A krakkói csodánk

Tavaly nyáron abban az áldásban volt részem, hogy néhány napot a csodálatos lengyel nagyvárosban, Krakkóban tölthettem a fiammal és két barátjával. Ez volt az ő születésnapi ajándéka számomra és néhány napig én is fiatalnak érezhettem magam közöttük. Természetesen megtekintettük ennek a gyönyörű, nyüzsgő, turistákkal teli városnak a nevezetességeit, ám az utazás elsődleges célja egy szombat esti koncert volt, amelyen közös kedvencünk is fellépett.

Egész ottlétünk alatt gyönyörű napos idő volt, szombat kora délután, a fesztivál kezdetekor azonban megnyíltak az ég csatornái. Reménytelenül zuhogott, úgy tűnt, sohasem fogja abbahagyni. Miközben hallgattuk a többi előadót, folyamatosan kémleltük az eget. Bár nem volt sok esély rá, hogy elálljon, magamban többször elmormoltam egy imát Mennyei Atyánkhoz, hogy legalább kedvencünk fellépésére csendesedjen el az eső. Ezt a fiamnak is elmondtam, hogy benne is éljen a remény. Nem úgy nézett ki, hogy kérésem meghallgattatik, már-már az esőkabát sem nyújtott elegendő védelmet, de végre eljött, amire vártunk, megjelent a színpadon a kedvenc énekesnőnk, és szinte abban a pillanatban el is állt az eső. Az Úr tehát meghallgatta az imámat. A bő egy órás koncert egyébként csodálatos volt, minden elvárásunknak eleget tett. Amint véget ért, az eső újból eleredt és vasárnap estig abba sem hagyta.

A körülmények ellenére egy csodálatos élménnyel és bizonysággal lettünk gazdagabbak, mert a több mint húszezer emberből mi ketten azt is tudtuk a fiammal, miért és kinek köszönhettük a rövid esőszünetet.