2020
Közelebb lépni: úgy szeretni, ahogyan a Szabadító tette
2020. december


Közelebb lépni: úgy szeretni, ahogyan a Szabadító tette

A szerzők az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban élnek.

Sokat tanulhatunk a Szabadító példájából, ahogyan másokkal érintkezett.

Kép
Jesus talking to the Samaritan woman at the well

A kútnál. Készítette: Crystal Close

Az egyház olyan tagjaiként, akik melegek, gyakran fordultunk segítségért a Szabadító példájához, hogy megértsük, miként tudnánk megtalálni a legjobb utat az egyháztagokkal és másokkal való kapcsolatokban. Egy nap azon gondolkodtunk, hogy a Szabadító erre kért minket: „egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket” (János 13:34). Érdekesnek tartottuk, hogy nem azt mondta: mert én szerettelek titeket, hanem azt, hogy amint én szerettelek titeket. Emiatt aztán elgondolkodtunk azon, hogy miként is szerette a Szabadító az embereket. Milyen módokon tanúsított szeretetet?

Úgy döntöttünk, némi időt fordítunk az Újszövetség tanulmányozására, különösen olyan történeteket keresve benne, amelyekben a Szabadító kapcsolatot teremtett másokkal a halandó szolgálattétele során. Olyan férjként és feleségként, akik mindketten a saját nemünk iránt vonzódunk, kimondottan szerettük volna jobban megérteni, hogy miként viseltetett Jézus azok iránt, akikről úgy tűnt, kívül esnek a társadalmi megszokások körén. Íme néhány minta, amelyet megfigyeltünk.

Jézus kedvességgel fogadta a kulturális különbségeket

Nagyfokú társadalmi és politikai sokszínűség korában élünk, csakúgy, mint a Szabadító is az Ő élete során. Napjának kérdései közül némelyik már régóta fennállt, és a történelemben és a kulturális hiedelmekben gyökerezett.

Például az Úr szándékosan kelt át Samárián, azon a vidéken, amelyet a zsidók elkerültek egy több száz évre visszanyúló viszály miatt. Amikor Jézus találkozott egy nővel és arra kérte, hogy húzzon neki vizet, a nő egyfajta politikai és vallási „másságából” reagált – kiemelve a köztük lévő különbségeket: Jézus zsidó volt, ő pedig szamaritánus. (Lásd János 4.) Jézus válaszként Isten leányaként bánt vele. Mindannyiunk számára nagyszerű példa, hogy milyen szeretettel és igazul beszélt vele. Az ellenség gyakori stratégiája az, hogy megpróbál ellentáborokba tömöríteni minket, akik egymás ellen harcolnak a csatában. „…az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sámuel 16:7).

Nem nehéz e történet tanulságát napjaink társadalmára vonatkoztatni. Mindennapi életünk során – ideértve az egyházi gyűléseket és tevékenységeket is – különféle hátterű emberekkel találkozunk. Néhányukat akár meg is bélyegezheti a világ politikai vagy kulturális ellenségekként. A minket esetlegesen elválasztó dolgok helyett összpontosíthatunk arra, hogy mennyei szülők gyermekeiként mi a közös bennünk, és megtanulhatunk szeretettel szólni másokhoz, amint azt a Szabadító tette.

Amikor feltámadása után a Szabadító ellátogatott az amerikai földrész lakóihoz, azt tanította, hogy „az ördög… a viszálykodás atyja, és felserkenti az emberek szívét, hogy haragosan viszálykodjanak egymással” (3 Nefi 11:29). Az emberek hallgattak rá, és a következő nemzedék során olyan társadalmat hoztak létre, ahol „nem volt gazdag vagy szegény, szolga vagy szabad, hanem mindannyian szabadokká lettek, és részesei a mennyei ajándéknak” (4 Nefi 1:3).

Jézus az emberek felé fordult, ahelyett, hogy elfordult volna tőlük

Jézus tevékenyen igyekezett közelebb kerülni másokhoz, érzelmileg és olykor fizikailag is, ahelyett, hogy kifogásokat keresve eltávolodott volna azoktól, akiket gyakran megvetettek és kiközösítettek.

Például Jézus egyszer találkozott egy eltorzult kezű férfival. Aznap a sabbat napja volt, amelyen vallási tiltások korlátozták az elvégezhető munkát. Ahelyett, hogy elkerülte volna a segítségre szorulót, míg adódik egy társadalmilag elfogadottabb alkalom, Jézus úgy döntött, hogy azon nyomban kell „jót cselekedni” (Máté 12:12). Megkérte a férfit, hogy nyújtsa ki a kezét. „És kinyújtá, és olyan éppé lőn, mint a másik” (Máté 12:13).

Hasonló történetek ismétlődnek szerte a szentírásokban. Jézus könyörülettel tekintett egy tisztátalannak tartott asszonyra (lásd Lukács 8), szeretettel fogadott és meggyógyított egy férfit, aki hangokat hallott és vagdosta magát (lásd Márk 5), illetve meggyógyított egy mások által tévesen megítélt férfit is (lásd János 9:1–7). A szentírásokban mindenhol jól látható az a minta, hogy amikor Jézus kinyújtotta a kezét (lásd Máté 8:3), azt általában azért tette, hogy bátorításáról és szeretetéről biztosítson másokat, valamint gyógyulást és békét nyújtson.

