Az engesztelés és a halandóság útja

„A Bibliaszótárból megtudjuk, hogy a kegyelem kifejezéssel a szentírások gyakran a képessé tevő hatalomra utalnak:

A „[kegyelem] szó gyakran előfordul az Újszövetségben, különösen Pál írásaiban. A szó fő jelentéstartama a Jézus Krisztus bőséges irgalmának és szeretetének eszköze által adott isteni segítség vagy erő.

Az Úr Jézus kegyelme által, melyet engesztelő áldozata tesz lehetővé, az egész emberiség fel fog támadni a halhatatlanságra, úgy, hogy minden ember örökkévaló formában kapja majd vissza testét a sírból. Hasonlóan az Úr kegyelméből adatik meg, a Jézus Krisztus engesztelő áldozatába vetett hit és a bűnbánatuk révén, hogy az emberek erőt és segítséget kapnak olyan jó cselekedetek elvégzésére, melyeket saját eszközeikkel nem tudnának megtenni. Ez a kegyelem egy képessé tévő hatalom, mely által a férfiak és nők örök életet és felmagasztosulást nyerhetnek, miután minden tőlük telhetőt megtettek.”²

A kegyelem az az isteni beavatkozás vagy mennyei segítség, melyre mindannyiunknak kétségbeesetten szüksége van ahhoz, hogy kiérdemelje a celesztiális királyságot. Ezért az engesztelés képessé tévő hatalma megerősít bennünket, hogy cselekedjünk, hogy jók legyünk, és hogy a saját személyes vágyainkon és természetes képességeinken felül szolgáljunk.

A személyes szentírás-tanulmányozásaim során, mikor a kegyelem szót olvasom, gyakran a „képessé tévő hatalom” szóval helyettesítem be. Például vegyük ezt a verset, melyet mindannyian ismerünk: „[T]udjuk, hogy kegyelem által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni” (2 Nefi 25:23). Hiszem, hogy rengeteget tanulhatunk az engesztelés eme éltető jellegéről, ha minden alkalommal, mikor a szentírásokban rábukkanunk a kegyelem szóra, a „képessé tévő és erősítő hatalom” kifejezéssel helyettesítjük.

A halandóság útját a rosszból jóvá, a jóból pedig jobbá válás, és a természetünk megváltoztatása jellemzi. A Mormon könyve bővelkedik példákban olyan tanítványokról és prófétákról, akik tudták és értették, valamint átélték, hogy az engesztelés képessé tévő hatalma átalakította őket ezen az úton. Miközben egyre inkább megértjük ezt a szent hatalmat, evangéliumi rálátásunk egyre bővül és gazdagodik. Az ilyen szemléletmód pedig hihetetlen módokon lesz képes megváltoztatni bennünket.

Nefi jó példa egy olyan személyre, aki tudta és értette a Szabadító képessé tévő hatalmát, és rábízta magát. Emlékezzetek vissza, hogy Lehi fiai visszatértek Jeruzsálembe, hogy ügyüknek megnyerjék Ismáelt és háza népét is. Lámán és mások is a csapatból, akik Nefivel Jeruzsálemből visszautaztak a vadonba, fellázadtak, Nefi pedig arra intette fivéreit, hogy higgyenek az Úrban. Utazásuknak ezen a pontján történt, hogy Nefi fivérei megkötözték őt kötelekkel, és kitervelték, hogyan veszejtsék el. Figyeljétek meg Nefi imáját: „Ó Uram, hitem szerint, mely benned van, szabadíts ki fivéreim kezei közül; igen, méghozzá adj erőt, hogy széttéphessem ezeket a köteleket, amelyekkel megkötöztek!” (1 Nefi 7:17; kiemelés hozzáadva).

Tudjátok, hogy én valószínűleg miért imádkoztam volna, ha a fivéreim megkötöznek? „Kérlek, juttass ki ebből a felfordulásból, de AZONNAL!” Ami különösen érdekes számomra, az az, hogy Nefi nem azért imádkozott, hogy a körülményei megváltozzanak. Azért imádkozott, hogy legyen ereje megváltoztatni a helyzetet. És azt hiszem, ez ügyben hibátlanul imádkozott, mert tudta, értette és megtapasztalta az engesztelés képessé tévő hatalmát.

Nem hiszem, hogy a kötelek, melyekkel Nefit megkötözték, csodával határos módon lehullottak a kezéről és csuklójáról. Inkább úgy sejtem, megáldatott kitartással és a természetes képességein túli saját erővel, és azután „az Úr erejével” (Móziás 9:17) addig fáradozott, csavargatva és ráncigálva a köteleket, míg végül szó szerint képes volt leszaggatni azokat magáról.

