2012
Az ifjúsági hitoktatás áldásai
2012. április


Az ifjúsági hitoktatásáldásai

Az ifjúsági hitoktatás világszerte közelebb hozza Jézus Krisztushoz az olyan fiatalokat, mint amilyen te is vagy.

Nem vagy egyedül azon döntéseddel, hogy ifjúsági hitoktatásra jársz. Világszerte többszázezer fiatal teszi élete részévé az ifjúsági hitoktatást, melyre busszal, kenuval, kerékpárral vagy más módon jutnak el. Vannak köztük olyanok, akik korán reggel kelnek és messzire kell utazniuk, hogy időben odaérjenek, mások este teszik meg ezt az utat, és megint mások otthon tanulnak heti több alkalommal.

Az ifjúsági hitoktatásra járás áldozatot kíván, de a fiatalok világszerte úgy találják, hogy a részvétel minden fáradságot megér. Azokban pedig, akik részt vesznek rajta, egyvalami közös: az ifjúsági hitoktatásban való részvételük közelebb viszi őket a Szabadítóhoz és Mennyei Atyánkhoz.

A megígért áldások elnyerése

Miért olyan fontos számodra az ifjúsági hitoktatás? Az indokok között szerepelnek az utolsó napi próféták és apostolok következő ígéretei:

  • „Isten áldásává válik az újkori Izráel megszabadításában a legnehezebb órában.”1

  • „[Felkészít] benneteket arra, hogy átadjátok a visszaállított evangélium üzenetét azoknak, akikkel majd lehetőségetek lesz találkozni.”2

  • „Segít életbevágó tudást szerezni az igazságról.”3

  • Az ifjúsági hitoktatás „csodálatos lehetőségeket teremt, hogy megtanulhasd azokat a tanokat, melyek boldoggá tesznek majd. Csodás lehetőséget kínál arra, hogy megismerkedj a hozzád hasonló fiatalokkal.”4

  • „Növekedni fog az evangéliumi tudásotok. Megerősödik a hitetek. Csodás ismeretségeket és barátságokat köthettek.”5

  • „Lelki fejlődést, erkölcsi erőt ad ahhoz, hogy ellenálljunk a minket körülvevő gonosznak, valamint hatalmas gyarapodást eredményez az evangéliumi műveltség terén.”6

  • „Ez az egyik legjobb felkészítő a misszióra.”7

Megtalálni a módját, hogy részt vehess rajta

A hitoktatásra járás gyakran azt jelenti, hogy fel kell adnod valami mást, amit élvezel, annak érdekében, hogy legyen időd eljárni rá. Ám ez olyan áldozat, amely megéri! Elijah Bugayong, a Fülöp-szigetekről, a középiskola utolsó évében hozta meg ezt a döntést. A középiskolában mindig ő volt a második legjobb tanuló. Célul tűzte ki, hogy végzősként évfolyamelső lesz, ezért eldöntötte, hogy – a korábbi évekkel ellentétben – idén nem iratkozik be ifjúsági hitoktatásra, hogy sikerüljön teljesítenie ezt a célt.

Aztán egy nap megváltozott a gondolkodása. „Az íróasztalomra pillantottam – mondta. – Mellette hevert egy kupacban a négyes szentíráskötetem, valamint a hitoktatási kézikönyvem és a jegyzetfüzetem. Magamba néztem, és azt kérdeztem: »Melyik számít a leginkább?«”

Elijah a Máté 6:33-ban találta meg a választ: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” A lány tehát úgy döntött, hogy hithűen részt vesz az ifjúsági hitoktatáson, és másféleképpen próbál meg időt nyerni a tanulmányai elvégzéséhez. Az év végére évfolyamelső lett, és egyetemi ösztöndíjat is nyert.

Spencer Douglas az egyesült államokbeli Alabamából úgy döntött, lemond néhány közösségi programjáról azért, hogy a legtöbbet hozhassa ki az ifjúsági hitoktatásból. A hitoktatás első két évében reggelente hajnali 4 órakor, az utolsó két évben pedig 5 órakor kelt fel, hogy járni tudjon rá. Ezt mondta: „Nem sok késő esti programon tudtam részt venni a barátaimmal, hiszen korán le kellett feküdnöm. Ha nem tettem volna, akkor nem tudtam volna teljesen részt venni a hitoktatásban, és tanulni reggelente.” Spencer számára tehát nemcsak az volt a fontos, hogy jelen legyen a hitoktatási órákon, hanem az is, hogy mindezt éberen és tanulásra készen tegye.

Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: Csak „azért, mert valami jó, nem elegendő indok arra, hogy azt meg is tegyük. Az elvégezhető jó dolgok száma jóval meghaladja az elvégzésükhöz szükséges rendelkezésünkre álló időt. Vannak dolgok, melyek jobbak az egyszerű jónál, és ezeknek előtérbe kell kerülniük az életünkben.”8 Ez egy fontos tanács, melyre emlékezhetsz, mikor eldöntöd, hogy időbeosztásodban hová kerül fontossági szempontból az ifjúsági hitoktatás.

