Jobb sáfáraivá válni a földnek, amelyet Isten számunkra teremtett

Az Úr mind az ősi, mind pedig az újkori prófétáin keresztül megpróbált segíteni nekünk megérteni és megbecsülni annak ajándékát, hogy ezen a gyönyörű földön élhetünk. Az Ószövetségben Dávid Isten fenséges alkotásaira tekintve fennhangon eltűnődött, vajon ilyen csodák közepette Isten miért gondol az emberrel (lásd Zsoltárok 8:5). Dávid arra jutott, hogy az emberi faj különleges: „kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél” (Zsoltárok 8:6).

Mózes is számtalan világot látott látomásban¹ és kijelentette: „Most, ezen okból tudom, hogy az ember semmi, amely dolgot soha nem feltételeztem” (Mózes 1:10).

Az Isten alkotásainak nagysága iránti alázatában Mózes elmulasztott megérteni egy nagy igazságot. Így aztán az Úr újra megmutatta neki teremtése végtelenségét, majd pedig nyomatékosan kijelentette, hogy Ő – Isten – azért hozta létre ezen alkotásokat, „hogy véghezvigye… az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Ennek a földnek – és valójában az egész teremtésnek – az a célja, hogy segítsen nekünk halhatatlanságot és örök életet nyerni.

Ismét csak a föld rendeltetéséről szólva ezt mondta az Úr: „…alkotunk egy földet, amelyen ezek [vagyis mi] lakhatnak; és próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik” (Ábrahám 3:24–25; lásd még 26. vers). Az élet ezen a földön, az erkölcsi önrendelkezés ajándékával társulva lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy azt válasszuk: mindarra törekedjünk és egy nap elnyerjük mindazt, amit Isten nekünk kínál.²

Amikor a föld teremtése befejeződött, Isten elégedett volt, mert látta, hogy az a ránk – az Ő gyermekeire – vonatkozó célját fogja szolgálni.³ Isten fiai és leányai, valamint a családok, amelyeket alkotnak, nem holmi betolakodók ezen a földön, hanem központi szerepük van a föld rendeltetése szempontjából.⁴

Az élet ezen a földön egyaránt áldás és felelősség. Az Úr kijelenti: „Mert íme, a mező vadjai és a lég madarai, és az, ami a földből sarjad, az ember használatára rendeltetett, ételként és ruházatként, hogy bőségesen lehessen neki” (Tan és szövetségek 49:19). Azonban mivel a föld és minden, ami azon van, Isten kezének alkotása (lásd Tan és szövetségek 29:25), így az egész az Övé.⁵ E föld ideiglenes lakosaiként mi csupán sáfárok vagyunk, nem tulajdonosok. És mint ilyenek, felelősségre vonhatóak vagyunk Isten – a tulajdonos – előtt azért, amit az alkotásával teszünk: „Mert tanácsos, hogy én, az Úr, minden embert felelősségre vonhatóvá tegyek, mint sáfárt a földi áldások felett, amelyeket én alkottam és készítettem el teremtményeimnek” (Tan és szövetségek 104:13).

Kép

meadow grass and flowers in girl’s hand

Része a halandóságban kapott próbatételünknek, hogy miként gondoskodunk a földről, hogyan használjuk fel a bőségét és osztozunk abban, illetve miként bánunk mindazzal, ami megadatott nekünk. Hálás szívvel kell használnunk azt, amit az Úr megadott, kerülve az élet és a források elfecsérlését, továbbá a föld bőségét használva a szegényekről való gondoskodáshoz.⁶ Az Úr mélységesen törődik minden élettel, különösen a gyermekeivel, és felelősségre fog vonni minket azért, hogy miként döntünk, mit teszünk (vagy épp nem teszünk) alkotása bőségével.

Az Úr azt ígéri nekünk, hogy ha követjük Őt és bölcsen, hálaadással és tisztelettel használjuk a föld forrásait, akkor „[miénk] a föld teljessége, a mező vadjai és a lég madarai… És örömére szolgál Istennek, hogy mindezen dolgokat megadta az embernek; mert evégre lettek megalkotva, hogy használják őket az ítélőképesség gyakorlásával, nem mértéktelenül, se nem erőszakkal” (Tan és szövetségek 59:16, 20).