Az e történetekből leszűrhető egyik felhívás talán az, hogy közelebb kerülhetünk azokhoz, akik esetleg különböznek tőlünk. Például odaülünk-e egy látogató mellé az istentiszteleten, még ha nem is olyan az öltözete, mint mindenki másnak? Helyet biztosítunk-e neki, hogy csatlakozzon egy folyosói beszélgetéshez? Rámosolygunk-e, köszöntjük-e őt, kedvesen érdeklődünk-e iránta, megpróbálva jobban megismerni őt és segíteni neki beilleszkedni?

És ami talán még ennél is fontosabb: hogyan tudunk szorosabb érzelmi és lelki kapcsolatot kialakítani másokkal, békességet és szeretetet adva, amint azt a Szabadító tette? Tudjuk, hogy Isten megáld minket, amikor erőfeszítést teszünk a kapcsolatteremtésre – különösen azokkal, akik esetleg különböznek tőlünk.

Jézus közös étkezésre hívott másokat

Újszövetségi tanulmányozásunk során megérintett minket az, hogy a Szabadító milyen gyakran osztotta meg az ételét másokkal. Sok esetben illették bírálattal amiatt, hogy milyen emberekkel tölti az idejét.

Az egyik példában Jézus elhívott a tanítványaként egy Máté nevű vámszedőt, vagyis az akkori kormányzó erők egyik képviselőjét (lásd Lukács 5:27; Szentíráskalauz: vámszedő). A vámszedőket általános közutálat övezte a zsidók körében. Így aztán, amikor Máté hatalmas lakomát rendezett Jézusnak és tanítványainak, az írástudók és a farizeusok – akik elvileg betartották Isten parancsolatait – zúgolódtak. „Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?” – kérdezték. Jézus így felelt: „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek” (Lukács 5:30–31).

Kép
painting of Jesus walking down a dirt path with disciples

Jézus és tanítványai a Kidron-völgyben. Készítette: Balage Balogh; Art Resource

Erőteljes példája ez a Szabadító azon elhatározásának, hogy nem engedi, hogy a látszat vagy a világi hírnév eltántorítsa. Ehelyett inkább az egyes egyének szükségleteire, értékére és lehetőségeire összpontosított. Érdekes felismerésre jutottunk, miközben arról olvastunk, hogy Jézus együtt evett Mátéval és másokkal. Soha nem leszünk képesek hatást gyakorolni valakire, ha nem tudunk elérni hozzá. Hacsak nem fordítunk kellő időt arra, hogy megismerjük és szeressük és elfogadjuk őt ott, ahol éppen tart az útja során, akkor valószínűleg igen csekély hatással leszünk az életére.

Talán hallottátok már a mondást, miszerint „szeresd a bűnöst, gyűlöld a bűnt”. Vajon elegendő időt fordítunk e felszólítás első felére? Jézus arra kér minket, hogy „egymást szeressétek” (János 13:34), és bocsássunk meg „még hetvenhétszer is” (Máté 18:22). Ahelyett, hogy időnket mások bűnének beazonosítására és gyűlöletére fordítanánk, ugyanezt az energiát kiaknázhatjuk a fivéreinkkel és nővéreinkkel való kapcsolataink ápolására is.

Mi így szeretjük használni ezt a mondást: „Szeresd a bűnöst, hívd meg magadhoz vacsorára!” Mivel mindnyájan vétkeztünk és híján vagyunk Isten dicsőségének (lásd Rómabeliek 3:23), ennek rengeteg alkalmat kellene nyújtania számunkra mások szolgálatára, szeretettel elkészített és olyan helyen felszolgált ételek révén, ahol jelen van Isten Lelke. Vegyük körül az asztalunkat az őszinte kedvesség, a szívből jövő barátság és az arra irányuló tudatos erőfeszítés beszélgetéseivel, hogy úgy lássuk egymást, ahogyan Jézus lát minket.

Sion építése

Az idén ünnepeltük a 200. évfodulóját az első látomásnak, amikor Jézus Krisztus bejelentette evangéliuma közelgő visszaállítását. Jövőre azon korai szentek példáiból fogunk tanulni, akik segítettek az Úr királyságának felépítésében itt a földön, ebben az adományozási korszakban. Ezeknek a korai szenteknek meg kellett találniuk a módját a közös munkának és az egységnek, bár különböző nemzetekből érkeztek, illetve eltérő vallási, társadalmi és gazdasági hátterük volt.

Manapság hasonló lehetőséggel állunk szemben. Valahogy rá kell jönnünk, hogyan lehetünk egységesek a hitünkben mindazon kulturális és politikai különbözőségek ellenére, amelyek megpróbálnának éket verni közénk. Ez pedig csak akkor fog sikerülni, ha engedjük, hogy a Szabadító utat mutasson nekünk. Ő tökéletesen érti a gyengeségeinket, és képes „erőssé te[nni] a gyenge dolgokat” (Ether 12:27). Tökéletesen érti a fájdalmainkat, és képes segíteni nekünk a gyógyulásban (lásd Alma 7:11–12). Tökéletesen érti a különbözőségeinket, és még így is azt ígéri, hogy – a Tan és szövetségek 49:25 szavaival élve – képesek leszünk virágozni és örvendezni Sionban. Együtt.