Felkészülés a misszióra

Az ifjúsági hitoktatás nagyszerűen felkészít téged a misszionáriusi munka végzésére – akár most, egyháztag misszionáriusként, de a jövőben is, ha teljes idejű misszióra készülsz. Franco Huamán Curinuqui, Peruból, tudja, hogy az ifjúsági hitoktatáson való szentírás-tanulmányozása segít felkészülnie a missziójára.

Azt mondja, a hajnali 4 órai kelés és – azokban a hónapokban, amikor a környéket árvíz önti el – a kenuzás és az ezt követő átvergődés a sáron, mind megéri a felkészülést. „Szeretném elvégezni az ifjúsági hitoktatást, és elkezdeni a felsőfokú hitoktatást, hogy felkészüljek a misszióra – mondja. – Tovább fogok fejlődni az egyházban.” Az ifjúsági hitoktatás fontos számára, mert tanul a szentírásokról és fontos verseket memorizál, melyek segítenek jobb misszionáriussá válnia.

Megáldva az élet minden területén

Miközben a fiatalok világszerte azon igyekeznek, hogy részt vegyenek az ifjúsági hitoktatáson, nem csak a szentírás-tanulmányozáshoz kapnak erőt. Cameron Lisney, Angliából, úgy találja, hogy életének minden területén meg van áldva. „Az ifjúsági hitoktatás nemcsak a dolgok lelki oldalában segít, hanem az iskolában, az oktatásban is” – mondja Cameron.

Szerinte „a korai kezdés beindítja az elmét. Néhány barátom azt mondta, túl elfoglaltak, hogy részt tudjanak venni – nem mintha az ember hajnali hatkor rendszeresen matekozna…” Ha tanulsz, „az Úr segít a vizsgákon, és ha hitoktatásra jársz, még inkább segít” – vélekedik Cameron.

Természetesen a hitoktatás segített Cameronnak a bizonyságát is megerősíteni. Ezt mondta: „A bizonyságomat is az ifjúsági hitoktatás indította el. 14 éves koromban nagyon küszködtem az evangéliummal. Nem szerettem istentiszteletre járni, és olyasmiket is tettem, amiket nem kellett volna. Már csak néhány hónap választott el attól, hogy teljesen feladjam.” Ám amikor egy barátja meghívta Cameront az ifjúsági hitoktatásra, úgy döntött, elkíséri a lányt. Ekkor kezdtek érkezni az áldások.

„Kezdtem újra érezni a Lelket – mondja Cameron. – Igyekeztem jobban figyelni az istentiszteleten, és jártam a vasárnapi iskolai és papsági gyűlésekre is. Könnyebbé vált minden, és kezdtem bolgogabbnak érezni magam. Végül saját bizonyságot szereztem az evangéliumról is.” Miután Cameron két hónapot eltöltött a hitoktatáson, találkozott a püspökével, és elrendelték tanítóvá az ároni papságban.

Cameron tudja, hogy az ifjúsági hitoktatás segít erősnek maradnia a világ kísértései ellenére. „A hitoktatás előrehaladtával – meséli – egyre könnyebben kezeltem a kihívásokat , melyeket a világ tartogat számunkra. Elég nehéz fiatalnak lenni abban a világban, melyben élünk, hiszen minden oldalról körülvesz a bűn. A bizonyságomat teszem nektek arról, hogy ha eljártok az ifjúsági hitoktatásra, akkor lesz erőtök megvédeni magatokat. Az ifjúsági hitoktatás egy lelki pajzsot képez, mely megvéd. Számos különféle próbatétel és kísértés került már az utamba, és a hitoktatás óriási segítséget nyújtott ahhoz, hogy az egyenes és keskeny ösvényen maradjak.”

Egymás erősítése

Az ifjúsági hitoktatáson találkozhatsz más tizenévesekkel is, akik ugyanabban hisznek, mint te. Vika Cseljiskova, Oroszországból, ezt mondta: „Inspirálnak a hasonló gondolkodású és erkölcsi normával rendelkező emberek, akik ugyanúgy hisznek Istenben, mint én.” Majd hozzáteszi: „Ha kérdésem van, meg tudom beszélni az ifjúsági hitoktatómmal és a többi tanulóval. Megoszthatom a gondolataimat és a bizonyságomat másokkal, hogy erősítsem a saját hitemet és másokét is. A szentírások közös olvasásával és a tartalmukon való elmélkedéssel közelebb kerülünk Istenhez és egymáshoz is.”

