2021
Amy A. Wright
2021. május


Amy A. Wright

második tanácsos az Elemi Általános Elnökségében

Öt évvel ezelőtt Amy A. Wright nővérnél negyedik stádiumban lévő petefészekrákot állapítottak meg. Elmondása szerint a családja kizárólag a Szabadítóra, Jézus Krisztusra összpontosítva tudott átevickélni agresszív kezelésének időszakán.

„Amikor minden rólam szólt, akkor nagyon sötét hely lett a világ – emlékezett vissza erre. – Azonban amikor arra összpontosítottam, ami odakint van, amikor igyekeztem szolgálni és Krisztus módján tenni a dolgokat, akkor még a legnagyobb fájdalom és szenvedés közepette is világosság és öröm várt.”

Wright nővér olyan tapasztalatként jellemezte a rákkal folytatott küzdelmét, amely csiszolt és finomított rajta, „egyedi szabással” segítve neki nagyon is személyesen megismerni a Szabadítót. Azt is megtanította neki, hogy további erőt ad az, ha igyekszünk megismerni és megérteni mások különböző kihívásait.

„Életünk különböző időszakaiban mindannyian más-más részén szolgálunk az Úr szőlőskertjének. Azonban a szőlőskert és a Mester ugyanaz – mondta.

– A reményük is ugyanaz, mégpedig az örök élet és a felmagasztosulás. E drága kisgyermekek mindegyikét illetően arra vágyunk, hogy a Szabadító ott legyen velük az útjukon, és visszatérjenek Őhozzá.”

Amy Eileen Anderson Wright 1972. január 6-án született a Utah állambeli Salt Lake Cityben, Robert és Joy Anderson gyermekeként. 1994-ben, a Salt Lake templomban kötött házasságot James McConkie Wrighttal. Három gyermekük van.

1998-ban alapdiplomázott a Utah-i Egyetem emberi fejlődés és családi tanulmányok szakán. Dolgozott olvasótanárként és irodavezetőként, valamint önkénteskedett a Szülők és Tanárok Egyesületében. Nemrég egy fogorvosi rendelőnek segített a marketingben és a reklámozásban.

Wright nővér 2018 óta szolgál a Fiatal Nők általános tanácsadó testületében. Korábbi elhívásai között megtalálható a cöveki és az egyházközségi Elemi elnök, tanácsos egyházközségi Elemi elnökségében, Evangéliumi tanok tanító és kölyökcserkészek vezető.