Látogatótanítói üzenet
Szeress, gondoskodj és erősíts meg!
Tanulmányozd ezt az anyagot, és ha helyénvalónak érzed, beszéld meg az általad látogatott nőtestvérekkel! A kérdések használata segíthet a nőtestvérek megerősítésében, valamint abban, hogy a Segítőegylet a saját életednek is szerves részévé váljon.
Hit, család, segítség
A Szabadítóhoz hasonlóan a látogatótanítók minden egyént szolgálnak (lásd 3 Nefi 11:15). Tudjuk, hogy látogatótanítókként sikeresen szolgálunk, ha az általunk látogatott nőtestvérek azt mondhatják: (1) a látogatótanítóm segít lelkileg fejlődnöm; (2) tudom, hogy a látogatótanítóm törődik velem és a családommal; és (3) ha gondjaim vannak, tudom, hogy a látogatótanítóm külön felkérés nélkül is a segítségemre siet.1
Látogatótanítókként hogyan szerethetünk, törődhetünk és erősíthetünk meg egy nőtestvért? A következő kilenc javaslat a Leányaim a királyságomban: A Segítőegylet története és munkássága című kézikönyv 7. fejezetéből származik. Ezek a javaslatok segíthetnek a látogatótanítóknak a nekik kijelölt nőtestvéreket szolgálni:
-
Naponta imádkozzunk érte és a családjáért!
-
Törekedjünk sugalmazásra, hogy megismerjük őt és családját.
-
Rendszeresen látogassuk meg, hogy megtudjuk, hogy van, illetve, hogy vigaszt nyújtsunk, és megerősítsük őt.
-
Tartsuk vele a kapcsolatot látogatások, telefonhívások, levelek, e-mailek, SMS-ek, illetve egyszerű, kedves tettek által.
-
Üdvözöljük a nőtestvért az egyházi gyűléseken.
-
Nyújtsunk segítséget vészhelyzet, betegség vagy egyéb váratlan helyzetek során.
-
Tanítsuk neki az evangéliumot a szentírásokból és a látogatótanítói üzenetekből.
-
Saját jó példánk által ösztönözzük a nőtestvért.
-
Tegyünk jelentést a segítőegyleti vezetőnek a szolgálatunkról, valamint a nőtestvér lelki és fizikai jólétéről.
A szentírásokból
Történelmünkből
„A látogatótanítás világszerte a szeretet, a gondoskodás és a szolgálat eszközévé vált az utolsó napi szent nők számára – hogy »azon együttérzés szerint cselekedje[nek], melyet Isten a szív[ük]be ültetett«, ahogyan azt Joseph Smith tanította.”2
Az egyik nőtestvér, aki mostanában özvegyült meg, azt mondta a látogatótanítóiról: „[Ő]k meghallgattak. Megvigasztaltak. Együtt sírtak velem. Megöleltek…, [és] kisegítettek a magány első hónapjainak mély kétségbeeséséből és depressziójából.”3
A fizikai dolgokban való segítés is a szolgálat egy formája. Az 1856. évi októberi általános konferencián Brigham Young elnök bejelentette, hogy kézikocsis pionírok akadtak el a mély hóban mintegy 450–600 kilométernyire. Felkérte az utolsó napi szenteket Salt Lake Cityben, hogy mentsék ki őket, és „szigorúan tegyenek eleget azon dolgoknak, melyeket fizikainak hívunk”4.
Lucy Meserve Smith feljegyezte, hogy a nők még ott a tabernákulumban levették a meleg alsószoknyájukat és harisnyájukat, majd feltették azokat a szekerekre, hogy elküldjék a fagyoskodó pioníroknak. Ezt követően ágyneműket és ruhákat gyűjtöttek azoknak, akik majd szinte semmivel érkeznek meg a völgybe. Amikor a kézikocsis csapatok megérkeztek, addigra már volt egy épület a városban, „amely megtelt a számukra felajánlott adományokkal”.5
Egyenként. Készítette: Walter Rane. Az Egyháztörténeti Múzeum jóvoltából.