2018
Elérkezett az idő
2018. november


Elérkezett az idő

Ha van bármi, amit át kell gondolnunk az életünkkel kapcsolatban, akkor most van itt az ideje.

Jó pár évvel ezelőtt egy üzleti útra készülve mellkasi fájdalmakat kezdtem érezni. Állapotom iránti aggodalomból a feleségem úgy döntött, hogy elkísér. A repülőutunk első szakaszában a fájdalom olyan mértéket öltött, hogy már lélegezni is nehezemre esett. Amikor leszálltunk, a repülőtérről rögtön a helyi kórházba mentünk, ahol több vizsgálat után a kezelőorvos azt mondta, biztonsággal folytathatjuk az utunkat.

Visszatértünk a reptérre és felszálltunk a repülőre, amely már az utazásunk végcéljához vitt bennünket. Leszállás közben a pilóta hangját hallottuk a hangosbemondóban, aki arra kért, hogy azonosítsam magamat. Az utaskísérő odajött hozzánk, elmondta, hogy vészhívást kaptak, és hogy egy mentő vár a repülőtéren, hogy elszállítson engem a kórházba.

Beszálltunk a mentőbe, amely azonnal elviharzott velünk a sürgősségire. Ott két aggódó orvos várt bennünket, akik elmagyarázták, hogy félrediagnosztizáltak, és valójában súlyos tüdőembóliám van, vagyis egy vérrög van a tüdőmben, ami azonnal orvosi beavatkozást igényel. Az orvosok azt is elmondták, hogy sokan nem élik túl ezt az állapotot. Tudatában annak, hogy messze vagyunk az otthonunktól, és valószínűleg nem vagyunk felkészülve egy ilyen sorsfordító eseményre, az orvosok azt mondták, hogy ha van bármi, amit át kell gondolnunk az életünkkel kapcsolatban, akkor most van itt az ideje.

Nagyon jól emlékszem, ahogy abban a szorongással teli pillanatban a látásmódom szinte azonnal teljesen megváltozott. A dolgok, amelyek néhány perccel azelőtt fontosnak tűntek, most szinte semmit sem jelentettek. Az elmém elsuhant e világ gondjaitól, és az örökkévalóság szemszögéből láttam a dolgokat – a családomat, a gyermekeimet, a feleségemet, végül pedig az életemről adott számvetést.

Hogyan teljesítettünk családként és egyénekként? A megkötött szövetségeink és az Úr elvárásai szerint éltük-e az életünket, vagy talán akaratlanul megengedtük, hogy a világ gondjai eltereljék a figyelmünket azokról a dolgokról, amelyek igazán számítanak?

Arra kérlek benneteket, gondoljátok át ennek az élménynek egy fontos tanulságát: lépjetek hátrébb a világtól, és vessetek számot az életetekkel. Vagy az orvos szavait idézve: ha van bármi, amit át kell gondolnunk az életünkkel kapcsolatban, akkor most van itt az ideje.

Életünk kiértékelése

Az információ túláradásának korában élünk, amelyet folyamatosan erősödő figyelemelterelés jellemez, egyre nehezebbé téve az eligazodást ezen élet zűrzavarában, és az örökkévaló jelentőséggel bíró dolgokra való összpontosítást. Mindennapi életünket hatásvadász főcímek ostromolják a technológia egyre fejlettebb vívmányain keresztül.

Ha nem hagyunk időt az önvizsgálatra, lehet, hogy elsiklunk afelett, milyen hatással is van felgyorsult környezetünk az életünkre és a választásainkra. Arra eszmélhetünk, hogy bekebelezett minket a mémekbe, videókba és csillogó főcímekbe csomagolt információáradat. Bár érdekesek és szórakoztatóak, legtöbbjüknek semmi köze az örökkévaló fejlődésünkhöz, viszont meghatározzák azt, hogyan tekintünk halandó tapasztalatainkra.

A világ e figyelemelterelő dolgai a Lehi álmában szereplőkhöz hasonlíthatóak. Ahogy haladunk a szövetség ösvényén, kezünkkel szorosan kapaszkodva a vasrúdba, halljuk és látjuk azokat, akik a nagy és tágas épületből „gúnyolód[nak] és ujjukkal mutogat[nak]” (1 Nefi 8:27). Talán nem is tudatosan vagy szándékosan, de néha megállunk és a tekintetünk elkalandozik, hogy mi is megtudjuk, mi a nagy izgatottság oka. Néhányunk talán el is engedi a vasrudat, és a jobb rálátás reményében közelebb lép. Mások teljesen elvesznek „azok miatt, akik csúfolták őket” (1 Nefi 8:28).

A Szabadító így figyelmeztetett bennünket: „…vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek… ez élet gondjainak miatta” (Lukács 21:34). A modern kori kinyilatkoztatás arra emlékeztet minket, hogy sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. Azért nincsenek kiválasztva, „mert szívüket… e világ dolgaira helyezték, és az emberek elismeréseire törekednek” (Tan és szövetségek 121:35; lásd még 34. vers). Életünk kiértékelése lehetőséget nyújt arra, hogy hátralépjünk a világtól, átgondoljuk, hol is állunk a szövetség ösvényén, és ha szükséges, változtassunk annak érdekében, hogy szorításunk biztos legyen, tekintetünket pedig előre szegezzük.

