2021
A 191. éves általános konferencia kiemelkedő üzenetei és mozzanatai
2021. május


A 191. éves általános konferencia kiemelkedő üzenetei és mozzanatai

A húsvéthétvégén tartott általános konferencia a Szabadítóra, Jézus Krisztusra, az egyháztagok megerősítésére, valamint az egyház világméretű voltára összpontosított.

  • 6. oldal: Russell M. Nelson elnök a nyitóüzenetében azt mondta: „Óriási, világméretű családként gyűlünk össze, azzal a vággyal, hogy Urunknak és Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak hódoljunk.” Rámutatott arra, hogy „az egyház ereje a tagjai erőfeszítéseiben és folyamatosan növekvő bizonyságában rejlik”. A konferencia során nyilvánvalóak voltak az egyház vezetőinek az egyes tagok megerősítésére irányuló erőfeszítései.

  • 79. oldal: A papsági ülésen Nelson elnök tanított arról, hogy miként tehetjük az otthonunkat a világjárvány végeztével is szent hellyé, az evangéliumi tanulás és az evangéliumi élet központjává.

  • 101. oldal: Vasárnap reggeli beszédében Nelson elnök világossá tette, hogy ez egy világméretű egyház, mindenkinek szóló evangéliummal: „Ma reggel az összes lakott földrészről érkező egyházi vezetők szóltak hozzánk. Az evangélium áldásai valóban minden faj, nyelv és nép számára elérhetőek. Jézus Krisztus egyháza világméretű egyház. A vezetőnk Jézus Krisztus.”

  • 127. oldal: Továbbá, az egyháztagok megerősítésére irányuló erőfeszítés mutatkozott meg a 20 új templom bejelentésében is. „Szeretnénk az Úr házát még közelebb hozni a tagjainkhoz” – mondta Nelson elnök a záróbeszédében. Ez volt a legtöbb egyszerre bejelentett templom 1998 óta, amikor Gordon B. Hinckley elnök 32 templomot jelentett be, a templomok elterjedésének új korszakát nyitva meg ezzel.

  • 139. oldal: További arra vonatkozó példákért, hogy miként igyekszik az egyház Isten minden gyermekét megerősíteni, lásd a 2000-ben befejezett számos emberbaráti projekt kiemelkedő mozzanatait.