Ez a jelenet mindannyiunk számára egy burkolt, ám egyenes célzást tartalmaz. Amikor megértjük és alkalmazzuk az engesztelés képessé tévő hatalmát a személyes életünkben, azért fogunk imádkozni és erőt kérni, hogy megváltoztathassuk a körülményeinket, nem pedig azért imádkozunk majd, hogy megváltozzanak a körülményeink. Mi magunk válunk cselekvőkké, s nem tárgyak leszünk, akikkel mások cselekednek (lásd 2 Nefi 2:14).

Gondoljatok csak arra a példára a Mormon könyvében, amikor Amulon üldözi Almát és népét. Az Úr így szólt ezekhez a jó emberekhez az ő megpróbáltatásaikban:

„És megkönnyítem a terheket is, melyeket a vállaitokra raktak, hogy még csak nem is érzitek azokat a hátatokon…

És most lőn, hogy a terhek, melyeket Almára és testvéreire helyeztek, könnyűvé tétettek; igen, az Úr megerősítette őket, hogy könnyen el tudják viselni a terheiket, és ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának” (Móziás 24:14–15; kiemelés hozzáadva).

Mi változott meg ebben a jelenetben? Nem a teher változott meg; az üldöztetés kihívásai és nehézségei nem vétettek el azonnal a néptől. Hanem Alma és követői erőssé tétettek, és az így megnövekedett képességük és erejük miatt vált könnyebbé a terhük. Ez a jóravaló nép az engesztelés által hatalmat kapott, hogy maga cselekedjen és befolyásolja a körülményeit. Almát és népét pedig „az Úr erejével” biztonságban elvezették Zarahemla földjére.

Talán eltűnődtök – jogosan – azon, hogy mitől lesz jó példa az engesztelés képessé tévő hatalmára Alma és népe helyzete. A válasz a Móziás 3:19 és a Móziás 24:15 összehasonlításában rejlik.

„[Levetkőzi] a természetes embert és… szentté [válik] az Úr, Krisztus engesztelése által, és [olyan lesz], mint egy gyermek, engedékeny, szelíd, alázatos, türelmes, telve szeretettel, aki mindazon dolgoknak hajlandó alávetni magát, amelyet az Úr jónak lát kiszabni rá, éppen úgy, ahogy egy gyermek veti alá magát az atyjának” (Móziás 3:19; kiemelés hozzáadva).

Miközben a halandóságban a rosszból jóvá majd még jobbá válásának útján haladunk, levetkőzzük a mindannyiunkban ott rejlő természetes embert, igyekszünk szentté válni és megváltoztatni az egész természetünket, akkor az ebben a versben részletezett tulajdonságok egyre jobban fejezik majd ki azt a személyt, akivé ti és én válunk. Gyermekibbé, engedékenyebbé, türelmesebbé válunk és hajlandóbbakká arra, hogy alávessük magunkat az Úr akaratának.

Most hasonlítsátok össze a Móziás 3:19-ben található jellemvonásokat azokkal, melyekkel Almát és népét jellemezték: „[Ő]k vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának” (Móziás 24:15; kiemelés hozzáadva).

Az ebben a versben leírt jellemvonások közti párhuzamot nagyon ütősnek találom, és úgy gondolom, jelzik, hogy Alma jóravaló népe jobb néppé vált az Úr Krisztus engesztelésének képessé tévő hatalma által.

Emlékezzetek vissza Alma és Amulek történetére az Alma 14-ből. Sok hithű szentet öltek meg úgy, hogy tűzre vetették őket, az Úr eme két szolgáját pedig bebörtönözték és megverték. Gondoljátok át Alma következő fohászát, melyet a börtönben imádkozott: „Ó Uram, adj nekünk erőt hitünk szerint, mely Krisztusban van, méghozzá a szabadulásra” (Alma 14:26; kiemelés hozzáadva).

A kéréséből újra csak azt látszik, hogy Alma értette és bízott az engesztelés képessé tévő hatalmában. És nézzük meg imája következményét:

„És [Alma és Amulek] elszakították a köteleket, melyekkel meg voltak kötözve; és amikor a nép ezt meglátta, menekülni kezdtek, mert a pusztulás félelme szállta meg őket. […]

És Alma és Amulek kijöttek a börtönből, és nem sérültek meg; mert az Úr hatalmat adott nekik, hitük szerint, mely Krisztusban volt” (Alma 14:26, 28; kiemelés hozzáadva).

És újra csak: a képessé tévő hatalom megnyilvánul, amikor a jó emberek küzdenek a gonosszal, és még jobbá válnak, és még hatékonyabban szolgálnak „az Úr erejével”.

