Egynek lenni Krisztusban

Amint azt Dallin H. Oaks elnök említette, ma virágvasárnap van, a nagyhét kezdete, melyet az Úr diadalmas bevonulása Jeruzsálembe, az alig néhány nappal később a Gecsemánéban átélt szenvedése, majd a kereszthalála, valamint a húsvétvasárnapi dicsőséges feltámadása fémjelez. Soha ne feledjük, mit állt ki Krisztus a megváltásunkért!¹ És soha ne veszítsük el azt a mindent elsöprő örömöt, amelyet húsvétkor újra érezni fogunk, amint az Ő sír felett aratott győzelmére és az egyetemes feltámadás ajándékára gondolunk.

Az Őrá váró próbatételek és a keresztre feszítése előtti estén Jézus egy páskavacsorán vett részt az apostolaival. Eme utolsó vacsora végén egy szent közbenjáró imában Jézus e szavakkal kérlelte Atyját: „Szent Atyám, tartsd meg… a te nevedben [az apostolaimat], a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!”²

Majd a Szabadító gyengéden minden hívőre kiterjesztette a kérését:

„De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;

Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk”³.

Az eggyé válás visszatérő téma Jézus Krisztus evangéliumában és Istennek a gyermekeivel való kapcsolatában. Az Énók napjaiban fennálló Sion városát illetően azt olvassuk, hogy „egy szív voltak és egy elme”⁴. A Jézus Krisztus ősi egyháza idején élő korai szentekről az Újszövetség feljegyzi, hogy „a hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala”⁵.

A mi adományozási korszakunkban az Úr intelme így szól: „Azt mondom nektek, legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim.”⁶ Az Úr többek között azzal indokolta, hogy miért nem voltak képesek a korai szentek megalapítani Siont Missouriban, hogy „nem [voltak] egységesek, azon egység szerint, amelyet a celesztiális királyság törvénye megkövetel”⁷.

Ahol Isten uralkodik minden szívben és elmében, ott az embereket úgy írják le, hogy „egyek…; Krisztus gyermekei”⁸.

Amikor a feltámadt Szabadító megjelent a Mormon könyve-beli ősi népeknek, rosszallóan megjegyezte, hogy a múltban vitatkozások voltak az emberek között a keresztelést és más ügyeket illetően. Ezt parancsolta:

„[N]e legyenek közöttetek vitatkozások, ahogy idáig voltak; és tanom pontjait illetően se legyenek közöttetek vitatkozások, ahogy idáig voltak.

Mert bizony, bizony mondom nektek, hogy akiben ott van a viszálykodás lelke, az nem tőlem való, hanem az ördögtől, aki a viszálykodás atyja, és felserkenti az emberek szívét, hogy haragosan viszálykodjanak egymással.”⁹

Vajon a mi rendkívül viszálykodó világunkban miként lehet egységet elérni, különösen az egyházban, ahol egyetlen Úrnak, egyetlen hitnek, egyetlen keresztségnek kell lennie?¹⁰ Pál megadja nekünk a kulcsot:

„Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.

Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”¹¹

Túlságosan sokfélék vagyunk, és időnként túlságosan ütközik a véleményünk ahhoz, hogy bármely más módon vagy név alatt egyként tudjunk összeállni. Csak Jézus Krisztusban válhatunk igazán eggyé.

A Krisztusban való eggyé válás egyenként történik – mindegyikünk önmagával kezdi. Húsból és lélekből való kettős lények vagyunk, és néha háborúban állunk önmagunkkal. Ahogy Pál is kifejtette:

„Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;

De látok egy másik törvényt az én [testem] tagjai[ban], mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.”¹²

Jézus is testből és lélekből való lény volt. Próbára lett téve. Megért minket. Segíthet belső egységre szert tennünk.¹³ Így hát Krisztus világosságából és kegyelméből merítve igyekszünk a lelkünknek – és a Szent Léleknek – uralmat adni a testünk felett. Amikor pedig kudarcot vallunk, Krisztus az Ő engesztelése által a bűnbánat ajándékát adja nekünk, valamint lehetőséget arra, hogy újra megpróbáljuk.

