Hogyan tapasztalhatom meg az evangélium örömét mentális betegséggel élve?

Írta: Ellie Eddy

Egész életemben küszködtem a mentális egészségemmel, de egy szemléletbeli változás megmutatta nekem, milyen sokat fejlődtem e küszködés során.

Kép

kéz nyúlik egy szomorú nő felé

Az életem nem volt mindig könnyű. Tizenévesen kiütköztek rajtam a szociális szorongás és a depresszió tünetei, a középiskolában pedig ADHD-t állapítottak meg nálam. Amikor már nagyjából 15 hónapja szolgáltam teljes idejű missziót, öngyilkossági gondolatok kezdtek foglalkoztatni. Nem sokkal ezután megállapították, hogy II. típusú bipoláris zavarban szenvedek.

Nehéz döntéssel szembesültem. A misszióelnökömmel megbeszéltük, hogy hazamegyek, ahol megkaphatom a szükséges segítséget. Ennek ellenére akaratlanul is bosszúságot éreztem az Úr irányában. Úgy éreztem, hogy igazlelkű a vágyam, mely szerint maradnék és szolgálnám tovább azokat, akiket megszerettem.

Később rájöttem, hogy voltak otthon olyan emberek, akikkel az Úr szándéka szerint találkoznom kellett, és adódtak lehetőségek a megtört szívem gyógyulására. Rájöttem arra is, hogy Ő elfogadta a misszionáriusi szolgálatomat.

E megerősítés ellenére még mindig eltűnődtem azon, hogy miért kell ilyen sokat küszködnöm. A szentírások tanításai szerint „az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen” (2 Nefi 2:25), az Úr munkája és dicsősége pedig az, hogy véghez vigye „az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Vagyis minden, amit az Úr tesz, azért van, hogy mindannyian visszatérhessünk Őhozzá, és végül boldogok lehessünk, igaz?

De mi a helyzet velem? Miért élek át olyan mentális betegségeket, amelyek akadályozzák az arra való képességemet, hogy a boldogságot válasszam? Miért is engedné az Úr, hogy ilyen sok szívfájdalmat kelljen átélnem? Netán valami rosszat tettem volna, és megérdemlem a betegségemet? Néhány nézőpont segített, hogy egy kicsit jobban lássak.

A Szabadító megismerése

Gyakran gondolok arra a történetre, amikor Krisztus meggyógyítja a vakot, és azt kérdezik Tőle, hogy ki követte el azt a bűnt, amely ezt a fogyatékosságot okozta. Jézus sugalmazott válasza kifejezetten sokat jelent számomra: „Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai” (János 9:3). Krisztus ezt követően csodálatos módon meggyógyítja a férfit, olyan leckét tanítva ezzel, amely növeli az Ő hatalma és terve iránti hitet, bizalmat és megértést.

Isten dolgai lettek nyilvánvalóvá ebben az emberben, és tudom, hogy ezek bennem is nyilvánvalóvá lehetnek. Láttam, amint az Ő dolgai nyilvánvalóvá lettek abban a könyörületben, amelyet a próbatételeim során tapasztaltam, és abban a könyörületben, melyet én próbálok a körülöttem lévők iránt tanúsítani. Láttam, amint az Ő dolgai nyilvánvalóvá lettek abban, ahogyan megismertem a Szabadítómat, és megtanultam, hogy Ő ismer engem, mert szenvedett értem a Gecsemánéban és a kereszten.

Egy még édesebb öröm megtapasztalása

Néhány hónappal ezelőtt anyukám késztetést érzett a Lélektől, hogy elmondja nekem, milyen gondolatai voltak az általam megtapasztalt próbatételek kapcsán. Azt kérdezte: „Mi van akkor, ha ezek a dolgok nem veled történnek, hanem érted?” Bizonyságot tett arról, hogy az általam megtapasztalt fájdalom miatt fokozottabban leszek képes megtapasztalni az örömöt.

Ez egy olyan tantétel, amelyet már Ádám és Éva is értett. Az Éden kertjében Ádám és Éva „ártatlan állapotban [voltak], nem rendelkezvén örömmel, mert nem ismer[t]ék a nyomorúságot” (2 Nefi 2:23). Amikor örömöt érzek, az még édesebb, mert tudom, milyen érzés a nyomorúság.

Lehi azt tanította Jákóbnak, aki a vadonban született és soha nem volt része a könnyebb, jeruzsálemi életben, hogy az Úr „javadra fogja szentelni megpróbáltatásaidat” (2 Nefi 2:2). Mindent összevetve hálás vagyok a mentális betegségeimmel való küszködéseimért. Tudom, hogy ha engedjük, hogy a megpróbáltatásaink közelebb hozzanak minket Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz, és megtisztítsanak minket, akkor hasonlóbbá válunk Hozzájuk.

Ez a tudás nem teszi sokkal könnyebbé a küszködéseimet, viszont ad nekem egy örökkévaló szemléletmódot. A nehéz napokon reményt találok abban, hogy a Mennyei Atyával kötött szövetségeimre gondolok. Tudom, hogy Ő betartja az ígéreteit, amikor betartom az enyémet. Ettől még szükségem van azokra a fizikai áldásokra, amelyeket a kezelések, a gyógyszerek, valamint az elmém egészségét óvó szokások jelentenek, azonban a legnagyobb hatással az van a mentális egészségemre, hogy összekapcsolom ezeket az olyan lelki eszközökkel, mint a szentírás-tanulmányozás, az ima és a templomi hódolat.

Azokon a napokon pedig, amikor a küszködéseim ellenére is örömet tapasztalok, eszembe jutnak azok a csodák, melyeket Jézus Krisztus és az Ő engesztelése képes elhozni az életembe.