Lehi álma

Általában a szentírások, és konkrétan a Mormon könyve olvasásának, tanulmányozásának, kutatásának és átgondolásának fontosságát számos összetevő kiemeli Lehinek az élet fájáról szóló látomásában (lásd 1 Nefi 8).

Lehi álmának központi eleme az élet fája, amely „Isten szeretetét” jelképezi (lásd 1 Nefi 11:21–22). „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Tehát Isten gyermekei iránt érzett szeretetének legnagyszerűbb megnyilvánulása az Úr Jézus Krisztus születése, élete és engesztelő áldozata. Amint arról Nefi bizonyságot tett, ez a szeretet „minden dolognál kívánatosabb”, és amint azt látomásában az angyal kijelentette, „a legörömtelibb a lélek számára” (1 Nefi 11:22–23; lásd még 1 Nefi 8:12, 15). 1 Nefi 11. fejezete részletes leírással szolgál az élet fájáról, amely a Szabadító életét, elrendelt szolgálatát és áldozatát jelképezi – „Isten leereszkedését” (1 Nefi 11:16).

A fa gyümölcse az engesztelés áldásait szimbolizálja. Ha veszünk a gyümölcsből, az azt jelképezi, hogy részesülünk azokban a szertartásokban és szövetségekben, amelyek által az engesztelés teljes mértékben kifejtheti hatását az életünkben. A gyümölcsről azt olvassuk, hogy „kívánatos…, hogy boldoggá tegye az embert” (1 Nefi 8:10), és nagy örömöt vált ki, valamint annak vágyát, hogy másokkal is megosszuk ezt az örömöt.

Figyelemre méltó módon a Mormon könyve átfogó témája az, hogy mindenkit Krisztushoz hív, és ez kimagasló szerepet kap Lehi látomásában. Különös jelentőséggel bír a fához vezető vasrúd (lásd 1 Nefi 8:19). A vasrúd Isten szava.

Lehi atya látomásában emberek négy csoportját látta. Három csoport a szoros és keskeny ösvényen előrehaladva megpróbálta elérni a fát és annak gyümölcsét. A negyedik csoport nem a fa felé igyekezett, inkább a nagy és tágas épülethez akart végül eljutni (lásd 1 Nefi 8:31–33).

Az 1 Nefi 8:21–23-ban az első olyan csoportról olvasunk, amely előrenyomult és az élet fájához vezető ösvényen haladt. Viszont amikor a sötét ködhöz értek, amely „az ördög kísértései[t]” jelképezi (1 Nefi 12:17), elvétették az irányt, elkóboroltak, és elvesztek.

Figyeljétek meg, hogy ezek a versek nem említik a vasrudat. Akik figyelmen kívül hagyják vagy könnyedén veszik Isten szavát, azok számára nem elérhető a Szabadító útját jelölő isteni iránytű. Gondoljatok bele, hogy ez a csoport rátért az ösvényre és előrenyomult, Krisztusba vetett bizonyos fokú hitet és lelki meggyőződést tanúsítva, azonban eltérítették őket az ördög kísértései, és elvesztek.Az 1

 Nefi 8:24–28-ban a második olyan embercsoportról olvasunk, amely rátért az élet fájához vezető szoros és keskeny ösvényre. Ez a csoport „előrenyomul[t] a sötét ködön keresztül, a vasrúdba kapaszkodva, mindaddig, amíg előre nem jöttek, és nem ettek a fa gyümölcséből” (24. vers). Amikor azonban a nagy és tágas épület cifra öltözetű lakói csúfolni kezdték az emberek e második csoportját, „elszégyellték magukat”, és „letértek tiltott ösvényekre, és elvesztek” (28. vers). Figyeljétek meg, hogy erről a csoportról azt olvassuk, „a vasrúdba kapaszkod[tak]” (1 Nefi 8:24; kiemelés hozzáadva).

Jelentőséggel bír az, hogy ez a második csoport hittel és eltökéltséggel nyomult előre. Részesültek a vasrúd további áldásában, és kapaszkodtak abba! Amikor azonban üldöztetéssel és viszontagságokkal szembesültek, tiltott ösvényekre tértek, és elvesztek. A hit, az eltökéltség és Isten szava ellenére végül elveszett ez a csoport – talán azért, mert csak időnként olvasták vagy tanulmányozták, illetve kutatták a szentírásokat. A vasrúdba kapaszkodást itt én úgy értelmezem, hogy esetükben csak alkalmankénti „fellángolás” volt a tanulmányozás, illetve rendszertelen csipegetés, és nem merültek el következetesen és folyamatosan Isten szavában.

A 30. versben olvasunk a harmadik embercsoportról, akik „előrenyomultak útjukon, folyamatosan szilárdan kapaszkodva a vasrúdba, amíg előre nem jöttek, és lerogytak a földre és ettek a fa gyümölcséből”. Ebben a versben kulcsfontosságú a folyamatosan szilárdan kapaszkodva a vasrúdba kifejezés.

