„Megmaradsz bennem, én pedig tebenned; járj tehát énvelem”
A Szabadító ígérete, mely szerint Ő megmarad bennünk, igaz, és rendelkezésre áll az Ő visszaállított egyháza minden szövetségmegtartó tagja számára.
Az Ószövetségben, a Tan és szövetségekben és a Nagy értékű gyöngyben is szereplő ősi próféta, Énók1, fontos eszköz volt Sion városának a megalapításában.
A szentírásbeli beszámolóban, mely Énók szolgálatra való elhívásáról szól, azt olvassuk, hogy „hangot hallott a mennyből, mondván: Énók, fiam, prófétálj ennek a népnek, és mondd nekik – Tartsatok bűnbánatot, mert …szívük megkeményedett, füleikkel tompán hallanak, szemük pedig nem képes messzire látni”2.
„És amikor Énók e szavakat hallotta, földig hajtotta magát…, és szólt az Úr előtt, mondván: Miért van az, hogy kegyet találtam szemedben, holott még ifjú vagyok, és az emberek mind gyűlölnek engem; mert lassú vagyok a beszédben; miért vagyok hát a te szolgád?”3
Figyeljétek meg, hogy szolgálatra való elhívásakor Énók világosan látta személyes hiányosságait és korlátait. És gyanítom, hogy az egyházi szolgálatunk során egyszer-másszor mindannyian éreztük már magunkat igencsak hasonlóan. Azt hiszem azonban, hogy az Úr válasza, melyet Énók kérlelő kérdésre adott, mindegyikünk számára tanulságos és érvényes napjainkban is.
„És az Úr így szólt Énókhoz: Menj, és tegyél úgy, amint azt megparancsoltam neked, és senki nem döf beléd. Nyisd ki a szádat, és betöltetik, és én szólást adok neked…
Íme, rajtad van Lelkem, ezért minden szavadat igazolni fogom; és a hegyek menekülni fognak előled, a folyók pedig elfordulnak irányuktól; és te megmaradsz bennem, én pedig tebenned; járj tehát énvelem.”4
Énók végül hatalmas próféta lett, és eszköz Isten kezében egy nagy munka elvégzésére – de nem rögtön így kezdte a szolgálattételét! Ehelyett az idő múlásával egyre erősödött az erre való képessége, amint megtanult megmaradni Isten Fiában és Ővele járni.
Buzgón imádkozom a Szentlélek segítségéért, midőn együtt átgondoljuk azt a tanácsot, amelyet az Úr Énóknak adott, és azt, hogy napjainkban mit jelenthet az számotokra és számomra.
Megmaradsz bennem
Az Úr Jézus Krisztus mindegyikünket hív, hogy maradjunk meg Őbenne.5 De mégis hogyan tanuljuk meg és váltsuk valóra ezt a megmaradást Őbenne?
A megmaradás helyhez kötöttségre, illetve szilárd, megingathatatlan kitartásra utal. Jeffrey R. Holland elder magyarázata szerint cselekvésként a megmaradás nem pusztán azt jelenti, hogy ott tartózkodunk valahol, hanem hogy örökre így teszünk. „Erre szólít… fel az evangélium üzenete [mindenkit] a világon. Jertek, és mindörökké maradjatok! Jertek meggyőződéssel és kitartással! Jertek maradandóan a ti és az utánatok következő nemzedékek érdekében”6. Megmaradunk tehát Krisztusban azzal, hogy szilárdak és állhatatosak vagyunk a Megváltó és az Ő szent céljai iránti odaadásunkban, a jó és a rossz időkben is.7
Azzal kezdünk el megmaradni az Úrban, hogy az erkölcsi önrendelkezésünket használva magunkra vesszük az Ő igáját8 a visszaállított evangélium szövetségein és szertartásain keresztül. A Mennyei Atyánkkal, valamint az Ő feltámadt és élő Fiával való szövetséges kapcsolatunk a rálátás, a remény, a hatalom, a békesség és a tartós öröm mennyei forrása; ez egyúttal az a sziklaszilárd alap9 is, amelyre az életünket építenünk kell.