Egy másik példa a Mormon könyvéből szintén tanulságos. Az Alma 31-ben Alma egy missziót vezet a hitehagyott zorámiták visszatérítésére, akik miután megépítették a Rameumptomot, egy előírt és kevély imát ismételgettek.

Figyeljétek meg Alma erőért való könyörgését a személyes imájában: „Ó Uram, add meg nekem, hogy legyen erőm, hogy türelemmel tudjam viselni ezeket a megpróbáltatásokat, melyek érni fognak ezen nép gonoszsága miatt” (Alma 31:31; kiemelés hozzáadva).

Alma azért is imádkozik, hogy misszionárius társai is hasonló áldásban részesüljenek: „Add meg nekik, hogy legyen erejük, hogy el tudják viselni azokat a megpróbáltatásokat, melyek ezen nép gonoszságai miatt érik majd őket” (Alma 31:33; kiemelés hozzáadva).

Alma nem azért imádkozott, hogy vegyék el tőle a megpróbáltatásait. Tudta, hogy ő az Úr képviselője, ezért erőért imádkozott, hogy cselekedhessen, és hatást gyakorolhasson az adott helyzetére.

Ennek a példának a kulcsát Alma 31. fejezetének utolsó versében találhatjuk: „[Az Úr] erőt is adott nekik, hogy ne szenvedjenek el semmiféle megpróbáltatást, csakis olyanokat, melyek feloldódtak Krisztus örömében. Most ez Alma imája szerint volt; és azért, mert hittel imádkozott” (38. vers; kiemelés hozzáadva).

A megpróbáltatás nem vétetett el. Ám Alma és társai megerősíttettek és megáldattak az engesztelés képessé tévő hatalma által, hogy „ne szenvedjenek el semmiféle megpróbáltatást, csakis olyanokat, melyek feloldódtak Krisztus örömében”. Mily csodálatos áldás! És micsoda lecke! Mindannyiunknak meg kellene tanulnunk.

A képessé tévő hatalomra nem csak a szentírásokban találhatunk jó példákat. Daniel W. Jones 1830-ban született Missouriban, és 1851-ben Kaliforniában csatlakozott az egyházhoz. 1856-ban részt vett azoknak a kézikocsis társaságoknak a megmentésében, melyek Wyomingban vesztegeltek a zord hóviharok miatt. Miután a mentőcsapat tagjai megtalálták a szenvedő szenteket, és tőlük telhetően azonnali segítséget nyújtottak nekik, majd pedig elintézték, hogy a betegeket és gyengélkedőket Salt Lake Citybe szállítsák, Daniel és még jó néhány fiatal férfi felajánlotta, hogy ott marad a kézikocsis csapattal, és vigyáznak a tulajdonaikra. Csupán nagyon kevés élelmiszert és ellátmányt hagytak ott Danielnek és a társaiknak, melyek gyorsan el is fogytak. A következő idézet Daniel Jones személyes naplójából az ez utáni eseményekről számol be.

„A vadállatok annyira megfogyatkoztak, hogy már nem volt mit levadásznunk. Csak silány húst ettünk mindannyian, de ettől csak éhesebbek lettünk. Végül az is mind elfogyott, nem maradt más, csak bőrke. Megkíséreltük elfogyasztani. Fűszerek nélkül főztük és ettük meg őket. Az egész társaság lebetegedett tőle…

A helyzetünk reménytelennek tűnt, mert már semmink nem maradt, csak az éhen halt jószágokról lehántott silány, nyers bőr. Arra kértük az Urat, hogy irányítson bennünket, hogy tudjuk, mit tegyünk. A fivérek nem zúgolódtak, hanem érezték, hogy bízniuk kell az Úrban. […] Végül ihletet kaptam, hogyan készítsem el ezt az anyagot, és a társaságnak is tanácsokat adtam arra vonatkozóan, hogyan főzzék meg: perzseljék meg, majd kaparják le róla a szőrt. Ettől többnyire megszűnt az a rossz íze, ami a főzéskor elő szokott jönni. Miután lekapartuk, bő vízben forraltuk egy órán át, leöntöttük róla a vizet, mert az kivonta belőle az enyvet, majd lemostuk és átsikáltuk a bőrt alaposan, lemostuk hideg vízben, ezután pedig zselévé főztük és hagytuk kihűlni. Kevés cukorral megszórva fogyasztottuk. Ez elég bonyolult folyamat volt, de nem volt mit tennünk, és jobb volt, mint éhen halni.