A harmadik csoport is hittel és eltökéltséggel nyomult előre, azonban semmi nem jelzi azt, hogy elkóboroltak, tiltott ösvényekre tévedtek vagy elvesztek volna. Lehet, hogy ez a harmadik embercsoport rendszeresen olvasta és tanulmányozta és kutatta a szentírásokat. Talán e látszólag „kis és egyszerű” (Alma 37:6) dologban tanúsított szorgalom és odaadás mentette meg ezt a harmadik csoportot attól, hogy elvesszen. Talán a szentírások hű tanulmányozása során elnyert ismeretek, „az Úr ismeret[e]” és „az igazság megismerés[e]” (Alma 23:5, 6) elhozta számukra az alázatosság lelki ajándékát, azért olvassuk erről az embercsoportról azt, hogy „lerogytak a földre és ettek a fa gyümölcséből” (1 Nefi 8:30; kiemelés hozzáadva). Talán a „Krisztus szaván [történő] lakmároz[ás]” (2 Nefi 31:20) folyamatosságából eredő lelki táplálék és erő tette képessé ezt a csoportot arra, hogy ne törődjenek a nagy és tágas épületben lévő emberek gúnyolódásával és csúfolódásával (lásd 1 Nefi 8:33). Nektek is és nekem is arra kell törekednünk, hogy ehhez a csoporthoz tartozzunk.

Nefi fivérei azt kérdezték: „Mit jelent a vasrúd, amelyet atyánk látott, mely a fához vezetett?

És [Nefi] azt mond[ta] nekik, hogy az Isten szava volt; és akik Isten szavára hallgatnak és ahhoz [szilárdan] ragaszkodnak, azok soha el nem vesznek; és az ellenség kísértései és tüzes nyilai sem tudják őket a vakságig legyőzni, hogy pusztulásba vezessék őket” (1 Nefi 15:23–24; kiemelés hozzáadva).

Mi hát a különbség aközött, hogy felületesen vagy szilárdan kapaszkodunk a vasrúdba? Hadd vessem fel azt, hogy a vasrúdba való szilárd kapaszkodás nagyon is magában foglalja a szentírások imádságos lelkű, rendszeres és őszinte használatát, mert a kinyilatkoztatott igazság biztos forrását jelentik, és megbízható kalauzként szolgálnak az élet fájához – méghozzá az Úr Jézus Krisztushoz – vezető szoros és keskeny ösvényen haladó úton.

„És lőn, hogy láttam, hogy a vasrúd, amelyet atyám látott, Isten szava, amely az élő vizek forrásához, vagyis az élet fájához vezet” (1 Nefi 11:25).

A Mormon könyve olyan igazságokat tár elénk, amelyek napjainkra és körülményeinkre vonatkoznak, és elengedhetetlenek azok vonatkozásában. Moróni kiemeli, milyen lelki és gyakorlati jelentőséggel bír életünkben a Mormon könyve: „Íme, úgy beszélek hozzátok, mintha jelen lennétek, pedig nem vagytok. De íme, Jézus Krisztus megmutatott nekem titeket, és én ismerem cselekedeteiteket” (Mormon 8:35). A Mormon könyve fő írói Isten előzetes ismeretei révén látták napjainkat és körülményeinket, és olyan témákat és példákat választottak, amelyek nagyon fontosak lesznek a föld lakosainak az utolsó napokban.

Arra kérlek titeket, hogy gondoljátok át alaposan és imádságos lélekkel a következő kérdést: Milyen tanulságokat vonhatok le és kell levonnom Lehinek az élet fájáról szóló látomásából, és azon alapelvből, hogy folyamatosan szilárdan kapaszkodtak a vasrúdba, ami aztán lehetővé teszi számomra azt, hogy lelkileg erősen álljak a világban, amelyben ma élünk?

Ha szorgalmasan munkálkodva sugalmazás elnyerésére törekedtek e fontos kérdés megválaszolásánál, akkor a Szentlélek hatalma által a szívetekben és az elmétekben is még teljesebb mértékben érteni fogjátok annak fontosságát, hogy folyamatosan szilárdan kapaszkodjunk a vasrúdba. Abban az áldásban lesz részetek, hogy hittel és szorgalommal alkalmazhatjátok majd saját életetekben és otthonotokban ezeket a tanulságokat.

Legyen szemünk a látásra és fülünk a hallásra, hogy eljussanak hozzánk Lehi látomásának további tanulságai, amelyek segíteni fognak nekünk „Krisztusba vetett állhatatossággal… [törekedni] előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével. Ha tehát előre törekedtek, Krisztus szaván lakmározva, és mindvégig kitartotok, íme, ezt mondja az Atya: Örök életetek lesz” (2 Nefi 31:20).