Megmaradunk Őbenne azáltal, hogy folyamatosan törekszünk megerősíteni az Atyával és a Fiúval meglévő egyéni szövetséges kötelékünket. Ha például őszintén imádkozunk az Örökkévaló Atyához az Ő Szeretett Fia nevében, az elmélyíti és megerősíti a Velük fennálló szövetséges kapcsolatunkat.
Megmaradunk Őbenne azáltal, hogy igazán lakmározunk Krisztus szavain. A szövetség gyermekeiként a Szabadító tana közelebb vonz bennünket Őhozzá10, és tudatni fogja velünk minden teendőnket.11
Megmaradunk Őbenne azáltal, hogy buzgón készülünk részt venni az úrvacsora szertartásában, áttekintjük és átgondoljuk a szövetségben tett ígéreteinket, valamint őszinte bűnbánatot tartunk. Amikor érdemesen veszünk az úrvacsorából, azzal azt tanúsítjuk Istennek, hogy készek vagyunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét, és igyekszünk „őrá mindenkor emlékezni”12 ama rövid idő után is, amely az e szent szertartásban való részvételhez szükséges.
Megmaradunk Őbenne azáltal is, hogy szolgáljuk Istent, midőn az Ő gyermekeit szolgáljuk, illetve szolgálattételt nyújtunk a fivéreinknek és nővéreinknek.13
A Szabadító ezt mondta: „Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében”14.
Röviden vázoltam néhányat azon sokféle mód közül, ahogyan megmaradhatunk a Szabadítóban. Most pedig arra hívom mindegyikünket az Ő tanítványaiként, hogy kérjünk, keressünk, kopogtassunk, valamint a Szentlélek hatalma által ismerjünk meg saját magunk számára további jelentőségteljes módokat is arra, hogy Krisztust állítsuk életünk középpontjába mindenben, amit teszünk.
Én pedig tebenned
A Szabadító két részből álló ígéretet tett a követőinek: ha mi megmaradunk Őbenne, Ő megmarad bennünk. De vajon valóban lehetséges-e, hogy Krisztus megmaradjon bennetek és bennem, egyénileg és személyesen? Erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz.
A Mormon könyvében olvashatunk arról, amikor Alma azokat a szegényeket tanította, akiket a megpróbáltatásaik alázatossá tettek, és bizonyságot tett nekik. Tanításaiban az igét egy maghoz hasonlította, amelyet el kell ültetni és táplálni kell, és az igét Jézus Krisztus életeként, küldetéseként és engesztelő áldozataként jellemezte.
Alma ezt mondta: „[K]ezdjetek hinni Isten Fiában, hogy ő el fog jönni megváltani a népét, és hogy szenvedni fog, és meghal, hogy kiengeszteljen a bűneikért; és hogy ismét feltámad a halálból, hogy véghez vigye a feltámadást; hogy minden ember előtte áll majd, hogy cselekedetei szerint megítéltessen az utolsó napon, az ítélet napján”15.
Tekintve, hogy Alma e szavakkal írta le az igét, arra kérlek, gondolkozzatok el azon a lélekemelő összefüggésen, amelyet ezután elénk tár.
