Apostolok cselekedetei 10–15

• Lehetnek olyanok az osztályban, akiknek téves elképzeléseik vannak a kinyilatkoztatás elnyerésének folyamatáról. Segíthet nekik, ha megbeszélitek, hogyan kapott Péter kinyilatkoztatást, és hogy ők hogyan haladhatnak tovább „minden kételkedés nélkül” (ApCsel. 10:20) olyankor, amikor hiányosnak vagy homályosnak tűnik a kinyilatkoztatás. Felrajzolhatsz a táblára egy vonalat, melynek egyik végéhez odaírod, hogy Az evangéliumot prédikálni kell a nemzsidóknak. Az osztállyal közösen nézzétek át az Apostolok cselekedetei 10-et és 11:1–18-at, majd rajzoljatok pontokat a vonalra, amelyek jelzik, hogyan nyilatkoztatta ki az Úr Péternek lépésről lépésre, hogy eljött az idő az evangélium nemzsidóknak történő prédikálására. Kezdhetitek például egy olyan ponttal, melyhez azt írjátok, hogy „Kornélius látomást látott” (ApCsel. 10:1–6), vagy akár kezdhetitek a Szabadítónak a tanítványaihoz szóló parancsolatával a Máté 28:19-ben, mely szerint „tegyetek tanítványokká minden népeket”. Mit tanulhatunk a kinyilatkoztatásról Péter tapasztalatából? Mivel egészíti ki ezt az, amit Nefi tanít a kinyilatkoztatásról a 2 Nefi 28:30-ban, valamint David A. Bednar elder és Dallin H. Oaks elder tanításai a További források részben?

• Hogyan segíthetnél az osztály tagjainak alaposabban átgondolni azt, hogy mi módon kapnak kinyilatkoztatást? Tanulmányozhatsz olyan eseteket a szentírásokban, ahol az embereket sorról sorra tanította az Úr. Péternek az Apostolok cselekedetei 10-ben található élményén kívül az osztály tagjai átnézhetik Nefi (1 Nefi 18:1–3); Alma (Alma 7:8; 16:20); és Mormon (3 Nefi 28:17, 36–40) élményeit is. Milyen példákat tudnak még az osztály tagjai mondani a lelki útmutatásra, ahol az emberek „itt egy kicsit és ott egy kicsit” kaptak (2 Nefi 28:30)? Miért van az, hogy az Úr időnként ily módon nyilatkoztat ki dolgokat, nem pedig egyszerre ad meg nekünk minden választ? (Lásd T&Sz 50:40; 98:12.) Segíthet egy ilyen hasonlat: Tegyük fel, hogy valaki egy másodfokú egyenletet akar veletek megoldatni úgy, hogy még azt sem tudjátok, hogyan kell kiszámolni az ismeretlent. Hogyan reagálnátok? Hogyan kapcsolódik ez annak módjához, ahogyan az Úr kinyilatkoztatja az igazságot?

• Előfordul, hogy az egyháztagokban kérdések vagy aggodalmak merülnek fel az egyház irányelveit vagy programjait érintő változásokkal kapcsolatban. Segítséget jelenthet annak megbeszélése, hogy az evangélium nemzsidóknak történő prédikálására vonatkozó kinyilatkoztatás (lásd ApCsel. 10) hogyan váltotta fel az Úr korábbi utasításait, melyeket a tanítványainak adott (lásd Máté 10:1, 5–6). Mit mondanának az egyház tagjai valakinek Péter napjaiban, aki nem ért egyet Péter útmutatásával, mivel az ellenkezik a korábbi gyakorlattal? Hogyan segíthet nekünk az Apostolok cselekedetei 10-ben található kinyilatkoztatás abban, hogy megfogadjuk az Úr folyamatos kinyilatkoztatását, mely a prófétáján keresztül érkezik?

• Érdekes lehet áttekinteni az apostolok közötti tanácskozást, melyet az Apostolok cselekedetei 15:1–22 ír le, valamint azt, hogy milyen levelet írtak a szenteknek (lásd 23–29. versek). Megmutathatod a “The Jerusalem Conference” [A jeruzsálemi konferencia] című rövidfilmet (LDS.org). Mi volt a tanítványok kérdése? Hogyan igyekeztek választ kapni? Gordon B. Hinckley elnök kijelentése a További források részben még jobban rávilágíthat arra, hogy mi módon vezeti az Úr az apostoloknak és a prófétáknak adott kinyilatkoztatás által az egyházát.

