2018
Libuletswe Gofrey Mokgatle – Dél-Afrika, Gauteng
2018. szeptember


A hit képmásai

Libuletswe Gofrey Mokgatle

Dél-Afrika, Gauteng

Libuletswe 21 éves korában megvakult. Sok mindent újra megtanult, de a Braille-írást soha nem sajátította el. Szerette volna olvasni a szentírásokat, ezért Istenhez imádkozott segítségért.

Fényképezte: Cody Bell

Kép
Libuletswe

1991-ben erősen éreztem, hogy szolgálni akarom az Urat, de nem tudtam, hogyan fogok szolgálni. Imádkoztam erről, és arra gondoltam, hogy csatlakozom egy „újjászületési” egyházhoz. Amikor már épp úgy éreztem, hogy ez lesz a helyes út, két fehér inges fiatal srác kopogtatott az ajtómon.

A nejem nyitott ajtót, és közölte velem, hogy szerinte két egyetemista érkezett. Ők viszont úgy mutatkoztak be, mint Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza misszionáriusai. Valamiféle evangéliumról szerettek volna beszélgetni velem. Belementem.

A misszionáriusok beszélgettek is velem és a családommal, aztán hagytak nálunk egy példányt a Mormon könyvéből, és azt mondták, hogy olvassunk belőle. Elmondtam nekik, hogy a vakságom miatt a családom lesz majd kénytelen felolvasni nekem. A misszionáriusokkal megállapodtunk egy újabb találkozóban.

Amikor visszajöttek, ezt mondtam: „A családom még nem olvasott nekem a Mormon könyvéből. Elfoglaltak, és nincs rám idejük.”

A misszionáriusok elmondták, hogy az egyház kazettára is felvette a Mormon könyvét. Megkérdezték, hogy belehallgatnék-e, ha elhozzák nekem ezeket. Beleegyeztem. A következő alkalommal egy doboz Mormon könyve kazettával állítottak be, és a kezembe nyomták. Azt hittem, hogy fizetnem kell értük, de ingyen adták.

Elkezdtem hallgatni a kazettákat, és egyre jobban tetszett. Amikor a misszionáriusok ismét eljöttek hozzám, volt velük még egy srác. A szomszéd városból jött át meglátogatni a rokonait. Az egyház tagja volt, és rábeszélt, hogy tartsak vele istentiszteletre a következő vasárnap.

Azon az első vasárnapon úgy hallottam az evangéliumot, ahogy korábban még soha. Nem olyan templom volt, ahova tömegek járnak, de valami megérintett. Feltűnt, hogy ennek az egyháznak a himnuszai eltérnek mindazoktól, amelyeket más egyházaknál hallottam. Valami egyfolytában azt súgta nekem, hogy továbbra is járjak istentiszteletre.

Elég sokáig jártam oda, és végül meg is keresztelkedtem. Röviddel később elhívtak, hogy a Vasárnapi Iskola elnökségében szolgáljak második tanácsosként. Az elhívásomat követően egy főtanácstag átadott egy kézikönyvet. Közöltem vele, hogy vak vagyok, ezért olvasni sem látok. Azt mondta, hogy nyugodtam vegyem magamhoz a könyvet, és kérjek meg valakit, hogy olvassa fel nekem. „Akkor tudni fogod, hogy mik a feladataid vasárnapi iskolai második tanácsosként” – mondta.

Kerestem valakit, aki felolvassa nekem. Az egyik misszionárius beleegyezett, hogy felolvassa nekem a kézikönyvet, és fel is veszi. Ahogy ezt a felvételt hallgattam, elkezdtem megérteni a feladataimat. Meglehetősen sokáig szolgáltam ott.

Aztán elhívtak második tanácsosnak az elderek kvórumába. Ott is volt kézikönyvem, de nem tudtam használni. Minden egyháztag használt kézikönyveket, én pedig azon tűnődtem, hogy talán túl nagy teher lenne mindig másokra támaszkodni, hogy felolvassák és felvegyék nekem ezeket. Elkezdtem imádkozni és arra kérni Mennyei Atyámat, hogy segítsen találni valamit, aminek a segítségével jobban megérthetném az evangéliumot. Miközben imádkoztam, éreztem, ahogy a Lélek azt mondja nekem, hogy ha van hitem, akkor akár hegyeket is megmozgathatok.

Egy házitanítási látogatás során azt mondtam az általunk meglátogatott nőtestvérnek: „Nem tudom olvasni a szentírásokat, mert nem látok. Be szeretnék iratkozni egy olyan iskolába, ahol megtanulhatok a Braille-ábécé szerint olvasni és írni.”

A testvére egy vakok iskolájában dolgozott, és segített jelentkeznem oda. Mindennap a Braille-ábécét tanultam. Még éjszaka is felkeltem, hogy gyakoroljam a jelek olvasását. Csupán négy hónapba telt, amíg megtanultam így olvasni.

Elvégeztem a tanulmányokat, és közöltem a gyülekezeti elnökömmel, hogy most már el tudom olvasni a Braille-ábécét. Átadott nekem egy dobozt, amelyben ott volt a papsági kézikönyv és az összes szentírás Braille-írással. Addig nem is tudtam, hogy az egyházban ilyen is van. Akkor kezdtem csak el igazán érteni és élvezni az evangéliumot.

Elhívtak a püspökségbe, és ha minden igaz, akkor úgy 10 éve szolgálok ebben az elhívásban. Mára már ki tudok állni az emberek elé, hogy a Lélek által tanítsak. Mivel óra közben sok időt venne igénybe a Braille-írás kiolvasása, ezért otthon begyakorolom és megtanulom az anyagot, hogy aztán kézikönyv nélkül tudjam tanítani.

Tudom, hogy a szentírások igazak. Minden alkalommal tanulok belőlük, amikor olvasom őket. Valamit mindig kapok tőlük.

Szeretem követni a szentírásokból tanult igazságokat. Például ezt: „[H]a betartod a parancsolataimat, és mindvégig kitartasz, akkor örök életed lesz” (T&Sz 14:7).

Kép
Siphiwe and Libuletswe

Egy visszatért misszionárius, Siphiwe Ndou (balra) beszélget Libuletswével egy egyházközségi családi est során.

Kép
reading braille

Miután Libuletswe megtanulta olvasni a Braille-írást, számos lehetőség tárult fel előtte. A legfontosabb az volt számára, hogy lehetősége nyílt tanulmányozni az evangéliumot.

Kép
Libuletswe with wife and ward member

Libuletswe és a felesége, Makhosazana (bal szélen), az egyházközségük egyik tagja, Naledi Modige (középen) társaságában élvezik a családi estet. A Mokgatle házaspár szívesen lát vendégül másokat az otthonában.

Kép
talking with tenants

Libuletswe és Makhosazana az otthonuk több szobáját is bérbe adják. Örülnek minden lehetőségnek, amikor a bérlőikkel beszélgethetnek.