talán ekkor éreztem először, amint a Lélek tanúbizonyságot tesz nekem az evangélium igaz voltáról” – emlékszik vissza Hales elder.

Azóta már sokszor érezte ezt a tanúbizonyságot, különösen 2008 óta, amikor is az Első Elnökség titkáraként kezdett el szolgálni. Amikor sor került Thomas S. Monson elnök támogatására prófétaként és az egyház elnökeként, majd Russell M. Nelson elnök támogatásakor tanúja volt annak, ahogyan „a prófétai palást a vállukra kerül, és én minden kétséget kizáróan tudtam, hogy ők lettek kiválasztva és elhíva arra, hogy az adott időben az egyház elnökei legyenek”.

Hales eldert 2018. május 17-én hívták el általános felhatalmazott hetvenesnek, és 2018. október 6-án támogatták. Továbbra is az Első Elnökség titkáraként fog szolgálni.

Hales elder 1956. április 7-én született a Utah állambeli Ogdenben, Klea és Glenn Phillip Hales gyermekeként. 1980-ban szerzett banki és pénzügyi diplomát a Weber Állami Főiskolán (Weber State College, most Weber State University). Utána kereskedelmi bankokban dolgozott, valamint az egyház Pénzügyi és Feljegyzési Osztályán. 1981-ben vette feleségül Denise Imlay Hales-t, akivel négy gyermek szülei. Hales elder szolgált teljes idejű misszionáriusként a Franciaország Párizs misszióban, tanácsosként püspökségben, főpapok csoportjának vezetőjeként, püspökként, cövekelnökként, papsági orgonistaként, Vasárnapi Iskola tanárként, valamint templomi pecsételőként.

Kisfiúként azon a napon Hales elder nem tett bizonyságot. Ám azóta sokat növekedett a bizonysága. „Joseph Smith prófétán keresztül vissza lett állítva Jézus Krisztus evangéliuma, a Mormon könyve igaz, Isten tökéletesen szeret minket és alig várja, hogy megáldhasson, Jézus a Szabadítónk, és abban az áldásban van részünk, hogy ha érdemesek vagyunk rá, akkor állandóan velünk van a Szentlélek” – mondja.