Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Hogyan változtatta meg a tanulmányaimmal való lemaradás azt, hogy miként tekintek a változásra
Miként fordult a lemaradásom feletti kétségbeesésem megelégedettségbe a tanulmányaim során.
Ott ültem egy újabb, számos megjegyzéssel és javaslattal tarkított cikket bámulva. A legtöbbjük megalapozott és hasznos volt, de a rossz érzésem megmaradt. Mivel író vagyok, a munkám folyamatosan változik. Ez általában nem okoz gondot nekem, de ezúttal bosszús voltam.
Muszáj mindennek állandóan változnia?
De nemcsak a cikkeim változtak. Az a tervem is megváltozott, hogy időben megszerezzem az egyetemi diplomámat, mivel a missziós szolgálat, a szakirányváltás és a Covid-járvány is hátráltatták a tanulmányaimat. Miközben a barátaim mind lediplomáztak, én még csak a tanulmányaim felénél tartottam. Általánosságban véve is úgy éreztem, hogy le vagyok maradva. A dolgok annyira másként alakultak, mint amire számítottam!
Ez idő alatt a BYU–Pathway Worldwide-nál kommunikációs gyakornok lettem.
Munkámból kifolyólag beszéltem olyan tanulókkal világszerte, akik egyedülálló szülők voltak, hosszú évek elmúltával tértek vissza az iskolába, vagy anyagi nehézségekkel küszködtek. Voltak, akik sokkal váratlanabb változásokat tapasztaltak meg, mint én, és boldogultak.
De hogyan?
Amikor megismertem két konkrét tanulót, Darlynt és Alexandert, feljegyeztem, milyen leckéket tanultam tőlük.
A változás elkerülhetetlen
Amikor online interjút tartottam Darlynnal, és bekapcsolta a kameráját, fülig ért a szája a mosolytól. Szingapúrban reggel volt, és korán felkelt, hogy találkozzon velem, mielőtt elvinné a három gyermekét az iskolába, és bemenne a munkahelyére.
Darlyn mindig is szeretett volna mesterdiplomát szerezni, de 36 évesen négyes stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála. Ez felborította a továbbtanulással és az életével kapcsolatos terveit.
Miközben a történetét hallgattam, arra gondoltam, hogy ha valakinek jogában áll feldúltnak lenni a kemény változások miatt, akkor az Darlyn. Ő azonban rámutatott, hogy milyen áldásokban és irgalmasságban volt része, és hogy mennyien szolgálták őt. Darlyn méltósággal fogadta el a terveiben beállt változást. Ahelyett, hogy a veszteségeire összpontosított volna, inkább azokra az élményekre összpontosított, amelyekben része volt. Pont ahogy Russell M. Nelson elnök is tanította: „[A]z örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket.”1
Darlyn végül csatlakozott a BYU–Pathway Worldwide programhoz, mert az elméjét egészségesen akarta tartani. Elmondta, hogy nem gyűlöli, hogy rákos, hanem hálás, amiért az elvezette a BYU–Pathwayhez, és ahhoz, hogy elmélyítse a kapcsolatát Jézus Krisztussal.
Úgy jöttem el arról a beszélgetésről, hogy meg akartam változtatni a változásról alkotott nézőpontomat. Mivel Darlyn félretette a körülményei miatt érzett neheztelést és haragot, képes volt átvenni az irányítást az élete felett. Ahelyett, hogy a kihívások és a változás eltérítették volna a fejlődését, inkább hajtották őt előre.
Mennyei Atya soha nem változik
Alexander az autójában ült Amerikai Szamoán, amikor telefonon beszélgettünk. Megdöbbentem, amikor elmesélte, hogyan adta fel a teljes körű amerikaifutball-ösztöndíját, hogy missziót szolgáljon. Miután hazatért, késztetést érzett, hogy segítsen a családja vállalkozásában, és vegye feleségül a kedvesét a templomban. Csak ezután érzett késztetést arra, hogy befejezze a tanulmányait, és a BYU–Pathway tökéletes megoldás volt számára.
Amikor Alexander elmondta nekem, hogy egy hurrikán, majd pedig egy lakástűz miatt kétszer is kiiratkozott az iskolából, ledöbbentem. Úgy döntött, hogy két évig az Urat fogja szolgálni, mielőtt folytatná a tanulmányait, a jelentős megpróbáltatások viszont csak ezután érkeztek – ő mégis kitartott. Amikor megkérdeztem, hogyan halad tovább előre, Nefi történetét említette, amikor elment, hogy megszerezze a lemezeket Jeruzsálemből. Bár Nefi megtette, amit Isten kért, mégis három próbálkozásába telt neki és a fivéreinek, hogy sikerrel járjanak. Nefi azonban soha nem veszítette el a hitét, mert Isten megígérte, hogy utat biztosít számára (lásd 1 Nefi 3–4).
Alexander azt tanította meg nekem, hogy az életben minden változhat – szerető Mennyei Atyánkat kivéve. Amint azt Nelson elnök szintén tanította: „Az Úr soha nem szunnyad, se nem alszik [lásd Zsoltárok 121:4]. Ő »ugyanaz tegnap, ma és [holnap]« [Mormon 9:9]. Ő nem fog hátat fordítani a szövetségeinek, az ígéreteinek vagy a népe iránt való szeretetének.”2
Most már igazán tudom, hogy bármilyen változásokkal nézzek is szembe, az Ő parancsolatai, áldásai és szeretete megingathatatlanok és örökkévalóak. Alexander azt tanította meg nekem, hogy ha Isten és Jézus Krisztus felé veszem az utamat, és Őrájuk támaszkodom, akkor reménységgel és hittel tudok majd szembenézni a bizonytalan jövővel.
Békére lelni a saját utamon
Ezeknek az ismerősöknek és a BYU–Pathway programban töltött időmnek köszönhetően új fényben látom a változást. Visszatekintve, ha a személyes tanulmányi tervem nem változott volna meg, akkor soha nem találtam volna rá arra a szakirányra, amelyet annyira szeretek, vagy találkoztam volna ezekkel a csodálatos emberekkel az életemben. Most már tudom, hogy mindaddig, amíg bízom Mennyei Atyában, és Jézus Krisztusra összpontosítom az életemet, képes leszek megbirkózni mindazokkal a változásokkal, amelyek az utamba kerülnek.