Gondozó vagy? Gondoskodj magadról is!

Ez történt egy volt kolléganőm édesanyjával. Az anyós állandó igényei és panaszkodása egyre inkább elvették a gondozó kedvét a szolgálattól. Olyan szinten elkezdett neheztelni az anyósára, hogy már a halálát kívánta.

Fokozatosan megfogyatkozott a saját testi és szellemi erőnléte. Ő maga is megbetegedett. Ez oda vezetett, hogy a munkatársam gyakran vett ki fizetett szabadságot vagy ütemezte át az időbeosztását, hogy ezúttal már ő gondoskodhasson az anyjáról. Egy gondozó gondozója lett.

Habár bármely korú gondozó megtapasztalhatja a kimerültséget, ez a gond különösen élesen jelentkezik a 65 év felettiek között, amikor egy idősebb személy gondoskodik egy másikról, például a házastársáról. A kutatások szerint a 66 és 96 év közötti gondozóknál, akik állandó nyomás alatt állnak, 63%-kal magasabb az elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik nem viselik mások gondját.¹

A gondozóknak támogatásra van szükségük a mások megsegítésére tett erőfeszítéseik során. Sok család megtanulta, hogyan támogasson egy gondozót bámulatos módokon. Ott voltak például a feleségem szülei, akik az óceán közelében éltek a japán Csiba prefektúrában. Amikor azonban idősebbek lettek, a gyermekeik elkezdtek aggódni az egészségük miatt.

Az egyik idősebb lányuk arra kérte őket, hogy költözzenek közelebb az oszakai otthonához, ahol aztán ő lett az elsődleges gondozójuk. Emellett azonban az összes gyermek összefogott a szüleik és a testvérük támogatására: házat kerestek, felújították, megértették a szülők szükségleteit, és tiszteletben tartották a függetlenségüket, hogy teljes mértékben örömet és boldogságot találjanak az új életükben azon az új helyen.

A feleségem édesapja, aki demenciában szenved, elkezdett egy közeli idősek napközijébe járni, ahol más idős emberek társaságát élvezi, nem pedig véletlenszerűen kóborol a környéken. Bár mi messze lakunk, a feleségem minden vasárnap örömmel beszélget a szüleivel a tanokról az interneten keresztül, amikor is bátorítják egymást és szeretettel vannak egymás iránt. Emellett gyakran érdeklődik a nővérétől arról, hogyan alakul gondozás.

Sok különféle körülmény közepette zajlik gondozás. Sokszor van úgy, hogy a gondozónak utaznia kell a gondozás elvégzéséhez. Más esetekben a gondozott személy a gondozó otthonában lakik. A gondozás gyakran megköveteli, hogy a gondozó testileg, szellemileg és anyagilag, valamint a házastársával, gyermekeivel és a környezetével ápolt kapcsolatai terén is alkalmazkodjon.

Japánban nincs betegszabadság. Ehelyett a gondozók elhasználják az összes szabadságukat. Ezután vagy megegyeznek a munkaadójukkal a munkaidejük átütemezéséről, vagy ott is hagyják a munkahelyüket, hogy minden idejüket a gondozásra fordíthassák. A japán kormány adatai szerint 2017-ben körülbelül 90 000 ember mondott fel a munkahelyén az otthoni gondozás érdekében.²

A gondozók hirtelen maguk is segítségre szorulhatnak, miközben éppen segíteni szeretnének. Nem akarnak panaszkodni, vagy elkeseríteni azt, akit gondoznak; sőt, nyomást éreznek arra, hogy megpróbálják kielégíteni minden elvárását. Sok gondozó számára ez huzamosabb időn át hatalmas erőfeszítéssel és áldozattal jár. Társadalmi támogatás nélkül a gondozók könnyen magukban tartják a szenvedésüket és a fájdalmukat. Néhányan szorongástól, depressziótól, valamint testi vagy szellemi kimerültségtől szenvednek. A gondozás hatással van az élet minőségére, és – megint csak kutatások szerint – a hosszú távú gondozók végül nagy valószínűséggel érzik magukat leterhelve és depressziósnak.³

A gondozóknak fontos megérteniük, hogy:

• Ne szégyelljék megosztani az aggodalmaikat és kihívásaikat másokkal.

• Tanuljanak meg családtagokra és külső forrásokra támaszkodni.

• Fogadják el a különböző forrásokból származó támogatást.

A kutatók megpróbálták beazonosítani azokat a tényezőket, amelyek enyhítik a gondozók terhét, és olyan módszereket találni, amelyek javítják a testi és szellemi jóllétüket. Rájöttek, hogy ezek a dolgok segítenek:

• Megosztani az egyes gondozók kihívásairól való ismereteket, beleértve a gondozó egészségi állapotromlása különböző szakaszainak ismeretét is.

• A családi beavatkozás fokozása.

• A közösségi források ismerete és használata.

• Társadalmi támogatásra való támaszkodás a családon belül és kívül.

• Alapos odafigyelés a gondozó szükségleteire és vágyaira.

• Több ember bevonása a gondozó terheinek enyhítésébe.