Ha egyénileg mindegyikünk felölti Krisztust, akkor együtt már reménykedhetünk abban, hogy eggyé válunk – Pál szavaival élve: „Krisztus test[évé]”¹⁴. Krisztus felöltése kétségtelenül magában foglalja azt, hogy az Ő „első és nagy parancsolat[át]”¹⁵ tesszük az első és legnagyobb elkötelezettségünkké, ha pedig szeretjük Istent, akkor betartjuk a parancsolatait.¹⁶

Akkor növekszik az egység a fivéreinkkel és nővéreinkkel Krisztus testében, amikor megszívleljük a második parancsolatot, mely elválaszthatatlanul kapcsolódik az elsőhöz: úgy szeressünk másokat, mint önmagunkat.¹⁷ Úgy vélem, még tökéletesebb egységet érnénk el magunk között, ha követnénk a Szabadító e második parancsolatának a magasztosabb és szentebb kifejezését – ha nem csupán úgy szeretnék egymást, ahogyan magunkat szeretjük, hanem ahogyan Ő szeretett minket.¹⁸ Ezt úgy összegezhetjük, hogy „minden ember arra törek[szik], ami felebarátja javára van, és minden dolgot egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel [tesz]”¹⁹.

Marion G. Romney elnök, az Első Elnökség egyik korábbi tanácsosa kifejtette, miként érhető el tartós békesség és egység:

„Ha egyetlen ember, engedve Sátánnak, eltelik a test cselekedeteivel, akkor önmagával vív háborút. Ha ketten engednek, akkor mindegyikük háborút vív önmagával, és egymással is harcolnak. Ha sokan engednek Sátánnak, akkor a társadalom nagy feszültséget és viszálykodást arat. Ha egy ország uralkodói engednek neki, az világméretű viszályt jelent.”

Romney elnök így folytatta: „Miként a test cselekedetei is általános érvényűek, úgy van ez a békesség evangéliumával is. Ha egyetlen ember él az evangélium szerint, békesség tölti el. Ha két ember él aszerint, mindegyiküket békesség tölti el, és köztük is béke van. Ha a polgárok az evangélium szerint élnek, az országban belső béke van. Amikor elegendő nemzet élvezi a Lélek gyümölcsét ahhoz, hogy a világ dolgait irányítsák, akkor – és csak akkor – szűnik majd meg a harci dobok dübörgése. (Lásd Alfred Lord Tennyson, “Locksley Hall,” The Complete Poetical Works of Tennyson, ed. W. J. Rolfe, Boston: Houghton-Mifflin Co., 1898, p. 93, lines 27–28.)”²⁰

Amikor felöltjük Krisztust, akkor lehetségessé válik a különbözőségek, nézeteltérések és viták rendezése vagy félretétele. Egyháztörténetünkben egy meglehetősen látványos példát találunk a megosztottság leküzdésére. Brigham Henry Roberts elder (közismert nevén B. H. Roberts), aki 1857-ben született Angliában, a Hetvenek Első Tanácsának a tagjaként szolgált, amely ma a Hetvenek Elnöksége nevet viseli. Roberts elder a visszaállított evangélium és az egyház rátermett és fáradhatatlan védelmezője volt, annak talán a legnehezebb időszakaiban.

1895-ben azonban viszálykodás sodorta veszélybe Roberts elder egyházi szolgálatát. B. H. egy nemzetgyűlés küldötte volt, melynek az volt a feladata, hogy alkotmánytervezetet készítsen Utah-nak arra az időre, amikor majd állammá alakul. Ezután úgy döntött, hogy jelölteti magát az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusába, azonban erről nem értesítette az Első Elnökséget, és nem is kérte az engedélyüket. Joseph F. Smith elnök, az Első Elnökség egyik tanácsosa, egy általános papsági gyűlésen megrótta őt ezért a mulasztásért. Roberts elder elveszítette a választásokat, és úgy érezte, hogy vereségét nagy részben Smith elnök kijelentései okozták. Bírálta az egyházi vezetőket néhány politikai beszédben és interjúban. Kivonta magát a tevékeny egyházi szolgálatból. A Salt Lake templomban az Első Elnökség és a Tizenkettek Tanácsa tagjaival tartott hosszadalmas gyűlésen B. H. Roberts továbbra is hajthatatlanul az igazát hangoztatta. Később „[Wilford] Woodruff elnök három hetet adott [Roberts eldernek], hogy újragondolja az álláspontját. Ha továbbra sem lesz hajlandó bűnbánatot tartani, akkor felmentik őt a Hetvenek közül.”²¹

Egy ezt követő személyes találkozón Heber J. Grant és Francis Lyman apostolokkal, Roberts elder eleinte csökönyös volt, végül azonban győzedelmeskedett a szeretet és a Szent Lélek. Könnyek szöktek a szemébe. A két apostol képes volt reagálni bizonyos vélt megbántásokra és sérelmekre, amelyek nyugtalanították őt, és a gyűlés végeztével szívből vágytak a megbékélésre. Másnap reggel egy hosszú imát követően Roberts elder üzenetet küldött Grant és Lyman eldereknek, miszerint készen áll újra csatlakozni a fivéreihez.²²

