Lekéstem arról, hogy missziót szolgáljak?

Kép

Misszionáriusok sétálnak egy úton

Miután elvégeztem a középiskolát, úgy döntöttem, hogy Utah-ba költözöm, ahol a két bátyám telepedett le, miután visszatértek a missziójukból. Saját építőipari vállalkozásokat indítottak, és lehetőséget adtak, hogy nekik dolgozzak, amíg rá nem jövök, hogy mihez szeretnék kezdeni az életemmel.

Mindketten igyekeztek rávenni, hogy szolgáljak missziót. Mindig is késztetést éreztem arra, hogy missziót szolgáljak, de nem sikerült rá felkészülnöm. A missziós szolgálathoz szükséges előkészületek helyett úgy döntöttem, hogy más minőségben fogok szolgálni. Húszévesen egészségügyi katonának jelentkeztem az Amerikai Egyesült Államok hadseregébe.

Annak ellenére, hogy beléptem a seregbe, a missziós szolgálatra való késztetés soha nem múlt el. A katonai szolgálatom utolsó évének a kezdetén elgondolkodtam azon, hogy mi következik ezután.

Legyek továbbszolgáló? Megszerezzem az alapdiplomámat? Vagy nekilássak meghozni a szükséges változtatásokat az életemben, bűnbánatot tartsak, majd felkészüljek a missziós szolgálatra? Még ha akarok is szolgálni, nem vagyok túl öreg hozzá? Ilyen kérdések futottak át az elmémen.

Miközben a missziós szolgálat lehetőségét fontolgattam, erősen éreztem, hogy vannak, akik arra várnak, hogy Krisztushoz hívjam őket. Ez a benyomás adott löketet azon döntésemhez, hogy felkészüljek a missziós szolgálatra. Elhatároztam, hogy ha csak hajszálnyi esélyem is van arra, hogy az én koromban missziót szolgáljak, meg kell próbálnom.

Szerintem a leendő misszionáriusok zömét akkor árasztják el az érzelmek és a Szentlélek hatalma, amikor megnyitják és elolvassák a missziós elhívásukat. Velem azonban ez azon a napon történt, amikor megtudtam, hogy még mindig jelentkezhetek missziós szolgálatra.

Amikor bűnbánatot tartottam és felkészültem a szolgálatra, mérhetetlen hálát éreztem Szabadítóm, Jézus Krisztus és Mennyei Atyám iránt. Úgy éreztem, mintha átkarolnának és azt mondanák: „Megbocsátunk neked. Elfogadjuk a bűnbánatodat és a változtatásaidat, és azt, akivé váltál. Érdemes vagy a szolgálatra.” Diadalmas érzés volt.

Végül megkaptam az elhívásomat, hogy a Fülöp-szigetek Quezon City Misszióban szolgáljak.

Semmihez sem fogható élmény volt 25 évesen belépni a misszionáriusképző központba. A legtöbb misszionárius sokkal fiatalabb volt. Sokan nemrég fejezték be a középiskolai tanulmányaikat vagy az első főiskolai évüket. Többen először élték át, milyen, amikor távol vannak az otthonuktól és a családjuktól. Ami engem illet, nem sokkal korábban húztam le négy évet a seregben, és már hozzá voltam szokva számos olyan áldozathozatalhoz és alkalmazkodáshoz, amelyekkel a többi misszionárius csak ekkor találkozott. A korábbi tapasztalataim lehetővé tették nekem, hogy önmagam helyett inkább arra összpontosítsak többet, hogy együttérző legyek másokkal és bátorítsam őket. A korom és a tapasztalatom abban is segített, hogy értékelni tudjam az idő fontosságát, és arra ösztönzött, hogy összpontosítva, tudatosan és szorgalmasan szolgáljak.

A misszióm mindig is életem egyik legfontosabb élménye lesz. Megszilárdította és lepecsételte a Megváltóm sziklájára épített alapomat (lásd Hélamán 5:12). Rendkívül hálás vagyok azért, hogy lehetőségem volt szolgálni.

Bizonyságomat teszem arról, hogy soha nem vagy túl idős ahhoz, hogy lelkeket hozz Krisztushoz – akár teljes idejű misszionáriusként, akár barátként, akár szomszédként. Az Úr minden arra irányuló erőfeszítésünket elfogadja, hogy szolgáljuk Őt – bármilyen idősen.