• Vajon hasznos lenne az osztály számára annak megbeszélése, hogy mit jelent az, ha valaki „nem személyválogató”? Kezdheted azzal, hogy megkéred az osztályt, olvassanak el néhány szentírást, mely arról tanít, hogy Isten nem személyválogató, például: Rómabeliek 2:1–11; 1 Nefi 17:34–40; 2 Nefi 26:32–33; Alma 5:33; Moróni 8:12; és Tan és szövetségek 1:34–35. Kérd meg az osztály tagjait, hogy az olvasottak alapján írjanak lehetséges meghatározásokat arra, ha valaki „nem személyválogató”, és mondják el, hogy mit írtak. Lehetséges, hogy segítened kell az osztály tagjainak megérteni, hogy a „nem személyválogató” nem jelenti azt, hogy Isten mindenkit egyformán áld meg, a cselekedeteinktől függetlenül. Azt akarja, hogy minden gyermeke fogadja el az Ő evangéliumát, azonban az evangélium áldásainak teljessége azok számára van fenntartva, akik szövetségeket kötnek Ővele és betartják azokat. Hogyan mutatják meg az Apostolok cselekedetei 10:34–48 eseményei és tantételei azt, hogy Isten nem személyválogató? Hogyan lehetséges az, hogy az igazlelkűeket elfogadja Isten, és kedvez nekik, bár nem személyválogató? (Lásd ApCsel. 10:34–35; 1 Nefi 17:35.)

• Péter börtönből való kiszabadulásának története az Apostolok cselekedetei 12:1–17-ben segíthet a tanulóknak, hogy megerősítsék az ima erejébe vetett hitüket. Megkérheted az osztály egyik tagját, hogy készüljön fel e történet részleteinek, valamint az imával kapcsolatos saját bizonyságának az elmondására. Azt is megteheted, hogy felkéred az egyházközség vagy gyülekezet egy vagy több tagját olyan élmények megosztására, amelyek során érezték az egyháztagok közös imájának erejét, vagy tanúi voltak annak. Imáról szóló himnuszokat is énekelhettek (például Mondtál-e imát? Himnuszok, 81. sz.), és megbeszélhetitek, hogy mit tanítanak az ima erejéről.

David A. Bednar elder a következő észrevételt tette arról, hogy az Úr milyen minta alapján ad kinyilatkoztatást: „Sokan jellemzően úgy véljük, hogy őszinte imáinkra és könyörgéseinkre kapunk majd egy választ vagy egy késztetést. És gyakran el is várjuk, hogy ez a válasz vagy késztetés azonnal, egyszerre érkezzen. Hajlamosak vagyunk tehát úgy gondolni, hogy az Úr gyorsan és egyszerre ad nekünk egyetlen nagy választ. Azonban a szentírásokban ismételten felvázolt minta arra utal, hogy »sort sorra, előírást előírásra« kapunk, más szóval sok kis választ egy bizonyos időtartamon át. Ennek a mintának a felismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy sugalmazást és segítséget kapjunk a Szentlélektől” (“Line upon Line, Precept upon Precept,” New Era, Sept. 2010, 3–4).

Kép

Szentírásokat olvasó lány

Dallin H. Oaks elder ezt a tanácsot adta: „[A]z elménkkel kellene tanulmányoznunk a dolgokat, használva a józan ész hatalmát, melyeket a Teremtő belénk ültetett. Ezután kellene útmutatásért imádkoznunk, majd ha megkaptuk azt, akkor a szerint cselekednünk. Ha nem kapunk útmutatást, akkor a legjobb ítélőképességünk szerint kellene cselekednünk” (“Our Strengths Can Become Our Downfall,” Ensign, Oct. 1994, 13–14).

Gordon B. Hinckley elnök ezt a meglátást osztotta meg az egyház elnöklő tanácsaiban szolgálva:

„A dolgok fontolóra vételének kezdetén talán vannak még véleménykülönbségek. Ez várható is. Ezek a férfiak más-más háttérrel rendelkeznek. Olyan férfiakról van szó, akiknek saját gondolataik vannak.

[…] Ez a folyamat, mely során mindenki elmondja, hogy mit gondol, az elképzelések és elgondolások megszűrését és megrostálását eredményezi. Azonban soha nem láttam komoly viszályt vagy személyes ellenségeskedést a Fivéreim között. Inkább valami csodás és figyelemre méltó dolgot figyeltem meg: A Szent Lélek irányt szabó hatása és a kinyilatkoztatás hatalma alatt addig közelítettek egymáshoz az eltérő nézetek, míg teljes nem lett az összhang és az egyetértés. Csak ezt követően került sor a végrehajtásra. Bizonyságot teszek arról, hogy ez jeleníti meg a kinyilatkoztatás lelkét, mely újra és újra megnyilvánul az Úr munkájának irányításában” (“God Is at the Helm,” Ensign, May 1994, 54, 59).