Fiatal felnőtteknek
Erősnek maradni, amikor a szeretteink elhagyják az egyházat
Megdöbbentem, amikor az öcsém úgy döntött, elhagyja az egyházat, de megtaláltam a módját, hogy továbbra is szeretetteljes kapcsolatunk legyen és erős maradjon a bizonyságom.
Rövid ideje voltam még csak otthon a misszióm óta, amikor a szüleim elmondták, hogy a 19 éves öcsém többé nem szeretne istentiszteletre járni. Megdöbbentem. Soha nem gondoltam volna, hogy az öcsém elhagyja az egyházat.
Emlékszem, hogy a misszióm során különféle evangéliumi témákról íméleztem vele, és megkérdeztem, szeretne-e missziót szolgálni. Soha nem volt benne biztos igazán, és visszatekintve ezekre az ímélekre már láttam az arra utaló jeleket, hogy nem biztos az evangéliumban.
Elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tehettem volna másképp. Megkérdőjeleztem, miért történik mindez éppen most. Dühös voltam, mert nagyon szerettem volna, ha lenne bizonysága saját maga miatt, de azt is megláttam, hogy talán magam miatt akartam. Azt szerettem volna, hogy járjon velem istentiszteletre, és menjen misszióba is, hogy aztán majd megbeszélhessük az élményeinket. Ezért aztán igen emberpróbáló volt számomra, amikor ő hallani sem akart ezekről a dolgokról.
Épp most töltöttem két évet a missziómon, másokkal beszélgetve a vallásról és a hitelvekről, így nem értettem, miért sokkal nehezebb a saját testvéremmel beszélni ezekről a dolgokról, mégis így volt. Újfajta kihívást jelentett mindez a hitemnek. A missziómon abban rejlett a kihívás, hogy keményen kellett dolgozni, ki kellett élvezni minden napot, és hinni kellett abban, hogy minden jól fog sikerülni. Az öcsémmel mindez teljesen másképp volt.
A misszióm megtanított arra, hogy sugalmazott kérdéseket tegyek fel és törekedjek megérteni a beszélgetőtársamat. De a missziómon tanított embereket nem ismertem azelőtt. Velük az egyedüli kapcsolatom a tanításuk és a Krisztushoz való közelebb segítésük volt. Az öcsémet az egész életében ismertem, és soha nem volt része a kapcsolatunknak, hogy megpróbáljam közelebb hozni Krisztushoz.
Emlékszem egy beszélgetésünkre egy nap, amikor az egyházról kérdeztem. Azt mondta, nincs bizonysága néhány tanításról. Ha ezt olyasvalaki mondta volna, akit a missziómon ismertem meg, akkor a válaszom tiszteletteljes lett volna, elfogadva, hogy az illető egyszerűen még nem áll készen, és talán majd más misszionáriusok taníthatják később. De az öcsém iránti szeretet miatt nehezebb volt ugyanilyen megértést tanúsítanom. Azt akartam, hogy tudja, amit én tudok, és érezze ugyanazt a Lelket és az Istentől származó szeretetet, amelyet én érzek. Nehezemre esett elfogadni, hogy nem az evangéliumot választja.
Kellett némi idő, míg hozzászoktam a helyzethez, de most, majdnem két évvel a misszióból való hazatérésem után, még mindig nagyon jó a kapcsolatom az öcsémmel. Nemigen beszélünk az evangéliumról, de más dolgokról igen. Még mindig azt kívánom, bárcsak osztoznánk az evangéliumon, de ettől eltekintve sok bennünk a közös. Még mindig sok időt töltünk együtt és sok mindent csinálunk közösen. Azért szeretem őt, aki, mivel tényleg nagyon jó srác.
Amit megtanultam
Ez idő alatt tanultam néhány dolgot, amely esetleg neked is hasznos lehet, ha azzal küszködsz, hogy egy szeretted elhagyja az egyházat. Nemcsak abban segíthet, hogy jó kapcsolatot tarts fenn vele, hanem erősen is tartja a bizonyságodat egy lelkileg esetleg emberpróbáló időszakban.
-
Tartsd szem előtt, hogy mindenkinek van önrendelkezése, és nem a te hibád, ha valaki elhagyja az egyházat.
-
Erősítsd meg az adott személlyel való kapcsolatodat. Mindig mutasd ki feléje a szeretetedet. Törekedj arra, hogy az egyházzal való kapcsolata ne befolyásolja a veled való kapcsolatát.
-
Csináljatok együtt olyan dolgokat, amelyeket mindketten szerettek.