Kszenia Goncsarova Ukrajnából hasonló eredményeket tapasztalt. „Amikor megosztjuk másokkal az élményeinket, erősebbé válunk és jobban megértjük a szentírásokat – mondja. – Ha az órán a saját életünkből vett példákról beszélünk, látom, hogyan működik az evangélium az én életemben és másokéban.”

Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus megismerése

Nemrégiben megkérdezték egy csoport fiataltól, hogyan áldotta meg őket az ifjúsági hitoktatás. Válaszaikból egy fő gondolat derül ki, mégpedig az, hogy a hitoktatás segít nekik közelebb kerülni Mennyei Atyánkhoz és a Szabadítóhoz. David A. Bednar elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, a következőket tanította: „Az ifjúsági hitoktatáson tanulmányozott minden téma fontos. Minden évben, miközben a szentíráskötetek egyikére összpontosítotok, a középpontban Jézus Krisztus áll.”9

Íme néhány tizenéves válasza azzal kapcsolatban, hogyan segített nekik az ifjúsági hitoktatás közelebb kerülni Jézus Krisztushoz:

  • „Mikor elolvastam annak a sok prófétának a feljegyzését, megtudtam, mi mindent tett értem a Szabadító, és rájöttem, mennyire fontos vagyok a számára. Tudom, hogy Ő annyira szeret, hogy meghalt és szenvedett az én fájdalmamért.”

  • „Az ifjúsági hitoktatás nagyszerű módja a nap elkezdésének. Nem számít, milyen fáradt vagyok, érzem a Lelket és azt, hogy megerősödök, így amikor a nap folyamán nehézségek érnek, kételkedés nélkül tudom, hogy a Szabadítóm szeret engem, és nagyobb önbizalommal állok ki a jó mellett.”

  • „Én megtért vagyok az egyházban. Még a keresztelkedésem előtt elkezdtem hitoktatásra járni. A hitoktatás nélkül nem tudom, hogy egyáltalán megkeresztelkedtem volna-e. A hitoktatás nélkül nem lenne az életemben a Szabadító, és nem tudnám, hogy bocsánatot nyerhetek a bűneimre. Mennyei Atyánk vagy Jézus Krisztus korábban nem igazán játszottak számomra szerepet az életemben. Az ifjúsági hitoktatás segített Őket megtalálnom, és örökre részévé váltak a saját és leendő gyermekeim életének.”

  • „A mindennapos hitoktatásra járás segített közelebb kerülnöm Uramhoz és Szabadítómhoz, Jézus Krisztushoz, azáltal, hogy tanulhattam az Ő tanításairól, az irántam érzett hatalmas szeretetéről, és arról, hogyan térhetek vissza Hozzá, hogy Vele éljek.”

  • „Amikor hitoktatáson vagyok, meglátom a szentírások mélyebb értelmét. Minden reggel segít emlékeznem, hogy a nap folyamán viselkedjek krisztusibb módon.”

  • „A hitoktatás megtanított, hogyan olvassam a szentírásaimat, és hogy ne csak élvezzem az olvasást, de találjam meg, hogyan tudom alkalmazni a szövegben leírtakat. Olyan tanokat és tantételeket tanultam, melyek segítettek megerősíteni az én szerető Mennyei Atyámról és Jézus Krisztusról való bizonyságomat, melyet egész életemben magammal vihetek.”

Az ifjúsági hitoktatásra járásból fakadó ilyen sok áldás láttán érthető, hogy a fiatalok világszerte miért tartják azt napirendjük egyik prioritásának.

Jegyzetek

  1. Boyd K. Packer, Teach the Scriptures (address to Church Educational System educators, Oct. 14, 1977), 3.

  2. Lásd L. Tom Perry: A mérce megemelése. Liahóna, 2007. nov. 48.

  3. Lásd Richard G. Scott: Váltsátok valóra minden lehetőségeteket! Liahóna, 2003. nov. 42.

  4. Gordon B. Hinckley, “Stand True and Faithful,” Ensign, May 1996, 93.

  5. Gordon B. Hinckley, “The Miracle Made Possible by Faith,” Ensign, May 1984, 47.

  6. Gordon B. Hinckley, “The State of the Church,” Ensign, May 1991, 52.

  7. Ezra Taft Benson, “Our Responsibility to Share the Gospel,” Ensign, May 1985, 7.

  8. Lásd Dallin H. Oaks: Jó, jobb, legjobb. Liahóna, 2007. nov. 104.

  9. David A. Bednar, “Conclusion and Testimony,” Welcome to Seminary 2010–2011, seminary.lds.org/welcome.

Fényképes illusztrációk az EOSZ jóvoltából. Illusztrációk: Scott Greer

Fényképes illusztráció: Christina Smith

Jobbra: fotó a Utah állambeli Provóban tanuló ifjúsági hitoktatás végzős diákjairól, az UNSZ Egyházi Archívum jóvoltából