Kértük az Urat, hogy áldja meg a gyomrunkat és szoktassa hozzá ehhez az ételhez. […] Most már, mikor ettük, úgy tűnt, mindenki élvezi a lakomát. E második próbálkozás előtt már három napja nem ettünk. Mintegy hat héten át élvezhettük ezt a pazar kosztot.”³

Én, ha ilyen körülmények között lettem volna, valószínűleg más ételért imádkoztam volna: „Kérlek, Mennyei Atyám, küldj egy fürjet vagy egy bölényt.” Valószínűleg nem jutott volna eszembe azért imádkozni, hogy a gyomrom megerősödjön és megszokja az ételt, amink van. De mit tudott Daniel W. Jones? Ismerte Jézus Krisztus engesztelésének képessé tévő hatalmát. Nem azért imádkozott, hogy megváltozzanak a körülményei. Azért imádkozott, hogy megerősödjön, hogy elboldoguljon az adott helyzettel. Csakúgy, mint Alma és népe, Amulek, valamint Nefi megerősíttettek, Daniel W. Jones is rendelkezett azzal a lelki ítélőképességgel, hogy tudja, mit kérjen az imájában.

Krisztus engesztelésének képessé tévő hatalma megerősít bennünket, hogy olyan dolgokat is meg tudjunk tenni, amit magunktól sosem tudnánk. Néha eltűnődöm, hogy e mostani utolsó napi jólétünkben – a mikrohullámú sütő, a mobiltelefon, a légkondicionált autók és kényelmes otthonok világában – megtanuljuk-e valaha elismerni, hogy mindennap az engesztelés képessé tévő hatalmától függünk.

Bednar nőtestvér felettébb hithű és hozzáértő nő, és fontos leckéket tanultam a megerősítő hatalomról az ő csendes példamutatásából. Láttam, mennyire kitartó volt az intenzív és állandó hányingere során, mely szó szerint nyolc hónapon át mindennap, egész nap tartott nála, mindhárom várandóssága alatt. Együtt imádkoztunk, hogy megáldasson, de a nehézség soha nem vétetett el. Ehelyett képessé vált, hogy fizikailag olyan dolgokat is megtegyen, melyekre a saját erejéből nem futotta volna. Az évek folyamán azt is láttam, mennyire megerősödött abban, hogy tolerálni tudja egy világi közösség gúnyát és lenézését, amiért utolsó napi szent asszonyként hallgatott a prófétai tanácsra és legfontosabb prioritásává tette a családot és a gyermekei nevelését. Megköszönöm és mély tisztelettel adózom Susan előtt, amiért ilyen felbecsülhetetlen leckéket segített megtanulnom.

Alma 7. fejezetében megtudhatjuk, hogy a Szabadító hogyan és miért képes biztosítani számunkra a képessé tévő hatalmat:

„És ő megy, mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenvedve el; és ez azért lesz, hogy beteljesedjen az ige, mely azt mondja, hogy magára fogja venni népének fájdalmait és betegségeit.

És magára veszi a halált, hogy megoldhassa a halál kötelékeit, amelyek népét lekötözik; és magára veszi a gyengeségeiket, hogy bensője irgalommal telhessen meg, a test szerint, hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint” (Alma 7:11–12; kiemelés hozzáadva).

A Szabadító nemcsak a bűneinkért, hanem azon egyenlőtlenségekért, méltánytalanságokért, fájdalmakért, kínokért és érzelmi gyötrelmekért is szenvedett, melyek oly gyakran sanyargatnak bennünket. Nincs olyan fizikai fájdalom, lelki kín, lelki szenvedés, erőtlenség vagy gyengeség, melyet ti és én valaha is megtapasztalunk ezen a halandó utazásunkon, melyet a Szabadító meg ne tapasztalt volna először. Talán egy gyenge pillanatunkban így kiáltunk fel: „Senki nem érti meg. Senki nem tudja.” Talán senki nem is tudja – az emberek közül. De Isten Fia tökéletesen tud és ért mindent, mert Ő már jóval előttünk érezte és viselte a terheinket. És mivel Ő megfizette ezt a végső árat és viselte ezt a terhet, tökéletes empátiával rendelkezik, és életünk számos területén kinyújthatja felénk irgalmas karját. Ő képes felkarolni, megérinteni, megsegíteni – szó szerint hozzánk rohanni – és megerősíteni minket, hogy többé váljunk, mint valaha is tudnánk; segíteni nekünk megtenni azt, amire soha nem lennénk képesek, ha csak a saját erőnkre hagyatkoznánk.

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28–30).

Bizonyságomat teszem róla és hálás vagyok az Úr Jézus Krisztus végtelen és örök áldozatáért. Tudom, hogy a Szabadító él. Megtapasztaltam az Ő megváltó erejét, és képessé tévő hatalmát, és tanúsítom, hogy ezek az erők valósak és mindannyiunk számára elérhetőek. Sőt, „az Úr erejével” mindent megtehetünk és mindent legyőzhetünk, miközben előre törekszünk e halandó utazásunkon.