2011
Joseph Smith próféta: a Mormon könyve fordítója
2011. október


Joseph Smith próféta

A Mormon könyve fordítója

A Mormon könyve egyedülálló szentíráskötet. Bár ezt is ősi próféták írták, nem úgy kaptuk meg, ahogyan a Bibliát. A Bibliát nagyrészt külön könyvekként jegyezték le papírtekercsekre az Óvilágban, melyeket azután írnokok másoltak tovább évszázadokon keresztül. Csupán a Jézus Krisztus utáni negyedik évszázadban kötötték egybe e különálló könyveket, és tették elérhetővé egy kötetként, melyre ma Szent Biblia néven utalunk.

Ezzel ellentétben a Mormon könyvét az Újvilágban fémlemezekre jegyezték fel az ősi próféták, melyet eredetileg egy próféta – Mormon (innen származik a könyv címe) – kivonatolt egyetlen aranylemezekre vésett feljegyzéssé a Kr. u. ötödik században. Fia, Moróni, később elásta a lemezeket, melyek 1827-ig maradtak a föld mélyén, amikor is Moróni, akkor már mint feltámadott lény, átadta azokat egy Joseph Smith nevű fiatalembernek.

Az alábbiakban elmeséljük annak történetét, hogy Joseph miként kapta meg, fordította le és adta ki azt a feljegyzést, melynek címe, A Mormon könyve: egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról. A Szabadító maga is tanúsította a könyv igaz voltát (lásd T&Sz 17:6).

  1. 1820-ban élt egy 14 éves Joseph Smith nevű fiú a New York állambeli Palmyrában. Bár fiatal volt, érdekelte, hogy áll Isten szemében, és összezavarták a különböző keresztény vallások állításai, melyek úgy próbáltak hívőket toborozni, hogy mások állításainak megdöntésére törekedtek. A Biblia tanulmányozása arra az elhatározásra késztette Josephet, hogy Istentől kérve próbál meg bölcsességet szerezni, aki azt „mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja” (Jakab 1:5). Elment hát az otthonához közeli erdőbe imádkozni.

  2. Amint Joseph letérdelt és elkezdett imádkozni, egy ragyogó fényoszlop jelent meg felette. A fényoszlopban két Személyt látott. Mennyei Atyánk megszólította, és ezt mondta: „Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!” (Joseph Smith története 1:17). Az Úr azt mondta Josephnek, hogy ne csatlakozzon egyik egyházhoz sem, mert egyik sem igaz, de megígérte neki, „hogy valamikor a jövőben meg fog[ja] ismerni az evangélium teljességét”1.

  3. Eltelt három év, és eközben Joseph Smith másokkal is megosztotta az élményét – amiért üldöztetésben volt része. Így számolt be róla: „…bár utáltak és üldöztek engem azért, mert azt mondtam, hogy látomást láttam, az mégis igaz volt; és… szívemben ezt éreztem: Miért üldöznek engem az igazság elmondása miatt? Valóban láttam egy látomást, és ki vagyok én, hogy ellenálljak Istennek, vagy miért akarja a világ, hogy megtagadjam azt, amit valóban láttam? Mert látomást láttam; tudtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam… megtagadni” (Joseph Smith története 1:25).

  4. 1823. szeptember 21-én Joseph éppen imádkozott, amikor egyszer csak fény töltötte be padlásszobáját, és egy Moróni nevű angyal jelent meg előtte. Moróni beszélt Josephnek egy ősi próféták által lejegyzett írásról. Elmondása szerint a feljegyzést aranylemezekre vésték, és egy közeli domb mélyén rejtették el. Josephfel közölték, hogy ő fogja majd lefordítani azt.

  5. Végül, 1827. szeptember 22-én Josephre bízták a lemezeket, melyeket a New York állambeli Palmyrához közeli egyik dombon, egy hatalmas szikla alatti kődobozból hozott elő.

  6. Joseph Smith meglehetősen tanulatlan volt, ami akkoriban nem volt ritka vidéken. Isten, hogy segítsen neki a fordításban, átadott neki egy ősi fordító eszközt, melyet Urimnak és Tummimnak hívtak. Ugyancsak nagy segítséget nyújtottak az írnokai, akik leírták, amit fordítás közben diktált nekik. Ezen írnokok között volt felesége, Emma; Martin Harris, egy jómódú gazda; valamint Oliver Cowdery, aki tanár volt. A fordítás jelentős részét kevesebb, mint három hónap alatt befejezték, miután Oliver elkezdett írnokként szolgálni.