„És most… szeretném, ha elültetnétek ezt az igét a szívetekben, és amint duzzadni kezd, akkor táplálnátok azt a hitetekkel. És íme, fa lesz belőle, örökkévaló életre sarjadva bennetek. És akkor Isten adja nektek, hogy Fiának öröme által könnyűek legyenek a terheitek. És mindezt megtehetitek, ha akarjátok.”16
A mag, melyet igyekeznünk kell elültetni a szívünkben, az ige – méghozzá Jézus Krisztus élete, küldetése és tana. És amikor az igét a hit táplálja, akkor az örökkévaló életre sarjadó fává válhat bennünk.17
Mit jelentettek a fához kapcsolódó jelképek Lehi látomásában? A fát Jézus Krisztus megjelenítésének tekinthetjük.18
Szeretett fivéreim és nővéreim! Bennünk van-e az ige? Vajon szívünk hústábláira vannak-e írva a Szabadító evangéliumának az igazságai?19 Vajon közeledünk-e és fokozatosan hasonlóvá válunk-e Őhozzá? Növekszik-e bennünk Krisztus fája? Törekszünk-e arra, hogy „új teremtményekké”20 váljunk Őbenne?21
Talán ez a csodálatos lehetőség ihlette Almát arra, hogy megkérdezze: „[M]egszülettetek-e már Istentől lelkileg? Átvettétek-e az ő képmását az ábrázatotokra? Megtapasztaltátok-e ezt a hatalmas változást a szívetekben?”22
Mindig emlékezzünk az Úr útmutatására, melyet Énóknak adott: „…te megmaradsz bennem, én pedig tebenned”23. Tanúsítom továbbá, hogy a Szabadító ígérete, mely szerint Ő megmarad bennünk, igaz, és rendelkezésre áll az Ő visszaállított egyháza minden szövetségmegtartó tagja számára.
Járj tehát énvelem
Pál apostol így intette a hívőket, akik befogadták az Urat: „akképen járjatok Ő benne”24.
A Szabadítóban és a Szabadítóval járás a tanítványság két létfontosságú vonatkozását hangsúlyozza: 1.) az Isten parancsolatainak való engedelmességet, valamint 2.) a minket az Atyával és a Fiúval összekapcsoló szent szövetségek emlékezetben és tiszteletben tartását.
János kijelentette:
„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.
A ki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;
A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt.”25
Jézus így hív mindegyikünket: „jer, kövess engem”26, és „járj… énvelem”27.
Tanúsítom, hogy amikor hittel törekedünk előre, és az Úr Lelkének a szelídségében járunk,28 akkor hatalommal, útmutatással, védelemmel és békességgel áldatunk meg.
Bizonyság és ígéret
Alma így írja le az Úr szeretetteljes könyörgését minden teremtett lélekhez:
„Íme, ő minden emberhez felhívást intéz, mert ki van nyújtva feléjük az irgalom karja, és ő így szól: Tartsatok bűnbánatot, és én majd befogadlak benneteket.
[…] Jöjjetek hozzám, és vesztek az élet fájának gyümölcséből; igen, szabadon esztek és isztok az élet kenyeréből és az élet vizéből”29.
Ki akarom hangsúlyozni, mily maradéktalanul kiterjed mindenkire a Szabadító könyörgése. Azt áhítja, hogy kegyelmével és irgalmával megáldhasson minden egyes embert, aki valaha is élt, illetve aki még ezután fog élni a földön.
Vannak egyháztagok, akik bár igaznak fogadják el a Konferencia-központ e szószékéről, valamint világszerte a helyi egyházközösségekben újra és újra kihirdetett tant, tantételeket és bizonyságokat, mégis olykor nehezen tudják elhinni, hogy ezek az örök igazságok kifejezetten az ő életükre és az ő körülményeikre is vonatkoznak. Őszintén hisznek és kötelességtudóan szolgálnak, de az Atyával és az Ő megváltó Fiával meglévő szövetséges kapcsolatuk még nem vált élő és átalakulást eredményező valósággá az életükben.
Megígérem, hogy a Szentlélek hatalma által tudhatjátok és érezhetitek, hogy az evangéliumi igazságok, amelyeket megkíséreltem felvázolni, nektek szólnak – számotokra, egyénileg és személyesen.
Örömmel teszek tanúságot arról, hogy Jézus Krisztus a mi szeretetteljes és élő Szabadítónk és Megváltónk. Ha megmaradunk Őbenne, Ő megmarad bennünk.30 Amikor pedig Őbenne és Ővele járunk, megáldatunk azzal, hogy sok gyümölcsöt teremjünk. Erről tanúskodom az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.