Amikor később találkozott az Első Elnökséggel, Roberts elder ezt mondta: „Az Úrhoz fordultam, és Lelke által világosságot és útmutatást kaptam arra, hogy alávessem magam az Istentől jövő felhatalmazásnak.”²³ Isten iránti szeretete által indíttatva B. H. Roberts az élete végéig hithű és rátermett egyházi vezető maradt.²⁴

Ebből a példából azt is láthatjuk, miszerint az egység nem azt jelenti, hogy egyszerűen beleegyezünk abba, hogy mindenki kedvére tehesse azt, amit szeretne, és járja a maga útját. Csak akkor lehetünk egyek, ha az erőfeszítéseink során mindannyian a közös ügyet helyezzük előtérbe. B. H. Roberts szavaival élve ez azt jelenti, hogy alávetjük magunkat az Istentől jövő felhatalmazásnak. Krisztus testének a különböző tagjai vagyunk – fül, szem, fej, kéz, láb –, különböző feladatokat töltve be különböző időpontokban, mégis mind egy testhez tartozva.²⁵ Így hát a célunk az, „hogy ne legyen [meg]hasonlás a testben, hanem ugyan[úgy] gondoskodjanak egymás[ról] a tagok”²⁶.

Az egység nem azt kívánja meg, hogy ugyanolyanok legyünk, azt viszont igen, hogy legyen köztünk összhang. Szívünk összefonódhat szeretetben, és lehetünk egyek a hitben és a tanban úgy, hogy közben különböző csapatoknak szurkolunk, nem értünk egyet különféle politikai ügyekben, vitát folytatunk bizonyos célokat és azok elérésének helyes módját illetően és így tovább. Azonban soha nem különbözhetünk össze, és nem vitatkozhatunk egymással haragosan vagy egymás iránti megvetéssel. A Szabadító ezt mondta:

„Mert bizony, bizony mondom nektek, hogy akiben ott van a viszálykodás lelke, az nem tőlem való, hanem az ördögtől, aki a viszálykodás atyja, és felserkenti az emberek szívét, hogy haragosan viszálykodjanak egymással.

Íme, ez nem az én tanom, hogy haragosan egymás ellen serkentsem az emberek szívét; hanem az én tanom az, hogy hagyjanak fel az ilyen dolgokkal.”²⁷

Egy évvel ezelőtt Russell M. Nelson elnök e szavakkal kérlelt bennünket: „Egyikünk sem tudja ellenőrzés alatt tartani az országokat vagy mások cselekedeteit, sőt, még a saját családunk tagjait sem. De ellenőrzés alatt tudjuk tartani önmagunkat. Ma úgy szól az én felhívásom, drága fivérek és nővérek, hogy vessetek véget a ti szívetekben, a ti otthonotokban és a ti életetekben tomboló viszályoknak. Temessétek el bármiféle és mindenféle hajlamotokat mások megbántására – legyen bár ez a hajlam a vérmérséklet, a csípős nyelv vagy neheztelés valakire, aki újra és újra bánt benneteket. A Szabadító azt parancsolta nekünk, hogy fordítsuk oda a másik orcánkat [lásd 3 Nefi 12:39], szeressük az ellenségeinket, és imádkozzunk azokért, akik rosszindulatúan kihasználnak minket [lásd 3 Nefi 12:44].”²⁸

Újra elismétlem, hogy kizárólag a Jézus Krisztus iránti egyéni hűségünk és szeretetünk által reménykedhetünk abban, hogy egyek lehetünk – egyek legbelül, egyek otthon, egyek az egyházban, idővel egyek Sionban, mindenekfelett pedig egyek az Atyával és a Fiúval és a Szentlélekkel.

Most pedig visszatérek a nagyhét eseményeihez és Megváltónk végső diadalához. Jézus Krisztus feltámadása tanúságot tesz az Ő isteni voltáról és arról, hogy Ő minden dolgot legyőzött. Feltámadása tanúságot tesz arról, hogy szövetség által Őhozzá kötve mi is minden dolgot legyőzhetünk és eggyé válhatunk. Feltámadása tanúságot tesz arról, hogy Őáltala a halhatatlanság és az örök élet valóságosak.

E reggelen tanúságomat teszem az Ő szó szerinti feltámadásáról és mindarról, amit az magában foglal. Jézus Krisztus nevében, ámen.