A mi gondozómesterünk természetesen a Szabadítónk, Jézus Krisztus. Mi több, sokat tanulhatunk a krisztusi gondoskodásról, ha tanulmányozzuk azt, amit Ő az első és a második nagy parancsolatnak nevezett:

„Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:37–39).

Úgy vélem, ezekben a versekben az Úr olyan útmutatót nyújt, amely különösen hasznos a gondozók számára. Először is: szeresd az Urat. Ne hanyagold el azokat az egyszerű dolgokat, amelyek feltöltenek lelkileg. Imádkozz! Olvasd a szentírásokat! Lelj békességre a szívedben! Érezd át Mennyei Atya irántad tanúsított szeretetének hatalmát és erejét!

Valószínűleg már eltölt a felebarátaid iránti szeretet – jelen esetben az általad gondozott személy iránti szeretet. De vajon önmagadat is szereted, igazlelkű módon? A valaki másról való gondoskodás sokat ki tud venni az emberből, ezért fontos minden alkalmat megragadni a felfrissülésre. Ha valóban elfogadod, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat”, akkor meg akarod újítani az erődet, hogy erős maradj és továbbra is szolgálhass.

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket mondta:

„Azok számára közületek, akik őszintén törekedtek egymás terheinek viselésére, fontos, hogy újból erősítsétek meg magatokat, és építsétek fel magatokat ismét, amikor mások oly sokat várnak tőletek, és igen, oly sokat vesznek ki belőletek. Senki sincs annyira erős, hogy soha ne érezné magát kimerültnek vagy csalódottnak, vagy ne ismerné fel, hogy magával is kell törődnie. […]

A gondozóknak is szükségük van gondoskodásra. Lennie kell üzemanyagnak a tartályban, mielőtt másoknak adhattok belőle.”⁴

Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség második tanácsosa pedig ezt mondta: „Bár bőséges jutalmat hoz mások kitartó és szerető szolgálata, azt is tudjátok, hogy a lehetőségeknek fizikai, érzelmi és pénzügyi határai vannak. Előfordulhat, hogy annak lesz szüksége gondozásra, aki hosszú időn át maga is gondozott valakit.”⁵

A gondozóknak és az egyházi vezetőknek együtt kell működniük, hogy eleget tegyenek az egyes családok különleges kihívásainak, beleértve a munkaügyi, fizikai és mentális kihívásokat, valamint a családi és házassági kapcsolatok kérdéseit. A gondozókat arra kell bátorítani, hogy ne becsüljék túl a saját teljesítőképességüket a stressz és a kihívások idején, és rendszeresen emlékeztetni kell őket arra, hogy szánjanak egy kis időt az erejük visszaszerzésére.

Mind tanácsadóként, mind a saját családomban azt tapasztaltam, hogy a gondozók gyakorta úgy érzik, mindent maguknak kell megtenniük. Ez egyszerűen nem igaz. Azok a gondozók, akik nem fogadnak el segítséget, idővel mind „kiégést” fognak tapasztalni. Engedniük kell, hogy segítsenek nekik. Tanácskozniuk kell a családtagokkal, barátokkal, valamint az egyházközség vagy a gyülekezet vezetőivel és a szolgálattevő fivérekkel, nővérekkel. Azoknak, akik segíteni kívánnak egy gondozónak, tiszteletben kell tartaniuk az ő arra irányuló vágyát, hogy megáldja a szerettét és őrködjön felette.

Íme néhány kérdés, amelyet hasznos lehet közösen megbeszélni:

• Milyen támogatást tudnak nyújtani a családtagok?

• Mi biztosíthatná azt, hogy a gondozó meg tudjon pihenni pár percre, vagy akár egy-két órára?

• Milyen gyakori látogatások lennének hasznosak? És milyen típusú látogatások?

• Hogyan tudna időt találni a gondozó a szövetségei megújítására a templomlátogatás, az istentiszteleten való részvétel és az úrvacsoravétel révén?

• Miként válna a gondozó javára már pusztán az is, ha beszélgethet valakivel?

• Szükség van-e étellel, közlekedéssel vagy ügyintézéssel kapcsolatos segítségre?

Az egyház tagjaiként arra törekszünk, hogy Jézus Krisztus igaz követői legyünk. Adjunk „javai[n]kból a szegényeknek, minden ember aszerint, amije van, úgy mint az éhesek táplálása, a mezítelenek felruházása, a betegek meglátogatása és szükségük enyhítése, lelkileg is és fizikailag is, igényeik szerint” (Móziás 4:26). Utolsó napi szentek lévén szeretünk szolgálni. Csodálatos látni, ahogy a gyermekek gondoskodnak a szüleikről. Az is gyönyörű, hogy a szolgálattevő fivérek és nővérek segítenek nekik, felemelik a lelküket, és osztoznak a terheikben.

Emellett azonban a gondozóknak és az őket támogatóknak arra is ügyelniük kell, „hogy mindezen dolgokat bölcsen és rendben tegyé[k]; mert nem szükséges, hogy egy ember gyorsabban fusson, mint ahogy azt ereje engedi” (Móziás 4:27).