    Emma így írta le, milyen volt Joseph írnokának lenni: „Senki nem tudta volna a kéziratot diktálni anélkül, hogy ne részesült volna sugalmazásban; mert, amikor [én] tevékenyked[tem] az írnokaként, [Joseph] órákon át diktált nekem; és amikor étkezések vagy félbeszakítások után visszatért, ugyanonnan folytatta, ahol abbahagyta, anélkül, hogy ránézett volna a kéziratra, vagy megkért volna, hogy olvassak fel neki belőle egy részt.”2

    Joseph a következőképpen magyarázta a Mormon könyve előjövetelének jelentőségét: „Isten hatalma által fordítottam le a Mormon könyvét hieroglifákról, amelyek ismerete elveszett a világ számára, és ebben a csodálatos eseményben egyedül voltam, egy tanulatlan ifjú, hogy megküzdjek az ezernyolcszázas évek világi bölcsességével és halmozott tudatlanságával, egy új kinyilatkoztatás segítségével.”3

  7. Azalatt a 18 hónap alatt, míg a lemezek a birtokában voltak, nem csupán Joseph látta és érintette meg őket. Három férfi – Oliver Cowdery, David Whitmer és Martin Harris – ünnepélyesen bizonyságot tettek arról, hogy Moróni angyal megmutatta nekik az aranylemezeket, és tudják, hogy a lemezeket „Isten ajándéka és hatalma által fordították le, mert szava kijelentette nekünk”. Nyolc másik férfi is tanúságot tett arról, hogy látták és megérintették az aranylemezeket.4

  8. 1829 augusztusára Joseph szerződést kötött Egbert B. Grandin laptulajdonossal a New York állambeli Palmyrában, hogy nyomtassa ki a könyvet. Martin Harris jelzáloggal terhelte meg a birtokát, hogy ki tudják fizetni a könyv nyomtatási költségeit, majd 1830. március 26-án a Mormon könyve elérhetővé vált a vásárlók számára.

  9. 1830. április 6-án 60 ember gyűlt össze egy rönkházban a New York-i Fayette-ben. Ott, az Úr Jézus Krisztus irányítását követve Joseph Smith hivatalosan megszervezte a Szabadító Egyházát, visszaállítva ugyanabban a formában, ahogyan eredetileg meg volt szervezve: apostolok és próféták által irányítva, akik felhatalmazásuknál fogva Isten nevében szólhattak. Joseph Smith egy későbbi kinyilatkoztatásban kapta meg az egyház nevét: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (lásd T&Sz 115:4).

Jegyzetek

  1. Joseph Smith, in History of the Church, 4:536.

  2. III. Joseph Smith interjúja Emma Smithszel 1879. februárjában. Lásd Saints’ Herald, Oct. 1, 1879, 290.

  3. Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 63–64.

  4. Lásd „A három tanú bizonyságtétele” és „A nyolc tanú bizonyságtétele” című részt a Mormon könyve bevezetésében.

Balról kezdve: Joseph testvér. Készítette: David Lindsley © 1998; Joseph Smith a Bibliában keres bölcsességet. Készítette: Dale Kilbourn © 1975 IRI; Joseph Smith első látomása. Készítette: Greg Olsen. Másolatok készítése tilos! Fénykép a Joseph Smith: a visszaállítás prófétája című film egyik jelenetéből. Készítette: Matthew Reier © IRI

Balról kezdve: Moróni angyal megjelenik Joseph Smithnek. Készítette: Tom Lovell © 2003 IRI; fénykép a Joseph Smith: a visszaállítás prófétája című film egyik jelenetéből. Készítette: Matthew Reier © IRI; fénykép a Joseph Smith: a visszaállítás prófétája címû film egyik jelenetébõl. Készítette: John Luke © IRI; Isten ajándéka és hatalma által. Készítette: Simon Dewey; részlet William Maughan festményéből © 1998; a fényképet készítette: Craig Dimond © IRI; fénykép a Joseph Smith: a visszaállítás prófétája című film egyik jelenetéből. Készítette: Matthew Reier © IRI