A Szabadító maradandó könyörületessége

Földi szolgálattétele során a Szabadító által tanított egyik leginkább figyelemre méltó tantétel a mások iránti könyörület volt. A Jézusnak a farizeus Simon házában tett látogatásáról szóló beszámoló segítségével gondolkodjunk el ezen a tantételen, valamint annak a gyakorlati alkalmazásán.

Lukács evangéliuma beszámol egy bizonyos asszonyról, akit bűnösnek tartottak, és aki Simon otthonába jött, mialatt Jézus is ott tartózkodott. A nő alázatosan, töredelmes lélekkel fordult Jézushoz; könnyeivel lemosta, majd hajával megtörölte a lábait, végül pedig megcsókolta és különleges olajjal megkente azokat.¹ A kevély vendéglátó, aki magát erkölcsileg feljebbvalónak tartotta a nőnél, szemrehányón és öntelten azt gondolta magában: „Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, a ki őt illeti: hogy bűnös.”²

A farizeus „szentebb vagyok nálad” hozzáállása igaztalan ítélethez vezetett mind Jézust, mind pedig az asszonyt illetően. A Szabadító azonban – mindentudó lévén – ismerte Simon gondolatait, és hatalmas bölcsességgel szóvá tette Simon leereszkedő viselkedését, egyúttal meg is intve őt, mivel udvariatlanul bánt a Szabadítóval, az otthonába látogató különleges vendéggel. Jézus közvetlen feddése a farizeus felé tulajdonképpen tanúságként szolgált arra, hogy Ő valóban rendelkezik a prófétálás ajándékával, illetve hogy ez az alázatos és töredelmes szívű nő megbánta bűneit, és azok megbocsáttattak neki.³

Jézus földi szolgálattételének számos egyéb eseményéhez hasonlóan ez a történet ismét megmutatja, hogy a Szabadító könyörülettel bánt – megkülönböztetés nélkül – mindenkivel, aki Őhozzá jött, különösképpen azokkal, akiknek a legnagyobb szüksége volt az Ő segítségére. Az asszony részéről megnyilvánuló töredelmes és áhítatos szeretet Jézus iránt nyilvánvaló bizonyíték volt őszinte bűnbánatára, valamint azon vágyára, hogy bocsánatot nyerjen bűneire. Simon felsőbbrendűségi komplexusa azonban – melyhez kemény szív is társult⁴ – megakadályozta abban, hogy együttérzést tanúsítson e bűnbánó lélek iránt, és még a világ Szabadítójára is közönyösen és megvetéssel utalt. Hozzáállása megmutatta, hogy életmódja nem több a szabályok szigorú és tartalom nélküli betartásánál, valamint a meggyőződésének az öntömjénezésben és álszentségben testet öltő külsőséges megnyilvánulásainál.⁵

Jézusnak az e történetben megjelenő könyörületes és személyre szabott szolgálattétele tökéletesen példázza, miként bánjunk a felebarátainkkal. A szentírások számtalan esetet említenek arra, hogy miként bánt a Szabadító – mély és maradandó könyörülettől vezérelve – a korabeli emberekkel, illetve hogyan segített azoknak, akik szenvedtek, és akik „el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok”⁶. Irgalmas kezét nyújtotta mindazok felé, akiknek enyhülésre volt szükségük a terheiket illetően – fizikai és lelki értelemben is.⁷

Jézus könyörületes hozzáállása a jószívűségben gyökerezett,⁸ vagyis az Ő tiszta és tökéletes szeretetében, amely engesztelő áldozatának a lényege. A könyörület a megszentelődésre törekvők alapvető tulajdonsága, ezen isteni tulajdonság pedig összefonódik más keresztény tulajdonságokkal, mint amilyen a gyászolókkal együtt gyászolás, valamint az együttérzés, az irgalom és a kedvesség.⁹ A mások irányában kifejezett könyörület valójában Jézus Krisztus evangéliumának a veleje, valamint a Szabadítóhoz való lelki és érzelmi közelségünk egyértelmű fokmérője. Megmutatja továbbá, milyen mértékű hatással bír Ő az életmódunkra, és szemlélteti lelkünk nagyságát is.

Jelentőségteljes megfigyelni, hogy Jézus könyörületes tettei nem valamiféle teendőlistán alapuló, alkalmi vagy kötelező jellegű megnyilvánulások voltak, hanem az Isten és gyermekei iránti tiszta szeretetének, valamint a megsegítésükre vonatkozó tartós vágyának a mindennapos kifejezései.

Jézus képes volt akár távolról is észrevenni az emberek szükségleteit. Ezért aztán nem meglepő például, hogy közvetlenül a százados szolgájának a meggyógyítása után¹⁰ Jézus Kapernaumból Nain városába ment. Itt történt, hogy Jézus véghez vitte földi szolgálattétele egyik leggyengédebb csodáját, amikor megparancsolta a halott ifjúnak – egy megözvegyült édesanya egyetlen fiának –, hogy keljen fel és éljen. Jézus nem csupán e szegény anya hatalmas szenvedését érzékelte, hanem a nehéz életkörülményeit is, ez pedig őszinte könyörületet ébresztett Benne az asszony iránt.¹¹

A bűnös nőhöz és a naini özvegyhez hasonlóan a saját köreinkben is sokan keresnek vigaszt, figyelmet, befogadást, illetve bármilyen segítséget, amelyet számukra nyújthatunk. Mindannyian lehetünk eszközök az Úr kezében, könyörülettel cselekedve a szükséget szenvedők irányában, éppúgy, ahogy azt Jézus tette.

