2020
A magány leküzdése Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal
2020. december


Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek

A magány leküzdése Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal

Amikor egyedül érzed magad, ne felejtsd el beengedni az életedbe az Atya és a Fiú szeretetét.

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.

Egész életünkben törekszünk a kapcsolatokra. Kapcsolatot akarunk kiépíteni a családunkkal, a barátainkkal és a párunkkal. A technológia világában könnyű azt gondolni, hogy mindenkivel kapcsolatban állunk. Ez részben igaz is – tarthatjuk a kapcsolatot másokkal és láthatjuk a bejegyzéseiket a közösségi médiában –, azonban ez nem mindig nyújt mély érzelmi kapcsolatot.

Az ünnepi magány érzése

Az elszigeteltség eredményeképpen magányosnak érezhetjük magunkat. Ez a magány az egész évünket végigkísérheti, de gyakran súlyosbodik az ünnepek idején, ami nagy kár, hiszen pont ekkor kellene szeretetnek és örömnek körülvennie bennünket. Azonban előfordulhat, hogy azért vagyunk magányosak, mert távol vagyunk az otthonunktól és a szeretteinktől, vagy éppen azért, mert amikor együtt vagyunk a családunkkal, nincs igazi kapcsolatunk velük.

Amikor úgy érzed, hogy csak magadra számíthatsz, emlékezz, hogy van két ember, akik mindig ott vannak számodra. Ők mindig hajlandóak kapcsolódni veled, függetlenül attól, hogy min mész keresztül – ez a két ember pedig Mennyei Atya és Jézus Krisztus. Szerintem néha elfelejtjük, hogy mindig fordulhatunk Hozzájuk, amikor oly kétségbeesetten próbálunk mindenki mással kapcsolatban lenni.

Engedjük be Őket!

Amikor a Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal való kapcsolódásra gondolok, eszembe jut egy jó ideje szerzett élményem.

A zivatart figyeltem az ablakomból, és vártam, hogy a hangja eltöltsön a békesség érzésével. Általában, amikor a földre hulló vízcseppek hangjára összpontosítok, minden más érzésem elmosódik néhány értékes pillanatra.

Valamelyest eltöltött a békesség érzése, de közel sem annyira, mint szükségem lett volna rá. A legtöbb gondolatom még mindig megragadt az élet zűrzavarán. Nem értettem, ezúttal miért nem segít, hogy jobban érezzem magam.

Pár perccel később támadt egy gondolatom. Nem engeded be az esőt. Azzal ki is tártam az ablakomat, és hagytam, hogy a hang elárasszon. Ott volt a békesség, amelyet kerestem. Az összes többi kavargó gondolatom elhalványult, miközben a gyengéd esőt hallgattam.

Már ott álltam egy ideje, amikor egy kérdés sejlett fel bennem: Beengedem Istent és a Szabadítót az életembe?

Ez váratlanul ért. Ezen még sosem gondolkodtam. Azonban minél többet elmélkedtem ezen a gondolaton, annál világosabbá vált. Az eső beengedése békességgel töltött el, és Mennyei Atyám és a Szabadítóm beengedése még több békességet hozhat.

Megnyitni a szívemet Isten előtt

A Szabadító és Mennyei Atya beengedése csak az első lépés volt. A szívemet is ki kellett tárnom Előttük. Amikor először az ablakon keresztül hallgattam az esőt, az eltompította a hangját, és nem biztosította számomra azt a legnagyobb békességet, amelyre vágytam. És ha nem tártam volna ki az ablakot, hogy beengedjem a hangot, akkor nem éreztem volna, amit éreztem.

Ugyanez vonatkozik az életem összes „ablakára”. Ha becsukva és bezárva tartom őket, miként fogadhatnám be igazán az Istenséget, és alakíthatnék ki kapcsolatot Velük? Miként érezhetem, hogy eláraszt a Lélek és az Ő szeretetük békessége?

Könnyebb kimondani, hogy ki kell tárnom az összes ablakomat, mint azt meg is tenni. Rájöttem, hogy amikor úgy érzem, megszakadt a kapcsolatom a Lélekkel, meg kell találnom, hogy mi okozza a szakadást. Többnyire apró dolgokról van szó, mint például az, hogy folyton a telefonomon lógok. Vagy hogy nem olvasom annyit a szentírásaimat, mint kellene. Vagy hogy úgy döntök, hogy inkább a saját akaratomat követem, és nem törekszem megismerni az Ő akaratukat. Vagy hogy túlságosan lefoglalnak a megpróbáltatásaim, és eltávolodok Tőlük, mert úgy gondolom, hogy Mennyei Atya nem válaszol az imáimra.

Amikor végül meghatározom, hogy mi az, ami megakadályoz abban, hogy érezzem a Lelket, akkor választhatom azt, hogy egyenként felhagyok ezekkel a dolgokkal. Fokozatosan kinyithatom az ablakaimat, meghíva Mennyei Atyát és a Szabadítót, amíg körbe nem vesz az Ő szeretetük.

Tudni, hogy soha nem vagyunk egyedül

A magány időnként sötétnek és végeláthatatlannak tűnhet, különösen a karácsonyi időszakban. Azokban a percekben, amikor készek vagyunk feladni, emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy nem vagyunk egyedül. Éppen csak hajlandónak kell lennünk beengedni Őket.

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „…mivel Jézus teljesen egyedül végigjárta ezt a hosszú, magányos utat, ezért nekünk már nem kell így tennünk. Az Ő magányos útja lehetővé tette, hogy nagyszerű társaságban haladjunk az Ő ösvényének szerény utánzatán”1.

Mennyei Atya és Jézus Krisztus mindig ott vannak számunkra. Segítő kezet nyújtanak, türelmesen várják, hogy kinyissuk Előttük a szívünket és az életünket – legyen akár karácsony vagy bármilyen más időszak.

Jegyzet

  1. Jeffrey R. Holland: Senki nem volt Vele. Liahóna, 2009. máj. 88.