-
Bár nem hozhatsz döntést mások helyett, lehetsz számukra jó példa és támasz.
-
Imádkozz a helyzetről. Mennyei Atya ismeri a gyermekeit, így aztán biztos lehetsz benne, hogy tudni fogja, miként segítsen megbirkóznod a körülményekkel.
-
Kutasd a szentírásokat. Nekem sokat segítettek a szentírásbeli példák, és rájöttem, hogy a helyzetem meglehetősen gyakori. Még a szentírásokban is volt sok család, ahol egy-két ember nem hitt az egyházban, vagy akár ellene is fordult, a családjuk azonban továbbra is szeretettel volt irántuk.
-
Beszélj nyíltan az érzéseidről olyan családtagokkal, akik tevékenyek az evangéliumban. A tieidhez hasonló gondolataik lehetnek, illetve előfordulhat, hogy nekik is szükségük van valakire, akivel megoszthatják azokat. Segítsetek egymásnak.
-
Végezetül pedig ne hanyagold el a saját lelkiségedet.
Bizonyságod erősen tartása
Kihívást jelenthet számodra, amikor hozzád közel álló emberek elhagyják az egyházat, különösen akkor, ha felnéztél az adott személyre az evangéliumot illetően. Lehetséges, hogy elkezded megkérdőjelezni bizonyságod egyes területeit. Tudom, hogy én magam némileg küszködtem pár kérdéssel, amikor az öcsém kilépett. Éppen ezért olyan fontos vigyázni önmagadra és a bizonyságodra. Ha felépíted és megőrzöd a bizonyságodat, nem kell tartanod mások döntéseitől.
Tartsd szem előtt, hogy mindannyiunk hite hajlamos meggyengülni, ha nem dolgozunk a megerősítésén. A legtöbb emberrel nem úgy esik, hogy egyik nap még erősek, másnap pedig elhagyják az egyházat. Ha viszont megfeledkezel arról, hogy nap mint nap megtedd a bizonyságodat megerősítő kis dolgokat, azon találhatod magad, hogy észrevétlenül egyre távolabb sodródsz az evangéliumtól. Erőteljes hatással lehet a bizonyságodra, ha visszatérsz az alapokhoz, vagyis a szentírásaid tanulmányozásához, a napi imához, a hit és a hódolat minden apró cselekedetéhez.
Mindenekfelett pedig, ha a szeretted kilépése az egyházból kihat a saját bizonyságodra és kételyeket vagy kérdéseket kelt az elmédben, emlékezz a bölcs tanácsra, miszerint „vonjátok először kétségbe a kételyeiteket, mielőtt kétségbe vonnátok a hiteteket”1 és „kapaszkodjatok erősen abba, amit már tudtok”2.
Mindig törekedj meghallani Őt
Úgy hiszem, fontos, hogy a fiatal felnőtteknek legyen tervük az életükre vonatkozóan: tudják, hová szeretnének eljutni és mit szeretnének csinálni. De elmélkednünk kell és be kell vonnunk az Urat a terveinkbe és a mindennapi életünkbe. Nehéz lehet ezt megtenni, amikor olyan sok más feladatunk is van minden egyes nap, de mindig tudunk időt szakítani Mennyei Atyára és Jézus Krisztusra. Ha pedig megtesszük, akkor mindig képesek leszünk ellenállni az élet viharainak. Eszembe jutnak ezek a szavak a Rómabeliek 8:31-ben: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy az eljövendő napokat nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek nélkül és anélkül, hogy személyes kinyilatkoztatást kapnánk a saját életünkre vonatkozóan.3 Mindig is tudtam, hogy fontos személyes kinyilatkoztatást kapni, de nem mindig jeleskedtem abban, hogy törekedjek is rá. Tudom, hogy jobbá válhatok a Léleknek az életembe hívásában nap mint nap.
A személyes kinyilatkoztatás pontosan az, ami a nevében áll: személyes. Elkezdhetjük megtanulni, miként szól hozzánk az Úr, ha segítséget kérünk Tőle a hangja és a keze felismeréséhez az életünkben. Ő a legjobb tanító.
Nem mindig tudunk hatni mások cselekedeteire, különösen a hit megerősítése vagy az evangélium szerinti élet kérdéseiben. De azt tudom, hogy még ha azoknak, akiket a világon a legjobban szeretünk, hitbéli kihívásai is vannak, amikor Istent tesszük az első helyre, követjük az Ő akaratát és igyekszünk meghallani Őt, akkor mindig megáldatunk válaszokkal, erős bizonysággal, valamint az Ő követéséhez szükséges lelki kinyilatkoztatással.