Szánjunk időt a beszélgetésre és egymás meghallgatására!

Írta: Rosemary M. Wixom

az Elemi általános elnöke

Egy 2010. október 24-i cövekkonferenciai műholdas közvetítésen keresztül adott beszédből, Salt Lake Cityből.

Arra irányuló erőfeszítéseink, hogy jobban kommunikáljunk egymással, örökre megáldják a családainkat.

Kép

Rosemary M. Wixom

Egy tökéletes világban minden gyermek úgy érkezik haza az iskolából, hogy az édesanyja egy tálca frissen sült süteménnyel és egy pohár tejjel várja, és van ideje leülni vele beszélgetni, és meghallgatni, milyen volt a gyermek napja. Mi nem élünk tökéletes világban, így hát kihagyhatjátok a sütit és a tejet, ha szeretnétek, de ne hagyjátok ki, hogy időt szánjatok a beszélgetésre és egymás meghallgatására.

Huszonkilenc évvel ezelőtt, James E. Faust elnök (1920–2007), az Első Elnökség második tanácsosa, fájlalta, milyen kevés időt töltenek együtt a családok. Gondoljatok bele – 29 évvel ezelőtt – ezt mondta egy általános konferencián: „A mai családok egyik fő problémája, hogy egyre kevesebb és kevesebb időt töltenek együtt. […] A közösen eltöltött idő értékes idő – időre van szükség a beszélgetéshez; egymás meghallgatásához; a bátorításhoz; valamint ahhoz, hogy megmutassuk egymásnak, mit hogyan kell tenni.”¹

Amikor időt szakítunk egymásra és beszélgetünk a gyermekeinkkel, megismerjük őket, és ők is megismernek minket. A prioritásaink, szívünk valódi érzései, beszélgetéseink részévé válnak minden egyes gyermekünkkel.

Vajon mi lenne szíved első számú üzenete, melyet megosztanál a gyermekeddel?

Mózes próféta ezt tanítja az 5 Mózesben:

„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.

És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szivedben.

És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz” (5 Mózes 6:5–7; kiemelés hozzáadva).

És hadd tegyek hozzá még egyet: „És amikor együtt vacsoráltok az asztalnál.”

Ha arra vágyunk, hogy családunk örökre együtt legyen, már ma el kell kezdenünk a folyamatot. Amikor időt szánunk a gyermekeinkkel való beszélgetésre, örökkévaló családunkat alapozzunk meg, ahogy az örök élet felé vezető ösvényen járunk.

Egy édesanya az egyesült államokbeli Illinois-ból a következőket osztotta meg arról, hogyan szakított időt a gyermekeivel való beszélgetésre:

„Amikor a gyermekeink kicsik voltak, szokásommá vált, hogy megnéztem néhányat a kedvenc televízió-műsoraim közül. […] Sajnos a műsorok pont egybeestek a gyerekek lefekvési idejével.

[…] Egy idő után rájöttem, hogy a tévéműsorokat a fontossági sorrendem elejére helyeztem, míg a gyermekeim háttérbe kerültek. Egy ideig megpróbáltam a tévé hallgatása mellett esti mesét olvasni, de a szívem mélyén tudtam, hogy nem ez a legjobb módszer. Miközben a tévénézés miatt elvesztegetett napok és hetek felett elmélkedtem, kezdtem bűntudatot érezni, és elhatároztam, hogy változtatni fogok ezen. Eltartott egy darabig, mire meggyőztem magam, hogy tényleg ki tudom kapcsolni a tévét.

Körülbelül két tévémentes hét után kezdtem könnyebbnek érezni magam. Észrevettem, hogy jobban érzem magam – sőt, valahogy tisztábbnak –, és tudtam, hogy helyes döntést hoztam.”²

A lefekvés ideje tökéletes a beszélgetésre

Hélamán ezt mondta ifjú harcosairól: „…felidézték nekem anyáik szavait, mondván: Mi nem kételkedünk abban, hogy anyáink tudták ezt” (Alma 56:48).

„Anyáik szavai” tanították őket. Miközben beszélgettek gyermekeikkel, azok az anyák Isten szavát tanították.

A személyes kommunikáció megőrzése

Sok jó származik a beszélgetésből, és az ellenség is tisztában van a kimondott szavak erejével. Szeretné csorbítani azt a lelkiséget, mely betölti az otthonunkat, amikor beszélgetünk, meghallgatjuk és bátorítjuk egymást, illetve közös tevékenységeket végzünk.

Sátán eredménytelenül próbálta meg megakadályozni Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítását ebben az adományozási korszakban, amikor megkísérelte meghiúsítani a Joseph Smith, Isten, az Atya, valamint az Ő Fia, Jézus Krisztus között zajló létfontosságú beszélgetést.

Joseph szavaival élve: „…nyomban megragadott valamilyen hatalom, mely teljesen erőt vett rajtam, és olyan megdöbbentő hatással volt rám, hogy nyelvem megbénította, és nem tudtam beszélni” (Joseph Smith története 1:15).

Az ellenség nagyon szeretné megbénítani a nyelvünket – bármit megtenne, hogy megakadályozza, hogy szavakban fejezzük ki szívünk érzéseit egymás előtt. Örvendezik a távolságban és a figyelemelterelésben; örvendezik a zajban; örvendezik a személytelen kommunikációban – mindenben, ami elhatárol minket a szemtől szembe történő beszélgetés során tapasztalt hang lágyságától és az érzésektől.

Figyeljünk gyermekeink szívére!