Helyesen ítélve és hálával kell használnunk ezeket a forrásokat, azzal a szándékkal, hogy segítsünk másoknak – a jelen, a múlt és a jövő nemzedékeinek – részesülni azokban az áldásokban, amelyeket Mennyei Atyánk meg kíván adni a gyermekeinek.

Sajnos olyan világban élünk, ahol az egyének dönthetnek úgy, hogy elutasítják Istent és lenézik az alkotásait. Amikor ez történik, az fáj Istennek és a teremtményeinek is.

Énók feljegyzi, hogy Isten könnyezett gyermekei silány döntései és fojtogató önzése miatt.⁷ Moróni megjövendölte, hogy az utolsó napokban „tüzek… és viharok… és füstpárák… [és] nagy szennyezések lesznek a föld színén”, és hogy mindezekhez az állapotokhoz „mindenféle utálatosságok” társulnak majd, „amikor sokan lesznek, akik azt mondják: Tegyétek ezt, vagy tegyétek azt, mit sem jelent” (Mormon 8:29, 31). Amikor az ember beszennyezi ezt a világot akár lelkileg, akár fizikailag, akkor nemcsak Isten szenved, hanem a természet is!⁸

Fontos megjegyezni, hogy az Úr visszaállított egyházán és evangéliumán keresztül elérhető áldások és hatalom képes önmagát meghaladóan kitágítani és megváltoztatni az emberi lelket, Isten és az Ő alkotásai iránti szeretetet ébresztve, valamint elősegítve, hogy figyelembe vegyük mások jóllétét és az eljövendő nemzedékeknek szükségleteit.

A föld és minden rajta lévő élet több, mint elfogyasztandó és/vagy eltárolandó tétel – néhány elemét vagy részét meg is kell óvni! A romlatlan természet és „minden dolog, ami a földből sarjad, …az ember javára… lett megalkotva, hogy kedvére legyen a szemnek és vidítsa a szívet; …és élénkítse a lelket” (Tan és szövetségek 59:18–19).

A természet a maga érintetlen állapotában közelebb visz minket Istenhez; megtisztítja az elmét és a szívet az anyagiasság zajától és figyelemelterelésétől; magasabb, magasztosabb szintre emel minket; és segít jobban megismernünk Istent: „A föld szárnyain forog, és a nap nappal adja fényét, és a hold éjjel adja fényét, és a csillagok is adják fényüket… [B]árki, aki látta bármelyiket, vagy ezek legkisebbikét, Istent látta mozogni az ő fenségében és hatalmában” (Tan és szövetségek 88:45, 47).

Még mindig nagyon szeretek magas hegyeket megmászni a káprázatos gránittömbök és csúcsok között. Noha némák, mégis ékesen szólnak Isten hatalmáról és nagyságáról – valamint a szépséget illető páratlan zsenialitásáról. Amint arról Alma bizonyságot tett: „minden dolog azt mutatja hogy van Isten; igen, méghozzá a föld és minden olyan dolog, ami annak színén van, …arról tesznek bizonyságot, hogy van egy Legfensőbb Teremtő” (Alma 30:44).

Szeretem a csillagokat nézni éjjelente, megpróbálva valamelyest felfogni az elmémben a szemem elé táruló idő és tér végtelenségét. Mindig elámulok, micsoda tudás árad ki azokban a csendes pillanatokban, amikor a kozmosz tágassága ellenére a Világegyetem Ura ismeri jelentéktelen lényemet. Ugyanígy ismeri mindegyikünket. Az alkotás tanúságot tesz az Alkotóról, és ha megőrizzük ezeket a különleges, romlatlan helyeket, azok ékesszólóan és mélyre hatóan fognak tanúságot tenni Istenünkről, továbbhaladásra ösztökélve bennünket.

Minél jobban gondot viselünk erre a földre és mindenre, ami csak van rajta, annál jobban fogja fenntartani, megihletni, megerősíteni, élettel és örömmel megtölteni a szívünket és a lelkünket – és felkészíteni minket arra, hogy a családunkkal együtt a mi Mennyei Atyánkkal éljünk egy celesztiális világban, amely maga a föld lesz, amelyen ma állunk, csak épp megdicsőült állapotban.⁹

Gondoskodjunk hálás szívvel erről a földről, amely a mi jelenlegi és lehetséges jövőbeli otthonunk.