Az együttérzés képességének a megszerzése és gyakorlása

Mai szókincsünkben ezt a csodát úgy hívják: együttérzés vagy empátia. Az együttérzés értelemszerűen azt jelenti, hogy valaki érzékenyen tapasztalja meg valaki más gondolatait, érzéseit vagy élményeit. Az empátia újabb kifejezés, amely nem szerepel a szentírásokban. Van azonban egy szó, amely az előzőek közeli rokona: a könyörület. Szentírásbeli kifejezésként a könyörületre bőven van példa.

Az együttérzés annak a képessége, hogy azonosuljunk egy másik ember fájdalmával, a könyörület pedig az ebből a képességből eredő jószívű cselekedet. Jézus Krisztus együttérzést és könyörületet is tanúsított, miközben szolgált, megáldott, gyógyított és engesztelést hozott. Krisztus tanítványaiként meg kell tanulnunk megtapasztalni az együttérzést és gyakorolni a könyörületet. Ezek a tanítványság meghatározó tulajdonságai közé tartoznak.

Amikor az együttérzés a legcsodásabb módon nyilvánul meg, olyankor segít nekünk felfogni, majd pedig reagálni valaki fájdalmára, szükségletére, félelmére vagy bánatára. A fiatal édesanya esetében az az idősebb nő, akinek vélhetően több évtizedes tapasztalata volt a gyermekekről és unokákról való gondoskodásban, azért tudott vigaszt nyújtani, mivel már ő maga is élt át hasonló nehézségeket. Saját tapasztalata révén alkalmas volt arra, hogy vigasztalóként szolgáljon.

Mi teszi alkalmassá Jézus Krisztust arra, hogy vigaszt nyújtson nekünk? Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Jézus pontosan azért tud megsegíteni minket a gyászaink és betegségeink közepette, mert Jézus már viselte a gyászainkat és betegségeinket [lásd Alma 7:11–12]. Első kézből ismeri azokat; így Ő megszerezte ezt az együttérzésre való képességet.”¹.

Kép

Jézus meglátogatja a nefitákat

Christ in the Land Bountiful [Krisztus Bőség földjén]. Készítette: Simon Dewey

Az együttérzés képességének a megszerzése és mások megsegítése

Milyen nehézségeket szenvedtél el, amelyek által „megszerezted” annak a képességét, hogy együtt tudj érezni másokkal és könyörületet tanúsíts irántuk? Elszenvedted a szegénység, a bántalmazás, a tudatlanság, a betegség, az elhanyagolás, a bűn vagy bármilyen küszködés hatásait? Ha igen, akkor valószínűleg bölcsebb, erősebb és érzékenyebb emberi lényként kerültél ki a szenvedéseidből.

Röviden szólva: megszerezted az együttérzésre való képességet. Készen állsz, hogy változást idézz elő azok életében, akik szenvednek. Hogy hol kezdhetnéd? Két javaslatom van erre:

Először: igyekezz jobban észlelni mások szenvedését. Sajnos előfordul, hogy egy fájdalommal küszködő ember társaságában vagyunk, mégsem veszünk tudomást a szenvedéséről. Hogyan válhatunk még figyelmesebbé? Tanulhatunk Jézus Krisztus példájából.

Amikor a feltámadása után Jézus ellátogatott a nefitákhoz, elmagyarázta a tanát, és tanította nekik az evangéliumát. Amikor megállt, a népre nézett, és azt mondta: „Úgy látom, gyengék vagytok, és nem tudjátok megérteni minden szavamat” (3 Nefi 17:2). Jézus ezután arra kérte őket, hogy menjenek haza, pihenjenek, elmélkedjenek a tanításain, és jöjjenek vissza másnap felfrissülve, felkészülve a további tanításokra (lásd 3 Nefi 17:3).

Itt van vége a történetnek, ugye? Nem egészen. Amikor Jézus végignézett a követői arcán, még mélyebben együttérzett velük.

„És lőn, hogy miután Jézus így szólt, ismét körbejáratta szemét a sokaságon, és azt látta, hogy könnyeznek, és állhatatosan reá tekintenek, mintha arra kérnék őt, hogy maradjon még velük egy kicsit tovább.

