2021
Világméretű szükségleteket kielégítő folyóiratok
2021. május


Világméretű szükségleteket kielégítő folyóiratok

Quentin L. Cook elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta, hogy az egyház 2021 januárjában elinduló három, szerte a világban megjelenő és új formát kapott kiadványa olyan üzeneteket ad át az egyház vezetőitől, amelyek „alkalmazhatók és időszerűek”. Szavai szerint a gyermekeknek, a fiataloknak, illetve a felnőtteknek szóló új folyóiratokban „lelki és tanbéli hatalom rejlik”. A témák alátámasztják A Jöjj, kövess engem! tananyagát és egyéb fontos dolgokat.

„Az egyházi folyóiratok értékes forrásai a Jézus Krisztus evangéliumáról való tanulásnak, valamint az Ő egyházába való tartozás érzésének” – mondta az Első Elnökség egy, az új folyóiratokat bejelentő levélben. „Azt szeretnénk, ha az egyháztagok mindenhol előfizetnének rájuk, valamint megnyitnák a szívüket és az otthonukat ezek hitet megtartó hatása előtt.”

A felnőtteknek szóló Liahóna, a tizenéveseknek szóló A Fiatalság Erősségéért, valamint a gyermekeknek szóló Jóbarát most lehetővé teszi az alábbiakat:

  • A családok nagyjából 150 országban előfizethetnek kifejezetten a gyermekeknek, illetve a fiataloknak szóló folyóiratokra.

  • Bizonyos területeken és nyelveken gyakrabban állnak rendelkezésre folyóiratok.

  • Az egész világra kiterjedő folyóiratokon keresztül az egyháztagok ugyanazokat az egységesítő üzeneteket kapják meg.

  • A folyóiratok cikkei egyre inkább mind digitális, mind pedig nyomtatott formában is rendelkezésre állnak.

Az egyházi vezetőket arra buzdítjuk, hogy az új megtértek számára biztosítsanak egyéves előfizetést az életkoruknak megfelelő folyóiratra, illetve a szüleik nélkül egyházi gyűléseket látogató gyermekek és fiatalok számára biztosítsanak előfizetést a Jóbarát vagy A Fiatalság Erősségéért folyóiratra.1