Ismerek egy fiatal lányt, aki súlyos ajak- és szájpadhasadékkal született. Élete második napján esett át a számos műtét közül az elsőn. Őszinte könyörülettől vezérelve mindazok iránt, akik ezzel a kihívással küzdenek, ez a lány a szüleivel együtt igyekszik támogatást, megértést és érzelmi segítséget nyújtani másoknak, akik szintén ezzel a nehéz helyzettel néznek szembe. A közelmúltban írták nekem a következőket: „Lányunk kihívása révén lehetőségünk nyílt csodálatos emberekkel találkozni, akiknek vigaszra, támogatásra és biztatásra van szükségük. A most 11 éves lányunk nem sokkal ezelőtt beszélt egy ilyen kihívással küzdő kisbaba szüleivel. A beszélgetés során a lányunk egy pillanatra levette a maszkját, amelyet a járvány miatt viselt, hogy a szülők láthassák, hogy van remény, még akkor is, ha a kisbaba előtt hosszú út áll a következő évek során e gond megoldása érdekében. Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy együttérezhetünk a szenvedőkkel, ahogyan azt a Szabadító teszi velünk. Úgy érezzük, a saját fájdalmunk is enyhül minden alkalommal, amikor valaki más fájdalmán enyhítünk.”

Kedves barátaim! Amint tudatosan igyekszünk beépíteni a Szabadító által példázott könyörületes hozzáállást az életvitelünkbe, egyre érzékenyebbé válunk majd az emberek szükségletei iránt. Ezzel a fokozott érzékenységgel az őszinte érdeklődés és szeretet érzései járják majd át minden tettünket. Az Úr felismeri erőfeszítéseinket, és bizonyosan megáld majd bennünket lehetőségekkel, hogy eszközök lehessünk az Ő kezében a szívek meglágyítására, valamint a lecsüggesztett kezűek¹² terheinek a megkönnyítésére.

Jézusnak a farizeus Simon számára adott intése azt is egyértelművé tette, hogy sohasem szabad keményen vagy durván megítélnünk a felebarátainkat, hiszen a tökéletlenségeink miatt mindannyiunknak szüksége van megértésre és irgalomra szerető Mennyei Atyánk részéről. Hát nem ezt tanította a Szabadító egy másik alkalommal, amikor azt mondta: „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?”¹³

Figyelembe kell vennünk, hogy nem könnyű az összes olyan körülményt megérteni, melyek hozzájárulnak egy ember hozzáállásához vagy reakciójához. A külsőségek megtévesztők lehetnek, és gyakran nem nyújtanak pontos képet az egyén viselkedéséről. Veletek és velem ellentétben Krisztus képes világosan látni egy adott helyzet minden részletét.¹⁴ Annak ellenére, hogy a Szabadító minden gyengeségünket ismeri, mégsem sieti el, hogy megítéljen bennünket, hanem könyörülettel folytatja a hosszú távú munkát velünk, segítve eltávolítanunk a szemünkből a gerendát. Jézus mindig a szívet nézi, nem a külsőt.¹⁵ Ő maga jelentette ki: „Ne ítéljetek a látszat után”¹⁶.

Most pedig fontoljuk meg a Szabadító bölcs tanácsát, melyet a tizenkét nefita tanítványnak adott e témában:

„És tudjátok meg, hogy ti lesztek e nép bírái, azon ítélkezés szerint, melyet én adok nektek, mely igazságos lesz. Milyen embereknek kell hát lennetek? Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok.”¹⁷

„Azt akarom tehát, hogy legyetek tökéletesek, éppen úgy, ahogyan én, vagy Atyátok, aki a mennyben van, tökéletes.”¹⁸

Ebben az összefüggésben az Úr azokat ítéli meg, akik maguk is hamislelkűen ítélik meg mások feltételezett hiányosságait. Az igazlelkű ítélkezésre való alkalmassághoz igyekeznünk kell a Szabadítóhoz hasonlóvá válnunk, és könyörülettel – sőt, az Ő szemén keresztül – tekintenünk az egyének tökéletlenségeire. Figyelembe véve, hogy előttünk is hosszú út áll még a tökéletesség eléréséig, talán jobban tennénk, ha Jézus lábainál ülve irgalomért könyörögnénk a saját tökéletlenségeink miatt, ahogyan a bűnbánó asszony tette a farizeus házában, és nem arra fordítanánk oly sok időt és energiát, hogy mások vélelmezett tökéletlenségein lovagoljunk.

Kedves barátaim! Bizonyságomat teszem, hogy amikor igyekszünk az életünkben elsajátítani a Szabadító könyörületes példáját, akkor megnő a képességünk a felebarátaink erényeinek a dicséretére, miközben elhalványul természetes hajlamunk a tökéletlenségeik megítélésére. Szorosabb lelki közösségbe kerülünk Istennel, életünk pedig bizonyosan édesebbé válik, érzéseink gyengédebbé, valamint rátalálunk a boldogság soha ki nem merülő forrására. Akkor béketeremtőként ismernek majd bennünket,¹⁹ kiknek a szavai gyengédek, mint a tavaszi harmat.

Azért imádkozom, hogy gyarapodjék bennünk a hosszútűrés és a megértés mások iránt, valamint hogy az Úr irgalma tökéletes szelídségben csendesítse el türelmetlenségünket az ő tökéletlenségeik iránt. Ez a Szabadító hozzánk intézett felhívása. Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő él. Ő az irgalmas és türelmes tanítvány tökéletes mintája. Bizonyságomat teszem ezekről az igazságokról a Szabadító Jézus Krisztus szent nevében, ámen.