A közelmúltban egy fiataloknak szóló világméretű áhítat alkalmával Russell M. Nelson elnök arra kérte a fiatalokat, hogy lépjenek hátrébb a világtól és vonják ki magukat a közösségi médiából egy hétnapos böjttel. Tegnap este pedig hasonló felkérést tett a nővérek felé a konferencia női gyűlésén. Majd megkérte a fiatalokat, hogy figyeljék meg, miként változnak az érzéseik, hogy min, sőt, hogyan gondolkoznak. Utána ezt kérte tőlük: „Alaposan értékeljétek ki az életeteket az Úrral, …hogy biztosak lehessetek benne, hogy a lábatok szilárdan a szövetség ösvényén áll.” Arra buzdította őket, hogy ha van az életükben bármi, amin változtatniuk kell, „akkor a mai nap tökéletes időpont a bűnbánatra”1.

Amikor számba vesszük azon dolgokat az életünkben, melyeken változtatnunk kell, feltehetünk magunknak egy gyakorlati kérdést: Hogyan kerekedünk felül e világ figyelemelterelő dolgain, és biztosítjuk azt, hogy a tekintetünk az előttünk lévő örökkévalóságra összpontosuljon?

A 2007-es, Jó, jobb, legjobb című konferenciai beszédében Dallin H. Oaks elnök arról tanított, miként állítsuk fontossági sorrendbe a sokszor egymással vetélkedő világi követelmények közötti választásainkat. Ezt tanácsolta: „Le kell mondanunk néhány jó dologról [azért], hogy a jobbakat vagy a legjobbakat válasszuk, mert azok alakítják ki bennünk az Úr Jézus Krisztusba vetett hitet, és erősítik meg a családunkat.”2

Véleményem szerint az életben a legjobb dolgok középpontjában Jézus Krisztus és azon örök igazságok megértése áll, hogy ki is Ő, és kik vagyunk mi a Vele való kapcsolatunkban.

Keresd az igazságot!

Miközben igyekszünk megismerni a Szabadítót, nem szabadna átsiklanunk azon alapvető igazság felett, hogy kik vagyunk, és miért vagyunk itt. Amulek emlékeztet minket arra, hogy „ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra”, az idő, „mely az örökkévalóságra való felkészülésre adatott nekünk” (Alma 34:32–33). Ahogy a közismert mondás is tartja: „Nem emberi lények vagyunk, akiknek lelki élményben van részük. Lelki lények vagyunk, akiknek emberi élményben van részük.”3

Mennyei származásunk megértése elengedhetetlen az örökkévaló fejlődésünkhöz, és megszabadíthat bennünket ezen élet zűrzavarától. A Szabadító ezt tanította:

„Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;

„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket” (János 8:31–32).

Joseph F. Smith elnök kijelentette: „A legnagyobb teljesítmény, amit az emberiség ezen a világon elérhet az, hogy olyan alaposan és tökéletesen megismerkedik az isteni természetű igazságokkal, hogy a világon élő semmilyen teremtmény példája vagy viselkedése nem fordíthatja őt el az általa megszerzett tudástól.”4

A mai világban az igazságról folytatott fűtött hangvételű vitában minden oldal úgy állítja be az igazságot, mintha egy személyes értelmezésnek alávethető, viszonylagos fogalom lenne. Joseph Smith fiatal fiúként úgy látta, hogy „oly nagy volt a zűrzavar és az ellentét” az életében, „hogy lehetetlen volt… biztos elhatározásra jutni arra nézve, hogy kinek van igaza, és ki téved” (Joseph Smith története 1:8). „E szócsaták és a vélemények vihara közepette” mennyei útmutatásra törekedett az igazság keresése révén (Joseph Smith története 1:10).

Az áprilisi konferencián Nelson elnök ezt tanította: „Ha bármiféle reményt is szeretnénk érezni arra, hogy megszűrhetjük azon hangok tengerét és azokat az emberi filozófiákat, amelyek az igazságot támadják, akkor meg kell tanulnunk kinyilatkoztatást kapni.”5 Muszáj megtanulnunk az Igazság Lelkére támaszkodni, „a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt” (János 14:17).

Miközben a világ rohamosan halad alternatív valóságok felé, emlékeznünk kell Jákób szavaira, amelyek szerint „a Lélek az igazat mondja és nem hazudik. Beszél tehát a dolgokról, ahogy azok valójában vannak, és a dolgokról, ahogy azok valójában lesznek; ezen dolgokat tehát világosan nyilvánítják ki nekünk, lelkünk szabadulására” (Jákób 4:13).

Ahogy hátralépünk egy lépést a világtól és megvizsgáljuk az életünket, itt az ideje, hogy elgondolkodjunk azon, min kell változtatnunk. Nagy reménységgel tölthet el bennünket annak tudata, hogy Példaképünk, Jézus Krisztus, ismét csak utat mutat nekünk. Halálát és feltámadását megelőzően, miközben azon igyekezett, hogy a körülötte lévők megértsék az Ő isteni szerepét, emlékeztette őket, hogy Benne békességre lelhetnek. „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [le]győztem a világot” (János 16:33). Őróla teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.