Az ima ereje a börtönben
Mindig emlékezni fogok arra a szentestére.
Illusztrálta: Phil Art
Négy és fél évet ültem egy szövetségi börtönben ingatlancsalás miatt. A legtöbb nő magának való és tisztelettudó volt. Aztán egy nap tíz nőt helyeztek el az enyémmel szemben lévő cellába.
Szokásuk volt késő estig fennmaradni és hangos zenét hallgatva nevetgélni. Úgy tűnt, nem igazán érdekli őket, hogy a viselkedésük milyen hatással van másokra. A cellatársaim arra kértek, hogy beszéljek velük, de az ilyesfajta beszélgetéseknek általában nincs jó vége a börtönben. Inkább imádkoztam ezekért a nőkért, hogy változtassanak a viselkedésükön és helyreálljon a békesség, de a dolgok csak rosszabbra fordultak.
Egy este, miközben imádkoztam, rájöttem, hogy semmiféle erőfeszítést nem tettem a szomszédaim megismerésére. Másnap átmentem a cellájukba, és beszélgetésbe elegyedtem velük. Képeket mutattak a családjukról és a szeretteikről. Bocsánatot kértek a hangoskodásuk miatt. Attól fogva mindig integettek, amikor megláttak, és úgy tűnt, örülnek nekem.
Pár héttel karácsony előtt meghívtak, hogy szenteste menjek át hozzájuk és vacsorázzak velük. Azt is terveztük, hogy megosztjuk majd egymással a lelki élményeinket, amelyekben részünk volt. Szentestére aztán összegyűltünk, és felaggattunk pár papírdíszt. Karácsonyfánk ugyan nem volt, de mindannyian békés lelkületet éreztünk. Tonhalból és burgonyasziromból álló egyszerű vacsoránk után megosztottuk egymással az élményeinket. Mindegyikünknek más és más vallási háttere és igen egyedi története volt, de a szívünk egybefonódott, és jelen volt a Lélek.
April elmondta, hogy 14 éves volt, amikor az édesanyja kábítószer-túladagolásban meghalt. April az utcán élt, és 15 éves korában született egy gyermeke, akit aztán örökbe adott. Saját maga is drogfüggőséggel küzdött, majd drogdílerként kezdett tevékenykedni, ami miatt idővel börtönbe is került.
„Egy nap elgondolkodtam, hogy miért is élek – mondta April. – Mit sem számítana, ha meghalnék. Senki sem tudja, hogy börtönben ülök. Észre sem venné senki, ha eltűnnék.” Ekkor aztán imádkozott, és megkérdezte Istent, hogy Ő tudja-e, ki is ő.
A következő héten a börtönben dolgozó tanácsadó átnyújtott neki egy levelet az egykor örökbe adott lányától.
„Isten minden bizonnyal törődik veled” – mondta a tanácsadó.
„Mostanában írogatok a lányomnak, és egyszer el is jött meglátogatni – mesélte April. – Nem sokat tudok a vallásról, de azt tudom, hogy Isten törődik velem, mert választ adott az imámra.”
Miután April elmesélte a történetét, mindannyian csendben ültünk, könnyes szemmel.
A börtönben töltött időm alatt kiöntöttem a szívemet imában, arra kérve Mennyei Atyánkat, hogy őrködjön a családom felett és védelmezze őket. Amikor azonban a cellaszomszédaimért imádkoztam, elkezdtem meglátni a bennük rejlő isteni lehetőségeket, és teljesebb mértékben éreztem Szabadítónk szeretetét és irgalmát.
Gyönyörű volt az a börtönben töltött szenteste.