2018
Krisztusi szeretet
April 2018


A lelki önellátás

„Megtérünk és lelkileg önellátóvá válunk, ha imádságos lélekkel a szövetségeink szerint élünk: ha érdemesen veszünk az úrvacsorából, ha érdemesek vagyunk a templomi ajánlásra, és áldozatokat hozva szolgálunk.” – Robert D Hales

A lelki önellátás eléréséhez három dolog feltétlenül szükséges. A hit Jézus Krisztusban, az evangélium ismerete és mások szolgálata. Ezeket erősíteni a legjobban a templomban lehet. Tavaly áprilisban abban az áldásban volt részem, hogy négy napot a németországi Freiberg templomban tölthettem. A templom a világ legcsodálatosabb helye, ahol igazak a szertartások. Minden ember mosolygós és barátságos, minden pillanat meghitt és szentséges. A béke szigete, valóban az Isten háza, ahol érezhetjük, hogy azért vagyunk a földön, hogy örömünk legyen. Boldog voltam ott.

Hazafelé a vonaton kaptam a hírt nővérem haláláról. Bár nagyon beteg volt, mégis arculcsapásként ért az eset. Ugyan egyből imádkoztam Mennyei Atyánkhoz, hogy könnyítse meg az útját és vigasztalja meg az itt maradókat, de ettől kezdve nem voltam a legjobb útitárs. Nem beszélgettem, nem szóltam, csak zenét hallgattam, a kedvenc énekesnőm gyönyörűen szomorú dalait. A Vigasztaló mégis megérkezett. A dalok közé ugyanis valahogyan bekeveredett a 92-es himnusz, az Isten veled, míg újra látlak. Gyengéden simogatta a lelkem, katarzist okozott. Mintha a nővérem üzent volna a Lélek által. Hiszen én most voltam a templomban és tudom, hogy az újbóli találkozás igenis lehetséges! Hiszen erről szólt minden óra, minden perc és minden pillanat, amit ott töltöttem.

Kedves testvéreim! Az Úr nem azt ígérte, hogy könnyű lesz a földi utunk, hanem azt, hogy megéri. Három hónapon belül vesztettem el édesanyámat és a nővéremet. Itt van velem viszont a fiam, a barátaim, és itt vagytok ti testvéreim, akiket szerethetek, és akiknek érezhetem a szeretetét.

Tudom, ha lelkileg önellátóak vagyunk, ha töretlenül hiszünk Jézus Krisztusban, ha az Ő példáját követjük, ha az evangélium normái szerint élünk, ha másokat szolgálunk, ha igyekszünk eljutni a templomba, akkor boldogulni fogunk ezen a földön, és azon a keskeny ösvényen járva visszatérhetünk Mennyei Atyánk jelenlétébe. Erről teszem bizonyságomat.