És azt mondta nekik: Íme, könyörülettel van tele irántatok a bensőm” (3 Nefi 17:5–6). Amikor alaposabban megfigyelte őket, jobban beléjük látott. Ez pedig könyörületet váltott ki belőle irántuk.

Egy bukott emberekkel teli bukott világban nem kell sokáig vizsgálódnunk ahhoz, hogy megpillantsuk a könnyeket Mennyei Atyánk gyermekeinek a szemében. De azért oda kell figyelnünk. A Szabadítóhoz hasonlóan mi is dönthetünk úgy, hogy a szükségleteik lencséjén keresztül tekintünk az emberekre. És amint a szemeink látnak, már szolgálhatunk is.

Ulisses Soares elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megjegyezte, hogy „amint tudatosan igyekszünk beépíteni a Szabadító által példázott könyörületes hozzáállást az életvitelünkbe, egyre érzékenyebbé válunk majd az emberek szükségletei iránt. Ezzel a fokozott érzékenységgel az őszinte érdeklődés és szeretet érzései járják majd át minden tettünket.”²

Másodszor: ajánld fel azt a fajta segítséget, amelyet egyedi módon csak te vagy képes megadni. Miután Bőség földjén Jézus felismerte a nefiták szükségleteit, közelebb intette őket magához. Ezután meggyógyította a betegeiket és megáldotta a gyermekeiket. Olyan dolgokat tett, amilyeneket csak a világ Szabadítója tudott megtenni.

Te és én is mások szükségleteihez szabhatjuk a tapasztalatainkat és a képességeinket. Nem oldhatjuk meg mindenki gondját, de felemelhetjük azok terhét, akiknek a szenvedéseivel képesek vagyunk azonosulni. Lehet, hogy nem tudunk meggyógyítani egy leprást, de vigaszt nyújthatunk a betegeknek. Lehet, hogy nem tudunk valakit kiemelni a szegénységből, de megoszthatjuk az előrelátó életvitel tantételeit, adhatunk az ételünkből, vagy bőkezűbb böjti felajánlást tehetünk. Lehet, hogy a bűnt nem vagyunk képesek megbocsátani, de megbocsáthatunk azoknak, akik megbántottak minket.

Mit kapunk, amikor összerakunk egy kis repülőgépet, egy túlterhelt anyát és egy ingerlékeny kisfiút? Lehetőséget az együttérzésünk és a könyörületünk kifejezésére.

A gépünk földet ért, a fiatal édesanya pedig leszállt, egyik kezében a kézipoggyásszal, másik karjában a kisfiúval. Kiderült, hogy egy újabb repülőút áll előtte, és úgy nézett ki, le fogja késni. Figyeltem, ahogy kezdett kétségbe esni, miközben kiadták a poggyászát. Leltárt készítettem a holmijairól: babakocsi, autós gyerekülés, bőrönd, kézipoggyász, pelenkázótáska. Segítségre volt szüksége. Az együttérzésemnek könyörületességgé kellett érnie.

Anélkül, hogy megálltam volna bemutatkozni, a rengeteg holmija felé nyúltam, és azt mondtam: „Ezeket viszem én. Fogja a gyereket, és rohanjanak a kapujukhoz! Megyek Önök után.” Hálásan elfogadta, és már neki is iramodtunk a reptérnek. A kapu közelébe érve megláttam egy másik nőt, aki épp az utaskísérőt kérlelte, hogy csak néhány percig még várjanak a felszállással. Levegő után kapkodva, de győzedelmesen érkeztünk meg. A fiatal édesanya és ez az asszony örömkönnyekkel és megkönnyebbülve ölelte meg egymást, mielőtt beszálltak a gépbe.

Ez az apró szívesség nem változtatta meg a világot, de jelentőségteljesen megáldotta Isten egyik gyermekét, akinek szüksége volt segítségre. Ahogy mindez segített az újdonsült ismerősömnek előrébb jutni a fizikai úti célja felé, úgy nekem is segített a lelki úti célom felé haladni. Az együttérzés és a könyörület választása segített egy kicsit hasonlóbbá válnom Jézus Krisztushoz. Ez pedig boldoggá tett.

Függetlenül attól, hogy hol vagyunk – a munkahelyünkön vagy az iskolában, az egyházban vagy egy repülőn –, a Szabadító együttérző képviselői lehetünk. Vajon a Szabadító kivel szeretné, hogy ma könyörületes legyél?