A hallgatás legalább olyan fontos, mint a beszéd. Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta: „Ha szeretettel hallgatunk, nem kell azon gondolkodnunk, mit mondjunk. Megadatik nekünk – a [Lélek] által”³.

Ha figyelünk, belelátunk a körülöttünk lévők szívébe. Mennyei Atyánknak terve van minden gyermeke számára. Gondoljatok csak bele, milyen lenne, ha bepillantást nyerhetnénk mindegyik gyermekünk egyéni tervébe! Mi lenne, ha tudnánk, hogyan erősítsük az ő lelki ajándékaikat? Mi lenne, ha tudnánk, hogyan motiváljunk egy gyermeket az ő saját lehetőségei kiaknázására? Mi lenne, ha tudnánk, hogyan segítsünk mindegyik gyermeknek a gyermeki hitből bizonyságot formálni?

Hogyan tudhatjuk mindezt?

A folyamatot az odafigyeléssel kezdjük.

Egy utolsó napi szent édesapa ezt mondta: „Sokkal több jót teszek, ha meghallgatom a gyermekeimet, mintha beszélnék hozzájuk. […] Fokozatosan tanultam meg, hogy a gyermekeim nem akarják hallani az én rendelkezésre álló, jól bevált és bölcs válaszaimat. […] Számukra sokkal fontosabb, hogy feltehessék a kérdéseiket és beszélhessenek a problémáikról, mint hogy meghallgassák a válaszaimat. Mire befejezik a beszédet – ha elég sokáig és elég jól figyeltem rájuk –, általában már nincs is szükségük a válaszomra. Addigra már maguk is rájöttek a válaszra.”⁴

Időbe telik azokra a dolgokra koncentrálni, melyek a leginkább számítanak. A beszélgetés, figyelés és bátorítás nem történik gyorsan. Nem lehet siettetni vagy beütemezni – általában menet közben történnek. Akkor történnek, amikor közös tevékenységeket folytatunk: együtt dolgozunk, együtt hozunk létre valamit, és együtt játszunk. Akkor történnek, amikor kikapcsoljuk a médiát, félretesszük a figyelemelterelő világi dolgokat, és egymásra összpontosítunk.

Na most, ezt nehéz lehet összehozni. Amikor megállunk és mindent kikapcsolunk, fel kell készülnünk a következményekre. A csend először nyomasztó lehet; kellemetlen hiányérzetünk támadhat. Legyetek türelmesek, várjatok néhány pillanatot, majd pedig élvezzétek a csendet! Fordítsátok minden figyelmeteket a körülöttetek lévőkre azáltal, hogy kérdéseket tesztek fel nekik, és elkezdtek figyelni rájuk. Szülők, beszéljetek gyermeketek érdeklődési köréről. Nevessetek a múlton – és álmodjatok a jövőről! Még a bugyuta beszélgetések is jelentőségteljes társalgássá alakulhatnak.

Örökkévaló célunk előtérbe helyezése

Tavaly tavasszal, amikor ellátogattam egy fiatal nők osztályába, a tanító arra kért minket, hogy írjuk le, mi a 10 legfontosabb cél az életünkben. Azonnal elkezdtem írni. Be kell vallanom, az első gondolatom ez volt: „Első: kitakarítani a ceruzás fiókot a konyhában.” Amikor mindenki befejezte a listáját, a Fiatal Nők vezető megkért bennünket, hogy osszuk meg egymással, amit írtunk. Mellettem Abby ült, aki nem sokkal azelőtt töltötte be a 12. életévét. Az ő listája így hangzott:

Egyetemre menni.
Belsőépítésszé válni.
Misszióba menni Indiába.
Házasságot kötni egy visszatért misszionáriussal a templomban.
Legyen öt gyermekem és egy otthonom.
Misszióba és egyetemre küldeni a gyermekeimet.
„Süti sütős” nagymamává válni.
Elkényeztetni az unokákat.
Többet tanulni az evangéliumról, és élvezni az életet.
Visszatérni az Atyához és Vele élni a mennyben.

Köszönöm, Abby, hogy megtanítottad nekem, hogy meg kell látnom Mennyei Atyánk mindannyiunk számára alkotott tervét. Amikor tudod, hogy a helyes ösvényen jársz, bármi is próbáljon eltéríteni, minden rendben lesz. Amikor az utad a végső cél felé vezet – a felmagasztosuláshoz, és a Mennyei Atyánkhoz történő visszatéréshez –, akkor oda is fogsz érni.

Hol alakultak ki Abbyben ezek az örökkévaló célok? Az otthonunkban kezdődik. A családunkban kezdődik. Ezt kérdeztem tőle: „Mit csináltok a családodban, hogy ilyen fontossági sorrendet alakítottatok ki?”

Így válaszolt: „A szentírások olvasása mellett tanulmányozzuk a Prédikáljátok evangéliumomat! című könyvet is.” Majd hozzátette: „Sokat beszélgetünk – a családi esteken, a közös vacsorákon, és az autóban utazás közben.”

Nefi ezt írta: „…Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk”. Miért? „[H]ogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért” (2 Nefi 25:26).

Ha beszélgetünk, meghallgatjuk és bátorítjuk egymást, valamint közös tevékenységeket végzünk a családunkkal, az közelebb hoz majd minket a Szabadítónkhoz, aki szeret minket. Arra irányuló erőfeszítéseink, hogy jobban kommunikáljunk egymással – még ma –, örökre megáldja a családjainkat. Tanúságomat teszem, hogy amikor Krisztusról beszélünk, örvendezünk is Krisztusban és az engesztelés ajándékában. Gyermekeink pedig tudni fogják, „milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért”.